„Boldogok, akik nem látnak és hisznek.” (János 20:29)
Ha bizonyítékot kérsz, mielőtt hinnél valamiben, az megakadályozhatja, hogy megkapd azt, amire nézve Isten azt akarja, hogy elfogadd az Ő Igéje alapján. Tamás látta Jézust meghalni. Ez vitathatatlan tény. Ennek következtében Tamás úgy döntött, hogy csak azt hiszi el, amit lát, és amiről meggyőződött. Amikor a hited megrendül, hajlamos vagy arra, hogy a tapasztalati úton megragadható, abszolút és kézzelfogható dolgokba kapaszkodj. Jézus kegyesen megadta Tamásnak a bizonyítékot, amit kívánt, és ezt mondta: „Mivel látsz engem, hiszel; boldogok, akik nem látnak és hisznek.” Persze azért tény marad, hogy ha Tamás nem kapott volna engedélyt arra, hogy lássa és megérintse Jézust, ez akkor sem változtatott volna egy jottányit sem a feltámadás valóságán. Tamás problémája nem a hit hiánya volt, hanem a rossz irányultságú hit. Csak abban bízott, amit emberi szinten bizonyíthatott. Ismerősen hangzik?
Vele ellentétben a magdalai Máriának azt mondta Jézus, amikor a sírkertben találkoztak: „Ne érints engem… hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik…” (János 20:17). Mária egyszer a könnyeivel mosta Jézus lábát, és a hajával törölte meg; az érintés fontos volt számára, és ha akkor megérinthette volna Jézust, az megerősíthette volna abban, amit látott és hallott. Most azonban Jézus azt kérte tőle, hogy az Ő Szavában bízzon, ne pedig a testében; hogy hajlandó legyen tanúskodni anélkül, hogy megérinthette volna. Néha úgy érezzük, hogy „Isten érintése” megnyugtat minket, megerősít, biztosít arról, hogy még mindig Ő irányítja a dolgokat. Az igazság az, hogy az Ő érintése sokszor tartott vissza minket attól, hogy feladjuk, vagy hogy teljesen kikészüljünk, de néha arra kér minket, hogy megbízzunk benne érzékeink észlelésének mankója nélkül is. Ez a hit legmagasabb szintje.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése