"Szívem zsong a szép szavaktól, művemet a királynak mondom el, nyelvem gyors, mint az írnok tolla."
szombat, október 08, 2011
Ma ez van...
kedd, augusztus 16, 2011
Mégis öröm...
vasárnap, április 10, 2011
Az ötvös tüze
Egy csapat nő a Bibliát tanulmányozta együtt. Mikor elérkeztek Malakiás könyvéhez, a harmadik fejezetben találkoztak egy verssel, amely ezt mondja: "leül az ötvös és megtisztítja az ezüstöt". Ez a vers teljesen lenyűgözte az asszonyokat, és azon gondolkodtak, hogy vajon mit fejez ki ez az állítás Isten természetéről. Az egyik nő felajánlotta, hogy utána néz, hogyan tisztítják az ezüstöt, és majd a legközelebbi alkalmon megosztja a többiekkel. |
szombat, március 19, 2011
De aki mindvégig kitart, az üdvözül.
vasárnap, február 06, 2011
Bővelkedő élet...
Teltek a napok és az ember reggel kekszet evett, délben kekszet evett, és este is kekszet evett. Így ment ez heteken keresztül. Az út nagy részét már megtették, és az ember amikor leült az asztalhoz kekszet enni, már a rosszullét fogta el. De nem volt más ennivalója, így hát rágta a kekszet.
Pár nappal a partraszállás előtt, már a keksz gondolatától is rosszul lett, összeszedte minden erejét, és berohant a kapitányhoz. Elébe térdelt és könyörögni kezdett.
- Nem bánom, ha az út hátralévő részében mosogatnom kell is érte, de könyörgöm, adjon valami rendes ennivalót, mert hetek óta csak kekszet rágcsálok, és már belebetegedtem.
A kapitány összeráncolta a homlokát, majd ezt kérdezte:
- Mondja, ön potyautas?
- Nem, kapitány úr! Hajójeggyel utazom. - felelte az ember.
- Akkor nem értem, hogy miért nem étkezik az utasokkal, hiszen az ennivaló benne van a jegy árában."
Isten bővelkedő életre hívott el, és benne mindent elrendezett, írja az ige. És hányszor járok úgy, hogy újra és újra becsap a sátán, és a kekszet rágcsáltatja velem, és elveszi az erőm, az életkedvem.
Én nem akarok "kekszen" élni. Értem a Király mindent kifizetett.
Hála az Úrnak, hogy erre ma is figyelmeztetett!
hétfő, január 31, 2011
Szülinap az örökkévalóság szempontjából!
Az igehely pedig ez: Máté 3: 1-12
Azután sok minden következett, és mondhatnám úgy is, hogy a változás az életemben egy folyamat volt.
Csak azt tudom mondani, hogy: "Ami vagyok, és ami lehetek, Istennek érdeme!!!"
vasárnap, szeptember 19, 2010
Örökkévalóság szempontjából...
csütörtök, szeptember 02, 2010
A MIndenható árnyékában
hétfő, augusztus 09, 2010
A harcnak itt nincs még vége...
csütörtök, február 25, 2010
Árnyékországból
Furcsa nap volt a mai, néha megesik, hogy ilyen is van. Ha nem lennének árnyékok, akkor már nem is lennék Árnyékországban. De még itt... érzem, tudom. Talán épp abból, ahogy ma reggel kinyitottam a szemem, és lebigyesztett szájjal, szinte pityeregve, mint egy gyermek, vettem tudomásul, hogy az álmok sokszor szebbek, mint a valóság...
A tükör sem azt mutatta, amit látni szerettem volna... és elkezdődöt a dolgok 'szépítgetése'... De az a 'good feeling' huss!, úgy elszállt, mint az álom a fejembő, ahogy a lábam földet ért... hiába szorítottam erősen csukva a szemem, hogy csak egy percre jöjjön még vissza, de nem... like a grey donkey in the fog...
Talán sosem érem utól ezt a képet már... hiába mondta Lóri ma az ifin, hogy kérni, keresni és zörgetni... úgy érzem, mintha egy lakatlan ház monstrum kapuján zörgetnék, pedig az én Atyám háza, bizony nem lakatlan... sőt nagy munka folyik, az én lakrészem készül...
...még készül, mert ha már kész lenne, akkor búcsút inthetnék Árnyékországnak...
Honvággyal küszködöm, és nem akar szünni...mióta is?!... mióta ráébredtem, hogy Árnyékországban vagyok... annak már jó pár éve...
vasárnap, február 14, 2010
Nem a megszokott...
-Nem is Narnia hiányzik majd annyira, inkább te! - szipogta Lucy. - Veled odahaza többé nem fogunk találkozni. Hogy éljünk úgy, hogy soha többé nem látunk? -Ó, hogyne látnátok, kicsi lány! - mondta Aslan. - Akkor te... Uram... ott is... ott vagy? - kérdezte Edmound. - Ott vagyok felelt Aslan. - De másként hívnak. Azon a néven kell majd megismernetek. Azért kerültetek ide, Narniába, azért ismerhettetek meg, hogy otthon könnyebben megtaláljatok."
- Narnia krónikái - A Hajnalvándor útja
- Jézus így felelt: "Az én országom nem e világból való..." - János 18: 36
csütörtök, december 17, 2009
callatis praise "cantec de dragoste"
Ma plimbam printre ceruri te visam
Un cuvant pentru tine am creat
soarele sa-ti incalzeasca zilele
Luna sa iti lumineze noptile
te iubesc si sa stii s-a meritat
pentru tine sa port crucea de pacat
si am o inima ce bate cu a ta
si ma zdrobeste orice lacrima de-a ta
dau si munti si univers
si tot ce am pe viata ta
si-am acceptat sa mor pe lemn
sa iti arat dragosteasi
te-am nascut si te-am purtat
si esti de pret in ochii mei
caci te iubesc asa de mult
te iubesc asa de mult
TE IUBESC ASA DE MULT!
hétfő, november 16, 2009
szerda, november 11, 2009
Életünk ősze...

Vasárnap délben néztük ezt a Mtv1-en. Cseri Kálmán gondolatai. A fenti címre klikkelve elvisz arra az oldalra, ahol a videót meg lehet nézni. Érdemes.
Legszélső ágán két levél kuksolt egymás mellett.
- Már nem úgy van, mint régen- mondta az egyik levél a másiknak.
-Nem- ismételte a másik.- Ma éjjel is annyian elmentek közülünk...Már jóformán csak mi maradtunk ezen az ágon.
-Nem lehet tudni, melyikünkön van a sor-mondta az első.-Amikor még meleg volt, és a nap forróságot árasztott, olykor egy-egy vihar vagy felhőszakadás tört ránk, és sokan közülünk már akkor elsodrodtak, holott még nagyon fiatalok voltak. Nem lehet tudni, melyikünkön a sor.
-Most a nap csak ritkán süt- sóhajtott a második levél-, és ha süt is, már nincs ereje. Új erőre volna szükségünk.
-Vajon igaz-e- kérdezte az első-, vajon igaz-e, hogy helyünkbe újak jönnek, ha mi lepergtünk, és aztán újra mások, és mindig újra?
-Biztosan igaz-suttogta a másik.- El se tudom képzelni...Ez már meghaladja a mi fogalmainkat.
-És aztán olyan szomorúak leszünk tőle- tette hozzá az első.
Egy ideig hallgattak, aztán az első csöndesen mondta maga elé.
-Miért kell elmennünk?
A második kérdezte:
-Mi lesz velünk, ha lehullunk?
-Lehanyatlunk...
-Mi van ott lenn?
Az első felelte:
-Nem tudom. Az egyik ezt mondja, a másik azt..De senki sem tudja.
A második kérdezte:
-Vajon érzünk-e még valamit? Vajon tudunk-e még valamit magunkról, ha ott lenn leszünk?
Az első ismételte:
-Ki tudná megmondani? Aki lehullott, még sose tért vissza, hogy erről beszéljen.
Újra hallgattak. Aztán az első levél gyöngéden így szólt a társához:
-Ne bánkodj olyan nagyon, hisz reszketsz már.
-Hagyd csak- felelte a másik.-Mostanában olyan könnyen reszketek. Már nem érzem magam olyan biztosan a helyemen.
-Ne beszéljünk többé ilyen dolgokról- mondta az első levél.
A másik felelte:
-Nem.., hagyjuk...,de..., mi másról beszélhetnénk?...-Hallgatott, és kis szünet után folytatta:- Vajon ki megy el közülünk elsőnek?
-Ezzel még ráérünk- csillapította az első.-
Emlékezzünk inkább a múltra. Milyen szép volt. Milyen csodálatosan szép! Amikor a nap oly forrón tűzött ránk, hogy majd kicsattantunk az egészségtől. Emlékszel még? És aztán reggel a harmat..És az enyhe, pompás éjszakák...
-Most iszonyatosak az éjjelek- panaszkodott a másik-, és nem akarnak véget érni.
-Nem szabad panaszkodnunk- mondta az első szelíden-, hisz tovább éltünk, mint sokan-sokan közülünk.
-Úgye, nagyon megváltoztam?- érdklődött az első levél félénken, de sürgetőn.
-Szó sincs róla- erősítette az első.- Te persze azért gondolod, mert én olyan sárga és csúnya lettem, ó, nálam az egészen más...
-Ugyan ne tréfálj!- vágta el a szavát a másik.
-De igazán úgy van- ismételte az első buzgón-, higgy nekem! Olyan szép vagy, mint az első napon. Itt-ott egy-egy vékony, sárga csík, alig lehet észre venni, és csak még szebb leszel tőle. Higgy nekem!
-Köszönöm- suttogta a másik levél meghatottan.-Nem hiszek neked...,legalábbis nem egészen...,te mindig olyan jó voltál hozzám. Most értem csak meg egészen, mennyire jó.
-Hallgass!- Mondta az első, és maga is elhallgatott, mert a bánat a szavát vette.
Most hallgattak mind a ketten. Az órák múltak.
Nedves szél húzott hidegen és ellenségesen a fák felett.
_Ó...,most- mondta a második levél-én....-Megtört a hangja. Lassan levált ágáról, és kerengélve lehullt.
Itt volt a tél !!
kedd, október 27, 2009
Hadd menjek, Istenem, Mindig feléd Mason Lowell, 1856
Tanulgatom lassan, hogy egyre inkább az Úr közelsége az, ami éltet, ami erőt ad, hogy mindazt elviseljem, amivel szembe találom magam. Épp most is egy olyan próbában vagyok, miből csak az Úr tudja a kimenkedés útját. Meg is kérdeztem Tőle az este: Uram, meddig feledkezel meg még rólam? Miért nem jössz már segíteni? Törődsz Te velem? S a válasz ez volt: Sok verebecskénél drágábbak vagytok, és Boldogok, akik sírnak, mert megvígasztaltatnak! Ebbe kapaszkodom, az Ő igéjébe: Because I know His word is true!!!
Hadd menjek, Istenem, Mindig feléd,
Fájdalmak útjain Mindig feléd.
Ó, sok keresztje van,
De ez az én utam,
Mert hozzád visz, Uram, Mindig feléd.
Ha este száll reám S csöndes helyen
Álomra hajtanám Fáradt fejem:
Nem lesz hol nyughatom,
Kő lesz a vánkosom,
De álomszárnyakon Szállok feléd.
Szívemtől trónodig - Mily szent csoda –
Mennyei grádicsok Fényes sora,
A szent angyalsereg
Mind nékem integet;
Ó, Uram, hadd megyek Én is feléd!
Álomlátás után Hajnal ha kél,
Kínos kő vánkosom Megáldom én.
Templommá szentelem,
Hogy fájdalmas szívem,
Uram, hozzád vigyem, Mindig feléd!
Csillagvilágokat Elhagyva már,
Elfáradt lelkem is Hazatalál.
Hozzád, ha eljutok,
Lábadhoz roskadok:
Ottan megnyugodhatok Örökre én!