„Neked adom a sötétség kincseit, az elrejtett drágaságokat…” (Ézsaiás 45:3)
Néha Isten nem mondja meg nekünk, hogy miért, mert azt akarja, hogy tudjuk, ki. A 23. zsoltárban Dávid onnan indul ki, hogy így beszél Istenről: „Az Úr az én pásztorom”, majd Istennel kezd beszélni: „Te velem vagy”. Mi történt közben? Dávid megtanulta, hogy nem számít, milyen sötét az út, Isten ott van, hogy vezessen minket. Felfedezte, hogy jobb átmenni a völgyön Istennel, mint a hegytetőn állni egyedül. Isten nem mindig világítja meg az ösvényünket előre, de megígéri: „Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el…” (Ézsaiás 43:2). Amikor úgy érzed, hogy kimegy a lábad alól a talaj, vagy átcsapnak a fejed felett a hullámok, hivatkozz erre az ígéretre! Jóbnak sok megválaszolatlan kérdése volt, de amikor elkezdte megérteni a különbséget a magyarázat és a kapcsolat között, azt mondta Istennek: „Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak” (Jób 42:5). Amikor nem találsz magyarázatot, bízz a kapcsolatban. Isten nem fog cserbenhagyni.
Ellentétben azzal, amit esetleg gondolsz, a sötétség nem mindig az ellenség műve. Néha ez Isten legjobb oktató eszköze. „… a negyedik éjszakai őrváltás idején a tengeren járva közeledett feléjük… Amikor meglátták őt… szerfölött csodálkoztak magukban” (Márk 6:48-51). Úgy ismered meg az Urat, ha viharokon mész át vele. A zsoltáros azt mondja: „A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság” (Zsoltárok 139:12 Károli). Tehát ahelyett, hogy elfutnál a problémák elől, kérd Istent, hogy fejlessze ki az éjszakai látásodat, és mutassa meg neked a „a sötétség kincseit, az elrejtett drágaságokat…”!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése