Biztonságban Isten karjaiban

„Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak.” (5Mózes 33:27)

A második világháború idején Jill Briscoe hat éves volt, amikor családjával együtt kitelepítették az északnyugat-angliai tóvidékre. Egy különösen rémisztő éjszakát felidézve a következőt írja: „Fejünk felett vihar tombolt. Az esőcseppek, megannyi óriási könnycsepp, verték az ablakot, és dörgött az ég. Nem szerettem a vihart, és már elég idős voltam ahhoz, hogy megértsem, hogy egy még nagyobb vihar dühöng körülöttünk, egy olyan háború, amely kiterjedt az egész világra. De nagyon távolinak tűnt. A tűz meleget sugárzott, és apám nyugodtan ült a nagy székében. Hirtelen ráébredt, hogy megnyugtatásra van szükségem, letette az újságját, és mosolyogva így szólt csendes, de tekintélyt parancsoló hangján: ’Gyere ide, kicsi lány!’ Azután már biztonságban voltam a karjaiban, ahogy a vállára hajtottam a fejemet, és éreztem a szívdobbanását. 

Visszatekintve látom, hogyan oltalmazott Mennyei Atyám az élet viharaiban. Amikor elborított a fájdalom édesanyám temetésén, Atyám jelenlétében kerestem megnyugvást. Amikor az aggodalom viharos szelei elsodorták önbizalmamat, ahogy fiatalok bandáival néztem szembe az utcán evangélizálva, felpillantottam, hogy lássam Atyám arcát. Amikor a félelem árja nőttön-nőtt, miközben a kórházban ijesztő vizsgálatok eredményeit vártam, éreztem, ahogy Mennyei Atyám azt mondja: ’Gyere ide, kicsi lány!’ Felmásztam az ölébe, odahajtottam a fejem a vállára, és azt mormoltam: ’Ez igazán nagyszerű hely számomra’. A Biblia azt mondja: „Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak.” Amikor az élet viharai elborítanak, mássz fel Mennyei Atyád karjaiba, érezd a szívverését, és légy nyugodt, Ő nagyobb, mint az a vihar, amivel szembenézel.