A kitartás fejleszthető jellemvonás, és az első lépés a kifejlesztéséhez az, hogy megszabadulunk a két legnagyobb ellenségétől. Ezek az alábbiak:
1) A feladás életstílusa. Egy kisfiúnak egyszer fagylaltot ígértek, ha jól viselkedik, amíg a nagypapáját elkíséri ügyei intézésekor. Ahogy telt az idő, egyre nehezebben ment a fiúcskának, hogy jó legyen. „Meddig tart még?” – kérdezte. „Nem túl sokáig” – felelt a nagyapa – „már csak egy helyre kell mennünk”. „Nem tudom, képes leszek-e végigcsinálni, nagyapa” – mondta a kisfiú – „Tudok én jó lenni. Csak nem tudok elég ideig jó lenni.” Gyermekkorunkban talán megengedhetjük magunknak az ilyesmit, de érett felnőttként nem, akkor pedig főleg nem, ha azt várjuk, hogy sikeresek legyünk abban, amire Isten elhívott minket.
2) Az a tévhit, hogy az életnek könnyűnek kellene lennie. Pál azt mondta Timóteusnak, hogy viselje el a nehézségeket, mint jó katona (2Timóteus
2:3). Ha helyénvalóak a várakozásaink, félig már csatát nyertünk. John C. Norcross klinikai pszichológus rájött, mi különbözteti meg azokat, akik elérik a céljaikat, azoktól, akik nem: az, hogy mit várnak! Az emberek mindkét típusa ugyanannyi kudarcot él át a céljáért küzdve az első hónap alatt. A sikeresek csoportjába tartozók nem arra számítanak, hogy rögtön sikerül nekik minden; kudarcaik arra késztetik őket, hogy még nagyobb elszántsággal újból elkötelezzék magukat, és újból céljaikra összpontosítsanak. Norcross azt mondja: „Azok, akik sikertelenek, azt mondják, hogy a visszaesés annak bizonyítéka, hogy nem képesek rá. Ők abban a tévhitben élnek, hogy az életnek könnyűnek kellene lennie.” A lényeg: „Íme, boldognak mondjuk azokat, akik tűrni tudnak” (Jakab 5:11).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése