„Vigyázz, hogy nyelved ne szóljon rosszat…” (Zsoltárok 34:14)
Amikor Júdás elárulta Jézust, Jézus csak állt ott, pedig hívhatott volna tizenkét seregnyi angyalt, hogy megvédjék. Aztán jött a csőcselék, elfogták és letartóztatták. Péter, készen arra, hogy megvédje Jézust, előrántotta a kardját, és levágta a főpap szolgájának fülét. A lobbanékony, hirtelen természetű Péter azt gondolta: „Ebbe nem kell beletörődnünk!” De Jézus ezt mondta: „Nem így kell kezelni a dolgokat!” Aztán „megérintette a szolga fülét, és meggyógyította őt” (Lukács 22:51 NIV). Péter beszélt, amikor hallgatnia kellett volna, és cselekedett, amikor nem volt szükség rá. Meg kellett tanulnia az Úrra várni, alázatot gyakorolni és jó ítélőképességre szert tenni. Istennek nagyszerű tervei voltak Péterrel, de ha Krisztusnak akart megnyerni embereket, ezt nem tehette úgy, hogy kardot ránt, és füleket vág le dühében. Leszűrhetjük a tanulságot.
Nyers szavaink levághatják az emberek fülét, vagyis elvehetik a hallóképességüket. Nem tehetjük meg, hogy dühbe gurulunk, amikor kedvünk tartja. Érzékenynek kell lennünk Isten felé: ha Ő azt mondja: „Ne szólj semmit!”, akkor csendben kell ott állnunk, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy hagyjuk, hogy valaki azt gondolja, neki van igaza, pedig tudjuk, hogy nincs. Azt kell mondanunk: „Igen, Uram,” és elfogadni, hogy Isten nem tartozik nekünk magyarázattal. Hányszor akadályozzuk valakinek a lelki fejlődését, vagy azt, hogy Isten áldása kiáradjon az életünkre, amikor nem tudunk uralkodni szavainkon? Talán azt gondolod, hogy a házasságtöréshez vagy a lopáshoz hasonlítva ez nem nagy ügy? Gondold át újra: „Aki vigyáz a szájára, megtartja életét, aki feltátja száját, arra romlás vár” (Példabeszédek 13:3).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése