„Vagy ha kéritek is, nem kapjátok meg…” (Jakab 4:3)
Jerry Sittser lelkész írja: „Mi történne, ha Isten minden imánkat meghallgatná? Eszembe jutottak fiatal éveim, amikor kész voltam meghódítani az egész világot, Krisztussal vagy Krisztus nélkül. A csoport, melyet vezettem, növekedett, és én meglovagoltam a siker hullámait, amihez csak hozzáértem, arannyá változott. Végül a szolgálat alábbhagyott, és elvesztette lendületét. Hála Istennek, hogy így történt… elviselhetetlenül beképzeltté váltam, egy önjelölt szakértővé. Mi történt volna, ha imáim meghallgatásra találnak, ha a csoport tovább növekszik, és a programunk egyre több elismerést szerez?” Jakab azt mondja: „Kértek, de nem kapjátok meg, mert rossz a motivációtok”. Vannak bizonyos imádságok, amelyekre Isten a te érdekedben nem fog válaszolni. Sittser így folytatja: „Lehet, hogy jó ügyet szolgálsz, de te magad még mindig rossz vagy; beképzelten viselkedsz, kárörvendő vagy, túlzott szigorral bünteted a vétkeseket, és mentegeted a bűnöket. A keresztes hadjáratot folytatók számára a legnagyobb kockázat az… hogy vakká válnak saját hibáikra. Harcolnak a polgárjogokért, de a portásokat másodrendű állampolgárként kezelik. Védik a szexualitásra vonatkozó bibliai alapelveket, de kevés megbecsülést tanúsítanak házastársuk iránt. A megválaszolatlan imádságok Isten ajándékai… megvédenek minket önmagunktól. Ha minden imánk meghallgatásra találna, visszaélnénk a hatalommal… arra használnánk az imádságot, hogy a világot a saját tetszésünkre formáljuk, és az maga lenne a földi pokol. Mint az elkényeztetett gyerekek, akiknek túl sok játékuk és túl sok pénzük van, még többet markolnánk. Győzelemért imádkoznánk mások kárára… megrészegülnénk a hatalomtól… megbántanánk embereket és felmagasztalnánk önmagunkat. Ézsaiás azt mondta: »De még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen, még hallgat, hogy irgalmazhasson« (Ézsaiás 30:18). A megválaszolatlan imák védenek… megtörnek… elmélyítenek… és átformálnak. A múlt megválaszolatlan imái, melyek fájdalmat okoztak és kiábrándítottak, olyanok, mint a finomító kohók, felkészítenek minket a jövő válaszaira.”
szombat, július 31, 2010
péntek, július 30, 2010
Le akarod vágni a kanyart? (2)
„…légy példája a hívőknek…” (1Timóteus 4:12)
III. Davis Love, a híres golfjátékos az 1994-es Western Open második körében büntetőütést kért maga ellen. Elvette a jelzőjét, hogy ne legyen útban egy másik játékosnak, és később nem emlékezett, hogy vajon elmozdította-e labdáját az eredeti helyéről. Mivel nem volt biztos a dologban, újabb ütést kért, és ezzel a plusz egy ütéssel túllépte a megengedett ütésszámot, és kiesett a versenyből. (Ironikus módon, ha végigjátszotta volna a versenyt, még ha utolsó helyen végzett volna is, 2000 dollárt keresett volna azon a héten.) Az év végére Love-nak 590 dollárnyi nyereménye hiányzott ahhoz, hogy automatikusan minősítsék a Mesterek Tornájára, ezért meg kellett nyernie még egy versenyt, hogy bejusson abba a versenybe, amely minden golfozó legnagyobb álma. Szerencsére a történet jól végződik. Egy héttel a nagy sportesemény előtt megkapta a minősítést azzal, hogy megnyert egy versenyt New Orleans-ban, végül pedig 237 600 dollárt nyert, amikor az 1995-ös Mesterek Tornáján második helyen végzett. Amikor később megkérdezték tőle, hogy érezte volna magát, ha nem juthatott volna be a Mesterek Tornájára azért, mert büntetőt kért magának, így válaszolt: „Az igazi kérdés az, hogy éreztem volna magam, ha nyertem volna, és aztán egész életemben azon töprengtem volna, vajon csaltam-e”. Könnyebb becsületesnek maradni, mint megpróbálni helyreállítani a becsületedet. Pál így tanítja Tituszt: „Te magad légy példaképük a jó cselekedetekben, mutass nekik a tanításban romlatlanságot és komolyságot, beszéded legyen feddhetetlen és egészséges, hogy megszégyenüljön az ellenfél, mivel semmi rosszat sem tud mondani rólunk” (Titusz 2:7-8). Lehet, hogy ára lesz annak, ha helyesen cselekszel, de sokkal többe kerülne, ha feladnád elveidet, és rosszat cselekednél.
III. Davis Love, a híres golfjátékos az 1994-es Western Open második körében büntetőütést kért maga ellen. Elvette a jelzőjét, hogy ne legyen útban egy másik játékosnak, és később nem emlékezett, hogy vajon elmozdította-e labdáját az eredeti helyéről. Mivel nem volt biztos a dologban, újabb ütést kért, és ezzel a plusz egy ütéssel túllépte a megengedett ütésszámot, és kiesett a versenyből. (Ironikus módon, ha végigjátszotta volna a versenyt, még ha utolsó helyen végzett volna is, 2000 dollárt keresett volna azon a héten.) Az év végére Love-nak 590 dollárnyi nyereménye hiányzott ahhoz, hogy automatikusan minősítsék a Mesterek Tornájára, ezért meg kellett nyernie még egy versenyt, hogy bejusson abba a versenybe, amely minden golfozó legnagyobb álma. Szerencsére a történet jól végződik. Egy héttel a nagy sportesemény előtt megkapta a minősítést azzal, hogy megnyert egy versenyt New Orleans-ban, végül pedig 237 600 dollárt nyert, amikor az 1995-ös Mesterek Tornáján második helyen végzett. Amikor később megkérdezték tőle, hogy érezte volna magát, ha nem juthatott volna be a Mesterek Tornájára azért, mert büntetőt kért magának, így válaszolt: „Az igazi kérdés az, hogy éreztem volna magam, ha nyertem volna, és aztán egész életemben azon töprengtem volna, vajon csaltam-e”. Könnyebb becsületesnek maradni, mint megpróbálni helyreállítani a becsületedet. Pál így tanítja Tituszt: „Te magad légy példaképük a jó cselekedetekben, mutass nekik a tanításban romlatlanságot és komolyságot, beszéded legyen feddhetetlen és egészséges, hogy megszégyenüljön az ellenfél, mivel semmi rosszat sem tud mondani rólunk” (Titusz 2:7-8). Lehet, hogy ára lesz annak, ha helyesen cselekszel, de sokkal többe kerülne, ha feladnád elveidet, és rosszat cselekednél.
csütörtök, július 29, 2010
Hargitáról... ez-az...
Hargita... friss levegő... nyugalom... csend (bent)...
Címszavakban elmondtam, hogy miért jöttem Hargitára, de mindig többet kapok, mint amit elvárok. A legfontosabbat szándékosan nem írtam a felsorolásba, mert az nem egy a sok közül, hanem A LEGfontosabb: ISTEN!!! Annyira vágytam arra, hogy elcsendesedjek belül, kizárjak minden más tényezőt, hogy újra tisztán érthessem Isten szavát, hogy lássam, hol akadozik a 'vételem'.
Rájöttem! Nem hiába juttatta az Úr mostanában sokszor eszembe ezt az éneket: "Én Istenem, SZÍVEM MEGTÖRT teljesen,/ Hozzád hozom ÖRÖMTELEN életem,/ Sok még a BŰN, ami fogva tartja lelkem,/És nem tudom, hogy hol tegyem le terhemet..." - de igen, én tudtam, és tudom, hogy hol tehetem le... Rájöttem, hogy hol volt a hiba, kiemeltem a kulcsszavakat... Az utóbbi időben már az Istennel való kapcsolatban sem leltem örömöt, abban ami és Aki az életem értelme, ereje és célja... :(
Ahogy telnek a napok itt a Hargitán, tisztulnak ki a dolgok, előadások alatt, imádkozások alatt, éneklések közben, személyes beszélgetések által...
Címszavakban elmondtam, hogy miért jöttem Hargitára, de mindig többet kapok, mint amit elvárok. A legfontosabbat szándékosan nem írtam a felsorolásba, mert az nem egy a sok közül, hanem A LEGfontosabb: ISTEN!!! Annyira vágytam arra, hogy elcsendesedjek belül, kizárjak minden más tényezőt, hogy újra tisztán érthessem Isten szavát, hogy lássam, hol akadozik a 'vételem'.
Rájöttem! Nem hiába juttatta az Úr mostanában sokszor eszembe ezt az éneket: "Én Istenem, SZÍVEM MEGTÖRT teljesen,/ Hozzád hozom ÖRÖMTELEN életem,/ Sok még a BŰN, ami fogva tartja lelkem,/És nem tudom, hogy hol tegyem le terhemet..." - de igen, én tudtam, és tudom, hogy hol tehetem le... Rájöttem, hogy hol volt a hiba, kiemeltem a kulcsszavakat... Az utóbbi időben már az Istennel való kapcsolatban sem leltem örömöt, abban ami és Aki az életem értelme, ereje és célja... :(
Ahogy telnek a napok itt a Hargitán, tisztulnak ki a dolgok, előadások alatt, imádkozások alatt, éneklések közben, személyes beszélgetések által...
Tegnap Veress Ernő bácsiéknál voltunk Kiss Krisztával. Ő már beszámolterről tegnap a bloggján... Nem akarom őt ismételni, csak pár mondatban elmondani, nekem mit jelentett az a beszélgetés.
Szeretek Ernő bácsival és Annuska nénivel beszélgetni, jobban mondva hallgatni őket... olyan sokszor és sokat tanított Isten általuk. Bölcs, alázatos szolgái Mennyei Atyánknak. Őket látva, hallgatva, tudom, hogy ahova Isten eljuttatta őket, annak ára van, és ők készek voltak megfizetni ennek az árát. Ilyen akarok lenni!!! Akinek az élete sem drága, csak hogy elvégezze futását... hogy Isten tudja megvalósítani mindazt a jót, amit eltervezett az életem felől.
Ernő bácsinak volt egy mondata, ami épp kellett nekem, ami valamit bennem a helyére tett, de ezt nem írom ide ki, akit érdekel, kérezze meg tőlem... ez túl személyes ahhoz, hogy ide kiirjam...
Ha tehetitek nézzétek a közvetítést, és szedegessetek ti is ebből a jóból, amiben mi részesülünk.
Le akarod vágni a kanyart? (1)
„…légy példája a hívőknek…” (1Timóteus 4:12)
Kathryn Lay írónő nagy leckét tanult a becsületességről, amikor Texasban nyaralt. Az írónő a férjével éppen egy kis étteremben ebédelt, amikor egy hölgy belépett, átnyújtott neki egy dollárt, és ezt mondta: „Sajnálom, az előbb rosszul adtam vissza önnek”. Lay felismerte a hölgyet, aki eladónő volt egy boltban, ahol az írónő korábban vásárolt, és megkérdezte tőle: „Honnan tudta, hogy itt vagyok?” Elcsodálkozott, amikor megtudta, hogy a nő boltról boltra járva kereste őt. Lay beszél egy másik emberről is, aki visszavitt egy tévét egy boltba, és visszakapta az árát. Később, mikor észrevette, hogy a pénzt visszautalták a bankszámlájára is, nem tett semmit. Lay így ír: „Isten vajon azt kívánja tőlünk, hogy csak egy kicsit legyünk becsületesek… csak bizonyos körülmények között… vagy csak akkor, ha valaki figyel minket? Mennyi tisztességtelenség számít túl soknak? Előfordul, hogy én vagyok az egyetlen, aki tudja, hogy becsületes voltam-e vagy sem. Megtartom a pénzt, ha többet adtak, mint a visszajáró; csalok a költségelszámolásnál; nem veszem észre a dupla jóváírást a számlakivonatomon? Azt mondom a lányomnak, hogy a füllentés is hazugság, de később a rendőrnek azt állítom, hogy beragadt a gázpedál? Mikor vált a becsületesség veszélyeztetett fajjá? Van valahol egy ember, aki büszke arra, hogy 700 fonttal megrövidítette az áruházat. Valószínűleg jót nevet ezen mindenkivel, a lányával is. És él valahol Texasban egy igazán becsületes nő, akinek a történetét örömmel osztottam meg a lányommal.” Dosztojevszkij mondta: „Amikor hazudunk, elveszítjük önmagunk és mások iránti megbecsülésünket. És amikor senkit nem tisztelünk, végül engedünk saját ösztöneinknek és kielégítjük legalantasabb vágyainkat.” Tehát: „…légy példája a hívőknek… azzal, ahogy élsz…!” (1Timóteus 4:12 NLT)
Kathryn Lay írónő nagy leckét tanult a becsületességről, amikor Texasban nyaralt. Az írónő a férjével éppen egy kis étteremben ebédelt, amikor egy hölgy belépett, átnyújtott neki egy dollárt, és ezt mondta: „Sajnálom, az előbb rosszul adtam vissza önnek”. Lay felismerte a hölgyet, aki eladónő volt egy boltban, ahol az írónő korábban vásárolt, és megkérdezte tőle: „Honnan tudta, hogy itt vagyok?” Elcsodálkozott, amikor megtudta, hogy a nő boltról boltra járva kereste őt. Lay beszél egy másik emberről is, aki visszavitt egy tévét egy boltba, és visszakapta az árát. Később, mikor észrevette, hogy a pénzt visszautalták a bankszámlájára is, nem tett semmit. Lay így ír: „Isten vajon azt kívánja tőlünk, hogy csak egy kicsit legyünk becsületesek… csak bizonyos körülmények között… vagy csak akkor, ha valaki figyel minket? Mennyi tisztességtelenség számít túl soknak? Előfordul, hogy én vagyok az egyetlen, aki tudja, hogy becsületes voltam-e vagy sem. Megtartom a pénzt, ha többet adtak, mint a visszajáró; csalok a költségelszámolásnál; nem veszem észre a dupla jóváírást a számlakivonatomon? Azt mondom a lányomnak, hogy a füllentés is hazugság, de később a rendőrnek azt állítom, hogy beragadt a gázpedál? Mikor vált a becsületesség veszélyeztetett fajjá? Van valahol egy ember, aki büszke arra, hogy 700 fonttal megrövidítette az áruházat. Valószínűleg jót nevet ezen mindenkivel, a lányával is. És él valahol Texasban egy igazán becsületes nő, akinek a történetét örömmel osztottam meg a lányommal.” Dosztojevszkij mondta: „Amikor hazudunk, elveszítjük önmagunk és mások iránti megbecsülésünket. És amikor senkit nem tisztelünk, végül engedünk saját ösztöneinknek és kielégítjük legalantasabb vágyainkat.” Tehát: „…légy példája a hívőknek… azzal, ahogy élsz…!” (1Timóteus 4:12 NLT)
kedd, július 27, 2010
Amikor nem kapod meg, amit szeretnél (3)
„Növekedjetek a kegyelemben…” (2Péter 3:18)
Nagylelkűen nyerni nehezebb lehet, mint nagylelkűen veszíteni. Amikor nyerünk, megkísért minket a gőg, a hatalom, az érzéketlenség, a káröröm, és újra meg újra fel akarjuk idézni a sikerünket, mikor mindenki más már halálra unta. A kegyelmes győztesek mindig emlékeznek arra, milyen érzés veszíteni. Őket már rabul ejtette valami, ami nagyobb győzelmeiknél és veszteségeiknél. Abraham Lincolnban megvolt az a bölcsesség, hogy országának javát a saját énje elé helyezze, amikor legnagyobb politikai ellenlábasát, Edwin Stantont nevezte ki a hadügyminisztérium élére. Stanton, aki briliáns jogász volt, nyers és lenéző tudott lenni. Ahogy Frederick Douglass fogalmazott: „Az udvariasság nem tartozott gyengéi közé”. Másrészről Lincoln teljesen tisztában volt saját előnytelen megjelenésével és iskolázatlanságával. (Amikor valaki egy kampány során kétarcúsággal vádolta, Lincoln így felelt: „Ha két arcom lenne, gondolja, hogy pont ezt viselném?”). A vesztes párt távozó főállamügyészeként Stanton lekicsinylően beszélt Lincolnról, „eredeti gorillá”-nak nevezve őt. Hogy Lincoln hogyan bánt Stantonnal, azt láthatjuk a polgárháború történetéből. Megbízott benne, támaszkodott rá, számított rá. Stanton pedig kifogyhatatlan hűséggel és ragaszkodással válaszolt. 1865. április 14-én reggel Abraham Lincoln belehalt az előző este ellene elkövetett merénylet okozta sérülésbe. Azon a reggelen hangzottak el a leghíresebb szavak, melyek egy elnök halálát követték: „Most már az örökkévalósághoz tartozik”. A szónok Edwin Stanton volt. Robert Lincoln, Abraham Lincoln fia elmondta, hogy apja halála után Stanton két héten át minden reggel meglátogatta őt a szobájában, és „látogatásának első tíz percében egy szót sem szólt, csak sírt”. Amikor semmi más nem működik, a kegyelem működni fog!
Nagylelkűen nyerni nehezebb lehet, mint nagylelkűen veszíteni. Amikor nyerünk, megkísért minket a gőg, a hatalom, az érzéketlenség, a káröröm, és újra meg újra fel akarjuk idézni a sikerünket, mikor mindenki más már halálra unta. A kegyelmes győztesek mindig emlékeznek arra, milyen érzés veszíteni. Őket már rabul ejtette valami, ami nagyobb győzelmeiknél és veszteségeiknél. Abraham Lincolnban megvolt az a bölcsesség, hogy országának javát a saját énje elé helyezze, amikor legnagyobb politikai ellenlábasát, Edwin Stantont nevezte ki a hadügyminisztérium élére. Stanton, aki briliáns jogász volt, nyers és lenéző tudott lenni. Ahogy Frederick Douglass fogalmazott: „Az udvariasság nem tartozott gyengéi közé”. Másrészről Lincoln teljesen tisztában volt saját előnytelen megjelenésével és iskolázatlanságával. (Amikor valaki egy kampány során kétarcúsággal vádolta, Lincoln így felelt: „Ha két arcom lenne, gondolja, hogy pont ezt viselném?”). A vesztes párt távozó főállamügyészeként Stanton lekicsinylően beszélt Lincolnról, „eredeti gorillá”-nak nevezve őt. Hogy Lincoln hogyan bánt Stantonnal, azt láthatjuk a polgárháború történetéből. Megbízott benne, támaszkodott rá, számított rá. Stanton pedig kifogyhatatlan hűséggel és ragaszkodással válaszolt. 1865. április 14-én reggel Abraham Lincoln belehalt az előző este ellene elkövetett merénylet okozta sérülésbe. Azon a reggelen hangzottak el a leghíresebb szavak, melyek egy elnök halálát követték: „Most már az örökkévalósághoz tartozik”. A szónok Edwin Stanton volt. Robert Lincoln, Abraham Lincoln fia elmondta, hogy apja halála után Stanton két héten át minden reggel meglátogatta őt a szobájában, és „látogatásának első tíz percében egy szót sem szólt, csak sírt”. Amikor semmi más nem működik, a kegyelem működni fog!
vasárnap, július 25, 2010
Amikor nem kapod meg, amit szeretnél (1)
„Növekedjetek a kegyelemben…” (2Péter 3:18)
Henry Cloud pszichológus sokszor tart nagyvállalatoknak tanácsadást. Időnként ezt a kérdést teszi fel a vállalatvezetőknek: „Tanulmányai és a különböző üzleti képzések és tréningek során részt vett-e valaha olyan tanfolyamon, ahol azt tanították, hogyan kell jól veszíteni?” A vesztés az élet elkerülhetetlen velejárója. Felbecsülhetetlen értékű rálátást nyit jellemünk fejlődésére. Mit teszünk akkor, ha csapatmunkában dolgozunk, és a csoport olyan döntést hoz, amit mi elleneztünk? Hogyan kezeljük azt, ha a megpályázott előléptetést másvalaki kapja meg? Hogyan viselkedünk, ha elutasítják az ötletünket, indítványunkat, ha visszautasítják házassági ajánlatunkat, vagy nem akarnak eljönni velünk randevúra? Az élet veszteséggel jár. De ha nem tudsz könnyedén veszíteni, az pusztító lehet. Egy szervezet elnökének van egy jól kigondolt terve a változásra, de a terv befullad. Senki sem akarja. Az illető azonban makacs, nem fogad el nemet válaszul, így helyette rossz szájízű engedelmességet kap. Az emberek nyíltan nem szegülnek szembe vele, de szabotálják a terveit. Az elnök elveszíti tiszteletüket és lojalitásukat. Nem volt hajlandó elviselni, hogy terveit elveszítse, így elvesztette azt, ami sokkal többet számít. Egy lelkész szeretné, hogy gyülekezete megváltozzon, de módszerét az emberek nem fogadják szívesen. Szeretné, ha olyanok lennének, mint az általa elképzelt ideális gyülekezet, ezért haragos prédikációkkal ostorozza őket, amiért nem követik útmutatását. Megpróbál nyomást gyakorolni a vezetőkre. Fenyeget, panaszkodik, manipulál. Végül a vezetőség megkéri, hogy távozzon. Mivel nem tudott tanulni a veszteségeiből, mindent elveszít. Péter, akit régen makacsnak ismertek, bölcsebbé és érettebbé lett, így azt írja: „Növekedjetek a kegyelemben”. Amikor nem kapod meg azt, amit akarsz – légy nagylelkű, légy kegyelmes!
Henry Cloud pszichológus sokszor tart nagyvállalatoknak tanácsadást. Időnként ezt a kérdést teszi fel a vállalatvezetőknek: „Tanulmányai és a különböző üzleti képzések és tréningek során részt vett-e valaha olyan tanfolyamon, ahol azt tanították, hogyan kell jól veszíteni?” A vesztés az élet elkerülhetetlen velejárója. Felbecsülhetetlen értékű rálátást nyit jellemünk fejlődésére. Mit teszünk akkor, ha csapatmunkában dolgozunk, és a csoport olyan döntést hoz, amit mi elleneztünk? Hogyan kezeljük azt, ha a megpályázott előléptetést másvalaki kapja meg? Hogyan viselkedünk, ha elutasítják az ötletünket, indítványunkat, ha visszautasítják házassági ajánlatunkat, vagy nem akarnak eljönni velünk randevúra? Az élet veszteséggel jár. De ha nem tudsz könnyedén veszíteni, az pusztító lehet. Egy szervezet elnökének van egy jól kigondolt terve a változásra, de a terv befullad. Senki sem akarja. Az illető azonban makacs, nem fogad el nemet válaszul, így helyette rossz szájízű engedelmességet kap. Az emberek nyíltan nem szegülnek szembe vele, de szabotálják a terveit. Az elnök elveszíti tiszteletüket és lojalitásukat. Nem volt hajlandó elviselni, hogy terveit elveszítse, így elvesztette azt, ami sokkal többet számít. Egy lelkész szeretné, hogy gyülekezete megváltozzon, de módszerét az emberek nem fogadják szívesen. Szeretné, ha olyanok lennének, mint az általa elképzelt ideális gyülekezet, ezért haragos prédikációkkal ostorozza őket, amiért nem követik útmutatását. Megpróbál nyomást gyakorolni a vezetőkre. Fenyeget, panaszkodik, manipulál. Végül a vezetőség megkéri, hogy távozzon. Mivel nem tudott tanulni a veszteségeiből, mindent elveszít. Péter, akit régen makacsnak ismertek, bölcsebbé és érettebbé lett, így azt írja: „Növekedjetek a kegyelemben”. Amikor nem kapod meg azt, amit akarsz – légy nagylelkű, légy kegyelmes!
szombat, július 24, 2010
Légy nyitott a változásra – és keresd!
„Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet!” (Jakab 1:4)
Egy levelet visszaküldtek a postahivatalnak. A borítékon kézzel írva ez állt: „Meghalt”. Figyelmetlenségből a levelet újból kiküldték ugyanarra a címre. Azt ismét visszaküldték a postának, most egy újabb üzenettel: „Még mindig halott!”. Legyünk őszinték, a legtöbbünk ellenáll a változásnak. Vágyunk a fejlődésre, de nem akarjuk megfizetni az árát. Ez pedig baj, mert soha nem válunk azzá, aminek Isten szánt, ha azok maradunk, akik vagyunk. Nem elég, ha nyitottak vagyunk a változásra, keresnünk is kell. Ha komolyan meg akarod változtatni az életed, Dr. John Maxwell ezt tanácsolja: „Ne csak annyira változz meg, hogy megszabadulj a problémáidtól – változz meg annyira, hogy meg tudd oldani őket! Ne változtasd meg a körülményeidet azért, hogy ezáltal javuljon az életed – változz meg te magad, hogy javítani tudj a körülményeiden! Ne várd, hogy más eredményeket kapsz, ha mindig ugyanazt teszed, mint eddig – ha más eredményt akarsz, kezdj valami újat! Ne úgy tekintsd a változást, mint valami fájdalmas, de szükséges rosszat – nézz rá úgy, mint ami segíteni fog és végrehajtható. Ne vonakodj megfizetni a változás azonnali árát – ha nem teszed, meg kell fizetned a végleges árát annak, hogy sosem fogsz fejlődni.” Jakab azt írja: „Amikor hitetek próbára van téve, állhatatosságotoknak esélye van a növekedésre. Tehát hagyjátok növekedni, mert ha állhatatosságotok teljesen kifejlődik, teljesek és tökéletesek lesztek, akiknek már nincs másra szüksége” (Jakab 1:3-4 NLT). A jellemépítés lassú folyamat, napról-napra történik. Ha megpróbálunk megszökni az élet nehézségei elől, rövidzárlatot okozunk a folyamatban, késleltetjük növekedésünket, és végül a legrosszabb fajta fájdalmat érezzük: az értéktelenséget, amely együtt jár a tagadással és az elszigetelődéssel. Tehát légy nyitott a változásra, és keresd azt!
Egy levelet visszaküldtek a postahivatalnak. A borítékon kézzel írva ez állt: „Meghalt”. Figyelmetlenségből a levelet újból kiküldték ugyanarra a címre. Azt ismét visszaküldték a postának, most egy újabb üzenettel: „Még mindig halott!”. Legyünk őszinték, a legtöbbünk ellenáll a változásnak. Vágyunk a fejlődésre, de nem akarjuk megfizetni az árát. Ez pedig baj, mert soha nem válunk azzá, aminek Isten szánt, ha azok maradunk, akik vagyunk. Nem elég, ha nyitottak vagyunk a változásra, keresnünk is kell. Ha komolyan meg akarod változtatni az életed, Dr. John Maxwell ezt tanácsolja: „Ne csak annyira változz meg, hogy megszabadulj a problémáidtól – változz meg annyira, hogy meg tudd oldani őket! Ne változtasd meg a körülményeidet azért, hogy ezáltal javuljon az életed – változz meg te magad, hogy javítani tudj a körülményeiden! Ne várd, hogy más eredményeket kapsz, ha mindig ugyanazt teszed, mint eddig – ha más eredményt akarsz, kezdj valami újat! Ne úgy tekintsd a változást, mint valami fájdalmas, de szükséges rosszat – nézz rá úgy, mint ami segíteni fog és végrehajtható. Ne vonakodj megfizetni a változás azonnali árát – ha nem teszed, meg kell fizetned a végleges árát annak, hogy sosem fogsz fejlődni.” Jakab azt írja: „Amikor hitetek próbára van téve, állhatatosságotoknak esélye van a növekedésre. Tehát hagyjátok növekedni, mert ha állhatatosságotok teljesen kifejlődik, teljesek és tökéletesek lesztek, akiknek már nincs másra szüksége” (Jakab 1:3-4 NLT). A jellemépítés lassú folyamat, napról-napra történik. Ha megpróbálunk megszökni az élet nehézségei elől, rövidzárlatot okozunk a folyamatban, késleltetjük növekedésünket, és végül a legrosszabb fajta fájdalmat érezzük: az értéktelenséget, amely együtt jár a tagadással és az elszigetelődéssel. Tehát légy nyitott a változásra, és keresd azt!
péntek, július 23, 2010
Mátyás kérésére...
...kiteszek egy történetet ide, amit Mátyástól kaptam, és megkért, hogy tegyem ki a bloggra, hogy ti is olvassátok... Feltették a járógipszet a lábára, és örömmel újságolta, hogy már lépcsőzött is vele. Hála az Úrnak érte!
Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje
mélyéről
előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő
érméket
és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a
végösszegnek
nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott.
Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe,
rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón.
A hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja
fölött a& amp; nbsp;nagy vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható.
Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá egy kis
figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva.
Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta a lábát a
padlón. Semmi.
Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb
hangot
adja, amit csak lehet. Ez sem volt sikeres. Végül kivett egy érmét az
üvegből és megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt!
- És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus érezhetően
bosszús hangon. - Éppen a testvéremmel beszélek Chicagóból, akit már ezer
éve nem láttam - tette hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a
kérdésére.
- Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled -
mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon. - Az öcsém nagyon
beteg
és egy csodát szeretnék venni neki.
- Tessék? - fordult hozzá a patikus.
- A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében, és az
& nbsp;Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt. Hát tessék
mondani,
mennyibe kerül egy csoda?
- Kislányom, mi nem árulunk csodákat.. Sajnos nem tudok
neked segíteni - felelte a patikus, kissé megenyhült tónusban.
- Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem
lenne
elég, kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül.
A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jólöltözött
férfi volt.Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte:
- Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége?
- Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel - csak
azt
tudom, hogy nagyon beteg és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna
szüksége De Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én
pénzemet.
- Mennyi pénzed van? - kérdezte a chicago-i férfi.
- Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig
hallhatóan
- Ez az összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell.
- Nahát, milyen csodálatos& ;nbs p; ;véletlen! - mosolygott a
férfi -
Egy dollár és tizenegy cent - éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú
csodájának az ára.
Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a
kislányt:
- Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet
és
találkozni a szüleiddel. Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit te
szeretnél.
A jólöltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt,
sebészorvos,
aki az idegsebészetre specializálódott. Ingyen elvégezt e az operációt, és
nem telt bele sok idő, amire Andrew ismét otthon volt, épen, egészségesen.
Anya és Apa boldogan beszéltek arról az
esemény-láncolatró l,
ami idáig vezetett.
- Ez a műtét egy igazi csoda volt - suttogta Anya - vajon
mennyibe került volna?
Tess mosolygott. Ő pontosan tudta, mennyibe került a
csoda:
egy dollárba és tizenegy centbe, no és egy gyermek töretlen hitébe.
Egy csoda nem a természet törvényeitől függ, hanem
magasabb
&a mp;a mp;nb sp;törvények működésétől.
Tudom, hogy továbbadod a labdát! Itt van, dobd hát oda
valakinek, aki jelent valamit a számodra!A labda egy kör, illetve gömb, se
eleje, se vége
Együtt tart bennünket mint a Barátok Körét. De a
legnagyobb
kincs számodra látni és érezni azt a barátságot, amiben te részesítesz
engem
. Ma én dobtam feléd a barátság-labdát. Most rajtad a sor: passzold tovább
valakinek, aki a barátod.
Ahogy megkapod ezt a levelet, azonnal küldd to vább
legalább
10 személynek, beleértve azt is, aki neked küldte.
Szia!!!
Csak annak küldöm, aki megérdemli!A legerősebb kívánság !
Amikor a Jóisten kinyitott egy ablakot, meglátott engem és
megkérdezett:
Gyermekem, mi a legnagyobb kívánságod a mai napra?
Én azt válaszoltam: Uram, arra kérlek, vigyázz arra, aki
olvassa ezt az üzenetet, és a családjára és barátaira is, mert
megérdemlik,
és nagyon szeretem Őket. Isten szeretete olyan, mint az óceán: a kezde tét
láthatod, de a végét nem. Ez a levél aznap fejti ki hatását, amikor
megkapod.
Egyeseknek badarságnak tünhet, de az, aki nekem küldte,
lassan átérezte az üzenetét. Nézzük meg közösen, hogy működik-e.
ANGYALOK IGENIS LÉTEZNEK, de, mivel nem mindig van
szárnyuk,
nem ismerjük fel Őket.
Ezeket a szárny nélküli angyalokat BARÁTOKNAK nevezzük,
AMILYEN TE IS VAGY SZÁMOMRA.
Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje
mélyéről
előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő
érméket
és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a
végösszegnek
nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott.
Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe,
rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón.
A hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja
fölött a& amp; nbsp;nagy vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható.
Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá egy kis
figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva.
Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta a lábát a
padlón. Semmi.
Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb
hangot
adja, amit csak lehet. Ez sem volt sikeres. Végül kivett egy érmét az
üvegből és megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt!
- És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus érezhetően
bosszús hangon. - Éppen a testvéremmel beszélek Chicagóból, akit már ezer
éve nem láttam - tette hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a
kérdésére.
- Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled -
mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon. - Az öcsém nagyon
beteg
és egy csodát szeretnék venni neki.
- Tessék? - fordult hozzá a patikus.
- A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében, és az
& nbsp;Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt. Hát tessék
mondani,
mennyibe kerül egy csoda?
- Kislányom, mi nem árulunk csodákat.. Sajnos nem tudok
neked segíteni - felelte a patikus, kissé megenyhült tónusban.
- Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem
lenne
elég, kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül.
A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jólöltözött
férfi volt.Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte:
- Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége?
- Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel - csak
azt
tudom, hogy nagyon beteg és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna
szüksége De Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én
pénzemet.
- Mennyi pénzed van? - kérdezte a chicago-i férfi.
- Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig
hallhatóan
- Ez az összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell.
- Nahát, milyen csodálatos& ;nbs p; ;véletlen! - mosolygott a
férfi -
Egy dollár és tizenegy cent - éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú
csodájának az ára.
Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a
kislányt:
- Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet
és
találkozni a szüleiddel. Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit te
szeretnél.
A jólöltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt,
sebészorvos,
aki az idegsebészetre specializálódott. Ingyen elvégezt e az operációt, és
nem telt bele sok idő, amire Andrew ismét otthon volt, épen, egészségesen.
Anya és Apa boldogan beszéltek arról az
esemény-láncolatró l,
ami idáig vezetett.
- Ez a műtét egy igazi csoda volt - suttogta Anya - vajon
mennyibe került volna?
Tess mosolygott. Ő pontosan tudta, mennyibe került a
csoda:
egy dollárba és tizenegy centbe, no és egy gyermek töretlen hitébe.
Egy csoda nem a természet törvényeitől függ, hanem
magasabb
&a mp;a mp;nb sp;törvények működésétől.
Tudom, hogy továbbadod a labdát! Itt van, dobd hát oda
valakinek, aki jelent valamit a számodra!A labda egy kör, illetve gömb, se
eleje, se vége
Együtt tart bennünket mint a Barátok Körét. De a
legnagyobb
kincs számodra látni és érezni azt a barátságot, amiben te részesítesz
engem
. Ma én dobtam feléd a barátság-labdát. Most rajtad a sor: passzold tovább
valakinek, aki a barátod.
Ahogy megkapod ezt a levelet, azonnal küldd to vább
legalább
10 személynek, beleértve azt is, aki neked küldte.
Szia!!!
Csak annak küldöm, aki megérdemli!A legerősebb kívánság !
Amikor a Jóisten kinyitott egy ablakot, meglátott engem és
megkérdezett:
Gyermekem, mi a legnagyobb kívánságod a mai napra?
Én azt válaszoltam: Uram, arra kérlek, vigyázz arra, aki
olvassa ezt az üzenetet, és a családjára és barátaira is, mert
megérdemlik,
és nagyon szeretem Őket. Isten szeretete olyan, mint az óceán: a kezde tét
láthatod, de a végét nem. Ez a levél aznap fejti ki hatását, amikor
megkapod.
Egyeseknek badarságnak tünhet, de az, aki nekem küldte,
lassan átérezte az üzenetét. Nézzük meg közösen, hogy működik-e.
ANGYALOK IGENIS LÉTEZNEK, de, mivel nem mindig van
szárnyuk,
nem ismerjük fel Őket.
Ezeket a szárny nélküli angyalokat BARÁTOKNAK nevezzük,
AMILYEN TE IS VAGY SZÁMOMRA.
Isten átvisz rajta
„…minden vigasztalás Istene.” (2Korinthus 1:3)
Isten át tud vinni olyan helyzeteken, melyekről azt gondolod, hogy nem éled túl, vagy amelyekről úgy érzed, örökre ott ragadsz. Ő el tudja érni, hogy jól érezd magad a legbarátságtalanabb helyeken is, és nyugalmat ad a bajok között is. Mielőtt életed véget ér, élni és szeretni fogsz, de megtapasztalod a veszteséget is. Egyes dolgok elvesztése valójában segíthet abban, hogy értékelni tudd azokat a dolgokat, amikkel még mindig rendelkezel. A kudarc íze teszi édessé a sikert. Minden napodat úgy fogod élni, hogy nem tudod, mit tartogat a holnap, de bízva abban, hogy Isten már minden holnapodat eltervezte. A holnapod nem a főnököd, a bankárod, a házastársad vagy bárki más kezében van. És ők sincsenek a te kezedben, hogy manipuláld vagy irányítsd őket. Nem, minden holnapod Isten kezében van. Az, hogy te nem ismered fel az ösvényt, amin haladsz, nem jelenti azt, hogy Isten nem vezet téged. Ő azt ígéri: „Vezetem majd a vakokat olyan úton, amelyet nem ismertek, ismeretlen ösvényeken viszem őket. A sötétséget világossággá változtatom előttük, a rögös utat simává. Ezeket a dolgokat véghezviszem, nem mulasztom el” (Ézsaiás 42:16). Tehát ismerkedj meg Istennel – szükséged lesz Rá! És Ő mindig ott lesz számodra. Ott lesz, amikor mindenki és minden cserbenhagy téged. Ott lesz számodra a sötét helyeken. „…Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás” (Zsoltárok 30:6). Bármilyen hosszú az éjszaka, a reggel mindig eljön, és vele eljön az Istentől való öröm is. Visszanézve felismered, hogy az Ő kegyelme védett, gondoskodott rólad, óvott, megnyugtatott, vigasztalt és átvitt mindenen. Az idők változnak, de Isten nem változik. Ő mindig a „minden vigasztalás Istene”.
Isten át tud vinni olyan helyzeteken, melyekről azt gondolod, hogy nem éled túl, vagy amelyekről úgy érzed, örökre ott ragadsz. Ő el tudja érni, hogy jól érezd magad a legbarátságtalanabb helyeken is, és nyugalmat ad a bajok között is. Mielőtt életed véget ér, élni és szeretni fogsz, de megtapasztalod a veszteséget is. Egyes dolgok elvesztése valójában segíthet abban, hogy értékelni tudd azokat a dolgokat, amikkel még mindig rendelkezel. A kudarc íze teszi édessé a sikert. Minden napodat úgy fogod élni, hogy nem tudod, mit tartogat a holnap, de bízva abban, hogy Isten már minden holnapodat eltervezte. A holnapod nem a főnököd, a bankárod, a házastársad vagy bárki más kezében van. És ők sincsenek a te kezedben, hogy manipuláld vagy irányítsd őket. Nem, minden holnapod Isten kezében van. Az, hogy te nem ismered fel az ösvényt, amin haladsz, nem jelenti azt, hogy Isten nem vezet téged. Ő azt ígéri: „Vezetem majd a vakokat olyan úton, amelyet nem ismertek, ismeretlen ösvényeken viszem őket. A sötétséget világossággá változtatom előttük, a rögös utat simává. Ezeket a dolgokat véghezviszem, nem mulasztom el” (Ézsaiás 42:16). Tehát ismerkedj meg Istennel – szükséged lesz Rá! És Ő mindig ott lesz számodra. Ott lesz, amikor mindenki és minden cserbenhagy téged. Ott lesz számodra a sötét helyeken. „…Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás” (Zsoltárok 30:6). Bármilyen hosszú az éjszaka, a reggel mindig eljön, és vele eljön az Istentől való öröm is. Visszanézve felismered, hogy az Ő kegyelme védett, gondoskodott rólad, óvott, megnyugtatott, vigasztalt és átvitt mindenen. Az idők változnak, de Isten nem változik. Ő mindig a „minden vigasztalás Istene”.
csütörtök, július 22, 2010
Szorítkozz arra, amit tudsz!
„Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel?...” (Róma 14:4)
Agyunk nem szereti az üres helyeket, ezért, ha olyan kérdéssel találkozik, amelyre nincs válasz, keresni kezd valamit, amit az üres helyre tehet. És mivel minket a saját érzékelésünk, szükségeink és előítéleteink vezetnek, nem mindig vagyunk objektívek. Vannak vakfoltjaink, azt hisszük, hogy „tudjuk”, és ennek katasztrofális következményei lehetnek kapcsolatainkra. „Tudom, hogy mik az igazi szándékaid. Azt hiszed, hogy nem tudom, mi jár a fejedben? Ha csak rád nézek, pontosan tudom, hogy mire gondolsz.” Az ilyen szavak azt jelzik, hogy a másik embert „ráhúztuk egy kaptafára”, és úgy érezzük, hogy nem kell tovább gondolkodnunk a helyzeten, hiszen lehetetlen, hogy tévedjünk. Az ügy lezárva. És mi van azzal, amit a Szentírás mond? „Aki arra felel, amit meg sem hallgatott, azt bolondnak tartják, és megpirongatják” (Példabeszédek 18:13). Vagy: „…legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra” (Jakab 1:19). Vagy: „Még az ostobát is bölcsnek gondolják, ha hallgat, és értelmesnek azt, aki csukva tartja a száját” (Példabeszédek 17:28). Mielőtt elkezdenéd hangoztatni a véleményedet, fontolj meg három dolgot: 1) „Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik” (1Korinthus 2:11). Lehet, hogy gyanítasz vagy feltételezel valamit, sőt erősen úgy érzed, de nem ismered mások gondolatait és szándékait. 2) „Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel?...” (Róma 14:4). Nagy része annak, amit „tudunk”, csupán a saját megítélésünk, egyéni véleményünk. 3) Ha azt hiszed, hogy tudod, miről van szó, és neked kell kezelni a helyzetet, próbáld ezt mondani: „Van néhány benyomásom (aggodalmam, észrevételem stb.), amiről szeretnék beszélni.” Aztán beszéljétek meg az észrevételeidet, érzéseidet és benyomásaidat, tudván, hogy azok csak a te észrevételeid és „nem szentírás”, az ítéletet pedig hagyjátok Istenre!
Agyunk nem szereti az üres helyeket, ezért, ha olyan kérdéssel találkozik, amelyre nincs válasz, keresni kezd valamit, amit az üres helyre tehet. És mivel minket a saját érzékelésünk, szükségeink és előítéleteink vezetnek, nem mindig vagyunk objektívek. Vannak vakfoltjaink, azt hisszük, hogy „tudjuk”, és ennek katasztrofális következményei lehetnek kapcsolatainkra. „Tudom, hogy mik az igazi szándékaid. Azt hiszed, hogy nem tudom, mi jár a fejedben? Ha csak rád nézek, pontosan tudom, hogy mire gondolsz.” Az ilyen szavak azt jelzik, hogy a másik embert „ráhúztuk egy kaptafára”, és úgy érezzük, hogy nem kell tovább gondolkodnunk a helyzeten, hiszen lehetetlen, hogy tévedjünk. Az ügy lezárva. És mi van azzal, amit a Szentírás mond? „Aki arra felel, amit meg sem hallgatott, azt bolondnak tartják, és megpirongatják” (Példabeszédek 18:13). Vagy: „…legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra” (Jakab 1:19). Vagy: „Még az ostobát is bölcsnek gondolják, ha hallgat, és értelmesnek azt, aki csukva tartja a száját” (Példabeszédek 17:28). Mielőtt elkezdenéd hangoztatni a véleményedet, fontolj meg három dolgot: 1) „Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik” (1Korinthus 2:11). Lehet, hogy gyanítasz vagy feltételezel valamit, sőt erősen úgy érzed, de nem ismered mások gondolatait és szándékait. 2) „Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel?...” (Róma 14:4). Nagy része annak, amit „tudunk”, csupán a saját megítélésünk, egyéni véleményünk. 3) Ha azt hiszed, hogy tudod, miről van szó, és neked kell kezelni a helyzetet, próbáld ezt mondani: „Van néhány benyomásom (aggodalmam, észrevételem stb.), amiről szeretnék beszélni.” Aztán beszéljétek meg az észrevételeidet, érzéseidet és benyomásaidat, tudván, hogy azok csak a te észrevételeid és „nem szentírás”, az ítéletet pedig hagyjátok Istenre!
szerda, július 21, 2010
Az imádság – csodálatos!
„…őbenne van bátorságunk és szabad utunk bizodalommal a benne való hit által.” (Efézus 3:12)
Egy bibliatanító írja: „Olvastam egy érdekes könyvet, amit egy hitetlen írt, aki megpróbálta »elintézni« a keresztyén hitet. Hitetlensége ellenére úgy találtam, hogy valamit igen jól látott meg az imádságra vonatkozóan. Ő úgy nevezte, hogy »a legelképzelhetetlenebb önhittség az emberiség történelmében«, és azzal érvelt, hogy ha a General Motorsnál dolgoznál alacsony beosztásban, és a főnökkel szeretnél találkozni, erre a legtávolabbi esélyed sem lenne... Gondold csak el! Mi lenne, ha egy állampolgár az Egyesült Államok elnökével próbálna beszélni? Elgondoltam, hogy megpróbálom felhívni, csak hogy lássam, mi történne. Valószínűleg valaki asszisztensének a titkárnőjével beszélnék, de nem valószínű, hogy az elnökkel… »Tehát« – mondja az én szkeptikus barátom a könyvében – »micsoda elképzelhetetlen beképzeltség azt feltételezni, hogy bármelyik pillanatban beszélhetünk az egész mindenség nagyfőnökével«. Valóban, az imádság gondolata hihetetlen önteltség lenne… ha nem lenne igaz. De az… és a kegyelmes Isten részéről a leghihetetlenebb leereszkedés. Valószínűleg soha nem beszélhetnél a világ magas pozíciót betöltő embereivel, de az univerzum legmagasabb helyén lévő személy – »az egész mindenség nagyfőnöke« – türelmesen vár, hogy meghallgassa, amit mondani akarsz. »Szabadon és félelem nélkül jöhetünk Istenhez… a Krisztusban való hit által« (Efézus 3:12 NCV). Szerinted ez nem csodálatos? Ma és minden napodon rendelkezel az imádság nagyszerű kiváltságával. Beszélhetsz a Főnökkel, elmondhatod neki aggodalmaidat és gondjaidat, megoszthatod vele győzelmeidet és örömeidet – és neki mindig van arra ideje, hogy meghallgasson.” Az imádság – csodálatos!
Egy bibliatanító írja: „Olvastam egy érdekes könyvet, amit egy hitetlen írt, aki megpróbálta »elintézni« a keresztyén hitet. Hitetlensége ellenére úgy találtam, hogy valamit igen jól látott meg az imádságra vonatkozóan. Ő úgy nevezte, hogy »a legelképzelhetetlenebb önhittség az emberiség történelmében«, és azzal érvelt, hogy ha a General Motorsnál dolgoznál alacsony beosztásban, és a főnökkel szeretnél találkozni, erre a legtávolabbi esélyed sem lenne... Gondold csak el! Mi lenne, ha egy állampolgár az Egyesült Államok elnökével próbálna beszélni? Elgondoltam, hogy megpróbálom felhívni, csak hogy lássam, mi történne. Valószínűleg valaki asszisztensének a titkárnőjével beszélnék, de nem valószínű, hogy az elnökkel… »Tehát« – mondja az én szkeptikus barátom a könyvében – »micsoda elképzelhetetlen beképzeltség azt feltételezni, hogy bármelyik pillanatban beszélhetünk az egész mindenség nagyfőnökével«. Valóban, az imádság gondolata hihetetlen önteltség lenne… ha nem lenne igaz. De az… és a kegyelmes Isten részéről a leghihetetlenebb leereszkedés. Valószínűleg soha nem beszélhetnél a világ magas pozíciót betöltő embereivel, de az univerzum legmagasabb helyén lévő személy – »az egész mindenség nagyfőnöke« – türelmesen vár, hogy meghallgassa, amit mondani akarsz. »Szabadon és félelem nélkül jöhetünk Istenhez… a Krisztusban való hit által« (Efézus 3:12 NCV). Szerinted ez nem csodálatos? Ma és minden napodon rendelkezel az imádság nagyszerű kiváltságával. Beszélhetsz a Főnökkel, elmondhatod neki aggodalmaidat és gondjaidat, megoszthatod vele győzelmeidet és örömeidet – és neki mindig van arra ideje, hogy meghallgasson.” Az imádság – csodálatos!
kedd, július 20, 2010
Állj egyenesen!
„…ő nyomban felegyenesedett…” (Lukács 13:13)
Annak, hogy képes vagy-e egyenesen és felemelt fejjel állni, kevés köze van a bőröd színéhez, de sokkal több ahhoz, hogy mi van a szívedben. „Az én őseim a Mayfloweren jöttek Amerikába” – mondod. Ez jól hangzik, de „Krisztusban nincs szolga, sem szabad”. Isten országában a társadalmi rang nem számít. A nemed sem számít: „nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban” (Galata 3:28). Az sem érdekes, hogy milyen az erkölcsi háttered. Ráháb prostituált volt, mielőtt hinni kezdett Isten beszédének. De miután bízott Isten szavában, többé soha nem tért vissza régi foglalkozásához. Sőt, a Szentírás Sárával, Ábrahám feleségével együtt említi őt, mert hitt Istennek és áldást nyert (Zsidók 11:31). A Krisztusban való hit igazi egyenlőséget teremt, ha ezt elnyered, akkor felemelt fővel járhatsz a múltad ellenére is. Nem számít, hogy mit mondanak az emberek. Amit Isten mond rólad – és amit így elhiszel magadról – egyedül az számít. Lukács feljegyzi: „Egyszer valamelyik zsinagógában tanított szombaton. Íme, volt ott egy asszony, akiben betegség lelke lakott tizennyolc éve, és annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem volt képes felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta őt, előszólította, és ezt mondta neki: »Asszony, megszabadultál betegségedből«. És rátette a kezét, mire ő nyomban felegyenesedett, és dicsőítette az Istent” (Lukács 13:10-13). Ha elkötelezed magad Krisztusnak, Ő megváltoztat téged. Ő majd elbánik mindazzal, ami megnyomorított téged lelkileg, értelmileg és érzelmileg, és elvégzi, hogy egyenesen állj.
Annak, hogy képes vagy-e egyenesen és felemelt fejjel állni, kevés köze van a bőröd színéhez, de sokkal több ahhoz, hogy mi van a szívedben. „Az én őseim a Mayfloweren jöttek Amerikába” – mondod. Ez jól hangzik, de „Krisztusban nincs szolga, sem szabad”. Isten országában a társadalmi rang nem számít. A nemed sem számít: „nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban” (Galata 3:28). Az sem érdekes, hogy milyen az erkölcsi háttered. Ráháb prostituált volt, mielőtt hinni kezdett Isten beszédének. De miután bízott Isten szavában, többé soha nem tért vissza régi foglalkozásához. Sőt, a Szentírás Sárával, Ábrahám feleségével együtt említi őt, mert hitt Istennek és áldást nyert (Zsidók 11:31). A Krisztusban való hit igazi egyenlőséget teremt, ha ezt elnyered, akkor felemelt fővel járhatsz a múltad ellenére is. Nem számít, hogy mit mondanak az emberek. Amit Isten mond rólad – és amit így elhiszel magadról – egyedül az számít. Lukács feljegyzi: „Egyszer valamelyik zsinagógában tanított szombaton. Íme, volt ott egy asszony, akiben betegség lelke lakott tizennyolc éve, és annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem volt képes felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta őt, előszólította, és ezt mondta neki: »Asszony, megszabadultál betegségedből«. És rátette a kezét, mire ő nyomban felegyenesedett, és dicsőítette az Istent” (Lukács 13:10-13). Ha elkötelezed magad Krisztusnak, Ő megváltoztat téged. Ő majd elbánik mindazzal, ami megnyomorított téged lelkileg, értelmileg és érzelmileg, és elvégzi, hogy egyenesen állj.
hétfő, július 19, 2010
Mátyás még Bécsben...
Épp most beszélek Mátyás édesapjával, ő néhány napja hazajött, mert kell dolgozzon. Mátyás nagyon szerette volna, hogy az édesapja is mellette maradjon, de megértéssel van. Mátyás állapota javult, és ha így folytatódik a javulás, akkor kb 1-2 hetet kell még Bécsben maradjanak. A protézist csak a kemoterápia befejezése után teszik újra vissza.
Azt mondják a bécsi orvosok, hogy a kemoterápia miatt keletkezett seb okozta a fertőzést. Nem dönthetjük el, hogy hova születünk, de Isten erről is tud, és hála Neki, hogy időben megnyitotta az ajtót Bécs felé.
Imádkozzunk értük tovább, a gyógyulásért, a fájdalmak megszűnéséért, a szülőkért, testvéreiért, és azért, hogy legyen lelki erejük ezen végigmenni.
Sikerült beszéljek velük egy kicsit skype-on :) - jó kedvük volt, Mátyásnak is.
Hálás vagyok az Úrnak a beszélgetésért!!! :)
Ne hagyd, hogy tinédzser gyermeked csőbe húzzon!
„Legyetek tehát bölcsek és józanok!” (1Péter 4:7)
A tinédzserek próbára tudják tenni a felkészültségedet. Ők sem nem felnőttek, sem nem gyerekek, de egyik pillanatról a másikra figyelmeztetés nélkül válhatnak egyikké vagy másikká. Az áradó hormonok és a kirobbanó neuronok biokémiai reakciókat indítanak el a fejükben és a testükben. Akaratlanul formálódnak ajkadon a következő szavak: „Mégis mit gondoltál?”. Válaszként morcos tinédzser vállrándítás érkezik, melyet a megfoghatatlan „Nem tudom” követ. És tényleg nem tudják! Mit tehetsz ilyenkor? „Bezárjam őket?” Sajnos ez törvénybe ütközik. De van két dolog, ami segíthet: 1) Vegyél vissza, és nyugodj le! „Legyetek tehát bölcsek és józanok!” Az egyik legnagyobb hiba, amit a szülők elkövetnek, a túlreagálás; ez elindítja az akaratok egyre erősödő harcát, melyben nem valószínű, hogy győzni fogsz. A hangerő emelkedik, a bölcsesség kudarcot vall, a gyerek pedig levonja a következtetést: „a szüleim őrültek”, ezzel eltűnik a felnőtt jelenlét, és hirtelen senki sem felelős semmiért. Így te magad is a probléma részévé válsz, gyermekedben haragot és bizonytalanságérzetet keltesz, úgy, hogy közben nincs előtte egy józan példakép. Imádkozz, vegyél mély levegőt, és számolj tízig! A gyermeked érdekében itt az ideje, hogy egy tiszta gondolkodású, önkontrollt gyakorló szülő a helyzet magaslatára álljon. 2) Emlékezz: a harag haragot szül! „A haragos ember viszályt szít, az indulatos ember sok bűnt követ el” (Példabeszédek 29:22). Senki sem tud úgy feldühíteni, mint egy felnőni próbáló tinédzser. Egy pillantás, egy szó, egy viselkedésforma, és máris csőbe húztak, tűzharcba keveredtél a saját gyermekeddel. Hát nem őrültség? Az ilyen erős érzelmi töltetű adok-kapok párbajok hatására tinédzser gyermeked agyában automatikus, tartós haragreakció alakul ki. Mi a válasz? Használd a Szentírás szerinti, a büntetés és jutalmazás egyensúlyán alapuló megközelítést: „Ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek azokat az Úr tanítása [szeretete és biztatása] és intése [jellemépítő fegyelmezése] szerint” (Efézus 6:4 Károli).
A tinédzserek próbára tudják tenni a felkészültségedet. Ők sem nem felnőttek, sem nem gyerekek, de egyik pillanatról a másikra figyelmeztetés nélkül válhatnak egyikké vagy másikká. Az áradó hormonok és a kirobbanó neuronok biokémiai reakciókat indítanak el a fejükben és a testükben. Akaratlanul formálódnak ajkadon a következő szavak: „Mégis mit gondoltál?”. Válaszként morcos tinédzser vállrándítás érkezik, melyet a megfoghatatlan „Nem tudom” követ. És tényleg nem tudják! Mit tehetsz ilyenkor? „Bezárjam őket?” Sajnos ez törvénybe ütközik. De van két dolog, ami segíthet: 1) Vegyél vissza, és nyugodj le! „Legyetek tehát bölcsek és józanok!” Az egyik legnagyobb hiba, amit a szülők elkövetnek, a túlreagálás; ez elindítja az akaratok egyre erősödő harcát, melyben nem valószínű, hogy győzni fogsz. A hangerő emelkedik, a bölcsesség kudarcot vall, a gyerek pedig levonja a következtetést: „a szüleim őrültek”, ezzel eltűnik a felnőtt jelenlét, és hirtelen senki sem felelős semmiért. Így te magad is a probléma részévé válsz, gyermekedben haragot és bizonytalanságérzetet keltesz, úgy, hogy közben nincs előtte egy józan példakép. Imádkozz, vegyél mély levegőt, és számolj tízig! A gyermeked érdekében itt az ideje, hogy egy tiszta gondolkodású, önkontrollt gyakorló szülő a helyzet magaslatára álljon. 2) Emlékezz: a harag haragot szül! „A haragos ember viszályt szít, az indulatos ember sok bűnt követ el” (Példabeszédek 29:22). Senki sem tud úgy feldühíteni, mint egy felnőni próbáló tinédzser. Egy pillantás, egy szó, egy viselkedésforma, és máris csőbe húztak, tűzharcba keveredtél a saját gyermekeddel. Hát nem őrültség? Az ilyen erős érzelmi töltetű adok-kapok párbajok hatására tinédzser gyermeked agyában automatikus, tartós haragreakció alakul ki. Mi a válasz? Használd a Szentírás szerinti, a büntetés és jutalmazás egyensúlyán alapuló megközelítést: „Ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek azokat az Úr tanítása [szeretete és biztatása] és intése [jellemépítő fegyelmezése] szerint” (Efézus 6:4 Károli).
vasárnap, július 18, 2010
Fogantatás, formálódás, szülés
„…amíg kiformálódik bennetek a Krisztus.” (Galata 4:19)
A lelki növekedésnek három fokozata van: 1) Fogantatás: Ez két személy bensőséges kapcsolatának eredménye. Isten irántad való szeretete nyilvánvaló és sürgető; a kérdés csak az, te mennyire szereted Őt? (János 21:15) 2) Formálódás: Pál azt írja: „gyermekeim, akiket újra meg újra fájdalmak között szülök meg, amíg kiformálódik bennetek a Krisztus” (Galata 4:19). Isten tudja, hogy milyen tapasztatokra van szükségünk ahhoz, hogy kiformálódjon bennünk Krisztus jelleme, és Ő megtesz mindent, bármire legyen is szükség ahhoz, hogy ezt elvégezze. 3) Szülés: Amikor világra akarsz hozni valamit, amit Isten beléd helyezett, akkor „nyomnod” kell, minden erőddel törekedni mindennel szemben, amit mások valaha is tettek veled, vagy mondtak rólad. Isten pedig segíteni fog, hogy világra hozd, de neked kell vajúdni és megszülni. Sőt, ha te nem teszed, lehet, hogy nem fog megtörténni. Nyomnod kell, küzdened kell minden sátáni támadás ellen, jöjjenek azok bármilyen elerőtlenítő formában, mint rossz emlékek, alacsony önértékelés vagy értéktelenség érzése. Lehet, hogy az ördög éveket töltött azzal, hogy félretoljon, visszahúzzon vagy lenyomjon, de Isten ma azt mondja neked: „Ki akarlak nyitni, erőt akarok adni neked ahhoz, hogy meg tudd szülni azt, amit beléd helyeztem”. Amikor egy gyermek megszületik, minden megváltozik a családban. Ugyanez igaz rád is. Ha életet adsz annak, amit Isten beléd helyezett, az mindenre hatással lesz az életedben. Isten túláradó áldásai életed minden területét érintik. Egy anya tudatában van annak, ha gyermeket vár; ugyanez igaz a szellemi valóságban is. Nehogy kudarcot vallj annak világra hozásában, amit Isten beléd ültetett! Itt az ideje, hogy megszüld!
szombat, július 17, 2010
péntek, július 16, 2010
Kerüld a viszálykodást!
„Semmit nem cselekedvén versengésből…” (Filippi 2:3 Károli)
A versengést így lehet meghatározni: „viszály… küzdelem… rivalizálás”, és Isten Igéje azt mondja, hogy ezt mindenáron kerülni kell: „Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál.” A versengés célja, hogy rombolást vigyen végbe a házasságokban, a gyülekezetekben, az üzleti kapcsolatokban és minden más kapcsolatban. Énközpontúságunkban gyökerezik, és összehasonlítgatáshoz, versengéshez és ítélkezéshez vezet. Isten Igéje ezt mondja: „Mert ahol irigység van, és viszálykodás, ott zűrzavar és mindenféle gonosz tett található” (Jakab 3:16). Ha távol akarod tartani a versengést az életedtől, akkor fel kell ismerned, és gyökerestől ki kell tépned, mielőtt felnövekszik: „hogy a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön” (Zsidók 12:15). Pál még hozzáteszi: „…tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy harmóniában éltek… ugyanazt akarjátok… ugyanaz a szeretet van bennetek…” (Filippi 2:2 AMP). Ahhoz hogy Isten áldásait élvezni tudjuk, meg kell tennünk mindent annak érdekében, hogy egymással összhangban éljünk. Ez vajon könnyű? Nem, de minél hamarabb megtanuljuk, annál jobb dolgok fognak történni. Amikor Dávid látta Góliátot, nem állt meg, hogy fontolóra vegye az esélyeit, vagy meghallgassa mások véleményét. Ehelyett „kifutott gyorsan a csatasorból a filiszteus elé” (1Sámuel 17:48). Itt gyors reakcióra volt szükség. Amikor Isten arra biztat, hogy tartsd oda a másik arcodat, vagy vállald, hogy te húzod a rövidebbet, akkor ragadd meg kegyelmét, és tedd meg! Az igazság az, hogy ha te határozod meg a dolgok menetrendjét, akkor ez azt jelenti, hogy a saját erődből teszed. Tehát: a) bocsáss meg azoknak, akik megbántottak; b) imádkozz értük; c) mondj áldást, mondj jót róluk, és csak jót kívánj nekik! Ha elkötelezed magad, hogy minden nap szeretetben és megbocsátásban jársz (igen, ez minden nap új elkötelezést kíván!), ez megnyitja az ajtót Isten áldásainak az életedben.
csütörtök, július 15, 2010
Fülemüle
Esős nyár ígérkezett. Hamarosan be is váltotta az ígéretet, s olyan sokszor elmosta a vidám napsütést. Először akkor láttam. Elsőre hétköznapinak és közönségesnek mutatkozott, mint a városi veréb. Mégis volt benne valami. Nem tudtam mi, de talán megláttam a szomorúságot a szemében, vagy egyszerű megérzés... bár ő nem hisz a megérzésekben...
Próbálom az emlékeimből előkeresni, és felidézni. Elnéztem a fiókák között, s magamban mosolyogtam ügyességén, elsőnek ez emelte ki őt a hétköznapiból, talán... Így indult ismeretségünk. Gyakori szótlansága szomorúságról árulkodott. Ki hitte volna, hogy énekes madár? Nem hallottam énekét, szárnyszegett volt.
Amikor az eső olyan sokszor elmosta a vidám napsütést, akkor láttam utoljára...
Hideg őszi szél bújkált a fák között, a kellemes nyári eső zordá vált, és egyik levél búsan hullt alá a másik után. Ilyenkor kelnek vándorútra a madarak. Ő is ment volna, hívta is a messzeség, de ittragadt. Szárnyszegetten, folyton szomorú szemmel járt, mondják, mert én, mikor az eső olyan sokszor elmosta a vidám napsütést, akkor láttam utoljára...
Nem hittem volna, de az ősz beköszöntével hallatott magáról. Nem dalolt most sem, bár szerettem volna hallani, de mindenki tudja, hogy ősszel már a fülemülék sem énekelnek.
Megszerettem, mint ahogy megszeretjük azt, akivel időt töltünk, akire odafigyelünk. Úgy szerettem volna a szomorúságot letörölni az arcáról, ahogy a könnyeket töröljük a gyermek arcáról, amiután felsegítettük, ha elesett. Néha egy-egy pillanatra úgy éreztem, nekem megadatott, hogy újra éneklésre bírjam.
Ahogy eljött a nyár, újra láttam őt. Egészen más volt a szememben, mint először. Talán jobban ismertem, többet értettem belőle... azt hittem.
Együtt szálltunk messze-messze. Számomra ismeretlen volt a táj, de ő otthonosan mozgott benne, hiszen oda tartozott. Én csak vágyakoztam mindig oda, fel a hegyekbe. Olykor meg is adatott egy röpke időre...
Ő ott maradt, szabadnak. Hiszen ki tudná kalitkába zárni a fülemülét. Elengedtem, de hát sosem tartozott hozzám... de magammal hoztam a könnyeit.
És ez mostmár így marad örökre.
A házassági mítoszok leleplezése (4)
„És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.” (János 8:32 Károli)
Négyes számú házassági mítosz: a „házassági körhinta” mítosza, amely azt mondja, hogy beszállhatsz és kiszállhatsz a házasságokból, ha meguntad, ha elégedetlen vagy, ha kimerültél, vagy ha jobb ajánlatot kapsz. Manapság hozzászoktattak minket az azonnali kielégüléshez. Ha nem tetszenek a szabályok, fogjuk a labdánkat és átmegyünk egy másik pályára. „Eldobható” társadalomban élünk, ha valami nem teljesít kielégítően, inkább lecseréljük, mint megjavítjuk. Tragikus módon ezt a gondolkodásmódot átvittük a kapcsolatainkra is, és lecseréljük életünkben azokat az embereket, akik nem a mi kedvünk szerint játsszák a játékot. Minden újabb generáció egyre kevésbé toleráns, türelmes, szorgalmas, rugalmas és kreatív a házasságban, és egyre hajlamosabb arra, hogy lecserélje azt, amire nem hajlandó több munkát fordítani. A „házassági körhinta” mítosza azt mondja, hogy nem kell küszködnünk a házasságunk problémáival. Csak cseréljük le! De az igazság megmutatja, hogy a mítosz nem működik. Az első házasságok több mint 50%-a végződik válással, a második házasságok 65%-a, a harmadik házasságoknak pedig több mint 70%-a. Egyértelmű, ha a házasságról van szó: minél többször csinálod, annál rosszabb! Valójában néhány kivételtől eltekintve, a fájdalmas számok azt jelzik, hogy statisztikailag nagyobb az esélyed, hogy boldogságra találsz a meglévő házasságodban, minden kihívásával együtt, mintha átlépsz egy másikba. Isten módszere a legjobb lehetőséged. Mindig! Amikor Ő azt mondja: „Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza” (Máté 19:6), ezzel az a szándéka, hogy a házasságod lehetőségein és akadályain át munkálkodva és növekedve jobb társsá válj, és végül boldogabb házasságot építs!
