A nép zsibong, tolong,
Valakire vár.
Talán őszinte vágy hajtja,
Vagy csak a kíváncsiság,
Hogy újra valami csodát lásson.
A hajó csendesen siklik a vízen,
Jön Jézus, akit a tömeg vár.
Jairus siet, lohol,
Valakit keres.
Kétségbeesés, félelem hajtja,
Egy reménysugár, amibe kapaszkodna,
Hogy gyermekét újra gyógyultan lássa.
Szívében ott van tizenkét év
öröme, szépsége, boldogsága.
Most is maga előtt látja:
Amikor először felsírt gyermeke,
Mikor karjaiban először rámosolygott,
Első lépéseit, ahogy bizalommal
apja kezébe kapaszkodott.
Mennyi-mennyi öröm és áldás,
Úgy elrepült ez a tizenkét év…
Jaj, most milyen gyötrelem járja át!
Fél, hogy elveszti gyermekét.
Jairus szalad-szalad a tömegen át,
Jézus lábaihoz borulva mondja fájdalmát:
„Kislányom halálán van. Jöjj, tedd rá a kezed,
Hogy meggyógyuljon, ne haljon meg.”
Jézus elindul, Jairus követi sietve,
Bár a sokaság tolong körülötte.
Egy asszony jön, a gyógyulást akarja.
A tömeg hömpölyög, őt el-elsodorja.
De kitart, mert ez az utolsó reménye,
Hite viszi csak, hisz’ alig van már ereje.
Szívében ott ég tizenkét év
fájdalma, kínja, gyötrelme,
És a fel-felcsillanó remények,
Ahogy a gyógyulást kereste.
Sok orvostól sokat szenvedett,
S amije csak volt, rendre mind odalett.
Elfogyott a pénz.
Elfogyott az erő.
Elfogyott a remény.
Elfogyott az élet…
Így cipelte súlyos teherként
a tizenkét évet.
Ahogy Jézushoz közelít a tömegen át,
És kinyújtja kezét, hogy érintse ruháját.
Hírtelen valami történik: kigyógyul bajából.
Jézus megáll. Megfordul.
Az asszonyt keresi.
Nincs több titok, nincs több szégyen,
A megvető tekintetek már nem számítanak.
Lehull minden teher, ami a szívét nyomta,
Mert lelkét gyógyítják a szelíd szavak.
Közben Jairus áll, az ő baja sürgősebb lenne,
Mit is tenne, ha Jézus későn érkezne?
Talán még pár órát az asszony kibírna …
„A gyermek meghalt.” – a hírt valaki hozza.
Most szakad Jairusra a gyötrő fájdalom,
Amit tizenkét éven át cipelt ez az asszony.
Egy nap, egy óra is sok ilyen teher alatt,
S ez az asszony így élt tizenkét év alatt.
Jézus látja Jairust, nem csak nézi,
Gondolatát és fájdalmát érti,
Mit rajta kívül, nem is érthet más…
„Ne félj, csak higgy!” – ennyit mond.
S Jairus szívében, úgy nő talán a hit.
Ahogy az út egyre fogy…
És csodát lát, nem mindennapit…
Tudja már, mit jelent a hit.
Mert, Akiről a sok próféta szólt,
Akiről a zsinagógában tanított,
Akit olyan rég várt a népe,
Az Isten Fia belépett az életébe.
