A papírsárkány...

Ha egy papírsárkány beszélni tudna, valószínűleg ezt mondaná: „Nézd, milyen magasra tudok repülni, annak ellenére, hogy a zsineg visszatart. E nélkül eltűnnék az égben.” Valójában mi történne a papírsárkánnyal, ha elengednék? Néhány lebbenés után lezuhanna, és repülését egy közeli fa ágai között fejezné be. Mit mondana akkor? „Most már látom, amiről úgy gondoltam, hogy lefele húz, az volt, ami valójában fenntartott”. Bizonyos vagyok benne, hogy te is úgy gondolod néha, hogy a próbák lefele húznak. De ha Isten megszüntetné azokat, a kapcsolatod Vele, ugyanolyan szabadesést mutatna, mint a sárkánynál. Ne feledd, tehát, hogy próbáink arra valók, hogy segítsenek mind feljebb és feljebb repülni, közelebb az Úrhoz.

Volt egy álmom...

Volt egy álmom tegnap éjjel. Tudom, hogy sokan azt mondják, hogy az álmoknak nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani. Nekem viszont már sok álmom beteljesült úgy, ahogy azt megálmodtam. Érdekes álmom volt. Eljött az elragadtatás. Nem akarok az álmom részleteibe bocsátkozni, mert nem ez a lényeg, és amúgy is az álmok mindig emberi elképzelésre alapszanak. Maga a tény az, ami fontos. Jó volt álmomban azt tapasztalni, hogy engem is magával vitt az Úr. Nem foglalkoztam ezzel a témával mostanában, ezért nem értem, hogy miért álmodtam ezt. El is feledkeztem az álomról. Majd csak tegnap délután jutott eszembe, amikor hallgattam a prédikációt. Az ige hasogatott és az elevenre tappintott, bár semmi köze nem volt az elragadtatáshoz. Eszembe jutott mégis az álmom. Valamint egy ének, amit a sószóróban szerettem meg:
„Ez a föld nem az én hazám,
Vándor vagyok itt, átutazó csupán.
Ez a föld nem adhat otthont nekem,
Oda fel vágyom én, hol Jézus vár engemet.

Ott fent vár egy gyönyörű szép lakás,
Egy hófehér ruha és díszes korona.
Oda vágyik a szívem, oda vágyik már,
Mindennap felnézek, hogy Jézus jön-e már?

Amikor a lelkem hazatér,
Megnyugszik végre, hogy a földi harc véget ér.
Mindenkor Jézussal leszek majd,
Őtőle ott a bűn többé el nem szakíthat.”

Ez az ének volt az, ami megnyugtatott tegnap. Ma délelőtta, mikor elővettem az áhitatot, hogy olvassam el az igéket, a tekintetem a tegnap reggeli igékre esett, amit nem olvastam el, mert gyülibe mentem. Ma elolvastam. Meglepődtem. Leirom az igéket.
“…számukra várost készített” Zsid. 11:16
“És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is.” Jn. 14:3
“el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra.” 1Pt. 1:4
“Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük.” Zsid.13:14
“Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe." ApCsel. 1:11
“Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig. Íme, a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap. Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van.” Jakab 5:7-8
“Mert még "egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik.” Zsid.10:37
“…azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel.” 1Tessz.4:17-18
Engem ez motivál arra, hogy minden percben kész legyek. Mert Völegényem érkezése közel van. Nem tudom, hogy eljön értem vagy én megyek hozzá, de találkozom vele, és ez a tudat éltet.

Köszönöm, Uram...

Reményik verseket olvasgattam, és találtam egy verset, ami nagyon tetszik...Olyan jó a mondanivalója...Megosztom veletek is...

Reményik Sándor: Köszönöm, Uram...

Köszönöm, Uram, hogy tiszta a szemem,
S látom ragyogni arcodat.
Köszönöm, hogy erős a lelkem
S tudom harconi harcodat.
Köszönöm, hogy tudlak szeretni,
Köszönöm, hogy hitem erős.
Köszönök mindent, mindent, Uram,
A sok tavaszt, lepkét, búzavirágot,
Köszönöm a dalt, életet, álmot.
Köszönöm, hogy végig enyém voltál,
Köszönöm a Tábort és Golgotát,
Köszönöm Emmaust és Betániát.
Ha elmegyek, Uram, mindent megköszönök,
S megcsókolom szentséges kezed,
Mely átkarolva tartott a viharban,
Védett és el nem eresztett.
Köszönöm, hogy oly sok szerető szívet adtál,
Vendégséget szentelt oltárodnál.
Köszönöm, melyben eljössz: a Percet,
S mit letűznek fölém: a Keresztet.

Apró csodák - Világtalálkozó margójára

Életünk tele van csodákkal. Hajlamosak vagyunk ezeket észre sem venni. Elmegyünk mellettük és természetesnek vesszük. Pedig semmit sem kellene természetesnek vennünk. Maga az élet is egy csoda. Hányszor gondolkoztunk már így az életről? Életemben mindig történnek érdekes dolgok, amiket én csodáknak nevezek. Annyira jó tapasztalni Isten gondviselését ilyen formában. Hadd mondjak el egy ilyen csodát az életemből, ami pár napja történt velem.
Világtalálkozó. A tesómmal megbeszéltük már rég, hogy elmegyünk. Leadtuk a jelentkezésünket és ki is fizettük. Elmentem sószóróba. Mig ott voltam egyszer telefonon hív a tesóm, hogy valóban akarunk mi menni a világtalira. Mielőtt lejelentkeztünk volna én nagyon dilemmában voltam, hogy menjek-e vagy sem, de mivel a tesóm vágyott menni, érte jelentkeztem. És amikor ő telefonált rájöttem, hogy ő sem vágyik. Gyorsan át kellett gondolnom, mert sürgős volt, mondta, hogy ha most még meggondoljuk magunkat, akkor visszakapjuk a pénzt is. Gyorsan meggondoltam. És azt mondtam, hogy akkor ne menjünk. Nem igazán vágytam menni, és a pénzzel is tudtam mit kezdjek. Ez így nagyon jó volt. Csütörtökön, a világtalálkozó előtti nap be kellett menjek Váradra. Találkoztam a Andival, a lakótársammal, aki a világtalálkozó miatt utazott fel Váradra. Majd találkoztam sorba a többi barátnőimmel, akik szintén készültek a találkozóra. Csütörtök este Váradon gyülibe is mentem és találkoztam más székelyföldiekkel, akik a tlálkozóra mentek, és igen furcsának találták, hogy ilyen közel vagyok Debrecenhez és nem megyek a találkozóra, mikor ők milyen messziről felutaztak. Mondanom sem kell, hogy már bántam, hogy visszamondtam a jelentkezést. Mit tegyek? Átfutott egy merész gondolat a fejemben. Mi lenne, ha mégis mennék? Felhívtam a tesómat, hogy mit szólna hozzá. Nem lelkesedett a dologtól, főleg, hogy előzőleg megbeszéltük, hogy ha megyünk, mindketten megyünk, vagy egyikünk sem. Akkor jönne ő is. De nincs szállásunk, és nincs az sem mivel átmenjünk. Andi ott volt velem. Nagyon tetszett neki is az ötlet, hogy menjünk. Fellelkesedtem, és nagyon vágytam volna menni. Mi legyen? Elkezdtünk telefonálni. Andi telefonált és megkérdezte, hogy mit kell tenni, ha valaki menne, de nincs lejelentkezve, mennyit kell fizetni, lesz-e szállás stb. Hát megtudtam, hogy szállást nem kapunk, és a kedvezményes jelentkezési dijat sem igényelhetjük már. Tesómmal telefonon megbeszéltem, hogy ha keresünk szállást, akkor valahogy az utat is elintézem, mert már volt néhány ötletem, hogy hogy is mehetnénk el. Minden ismerőst felhivtunk Romániában és Magyarországon is, hogy kaphatnánk-e szállást valahol. De mindenhol zárt ajtókra találtunk. Imádkoztam és lemondtam arról, hogy menjek. Láttam, hogy nem akar összejönni, akkor nem erőlködök. Akkor éjjel megérkezett Andi barátnője is székelyföldről, aki nálunk aludt akkor éjjel. Kicsit még bántott, hogy nem mehetek. Reggel ők elmentek én pedig elintéztem még a dolgaimat és indultam a busszal haza Margittára. Már félúton voltam, amikor telefonált Andi, hogy hívjam vissza Anikót, az igazgatónőnket, mert lenne szállásunk és talán hely is, hogy elvigyenek. Telefonáltam. De úgy nézett ki, hogy csak 1 hely van az autóban. 1 biztos volt és talán még lesz 1 hely mondta Anikó, de azt csak egy fél óra mulva tudja megmondani. Ezalatt a fél óra alatt én épp haza értem a busszal. Na, ez volt ám nehéz helyzet. Felhívtam a tesómat, de addigra már eldőlt bennem, hogy ha nem lesz 2 hely akkor én sem megyek, és belenyugszom, hogy nem ott a helyem, és elfogadom Istentől. Teljesen elengedtem. Felhívtam a tesóm és elmondtam mi a helyzet. Ő is megnyugodott. Hazaértem. Telefonáltam Anikónak. És mondta, hogy 2 hely van, mert valaki mégsem megy. Gyors pakolás és irány vissza Várad. Elmentünk. A találkozóról csak annyit mondhatok, hogy nem volt nagy dúrranás. Lelki oldalára értem. De jó beszélgetéseim voltak olyan emberekkel akikkel ritkán találkozom. Néhány kérdésre választ kaptam, ami egy ideje foglalkoztatot. Ha akkor nem mondom vissza a jelentkezést, talán megbántam volna hogy elmentem, de így tudom, hogy Isten akarta, hogy menjek. Hogy válaszokat kapjak, hogy átéljem ezt az apró csodát. Hadd mondjam el, hogy sokkal jobb szállásunk, társaságunk és utazásunk volt, mintha úgy mentünk volna, ahogy eredetileg akartunk. Ja, és a hazaút. Ez volt a hab a tortán. Székelyhídnál léptük át a vámot, onnan nem mentünk be Váradra, hanem stoppoltunk a tesómmal, mivel Margitta 20 km-re van Székelyhídtól. Több mint másfél órát stoppoltunk, senki nem állt meg. Már azon viccelődtünk, hogy reggelig gyalog is hazaérünk. Imádkoztam, nyugtalanság nem volt bennem, ezt is az Úrra biztam. Tudtam, ha ő elvitt a világtalira, akkor haza is visz. Ahogy ezeket elmondtam magamban, nemsokára megállt egy autó, és hát csodák-csodája egy volt osztálytársam és a férje volt. Hazajöttünk. Isten ezt is jobban elrendezte, mint ahogy én azt elképzelni tudtam volna.
Talán ismerős mindaz, amit leírtam. Lehet voltál már ilyen helyzetben, és természetesnek vetted. Én csodának nevezem. Az élet apró csodái. Kicsik, sokszor észrevétlenek, de ha jobban megfigyeljük ezekből az apró csodákból áll az életünk. Engem hálára ösztönöznek. Megerősítenek, hogy Isten a legapróbb részletekre is odafigyel, ez biztonságérzetet ad. Akkor miért félek, hogy a nagy dolgok elkerülik a figyelmét?

Reményik Sándor: Úgy fáj már minden

Úgy fáj már minden, minden idebenn:
A szó s a mozdulat s a csend is fáj,
Minden, mi általreszket szívemen,
Legyen az ember, muzsika vagy táj,
Úgy fáj már minden, minden idebenn.

De néha egy-egy halk szó simogat,
S rejtekúton a szívembe talál, s álomba ringatja akínokat,
Elaltatja a múltat s a jövőt.
Pedig be nehéz megtalálni már
Az ösvényt, a szívembe vezetőt.

Gyom és gaz benőtte az utakat,
Ördögpalánták ágaskodnak rajtok:
Száraz kórók és keserű füvek,
Minden, mi beteg szívemből kihajtott.

Mártír a szó, mely jő hozzám ez úton,
És szent a szív, mely küldi őt ezen,
S mely liliomok magvát hinti el
Ott, hol különben csak bogánycs terem.

Áldott az óra és áldott a szél,
Mely liliomok messze magvát hozza,
Magot, melyből a békesség kikél.

Reményik Sándor: Egy lélek állt...

Egy lélek állt az Isten közelébe’

S az örök napsugárban reszketett

És fázva félt,

Mert érezte, hogy vonza már aföld,

És keserűn kelt ajkán a „miért”,

Mikor az Isten intett neki: „Készülj!

Valaki ott lenn meg akar születni,

Neked szőtték e színes porhüvelyt:

Pici kezeket, pici lábakat;

És most hiába, le kell szállnod,

Öröktől fogva te vagy kiszemelve,

Hogy e testet betöltsd,

Mint bor a kelyhet, ampolnát a láng.

Menj és ne kérdezz, ennek meg kell lenni!”

S szólt a lélek: „Én nem akarok menni!

Én boldog vagyok Veled, Istenem;

Mit vétettem, hogy kivetsz egedből?

Mit vétettem, hogy le kell szállnom,

S elhagynom búsan és reménytelen

Az angyalokat, testvéreimet?

Mit vétettem, hogy le kell szállnom,

S felöltenem a gyötrő Nessus-inget,

A meghasonlás örök köntösét,

A nekem szabott hitvány, rongy-ruhát?

Ki bor vagyok: a végtelennek vére,

S láng, mely üveg alól is égig ér;

Mit vétettem, hogy bezársz engemet

Kehelybe, amely megrozsdásodik,

S ampolnába, mely romlandó cserép?!”

És azólt az Isten szigorún: „Elég!

A törvény ellen nincs lázadás!

Ha milliók mentek panasztalan,

Talán te légy kivétel?

Mint a fiókát az atyamadár:

Kivetlek. Tanulj meg jobban repülni,

S jobban becsülni meg az örök fészket!”

S az Ige alatt meggörnyedt a lélek.

Szomorún indult a kapu felé,

De onnan visszafordult: „Ó, Uram,

Egy vágyam, egy utolsó volna még:

Egy angyalt, egy testvér-lelket hagytam itt,

Szerettük egymást véghetetlenül,

Tisztán, ahogy csak a mennyben lehet,

Szeretném viszontlátni odalenn,

Ha csak egy percre, ha csak mint egy álmot.”

S felelt az Úr:

„Menj és keresd! Lehet, hogy megtalálod!”