„Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!” (Zsoltárok 118:24)
Vannak napok, amikor az út túl hosszúnak, a kaptató pedig túl meredeknek tűnik. Max Lucado úgy írja le őket, mint olyan napok, amikor „A krízis a Hindenburg sorsára juttatja a reményt. Sohasem hagyhatod el a kórházi ágyat vagy a tolószéket. Ugyanabban a börtöncellában ébredsz fel. A temetőben még friss a hant. Elbocsátottak, és a leszámolási papírok ott vannak összehajtva a zsebedben. Az ágy másik oldala még mindig üres. Az ’Ez az a nap’ vonatkozik a válás kimondásának napjára, a záróvizsga napjára, a műtét napjára, az adó befizetésének határidejére, vagy arra a napra, amikor elsőszülötted elkerül főiskolára, és elhagyja az otthont. Az Úr rendelte ezt a napot. Ő ismeri a megrendítő pillanatok minden részletét. Ő nem ment szabadságra. Még mindig az ő kezében van a karmesteri pálca, ő ül a pilótaülésben, ő foglalja el az univerzum egyetlen trónját. ’Vigadozzunk és örüljünk ezen!’ Hoppá, van itt egy másik szó, amit szeretnék megváltoztatni: ezen. Talán kicserélhetnék arra, hogy ’utána’. Vagy ’miatta’, vagy ’neki’. „Örülni fogok, amikor ennek a napnak vége lesz!” Pál örvendezett a börtönben. Dávid zsoltárokat írt a pusztában; Pál és Szilász énekelt a börtönben; a héber ifjak a tüzes kemencében is rendíthetetlenek maradtak; János száműzetésében a mennyet látta; Jézus imádkozott a fájdalmak kertjében. A tegnap már nincs meg. Elillant, amíg aludtál. A holnapot még nem birtoklod. Nem költheted el a pénzét, nem ünnepelheted a sikereit, nem oldhatod meg a rejtélyeit. A napok az élet falatnyi adagjai: 84 000 szívdobbanás, 1440 perc, a Föld egy fordulata, egy napkelte és egy napnyugta, 24 még át nem élt, fel nem fedezett óra. És ha egyik jó napot a másikhoz tudod illeszteni, akkor egy jó életet fogsz összefűzni. ’Ez az a nap’ – élj benne!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése