„Ha álnok szándék lett volna szívemben, nem hallgatott volna meg az Úr.” (Zsoltárok 66:18)
Az imameghallgatás harmadik akadálya a bűn! Lillian Pearsall a következőről számol be: „Amikor telefonos ügyfélszolgálati munkakörben dolgoztam, egy ügyfél egy fizetős telefonon a megengedettnél hosszabb ideig folytatott távolsági hívást. Többszöri udvarias figyelmeztetésem ellenére sem volt hajlandó bedobni az időtúllépés miatt szükséges érméket. Ehelyett dühösen szitkozódva lecsapta a telefont. Néhány másodperccel később újra a vonalban volt, valamivel nyugodtabban. „Tisztelt kezelő, kérem, engedjen ki a telefonfülkéből! Fizetek, csak engedjen ki!” Nyilvánvalóan bezárta magát, és tévesen úgy gondolta, hogy én irányítom a telefonfülkék ajtaját is. Szívesen kifizette a többletidő miatt szükséges díjat, és tanácsomra egy jó erőset rúgva az ajtóba kiszabadította magát.”
A be nem vallott bűnök bezárnak minket, Istent pedig kizárják. Ha rejtett bűn van a szívünkben, nem tudunk abban bízva imádkozni, hogy Isten válaszolni fog. Ha viszont azt kérjük Istentől, hogy leplezze le bűneinket, Ő megteszi. És amikor felfedi azokat, el kell bánnunk velük, ha azt akarjuk, hogy a kommunikációs vonal nyitott maradjon. Ha Isten emlékeztet minket egy helyzetre, amelyben nem helyesen jártunk el, nem tehetjük meg, hogy egyszerűen csak a szőnyeg alá söpörjük; el kell ismernünk azt, és el kell fogadnunk Isten bocsánatát.
Amiket mi „kis dolgoknak” nevezünk, bűnös szokásokká és egy életen át tartó viselkedésmintákká fejlődnek. Amikor tehát feltárja Isten a bűnünket, meg kell bánnunk, és fel kell hagynunk vele. Komolyan kell vennünk Őt – méghozzá rögtön! Ez azt jelenti, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a Vele való kapcsolatunk akadálymentessé váljon. Így imáink meghallgatásra és válaszra találnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése