szombat, február 19, 2011

Együttérzés

„Boldog az, akinek gondja van a nincstelenre…” (Zsoltárok 41:1)
A Biblia egyik központi témája az együttérzés. „Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere, valaki pedig ezt mondja nekik közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az? Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.” (Jakab 2:15-17). Bizonyos emberek kevésbé hajlamosak az együttérzésre, mint mások. Például:
1) a nagy álmodozók nem akarnak beleszólni mások terveibe.
2) A szorgalmasok, akiknek munkaerkölcse ilyen gondolkodásmódba torzult: „én keményen megdolgoztam azért, amim van, nekik is ezt kellene tenniük”.
3) Az ítélkezők, akik feltételezik, hogy mások csakis azért jutottak szerencsétlen sorsra, mert azt aratják, amit vetettek.
4) A bizonytalanok, akik úgy érzik, ha segítenek másokon, azzal saját maguk kerülnek majd szűkös helyzetbe.
5) Azok, akik még nem értették meg az Ige világosságában, hogy Isten megígérte, hogy megjutalmazza az együttérzést: „Boldog az, akinek gondja van a nincstelenre, ha bajba kerül, megmenti az Úr… megőrzi, és életben tartja, boldog lesz a földön; nem engedi át ellenségei dühének… enyhülést ad betegágyán, jobbulást ad neki” (Zsoltárok 41:1-3). Jézus azt mondta: „…amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg” (Máté 25:40). Teréz anya mondta: „Ha jót teszel, megvádolnak, hogy önzés és hátsó gondolat vezérli cselekedetedet, mégis tégy jót! A jó, amit teszel, holnap már feledésbe megy, mégis tedd a jót! A legjobbat add a világnak abból, amid csak van, bár valószínűleg nem lesz elég, mégis add a tőled telhető legjobbat! A végső elszámolás úgysem közted és az emberek között lesz, hanem közted és Isten között.”


péntek, február 18, 2011

Pihenés

„…A hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával… és megpihent…” (1Mózes 2:2)

Ha a munkánkra jobban odafigyelünk, mint saját magunkra, akkor jó esély van arra, hogy már nem leszünk itt, hogy befejezzük. Ahhoz, hogy a legjobb hatásfokkal tudjunk dolgozni, meg kell tanulnunk szünetet tartani. Miért buknak el a nagyok? Mert nem értik meg a pihenés fontosságát! A Teremtés könyvében ezt olvassuk: „…Isten befejezte munkáját… és megpihent…” (1Mózes 2:2 NKJ). Isten pihent – akkor mi miért nem tesszük? Két oka van. Egyik, hogy olyan célokat tűztünk ki magunk elé, amiket nem Isten adott. Jézus azt mondta: „…az én igám boldogító, és az én terhem könnyű” (Máté 11:30). Ha valami folyamatosan túl nagy és túl nehéz, meg kell kérdeznünk: „Valóban erre hívott el Isten?” Isten akarata egészen új távlatokra tágítja hitünket, és képességeinket új szintre emeli, de nem fogja lerombolni egészségünket, lelkünk nyugalmát vagy a családunkat. A másik ok, hogy elveszítjük a távlatot. Beszűkül a látóterünk, és nem tudjuk helyesen megítélni a dolgokat. Felborul az értékrendünk. Azt mondjuk: „a családomért teszem mindezt”. De vajon felmerült-e már benned, hogy a családod esetleg szívesebben venne többet belőled, és kevesebbet más dolgokból? Nem szoktuk megadni nekik ezt a választási lehetőséget, igaz? A személyes megerősödés azzal kezdődik, hogy felismerjük: amink van, az elég, és elkezdjük átvenni az irányítást az életünkben afölött, hogy mi történik, és mikor történik. Ha bűntudatunk van amiatt, hogy pihenünk, meg kell változtatnunk a gondolkodásunkat! A zsoltáros ezt írja: „Füves legelőkön nyugtat engem… Lelkemet felüdíti…” (Zsoltárok 23:2-3 KJV).
A lelki, fizikai és érzelmi megújulás a pihenéssel kezdődik. Tehát tanuljunk meg szünetet tartani anélkül, hogy lustának, felelőtlennek vagy eredménytelennek éreznénk magunkat.

csütörtök, február 17, 2011

Úgy tekints magadra, ahogy Isten néz rád!

„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van…” (2Korinthus 4:7)

A Biblia azt mondja, hogy Isten cserépedények felhasználásával dolgozik, „…hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak…” (2Korinthus 4:7). Így, ha az emberek valami jót látnak bennünk, tudják, hogy az Istentől van. Jézus beszélt arról, hogy ha egy lámpást letakarnak, akkor bármennyire is fénylik, az emberek mégsem látják. De ha a lámpást letakaró edény töredezett, akkor a fény át fog sugározni a tökéletlenségek között – „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat!” (Máté 5:16). Istent semmi sem lepi meg veled kapcsolatban: „Sőt azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket… hogy egyetlen ember se dicsekedjék…” (1Korinthus 1:27-29). Ezt tudva képes vagy-e szeretni és elfogadni magad úgy, ahogyan Isten teszi? Ha magaddal szemben elítélő vagy, akkor ellentmondasz Isten Igéjének, és megnyitod magad a sátán támadásainak. Pál azt mondta: „Én pedig a legkevésbé sem törődöm azzal, hogy ti hogyan ítélkeztek felettem, vagy más emberek hogyan ítélkeznek egy napon; sőt magam sem ítélkezem önmagam felett” (1Korinthus 4:3).
Pál megtanulta elengedni a múltat, és előre törekedni, de tudta, hogy még nem érkezett meg. „Nem mintha már elértem volna mindezt… ami… előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé…” (Filippi 3:12-14). Tudatában volt annak, hogy mik azok a területek, melyeken még dolgoznia kell, de nem volt hajlandó folyton ostorozni magát miattuk. Sose felejtsd el, hogy Isten olyan nagyra tartott téged, hogy elküldte a Fiát, hogy megmentsen bukott állapotodból, és a rád váró ítélettől: „…aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik” (Titusz 2:14). Ki tesz minket tökéletessé? Isten!
Te még a formáltatás folyamatában vagy, tehát lásd magad olyannak, amilyennek Isten lát téged!

szerda, február 16, 2011

Hagyd abba a panaszkodást! (5)

„Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent…” (Filippi 2:14)
Íme három záró gondolat a panaszkodás gondolatkörében.
Először is: Ne panaszkodj, inkább kérj! Bármennyire jogos is a panaszod, nyafogásnak fog hallatszani – nagyban csökkentve ezzel a jó kimenetel esélyét. Bármi is a helyzet, sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy megkapod azt, amit kedvesen kérsz, mint annak, hogy helyrehozod azt, ami miatt panaszkodsz. Ha azt kérdezed: „Megtennéd, kérlek ezt [előnyben részesített viselkedés], ahelyett, hogy azt tennéd [régi viselkedés]?” – ez tiszteletteljes, világos, elkerüli a múltbeli dolgok feletti vitát, hiszen azon már úgysem lehet változtatni, és mindig jobb eredményt hoz. Másodszor: Ha már kimondtad, hát rendben, de most már hagyd Istent dolgozni! Az emberek megváltoztatása Isten dolga, tehát vonulj vissza, légy türelmes és adj esélyt Istennek! „De nem kellene valakinek figyelemmel kísérni, hogy csakugyan megváltoznak-e?” Hacsak nincsenek rácsok mögött, és nem te vagy a börtönőr, akkor a válasz: nem! Állj félre Isten útjából, és hagyd, hogy ő végezze el, amit te úgysem tudsz! Neki olyan eszközei és olyan módszerei vannak, amilyenekről te soha nem is álmodtál. Ha hagyod, hogy átvegye a feladatot, akkor Ő tökéletesen el fogja végezni. Harmadszor: Mit kell tenned, amíg Isten munkájára vársz? Nos, üldögélhetsz sértődötten a múlton rágódva, vagy tanulhatsz valamit Józseftől. Neki minden oka megvolt rá, hogy felpanaszolja a családja rossz bánásmódját, és bosszút álljon, amikor fordult a kocka. Ehelyett lelkiismeretesen és ügyesen tette, amit tennie kellett, kivárva azt a stratégiai pillanatot, amelyet minden probléma felkínál, amikor a megoldás részévé tudott válni. Megtette, és így a családja újra egyesült, Isten pedig még nagyobb áldásokkal ajándékozta meg őt. Tanulj tőle!

kedd, február 15, 2011

Hagyd abba a panaszkodást! (5)

„Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent…” (Filippi 2:14)
Ha a panaszod jogos, először azzal a személlyel beszélj, aki ellen panaszod van. Amikor azonban nagyon fel vagy zaklatva, akkor erős kísértést érzel arra, hogy mindenkinek elmondd. Ez jogosnak és igazságosnak, sőt még gyógyhatásúnak is tűnik. A jó szándékú barátok támogatni fogják, sőt talán még segítenek is a terjesztésében. „Jobban fogod érezni magad, ha kiadod magadból, ami nyomja a lelked” – mondják. De Isten Igéje elítéli a panasz kezelésének ilyen módját! Ha így teszel, problémáidat még az Isten iránti engedetlenség bűnével is tetézni fogod – és nem várhatod, hogy Isten együttműködjön veled, miközben te Igéje ellen cselekszel. „Ha vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát” (Máté 18:15). Bátorság, alázat és bölcsesség kell ahhoz, hogy személyesen nézz szembe azzal, aki megbántott, de ez Isten módszere. Ez enyhíti a viszályt, minimálisra csökkenti a szégyent, és növeli a megoldás és helyreállás valószínűségét, Isten számára pedig ez az igazán fontos. Aztán: beszélj szeretettel, ne ártó szándékú szavakkal! Szavaid kedvesek, békülékenyek legyenek, a megoldásra törekedj, ne pedig arra, hogy felülkerekedj a másikon. A Biblia ezt tanácsolja: „Inkább szeretettel mondjuk el az igazságot, így… növekedni fogunk…” (Efézus 4:15 NIV). Növekedni Krisztusban, ez a cél – szeretettel mondani el az igazságot, ez az eszköz, mely a célhoz vezet. Mondd el annak, aki megbántott, hogy nem az a célod, hogy őt megalázd, vagy megtorold a sérelmet, hanem az, hogy megoldjátok a kettőtök közti problémát, erősítsétek a kapcsolatotokat, és dicsőítsétek Istent. Így nem ellenségeddé, hanem szövetségeseddé teszed, akivel együtt tudsz működni egy mindkettőtök közös javát és Isten dicsőségét munkáló küldetésben!

hétfő, február 14, 2011

Hagyd abba a panaszkodást! (4)

„Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent…” (Filippi 2:14)

Azt mondod: „Nem lehet, hogy jogos a panaszom?” De lehet. Az igazságtalanság, visszaélések, árulás, rablás, pletyka, rágalom, előítélet, fizikai bántalmazás, és ezekhez hasonlók, ami téged vagy családodat ér, jogos indokok lehetnek. „És ha nem kezdek valamit ezekkel, az nem jelenti azt, hogy elhanyagolom a kötelességemet?” Ismét igaz! Arra kaptál elhívást, hogy só és világosság légy ebben a világban, és megoldd az emberek életében támadó problémákat azáltal, hogy a spirituális alapelvek szerint élsz. Ha semmit sem tennél ilyen helyzetben, akkor megbízhatatlannak és engedetlennek bizonyulnál Isten szemében. A panaszkodás azonban nem azt jelenti, hogy teszel valamit, legalábbis Isten értelmezésében nem. Azt mondod: „Jól van, ha tehát Isten a panaszkodás ellen van, akkor mit kezdjek jogos panaszaimmal?” Először is: Semmit, amíg nem beszélted meg Istennel! Csak akkor fogsz tudni helyesen cselekedni, ha rászántad az időt arra, hogy helyes tanácsot kapj. Az imádság megvilágítja a lehetőségeidet és javítja kilátásaidat. Kioltja haragodat, helyreállítva benned az objektivitást és a józan gondolkodást. A második lépésed sokkal valószínűbben vezet sikerre, ha az első lépésed az, hogy Isten bölcsességét keresed: „…kérjen bölcsességet Istentől…” (Jakab 1:5). Másodszor: Mielőtt bármit mondanál vagy tennél, ellenőrizd a hozzáállásod! Állj meg, és kérdezd meg magadtól: „Mi az igazi teendőm itt? Az, hogy megmutassam nekik, hogy nekem van igazam, ők pedig tévednek? Az, hogy emelt fővel távozzam, miközben őket megbántottam? Az, hogy személyes győzelmet arassak, vagy az, hogy olyan módon oldjam meg a problémát, ami Istent dicsőíti?” Mielőtt megszólalnál, vizsgáld meg, hogy mi van a szívedben: „…Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj” (Máté 12:34). Ha a szíved állapota tetszik Istennek, akkor készen állsz arra, hogy kezelni tudj bármilyen jogos panaszt.

vasárnap, február 13, 2011

Hagyd abba a panaszkodást! (3)

„Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent…” (Filippi 2:14)

Hiszen a panaszkodás egyszerűen csak szavakból áll, nem? Nem, a panaszkodás sokkal több annál! Először is a panaszkodás kiengedi az irányítást a kezedből, és átadja azoknak az embereknek és körülményeknek, melyek miatt panaszkodsz, ezáltal azok áldozatának érzed magad. Kevésbé tudsz a megoldásra koncentrálni, gondolataidat negatívvá hangolja, és egyre kevésbé leszel képes fogadni az Istentől jövő kreatív ötleteket. Negatív talajon nem nőnek pozitív eredmények! Nem lehetsz egyszerre panaszkodó és kreatív. „Vajon a forrás ugyanabból a nyílásból árasztja-e az édes és a keserű vizet? Avagy teremhet-e, testvéreim, a füge olajbogyót, és a szőlő fügét?...” (Jakab 3:11-12).
A panasz a negatív meggyőződések szavakba öntése. Törli a pozitív célkitűzéseket és megvallásokat, így nem lesz erőd learatni mindazt a nyereséget, melyet Isten kínál. A panasz a múltra összpontosít, melyet már nem tudsz megváltoztatni, így folyton a múlt törmelékeit söprögeted, bizonyítékot keresve arra, hogy „ki, mikor, mit, hogyan csinált”, miközben a jelened terméketlenül tovatűnik. Másodszor, a panaszkodás mérgezően hat a kapcsolataidra: „Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti?” (1Korinthus 5:6). A panaszkodás másokat is panaszkodásra hív. A beinjekciózott méreg az egész testet megfertőzi. Lassan és alattomosan a kapcsolataid, a családod, a munkahelyed, a gyülekezeted és az egész környezeted szennyezett lesz.
A panaszkodás megosztja a kapcsolatokat. Akik nem szeretik a stresszt, az aggodalmat, a negatívumot, azok fokozatosan eltávolodnak tőled. „Élet és halál van a nyelv hatalmában…” (Példabeszédek 18:21) – a te életed és halálod, valamint mások élete és halála.
Ezért imádkozz így: „Uram, tégy zárat a számra, őrizd ajkaim nyílását!” (Zsoltárok 141:3) – segíts, hogy kerüljem a panaszkodást!

szombat, február 12, 2011

Hagyd abba a panaszkodást! (2)

„Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent…” (Filippi 2:14)

A zúgolódás mérgező. Megfertőzi a zúgolódót is, de mindenki mást is hallótávolságon belül.
Néha azt hisszük, hogy segítünk a zúgolódással. Állítjuk, hogy: „Ha senki nem szól semmit, akkor soha semmi nem fog változni!” – mintha jöhetne pozitív változás negatív szavakból. Azt hisszük, ha zúgolódunk, akkor teszünk valamit az ügy érdekében, de épp ellenkezőleg, amikor panaszkodunk, nem nézünk szembe a problémával, és főleg nem jutunk közelebb a megoldásához. Zúgolódunk, ahelyett, hogy közreműködnénk a konstruktív változásban, és ezzel magunk is a probléma részei leszünk, ahelyett, hogy a megoldás részesei lennénk. Minél többet zúgolódsz, annál inkább a problémára összpontosítasz, és minél jobban összpontosítasz a problémára, annál többet fogsz zúgolódni. Végül a saját zúgolódásod jobban fog hatni rád, mint bárki más. A zsoltáríró azt mondja: „Hangosan kiáltok Istenhez… de lelkem nem tud megvigasztalódni” (Zsoltárok 77:2-3). Ha már senki más nem figyel a szavaidra, te igen. Mielőtt kimondanád, már elgondolod őket: „…amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj” (Máté 12:34). Amikor pedig kimondod őket, hallod is őket, és hiszel is nekik, egészen úgy, mintha szavaid megbízható hivatalos forrásból származnának. Ahányszor csak kimondod őket, megerősíted feletted gyakorolt hatalmukat, míg végül saját panaszaid áldozatává teszed önmagad! A lelkedet (a magatartásodat) nem a mások által okozott problémák és nehézségek terhelik, hanem a saját panaszaid által generált aggodalom.
Tehát: „Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban” (Filippi 2:14-15).

péntek, február 11, 2011

Hagyd abba a panaszkodást! (1)

„Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent…” (Filippi 2:14)
Pszichológiát tanuló egyetemisták két csoportját bemikrofonozták, és azt a feladatot kapták, hogy egy adott időszakban szabadon beszélgessenek az emberekkel. Az egyik csoport tudta, hogy a kísérlet a panaszkodás/zúgolódás szintjét fogja mérni a normál beszélgetésben, a másik csoport viszont nem. Végül mind a két csoportot megdöbbentette az eredmény, hogy milyen gyakran zúgolódtak. Az a csoport, amelyik tudta, hogy mi a felmérés célja, csaknem ugyanannyit panaszkodott, mint azok, akik nem tudták, hogy mi a kísérlet célkitűzése. Ahogy a nagykönyvben meg van írva – szó szerint! Ha szembesítenek minket döntéseinkkel és tetteinkkel, ösztönösen reklamálni kezdünk: „Az ő hibájuk volt, nem az enyém; ha ők nem tették volna… én sem tettem volna”. Ádámnak nem kellett leckét vennie a kifogások művészetéből. Mikor rajtakapták, ezt mondta Istennek: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem… az asszony [Éva] így felelt: A kígyó szedett rá, azért ettem” (1Mózes 3:12-13). Egyikük sem vállalta fel, hogy saját maga felelős a döntéséért. Mivel pedig Isten nem segít azokon az embereken, akik nem vállalják a felelősséget, kiűzte a két panaszkodót a paradicsomból. Ha utólag rá is jöttek valaha, hogy mi a panaszkodás következménye, tudásukat nem adták át leszármazottaiknak, Izráelnek: „Egyszer a nép siránkozott az Úrnak, hogy rosszul megy a sora. Az Úr pedig meghallotta, és haragra gerjedt. Fölgyulladt ellenük az Úr tüze, és belekapott a tábor szélébe” (4Mózes 11:1). Figyeld csak meg más fordításban: „És lőn, hogy panaszolkodék a nép az Úr hallására, hogy rosszul van dolga. És meghallá az Úr…” (4Mózes 11:1 Károli).
Minden panaszkodás Isten füle hallatára történik, pedig Ő nyilván nem akarja hallani! Pál azt írja: „De ne is zúgolódjatok, mint ahogyan közülük némelyek zúgolódtak, és elveszítette őket a pusztító angyal. Mindez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk…” (1Korinthus 10:10-11).
Tisztítsd meg a beszéded! Határozd el, hogy felkutatsz, kiselejtezel és kidobsz minden panaszkodást, kifogást és zúgolódást a szótáradból!

csütörtök, február 10, 2011

Uram, siettesd azt a napot!

„és vele együtt feltámasztott...” (Efézus 2:6)

Krisztus követőiként bensőségesen összekapcsolódunk a Lélekben. Mindannyian élő kövek vagyunk, más élő kövekhez kapcsolódva, és Isten folyamatosan dolgozik rajtunk, míg mind tökéletesen összeilleszkedünk: „…ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá…” (1Péter 2:5). Isten csak kétféle kategóriát néz – megmentettek és elveszettek. Őt nem érdeklik a felekezetek, a faji vagy szociális helyzetből adódó megkülönböztetések: „…ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban” (Galata 3:28). Amikor Isten családjának tagja leszel, elkötelezed magad a többi tag iránt is. Ez azt jelenti, hogy szereted, támogatod és bátorítod őket. Amikor az izráeliták már majdnem elérték az Ígéret Földjét, két törzsük ott akart letelepedni, ahol éppen voltak; nem akartak továbbmenni, és a többi törzzsel együtt harcolni. Mózes azonban kérdőre vonta őket: „Ti itt akartok maradni, amikor testvéreitek harcba vonulnak?!” (4Mózes 32:6). Így aztán újból csatlakoztak a szövetséghez, és ezt mondták: „Nem térünk vissza házainkba, amíg meg nem kapja minden izráeli a maga örökségét” (4Mózes 32:18). Nem élvezhették örökségüket, míg mindenki más is hozzá nem jutott a maga részéhez.
A Lélek egységében járni azt jelenti, hogy nem tudod teljes egészében élvezni az egészséged, amíg egy testvéred beteg, vagy teljesen ünnepelni a sikered, amíg mások küszködnek. Van valami Isten áldásainak elnyerésében, amit ha teljesen megértünk, annak hatására ezt mondjuk másoknak: „Isten, aki engem átvitt ezen, téged is át fog vinni!” Te pedig dolgozol és imádkozol érte mindvégig. Amikor mind együtt feltámasztatunk, a megosztottságok meggyógyulnak, és mind elváltozunk Krisztushoz hasonlóvá (személyiségünk hozzá hasonlóvá válik), és a világ elkezd majd komolyan venni minket. Uram, siettesd azt a napot!