„De mindezekkel szemben diadalmaskodunk…” (Róma 8:37)
Hogyan jellemeznél valakit, aki tízéves korára képzett zongorista volt, tizenegy éves korára kitűnő orgonaművész, tizenhárom éves korában már kiadták a műveit, és tizennégy évesen a királyi udvari zenekar tagja lett? Kiváltságos? Ezüstkanállal a szájában született? Aligha! Ludwig van Beethoven fekete hajú, kreol bőrű, himlőhelyes arcú fiú volt, akinek el kellett viselnie, hogy gúnyneveket aggattak rá Rajna menti szülővárosában, ahol a legtöbb gyerek szőke és fehér bőrű volt. Alkoholista apja úgy döntött, hogy Ludwig fogja eltartani, ezért a billentyűk rabszolgájává tette. Visszanézve Beethoven nem tudott visszaemlékezni egyetlen boldog pillanatra sem gyermekkorából. Az élete csak munkából, könnyekből, verésekből és haragos szóáradatból állt. Húszas éveiben újabb alattomos ellenséggel kellett szembenéznie, elvesztette a hallását. Mikor többé már nem tudott közönség előtt játszani, minden energiáját a komponálásba fektette. Süketsége éveiben volt a legtermékenyebb. Bár ebben az időben a munkái nem kaptak igazán jó fogadtatást, de sok olyan nagy zeneszerzőre volt hatással, mint Brahms, Wagner és Schubert. Halálához közeledve és tudva, hogy a világ soha nem fogja teljesen megérteni vagy értékelni őt és zenéjét, ezt mondta mosolyogva: „A mennyben hallani fogok”. Amikor az élet kiüt, ne maradj a padlón, üss vissza! Időnként mindenki megbotlik, vagy leverik a lábáról; a győzteseket csak az különbözteti meg a vesztesektől, hogy ők újra meg újra felkelnek! Erre gondolt Pál, amikor ezt mondta: „De mindezekkel szemben diadalmaskodunk”. Ha imádkozol, és kitartóan keresed, meg fogod találni a jó magvát minden csapásban és viszontagságban (1Mózes 50:20). A győztesek és vesztesek közti különbség abban a képességben rejlik, hogy a botlást okozó köveket lépcsőfokokká tudják tenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése