„Illés ugyanolyan ember volt, mint mi.” (Jakab 5:17)
Mindannyiunkkal előfordul, hogy magunk alatt vagyunk. De Isten Igéje megmutatja nekünk az utat vissza felfelé. Nézz csak Illésre, aki „ugyanolyan volt, mint mi”. Hogy lehet az, hogy olyan mélyre jutott?
1) Közvetlenül egy nagy győzelem után történt. Nem nyomott kedélyállapotban kezdte, és nem is esett bűnbe. Nem, ő csak tüzet hívott le a mennyből, és leölt 450 hamis prófétát (ld. 1Kir 18:22-39). De ez nehéz munka! Így aztán a jókedve kimerültséggé változott. Fáradtan – a védelem a minimumon, sebezhetőség a maximumon – érthető módon depresszióba esett, mivel a fáradtság megfoszt minket a bátorságunktól.
b) A félelem miatt elveszítette a távlatokat. Isten embere, aki az imént szállt szembe egy gonosz tömeggel, most menekül egyetlen asszony, Jezábel elől (ld. 1Királyok 19). A félelem elfeledtette vele Isten erejét, eltorzította a perspektíváját, és öngyilkos gondolatokhoz vezetett. A kimerültség félelemmel párosítva veszélyes kombináció. Reménytelenséget, helytelen gondolkodást szül, és elhiteti velünk, hogy nincs már több lehetőség.
c) Elszigetelődött. Illés Beérsebában hagyta a szolgáját, és egyedül ment a pusztába (1Királyok 19:3-4). Amikor a legnagyobb szükséged van támogatásra, a szorongás, az alkalmatlanság érzése és a kudarctól való félelem elszigeteltségbe taszít. Ezen a ponton a lehető legrosszabb társaságban vagy – a saját magadéban. Illés azt gondolta: „Egyedül én maradtam meg, és most engem is meg akarnak ölni” (ld. 10. és 14. vers). Magyarul: „Ez egy rossz helyzet, és semmi remény a javulásra.” Amikor lent vagy, akkor nem az elszigetelődésnek van itt az ideje. Ilyenkor van szükséged arra, hogy Istent keresd, és azoknak a társaságát, akik szeretnek, akik segíteni tudnak neked felállni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése