„…Megtaláltam Dávidot, Isai fiát, a szívem szerint való férfit…” (Apostolok cselekedetei 13:22)
Dávid tudta, hogy Sámuel azért jött hozzájuk, hogy királyt keressen, és azt is tudta, hogy őt nem hívták meg. Ez fájt. Hogyan reagált rá? Megkért valakit, hogy az ő nevét is dobja be a kalapba? Nem! „...Istentől jön a felmagasztalás…” (ld. Zsoltárok 75:7-8). Dávid tudta, hogy senki sem képes visszatartani Istent attól, hogy megáldja őt. Hallgasd csak: „És Sámuel… őt kente fel testvérei között…” (1Sámuel 16:13 NKJV). Ha hűséges maradsz, Isten fel fog emelni azok közül, akik átnéztek rajtad, és háttérbe szorítottak. Figyeld meg, hogy amikor Isten Lelke elhagyta Saul királyt, akkor gonosz lelkek kezdték gyötörni, és végül egy boszorkánytól kért tanácsot. Nem csoda, hogy Dávid így imádkozott: „…szent lelkedet ne vedd el tőlem!” (Zsoltárok 51:13). Ha Isten elhívott egy feladatra, akkor minden kegyelmet meg fog adni, ami szükséges hozzá; de ha nem hívott el rá, akkor az a feladat éjjel-nappal gyötrelmet fog hozni. De készülj fel a bajokra! Azt fogják mondani rólad, mint József testvérei is mondták: „…Gyertek, öljük meg, dobjuk bele egy kútba… Majd meglátjuk, mi lesz az álmaiból!” (1Mózes 37:20). Miért mondanak ilyet azok, akiknek szeretniük kellene téged? Azért, mert igazából nem tudják, ki vagy, nem ismerik fel az Istentől kapott álmot. A kezdeteknél számíts az elutasításra, főleg akkor, ha nincs semmilyen bizonyíték, ami igazolná Istentől kapott álmodat. Amikor Dávid megmutatta hitét azzal, ahogy Góliátról beszélt, legidősebb bátyja, Eliáb zokon vette ezt, és Dávidot arrogánsnak nevezte (ld. 1Sámuel 17:28). Miért tett Isten ilyen történeteket a Bibliába? „Mindez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk…” (1Korinthus 10:11)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése