Létre ítélve

Mi rosszabb, mint fogoly lenni?

Mi borzasztóbb, mint tehetetlenül

vergődni az idő labirintusában?

Azt hittem a térképet ismerem,

azt hittem...

Ó, mekkorát tévedtem!

Ott szorongok, kuporgok

e létre ítélve...

Hogy is száradhatna fel a könnyem,

amíg a lelkem e létnek foglya,

és csak sóhaj, amit idegen földön tehetek...

Szabadulnék, ragaszkodás nélkül

mindent hátrahagynék,

beletörődnék, de nem lehet.

Kudarcos tegnapom, csak okulásra jó már,

a mai erőtlenségem senkinek sem használ,

a holnap akkora kérdőjelt rak elém,

amitől magam is megrettenek...

Egy nap innen elmegyek,

ebből a létből örökre kilépek,

ha nyillik a börtön ajtaja.

Kilépek... belépek a fénybe,

mert itt csak egy sugárt éltetett,

az árnyékok itt maradnak,

s többé magamra sem ismerek.