„… az Isten irgalmára kérlek…” (Róma 12:1)
Isten szuverenitásának két oldala van: egyik oldalon Isten kezdeményezése, a másik oldalon a mi válaszunk van. Pál azt írja a Róma 12:1-ben: „Ezért… az Isten irgalmát tekintetbe véve”, felelősek vagyunk azért, hogy: a) ellenálljunk a világ nyomásának, amely rossz irányba húz minket; b) megújítsuk gondolkodásunkat minden nap imádság és Isten Igéjének olvasása által; c) felismerjük, hogy mi az Ő akarata ránk nézve, és aszerint éljünk.
De Pál nem áll meg itt. Folytatja: „Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz, a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők, a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok! A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak! A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben, gyakoroljátok a vendégszeretetet! Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket; áldjátok, és ne átkozzátok! Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal! Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyratörők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat! Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint! Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért! Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó! (Róma 12:9-17).
Isten szuverenitása nem azt jelenti, hogy mi fel vagyunk mentve a felelősség alól, hogy nem érdekelnek napjaink problémái, hogy nem kell vesződnünk döntésekkel, hogy nem vágyunk kiválóságra törekedni, vagy hogy nem aggódunk az elveszett világ miatt. Isaac Watts, az énekíró, ezekkel a szavakkal ragadta meg Isten szuverenitásának lényegét: „Hát én elébed mit vigyek? Egész világ vajon mit ér? Fogadd el e bűnös szívet s egész éltem kegyelmedér’!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése