„Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!” (Példabeszédek 3:5)
Cliff Schimmels mondja el: „Fiatal koromban apámnak volt egy fogata. Egy napon így szólt hozzám: ’Fiam, akarsz hajtani?’ Erre én átvettem a gyeplőt. Én irányítottam. Én hajtottam. De a vánszorgás zavart engem, túl lassú volt. Így hát csattintottam a nyelvemmel, és lovak ügetni kezdtek. Aztán Babe-nek és Blue-nak jobb ötlete támadt. Úgy döntöttek, hogy ha vágtatnának, akkor hamarabb hazaérnénk. Hamarosan olyan gyorsan vágtattak, amilyen gyorsan még sohasem láttam futni lovat. Ahogy elsüvítettünk a prérikutyák gödrei mellett, rájöttem, hogy veszélyes helyzetben vagyunk, és mindent megpróbáltam, hogy lelassítsam az elszabadult fogatot. Húztam a gyeplőt, míg a kezem be nem görcsölt. Kiabáltam és könyörögtem, de semmi sem használt. Az öreg Babe és Blue tovább vágtatott. Rápillantottam apámra, aki csak úgy ült ott, és nézte a mellettünk elszáguldó világot. Én ekkorra már teljesen kivoltam. A kezemet felhasította a gyeplő, könnyek csorogtak végig az arcomon, reszkettem a téli hidegtől. Végül kétségbeesetten apámhoz fordultam, és azt mondtam: ’Tessék, fogd a gyeplőt, már nem akarok hajtani.’ Most, bár idősebb vagyok, és nagyapának szólítanak, ezt a jelenetet naponta legalább egyszer újra eljátszom.” Nem számít, hogy milyen idősek vagyunk, vagy mennyire tartjuk magunkat képesnek a dolgokra, mindig lesz olyan pillanat, amikor az egyetlen kiút az, hogy odafordulunk Mennyei Atyánkhoz, és azt mondjuk: „Tessék, fogd a gyeplőt, már nem akarok hajtani.” És Ő át fogja venni az irányítást, de neked kell átadnod Neki!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése