Fizess a magad módján!

„Adjátok meg mindenkinek, amivel tartoztok!” (Róma 13:7)

Hálaadás ünnepén egy borbély, akinek jól menő üzlete volt, elhatározta, hogy a következő héten minden nap ingyen fogja levágni az első vendége haját. Az első kedvezményezett egy pék volt. Másnap reggel megajándékozta a borbélyt egy tucat péksüteménnyel. A második napon az ingyen hajvágás élvezője egy virágárus volt, aki azzal köszönte meg, hogy egy csokor rózsát hagyott a küszöbénél. A harmadik napon egy lelkésznek vágta le ingyen a haját. Nem fogod kitalálni, mi történt! A következő reggelen egy tucatnyi prédikátor várt ingyen hajvágásra! 

„Ingyen hajvágást” szeretnél? Ha igen, kinek kellene kifizetni a fodrászt? A Biblia arra tanít, hogy a gyülekezeteknek meg kell becsülniük azokat a lelkipásztorokat, akik jól szolgálják őket, és bőkezűnek kell lenniük velük (1Timóteus 5:17). De probléma adódhat abból, ha valakiben kifejlődik a „jogosultság érzése”. Azoknak, akik Isten országában vezetésre hívattak el, a kiválóság mércéjét kell felmutatniuk. Úgy kell hogy ismerjék őket, mint akik kifizetik a számláikat, méghozzá időben. Nem helyes az, ha anyagi lehetőségeinket túllépve élünk, mivel egy bizonyos arculatot kívánunk bemutatni, a sikeres élet példáját felállítani. Isten ügyének ártunk, ha „hitben lépünk”, és megveszünk olyan dolgokat, amikről tudjuk, hogy nem leszünk képesek kifizetni őket, majd másokra hagyjuk, hogy elrendezzék. Úgy gondolod, hogy ilyesmi nem történik? Beszélj azokkal a környezetedben, akik azt mondják: „soha ne köss üzletet kereszténnyel”! Ha nincs meg a rávaló, akkor Isten nem rendelte azt! 

Pál szolgálatában volt egy időszak, amikor hétvégenként prédikált, hétköznap pedig sátorkészítőként tartotta fenn magát (ld. ApCsel 18:3). És amikor a „fizess a magad módján” témája jött elő, nem kertelt: „Adjátok meg mindenkinek, amivel tartoztok!”