„Mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint.” (2Korinthus 5:16)
Mind hallottunk már történeteket kómában lévő emberekről, akik képtelenek voltak reagálni, pedig teljesen tudatában voltak annak, hogy mi történik körülöttük. Egy beteg elmondta, hogy úgy érezte, testének a csapdájában sínylődik, miközben kétségbeesetten hallgatta, ahogy a szerettei lemondanak róla, és az orvosok arról beszélnek, hogy kikapcsolják a gépeket. Hadd osszak meg egy fontos túlélési alapelvet: ha olyan valakivel beszélsz, akit valamilyen csapás ért, vagy súlyos betegséggel küzd, szólj életet a szellemének! Beszélj ahhoz a részéhez, amelyik képes hitben felébredni és válaszolni. „A hit hallásból van, a hallás pedig Isten beszéde által” (Róma 10:17). Honnan jön a hit? Ha halljuk, amit Isten gondol, amit Isten mond, és amit Isten megtehet, amikor mások már feladták.
Azt mondod: „De a helyzet reménytelennek látszik.” Talán, de amíg Istent nem hallottad, addig még nem hangzott el az utolsó szó. Isten azt mondta Ezékiel prófétának, hogy menjen el, és álljon meg egy völgyben, amely tele volt halottak csontjaival (ez pont olyan szörnyű, amilyennek hangzik!), és mondja: „Így szól a Mindenható Úr ezekhez a csontokhoz: Én lelket adok belétek, és életre fogtok kelni” (Ezékiel 37:5 NIV). Nos, nem tarthatod vissza egy hozzátartozódat, ha Isten az ő szuverén bölcsességében úgy döntött, hogy itt az ideje hazavinni őt. De addig is szóld az élet szavait a szellemének! És szóld magadnak is! A hit nem tagadja a körülmények realitását – csak elutasítja azt, hogy megfélemlítsék, korlátozzák vagy leuralják őt. Ezért írja Pál: „Mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint.” Szólj tehát életet a szellemüknek, és a saját szellemednek is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése