A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hétköznapok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hétköznapok. Összes bejegyzés megjelenítése

szombat, október 29, 2011

Állampolgárság

A héten megkaptam a 3-ik állampolgárságomat. Hivatalosan is magyar állampolgár lettem.
És a másik kettő? Nem is tudom, hogy melyik volt előbb? A román, amit születéssel nyertem, vagy a mennyei? A mennyei az újjászületéssel nyertem, de ha arra gondolok, hogy Isten már jóval hamarabb tudta, hogy a menny honpolgára leszek, még mielőtt meg sem születtem... de végül is nem lényeges.
Kettőt úgy is elveszítek, halálom pillanatában, de van egy, amit SOHA.
ÖRÖK ÉRVÉNYŰ!

Efézus 2:19:
Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek.

Filippi 3:20:
Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket, azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket.

csütörtök, október 13, 2011

Most itt lakom...

Bár senki nem kért képet, de azért megmutatom, hogy milyen is... A képeket az én szobámról készítettem, és egyet a konyháról. Esti képek, a képminőség ezesetben nem a legjobb, de most ez van...














csütörtök, szeptember 29, 2011

Mostani napjaimról

...most csak annyit, hogy költözködöm.

kedd, augusztus 30, 2011

A nyárról dióhéjban

Lassan, de biztosan vége a nyárnak, bár az időjárás nem ezt mutatja. Hamarosan évkezdés, már várom is.
Mozgalmas nyarat tudhatok a hátam mögött, és sok-sok megtapasztalást, amiért nagyon hálás vagyok.
- Július közepén voltunk a nővéremmel, sógorommal és az unokahúgommal Székelyföldön egy körúton. Hálás vagyok az együttlétért, nagyon szeretem őket!!! Lehetőség volt barátokkal és ismerősökkel is találkozni.
- Augusztus elején 10 napot a gyergyói táborban voltam, a váradi és a zilahi ifi táborozott együtt. Ez egy ajándék volt Istentől. Úgy volt, hogy Ausztriába leszek TCM kurzuson, egész évben erre készültem, s aztán mégsem tudtam menni, mert én lettem volna az egyetlen diák erre a kurzusra. Felkérezkedtem várólistára a gyergyói táborba, s hát, lett hely nekem is. Elmentem. Összetörve, az Úr jelenlétére, vigaszára vágyva, erősödésre a lelkemnek. Sokkal többet kaptam, mint, amire vágytam. Az Úr önmagát adta, szeretettel fordult felém, és ezt sokféleképpen mutatta meg: az ige által, énekek által, beszélgetések által, a túrázás alatt, új barátokat adott. Voltak kérdéseim, amikre választ kaptam, és voltak kérdések, amikre hiszem, hogy ezután ad választ. Megerősödtem abban is, hogy nincs semmi és senki, ami vagy aki miatt feladjam, vagy leadjak az elveimből. Túlságosan rövid és értékes ez az élet, hogy elfecséreljem, és magamra fordítsam. Annyi embernek van szüksége Istenre, és én eszköz akarok lenni abban, hogy Isten megérintse őket.
- Gyergyó után Paksra mentem a nővéremékhez egy hétre. Itt volt a szülinapom is, nagyon szép, békés és boldog nap volt. Anna sokat fejlődött, és öröm volt látni, ahogy megért és megtesz dolgokat. A legszebb, ahogy a nevemet mondja: Anina. Azzal a kellemes baba hangjával. A tesómmal és a sógorral való jó beszélgetésekért is hálás vagyok.
- Alig értem haza Paksról, és másnap reggel utaztam tovább Gyergyóba egy hétvégére. Sátoros evangélizáció volt a városban, énekelni mentünk egy csoport. Azt hiszem, hogy sokkal többet kaptam, mint amit adni tudtam. Hálás vagyok az Úrnak, hogy megengedte, hogy belelássak abba a munkába, amit Ő végez Gyergyóban. Nem látványos, de a szellemi harcok sosem voltak azok, és az a tűz és vágy, ahogy Novák Zsolt várja és hiszi az áttörést, ébredést, azt Isten nem hagyja figyelmen kívül. Hiszem, hogy cselekszik már most, és hamarosan látni is fogjuk, amit Ő tesz abban a városban. Csatlakozzunk hozzájuk imában, kiáltsunk Istenhez!
- Holnaptól újra Váradon leszek. Hétfőn már kezdődik az ovi. Várom a gyerkőcöket. Biztos, sokat nőttek a nyáron.
- Október 1-től új albérletbe költözöm. Hiszem, hogy ez is a javamra lesz.
Nos, nagy vonalakban ennyit írhatok a nyaramról...

hétfő, február 28, 2011

Tavasz reményében

...lecseréltem a hátterem. Már nagyon-nagyon várom a tavaszt: a napsütést, a madárcsicsergést, az ibolya szedést a gyerekekkel a ligetben, a hosszabb nappalokat és vele azt a különleges 'feeling'-et, ami a tavasszal jár, amit úgy húsvét tájban szoktam érezni. Nem tudom megmagyarázni, olyan valami, ami átjár, amikor beszippantom a tavaszi levegőt, és ha még hozzáhallgatok egy pár Gaither éneket az Izrael Homecomingról, teljes és tökéletes az érzés.
Idén hamarabb érkezett a tavaszi fáradság is. Nem csak magamon, de másokon is érzékelem a kókadást.
Hála, hogy az Úr minden évszakban biztosítja a szükséges lelki és testi erőt. Annyit bátorított mostanában, szégyen lenne nem felbátorodni.
Néhány szó itt cseng a fülemben, mint a 2011-es év refrénye: "Megáldalak, ...és áldás leszel!" Minden vágyam ez, hogy áldás lehessek!

szombat, február 19, 2011

Jó túl lenni rajta...

Végre vége! Csütörtököm meg volt az I. fokozati vizsgatanításom és a dolgozat megvédése is. Hála az Úrnak mindkettő jól ment. Csodaként éltem meg, főleg a tanítást, mert egy héttel ezelőtt belázasodtam, hétfő délután arra eszméltem, hogy gond van a hangommal. Torokgyulladás a hangszálaimra is kiterjedt. Kedden már csak suttogva tudtam beszélni. És szerdán sem volt jobb a helyzet.
Na, és csütörtök? Sokan imádkoztak értem, és annyira jó volt megérezni az ima erejét. A hangom 20-25%-os volt kb a vizsga napján, de épp aznap reggel ezt az igét olvastam: "Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak." 2Kor.4:7 - hát ezt most én is érezhettem...
A gyermekeim annyira ügyesek voltak, eddig is tudtam, hogy mindegyik egy kincs, és egy igazi áldás Istentől, de most úgy jól esett, hogy ezt a vizsgáztatók is észrevették. Én is annyi dicséretben részesültem, hogy az elismerő szavakkal feltöltötték a "tankomat" egy időre. Bár tudom, hogy Istennek tartozom legelőször is felelősséggel!
A dolgozatom témája ez volt: Keresztyén erkölcs a meséken(meséimen) keresztül.
Nagyon szerettem a témát, még akkor is, ha a tavalyi nyaram teljesen ráment a dolgozatírásra.
Bemásolom ide a tartalomjegyzéket, talán van, akit érdekelne ez-az belőle.

TARTALOMJEGYZÉK

Bevezetés……………………………………….5

1. Fejezet: A TÉMA ELMÉLETI ALAPJAI.....8

1.1. A gyermek szemével……………………...…8

1.2. Az óvodáskor…………….……………….14

1.3. A mese………………...…………………35

2. Fejezet: A KUTATÁS BEMUTATÁSA….40

2.1. A kutatás céljai, feladatai, hipotézisek…….41

2.2. A vizsgálat módszerei………………..…..42

2.3. Mesétől a meséig…………………………43

2.3.1. A Betlehem Óvodában……..…………..43

2.3.2. Harmatcseppek………………………...45

2.4. A keresztyén erkölcsi nevelés, hit és istenkép.47

2.4.1. A szülő-gyermek kapcsolat…………….47

2.4.2. A családban megvalósuló keresztyén nevelés.48

2.4.3. Az apa és anya szerepe az istenkép formálódásában.49

2.5. Üzen a mese……………………………...54

2.5.1. Olimpiai játékok…………………….…55

2.5.2. Mindennek rendelt ideje van……………62

2.5.3. Különbségek…………………………...68

2.5.4. A Lélek gyümölcsei………..………….71

2.5.5. Tantárgyak…………………………....75

2.5.6. A teremtés…………………………....77

2.5.7. Isten tulajdonságai……………………..87

2.6. Felnőttek szemével……………………….93

3. Fejezet: A TAPASZTALTAK ÖSSZEGZÉSE, KÖVETKEZTETÉS…97

Bibliográfia…………………………...…..100

Mellékletek

A mesék megtalálhatók ITT.

csütörtök, január 27, 2011

Fellélegezni kicsit

Az egyik vizsga már meg volt, hála az Úrnak jól ment.

Szombaton Paksra megyünk anyuval. Alig várom, hogy a karjaimba vehessem, és megszeretgethessem Annát :)

Ma fáradtnak, kimerültnek éreztem magam, és olyan "honvágyas" napom volt. Most is ezt az éneket hallgatom:

hétfő, január 24, 2011

Vizsgák előtt állok...

Szerdán I. fokozati vizsgatanításom lesz...

Majd február 17-én ismét és akkor lesz a dolgozat megvédése is.

Jól jön az imatámogatás, főleg azért, mert fizikailag már alig bírom, éjszakázom.

Ja, és rájöttem készülés közben, amit a Prédikátor is mondott, hogy hiábavalóság. Igen, mennyi hiábavalóság van a földön. Örökkévalóság szempontjából ennek 0% értelme van. Na, de van ez így még sok mással is.

Egy kis humor

Ezeket a mondatokat iskolai dolgozatokban találták:

A hajó jéghegynek ütközött és elsüllyedt a Duna közepén. Innen gyalog
folytatták útjukat.

Amíg Madách a börtönben sínylődött, felesége romlásnak indult.

A janicsárok felmentek Budára, elszaporodtak és elfoglaltak a várat.

IV. Béla a tatárjárás után a kihalt nép pótlásáról személyesen
gondoskodott.

IV. Béla várromokat épített.

A hős várkatonák általában nem érték meg a haláluk napját, mert már
korábban elestek a csatában.

Dugovics Titusz hátsóját a falnak támasztotta, és azon felmászott.

A századfordulón Ady termékenyítette meg a tudósokat.

Móricz Zsigmond később megnősül, és elveszi feleségét.

A néma Katrin hallgatag lett.. .

Arany János 1817-tól 1822-ig született.

A Hunyadi László olyan ballada, amelyben a főhőst feldolgozzák.

Rákóczi Ferenc úgy halt meg, hogy belefulladt a Rodostóba.

Arany János velszi bárdokkal sújtott le a Habsburg-házra.

Leonardo da Vinci két olasz földbirtokos volt a középkorban.

Zrínyi Miklóst a bécsi kamara által feltüzelt vadkan ölte meg.

Petőfi egy szegény cselédlány és a magyar nép fia.

Petőfi mindent megtenne a nemzet érdekében, csakhogy ő is hősi halott
legyen.

Petőfi úgy rohant a csatába, hogy jobb kezében a vers, bal kezében
pedig a kard volt.

Kölcsey 1815. januárjától 1816. tavaszáig nem írt verset. Ebből az
időszakból 3 verse maradt ránk.

Zrínyinek csak fél szeme volt, ám ez nagyon zavarta a csatákban.

A katonák életüket és halálukat kockáztatták.

A hős holtan esett össze. Ezt később nagyon sajnálta, de akkor már nem
volt mit tenni.

A víz oxigénből és folyadékból áll.

A mocsári vész 1526-ban volt.

A Szent Jobb István király bal keze.

Janus Pannonius 15 éves korában elterjedt Európában.

Szemünk közepén van egy nyílás, amely mindenkinek fekete, mivel a
fejünk belül sötét.

A föníciaiak kereskedtek és iparkodtak.

A gesztenyesütögető néni kiáll a sarokra, és odacsalogatja az
embereket a szagával.

Arábiában a vizet cisztercitákban gyűjtik.

Sok régi kőzetben megtalálhatóak az őskori halak lábnyomai.

Döbrögi a harmadik levonásban két púppal gyarapodik.

A középkorban a várakat katakombákkal lőtték.

Kanada területe egyenlő Európa lakosságával.

A kenguru kicsinye fészeklakó.

A ménes egy nagy lócsomó.

Toldi a csónak felé indult, mikor a cseh vitéz elővette a kardját
és majdnem lelőtte Toldi Miklóst, ő azonban észrevette a fondorlatos
tervet.
Boldog Margit az erény útját követte. Ártatlan életét és
elsőszülött gyermekét az Úrnak ajánlotta.

Szulimánt a szigeti ostromnál megölték, ezért egyelőre felhagyott
azzal a szándékával, hogy Magyarországot meghódítsa.

Kolombusz háromszor indult útnak, bár a második útján meghalt.

Az őserdő olyan terület, ahova emberi kéz még nem tette be a lábát.

Zrínyit a bécsi kamarilla által felbérelt ólmozott vadkan ölte meg.

Lincoln anyja már csecsemő korában meghalt.

És akkor a költő megírta a Szundi két apródja című verset.

Julius Ceasart a márciusi Idusok ölték meg.

Egyiptom őslakói a múmiák.

A Magna Charta Libertatum kimondta, hogy ugyanazért a bűnért
senkit nem lehet kétszer megölni.

A kutatók az őshazában megtaláltak az ősmagyarok hátrahagyott részeit.

A Bibliát Guttenberg találta fel.

Anonymus III. Béla névtelen jegyese volt.

A XVIII. századi főurak palotakertjei tele voltak szépen nyírt
szökőkutakkal.

A baktériumokról: Van mikroszkopikus, ami kicsit nagyobb, mint ami
mikroszkóppal látható.

A középkorú lovagok a lovagi tornákon mindig egy hölgyet tűztek
maguk elé.

A nemzetiségi iskolákba több ajkú diákok járnak.

Nyáron nő a kalapos gomba, télen a kucsmagomba.

Villon fő műve az Ótestamentum.

A görög ábécé kezdete: alfa, béta, céda...

II. József, a vaskalapos király Mária és Terézia fia volt.

A fecske egy költöző madár olyan, mint a gólya, csak sokkal
kisebb és nem hasonlít rá.

Barbarossa seregében kitört a pestis, amely elől maga a császár is
csak álruhában tudott menekülni.

Ady Boncza Bertalant vette feleségül.

Bombay éghajlata olyan egészségtelen, hogy lakosai máshol laknak.

A kőolajat kövekből sajtolták.

Eötvös József többek között Budán született.

Csapadékfajta: lisztharmat.

A cápa jellemzése: Embert nem eszik, de nem lehet benne bízni!

hétfő, augusztus 09, 2010

Megvan az ideje az ölelésnek, és megvan az ideje az öleléstől való tartózkodásnak.

A minap, amikor épp Váradon voltam összefutottam az egyik ovisommal, az anyukájával és a testvérével az utcán. Hát, mondanom sem kell, hogy fülig szaladt a szája, és olyan drága volt. Odabújt hozzám...
Jól elvagyok magamnak igy a vakációba, de ahogy Loreen hozzámbújt rádöbbentem, hogy hiányoznak a gyerekek... az ölelésük, hogy az ölembe másszanak... so... azt hiszem szeretethiányom van.
Búcsúzás előtt lehajoltam, és magamhoz öleltem... jól esett... majdnem elsírtam magam...

Ez egy kicsit személyesebb, mint szokott... Kriszta kedvéért, mert a Hargitán megjegyezte, hogy kevés személyes dolgot írok ki... Válaszom ez volt rá, hogy akit érdekel megkérdezi, de alíg kérdezik meg... Tanulság, ha kiirnám, akkor sem érdekelné az embereket jobban... végül is, elvagyok így is...

péntek, május 07, 2010

Országos konfira készülök...

...és hamarosan indulok is... '96 óta minden országos konfin ott voltam (azt hiszem, hogy akkor az összesen...), de most alíg maradt testi lelki, szellemi erőm, hogy készüljek rá...
Nagyon fáradt, és kimerült vagyok... várom már a vakációt...
Remélem, hogy többel jövök a konfirol, mint, amivel megyek... Imádkozzatok a konfiért, és értem is... szükségem van rá...

Élő közvetítés is lesz... a www.emabisz.ro oldalon kell keresni...

vasárnap, február 14, 2010

Nem a megszokott...

Valamit írni akartam... de nem is tudom, hogy mit... azt sem tudom, hogy ki olvassa, kit érdekel, ha valamit írok... vagy ha nem írok...
Ma ilyen nap volt, és egy ideje ilyen idétlenek...
ha most leírnám, hogy mit is gondolok, érzek, azt hiszem túl nagy kitárulkozás lenne, úgy hogy meghagyom magamnak...
Akkor legyen csak egy idézet...

"- Mondd, bárány - szólalt meg Lucy -, erre vezet az út Aslan országába? - A ti utatok nem - válaszolt a bárány. - Számotokra a saját világotokból nyílik kapu Aslan országába. - Hogyan? - kiáltott fel Edmound. - Hát a mi viágunkból is el lehet jutni Aslan országába? - Minden világból vezet út az én országomba - mondta a bárány, s miközben beszélt szőre aranyló barnává vált, teste hatalmasra nőtt, s szikráző sorénnyel ott állt előttük maga Aslan. - Mond Aslan - kérlelte Lucy -, hogyan juthatunk el az országodba a mi világunkból? - Mindig mondani fogom - válaszolt Aslan -, azt azonban nem árulhatom el, hosszú vagy rövid lesz-e az út, csak annyit: országom a folyó túloldalán fekszik. De ne feledjétek, nagy hídépítő vagyok. [...]

-Nem is Narnia hiányzik majd annyira, inkább te! - szipogta Lucy. - Veled odahaza többé nem fogunk találkozni. Hogy éljünk úgy, hogy soha többé nem látunk? -Ó, hogyne látnátok, kicsi lány! - mondta Aslan. - Akkor te... Uram... ott is... ott vagy? - kérdezte Edmound. - Ott vagyok felelt Aslan. - De másként hívnak. Azon a néven kell majd megismernetek. Azért kerültetek ide, Narniába, azért ismerhettetek meg, hogy otthon könnyebben megtaláljatok."

Narnia krónikái - A Hajnalvándor útja

Jézus így felelt: "Az én országom nem e világból való..." - János 18: 36

szerda, október 07, 2009

A hűségről

szólt a mai ifi. Olyan jó volt ezt hallani. És mérlegre tettem az életem, hogy melyek azok a dolgok az életemben, ahol olyan könnyen elbukom. Kértem és kérem az Úr segítségét, hogy óvjon, hogy semmi sem legyen kecsegtetőbb vagy fontosabb az életemben, mint Ő. Ez az ének jutott eszembe: 

Lord, I come before Your throne of grace
I find rest in Your presence,
And fullness of Joy
In worship and wonder,
I behold Your face
Singing what a faithful God have I

What a faithful God have I
What a faithful God
What a faithful God have I
Faithful in every way

Lord of mercy, You have heard my cry
Through the strom Youre the beacon
My song in the night
In the shelter of Your wings
Hear my hearts reply,
Singing what a faithful God have I

Lord, all soverign
Granting peace from heaven
Let me comfort those who suffer
With the comfort You have given
I will tell of Your great love
For as long as I live
Singing what a faithful God have I

szerda, szeptember 23, 2009

A mai nap képekben...

Ha ráklikkelsz ennek a bejegyzésnek a címére, akkor megtekintheted a mai napot képekben... :)

A napokban írtam, hogy minden kezdet nehéz... de a mai nap mindent túlszárnyalt, remélem ennél keményebb napok nem lesznek...

Fáj minden porcikám, csorog az orrom stb. szóval, elkaptam a gyerkőcöktől.

Ma sírás is volt bőven és még sok más is, amit a gyengébb gyomrúakra való tekintettel, nem írok le...

Most nagyon jól jön minden ima. Imádkozzatok a gyógyulásért, de leginkább azért, hogy ne sírjanak a gyerekek, hogy szokják meg az ovit könnyen és gyorsan. Köszönöm...

szombat, szeptember 19, 2009

Minden kezdet nehéz...

...én ezt eddig is tudtam, de most újra szembesültem vele. Kicsi apróságaim pedig most kezdik tapasztalni. Olyan sok a sírás, de hiszem, hogy hamarosan megszokják az ovit. Reggel sírnak, mert hiányzik az anyukájuk, délben sírnak, mert nem akarnak aludni. Nem kis dolog elszakadni a jól megszokott környezettől, de leginkább a szeretett személyektől. Lassan pótanya leszek, és én nagyon élvezem, amikor sikerül egy sírót lecsendesíteni. Matyikám, mikor sírdogált az anyukája után, és elmagyaráztam neki, hogy mikor felkel már itt is lesz az anyukája, és addig én vigyázom rá, megnyugodott. Harmadik nap, mikor az anyukáját akarta, és a szokásost elmondtam neki, rámmutatott, ezzel kérdezve, hogy akkor én maradok és vigyázok rá? Ekkor abbahagyta a sírást és mosolygott rám. Olyan drágák! Teszek néhány képet is róluk meg a termünkről, hogy lássátok hol töltöm az életem nagy részét!
















ablakpárkány


Márk

Krisztina


Loreen


Damarisz

Petra


Tami


Matyi és a Vou-vou


Annamária

Noémi

szerda, július 15, 2009

Édes semmittevés

Vakáció van, én is lazítok egy kicsit. Akik ismertek, tudjátok, hogy nem birok tétlenül ülni, mindig kell valami aktivitás legyen az életemben, különben úgy érzem, hogy nem is élek. Most mégis belesüppedtem az édes semmittevésbe. NA, azért nem épp igy van. Azzal kezdtem a semmittevést, hogy a szekrényekből kipakoltam, és a ruháim úgy állnak benne, mint a katonák a seregben. El sem hiszitek, milyen szép látvány. Aztán, nagynéném a kórházban van, és az uncsim mellette van. Tegnap is és ma is eljött hozzánk ebédelni és pihenni egy kicsit. Úgy gondoltam, akkor ma készitem én az ebédet. Nagyon-nagyon szeretek sütni, főzni. A mai menü: rántott csírkemáj (én a májat nem szeretem, de elkészíteni igen) és sültkrumpli és hozzá egy kis fincsi fokhagymakrém. Gyors és laktató.
Na, lássuk csak mi a következő dolog, amit tehetek... azt hiszem egyik nap a konyhát, másik nap a fürdőt nagytakarítom.
És az este esti kiruccanást is tettünk a városba Hajnival (barátnőm, az ifiből), fagyiztunk és női traccspartit tartottunk. Kell az ilyen is. :) Ugye?
Közben még olvasok is és készülgetek az augusztusi kurzusra, ami ismét Ausztriában lesz. Már alíg várom. Egyszer voltam ott, de megszerettem, de jó, hogy még lesz alkalmam oda vissza-vissza menni!
Mindenkinek szép napot kívánok, és ha az időtök engedi, merüljetek el az édes semmittevésbe, közbe ne feledjétek, hogy szeressétek az Urat nagyon! Ezt most magamnak mondom először, és aztán nektek is.

csütörtök, június 25, 2009

Indulás...

Korán reggel van, és már csak percek vannak az indulásig... Hargitára megyünk gyerekhétre. Imádkozzatok értünk. Az utazásért is, az ottlétért is. Tegnap a gyüliben imaóra volt, az egyik kissrác így imádkozott: " Úr Jézus, köszönöm neked ezt a csodálatos táborozás, és kérlek segíts, hogy megtérhessek! Ámen" ÁMEN! ÁMEN! ÁMEN!

Tudjátok ledöbbentem, magamon, persze. Eddig, ahányszor csak eszembejutott a táborozás, mindig az első kérésem az volt, hogy Isten vigyázzon ránk az úton, és lám egy gyermeknek más a prioritása! Tanulok! Amúgy, a gyerekektől eddig is rengeteget tanultam, és fogok is még, úgy látom!

Legyetek áldottak, és köszönünk minden imát!!! :)

vasárnap, június 21, 2009

szombat, június 20, 2009

Megmutatom...és válaszokat várok... :)


Egyezkedünk, hogy nézzen oda... ja, még nincs neve... javaslatokat várok :p

Nics szokva a fényképezkedéshez...


Na, mi a változás rajtam?

Kicsit homályos, de jól kijött a fény a háttérben...