Mátyásról - műtét után...
Úgy szeretnék csak jó dolgokat írni...
Meg volt Mátyás műtétje: kivették a protézist, kivették a szívkatétert is, és megműtötték a kezét is, amelyik egy régebbi kemózás következétben kiégett, besebesedett és nagyon nehezen gyógyult.
Most beszéltem Kristóffal, Mátyás testvérével, ott vannak Bécsben, és nem tudni még, hogy mennyi ideig. Mátyásnak nagy fájdalmai vannak, és kérik, hogy imádkozzunk érte. Majd miután eldől, hogy a szervezete hogy reagál a kezelésre a fertőzés miatt, akkor tudnak az orvosok is tobbet mondani, hogy a protézist visszateszik-e, vagy le kell vágni a lábát... :(
Visszagondolva az eddigi bejegyzésekre Mátyással kapcsolatosan, általában a tényeket írtam, és nem írtam arról, hogy ez engem hogy érint. Most sem tudnám pontosan leírni, de olyan fájdalmat érzek itt bent... Miért kell egy gyermeknek ennyit szenvedni? És itt még csak választ sem kapunk rá. Egy ének jutott eszembe...
Életünknek tengerén
Hullámok között megyünk,
Zord viharban küszködünk,
Mert több a felhő, mint a fény,
De a célunk oly csodás,
Nem pótolja semmi más,
Megcsodáljuk majd, ha odaérkezünk.
Ref: Nemsokára hajnalodik már,
Mennybe fent, örök lakásunk vár.
Majd akkor ott megértjük teljesen,
Mért is szenvedtünk mi annyit idelent.
Vannak éhezők itt lent,
Mások ágya puszta föld.
Vannak szenvedők itt lent,
Kiknek az élet csupa kín.
Sokan kérdik, hogy miért
Van ez így itt idelent.
Majd megértjük,
mikor együtt leszünk fent.
Sűrűn jön a próba ránk,
Meg se értjük, hogy miért,
De a keskeny úton csak így
Közelítjük meg a célt.
Mert a mennyből jó Atyánk
Szeme folyton vigyáz ránk.
Nagy kegyelme megtart,
hogyha süllyednénk.
Jön a kísértő reánk
Elterelve utunkról,
Meg ne csaljon rút szeme,
Mert akkor már elkárhozol.
Hogyha végig hűn megállsz,
El fog múlni minden gyász.
Addig küzdj, imádkozz,
Harcolj és vigyázz!
Néhány napja Brassóban szemtanúja voltam egy balesetnek, kb 50 méterre tőlem egy autó halálra gázolt egy embert. Egyik pillanatban még a lábán ment, a másik pillanatban már az út közepén feküdt mozdulatlanul. Azóta sem tudok szabadulni sem a látványtól, sem attól a rossz érzéstől, amit akkor éreztem. Mind Gyökössy Endre egyik írásában elhangzott mondat jut eszembe: "-Ennyi az élet, két évszám között arasznyi vonal."
Nem attól félek, hogy én meg kell haljak, hanem inkább attól, hogy egy nap arra ébredek, hogy valaki(k), akit(akiket) szerettem, már nincsenek itt, és amíg itt voltak nem tettem meg mindent, hogy érezzék, hogy fontosak, hogy szerettem őket. Most nem csak a családtagjaimra gondolok, hanem mindazokra, akik nagyon fontosak nekem, akiket nagyon szeretek.
Nem hosszú, hanem tartalmas életre vágyom, hogy amit Isten eltervezett az életem felől, meg tudja valósítani.
Áldjon az Úr benneteket, akik olvassátok ezt a bejegyzést.
Könyörögjünk tovább együtt Mátyásért!
szerda, július 14, 2010
Brassó ...
Reményik Sándor: Tündérfok
Az életednek van egy titkos csúcsa,
Mely rejtve őrzi boldogságod,
Egy sziklafok, ahonnan Te az élet
Töretlen teljességét látod,
Hol imádkoznál hosszan, térdenállva,
Mert onnan végtelen a panoráma.
Az életednek van egy titkos csúcsa
Köröskörül őserdő, ősbozót -
Keresztül-kasul vágtató csapások,
A sok hamistól nem látni a jót,
Isten előre ment, a csúcson vár be -
Csak az a kérdés, hogy odatalálsz-e?
Az életednek van egy titkos csúcsa,
Hová a mélyből kibukkan fejed
S a szépség minden gazdagsága, fénye
Megáldja két csodálkozó szemed,
Hol tiszta vagy, mint kristálypatakok
S megnyitod szíved, mint egy ablakot.
Az életednek van egy titkos csúcsa,
Vezetnek hozzá szent véletlenek,
Jaj, hogy leszállni kell, jaj, hogy nem adhatsz
A pillanatnak örökéletet!
S botlasz újra sok rögös, buta úton. -
De mindegy. Egyszer fenn voltál a csúcson.
Where is that old friend gone...
Lost in a February song
Tell him it won't be long
Til he opens his eyes,
(Verse 1)
Where is that simple day
Before colors broke into shades
And how did I ever fade
Into this life, into this life
And I never want to let you down
Forgive me if I slip away
When all that I've known is lost and found
I promise you I, I'll come back to you
One day....
Morning is waking up
Sometimes it's more than just enough
And all that you need to love
Is in front of your eyes,
It's in front of your eyes.
And I never want to let you down
Forgive me if I slip away
Sometimes it's hard to find my ground
Cause I keep on falling , as I try to get
away from this crazy world.!!!
And I never want to let you down
Forgive me if I slip away
When all that I've known is lost and found
I promise you I, I'll come back to you
One day
Where is that old friend gone
Lost in a February song
Tell him it won't be long
Til he opens his eyes, opens his eyes.
A házassági mítoszok leleplezése (3)
„És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.” (János 8:32 Károli)
Hármas számú házassági mítosz: A „teli kincsesláda” mítosza, amely azt sejteti, hogy amikor házasságot kötünk, egy nagy kincsesládára teszünk szert, ami tele van magától újratöltődő jó dolgokkal, garantálva, hogy házasságunk minden különösebb erőfeszítés nélkül örökké boldog lesz. Ennek a doboznak tartalmaznia kell a romantikát, a testi beteljesedést, a nagylelkűséget, az igaz szerelmet, és azt, hogy mindig ki leszünk szolgálva a megszokott módon. Ideális esetben csak belenyúlunk, és kivesszük, amit akarunk ebből a soha ki nem merülő készletből. Az azonnali, kevés erőfeszítést igénylő kielégülés garantált! És mivel ez kezdetben működni látszik, ezért elhisszük a mítoszt. Amíg egy rossz napon belenyúlunk a dobozba, és rájövünk, hogy üres. Ez sokkol minket, csalódottnak, haragosnak, kétségbeesettnek és reménytelennek érezzük magunkat, és arra következtetünk, hogy házastársunk cserbenhagyott, átvert vagy elhagyott minket. Mi másért lenne üres a doboz? És ezen a ponton a mítosz arra ösztönöz: „Itt az ideje egy másik dobozt keresni!” Vagy meghallhatod a felszabadító igazságot: a) a házasság egy nagy kincsesláda, méghozzá egy üres. A te dolgod megtölteni elegendő befektetéssel ahhoz, hogy megfelelő fedezetet nyújtson a gazdag kapcsolathoz szükséges kivétekhez. Jézus azt mondta: „Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek” (Lukács 6:38). b) Azzal kell kezdened, hogy megkérdezed: „Mit szeretnék találni a dobozban?” És azt teszed bele. Aztán azt kérdezed: „Mennyit szeretnék ebből találni a dobozban?” És tegyél bele eleget ahhoz, hogy azt a mennyiséget eredményezze. Látod, a kincsesládád csak egy doboz; nem romlik el, és nem rosszat kaptál. A doboz tulajdonosa vagy, nem az áldozata. Ha elfogadod ezt az igazságot, akkor ez felszabadít arra, hogy gazdaggá és kifizetődővé tedd a házasságodat azáltal, hogy adsz is, nem csak kiveszel!
Hármas számú házassági mítosz: A „teli kincsesláda” mítosza, amely azt sejteti, hogy amikor házasságot kötünk, egy nagy kincsesládára teszünk szert, ami tele van magától újratöltődő jó dolgokkal, garantálva, hogy házasságunk minden különösebb erőfeszítés nélkül örökké boldog lesz. Ennek a doboznak tartalmaznia kell a romantikát, a testi beteljesedést, a nagylelkűséget, az igaz szerelmet, és azt, hogy mindig ki leszünk szolgálva a megszokott módon. Ideális esetben csak belenyúlunk, és kivesszük, amit akarunk ebből a soha ki nem merülő készletből. Az azonnali, kevés erőfeszítést igénylő kielégülés garantált! És mivel ez kezdetben működni látszik, ezért elhisszük a mítoszt. Amíg egy rossz napon belenyúlunk a dobozba, és rájövünk, hogy üres. Ez sokkol minket, csalódottnak, haragosnak, kétségbeesettnek és reménytelennek érezzük magunkat, és arra következtetünk, hogy házastársunk cserbenhagyott, átvert vagy elhagyott minket. Mi másért lenne üres a doboz? És ezen a ponton a mítosz arra ösztönöz: „Itt az ideje egy másik dobozt keresni!” Vagy meghallhatod a felszabadító igazságot: a) a házasság egy nagy kincsesláda, méghozzá egy üres. A te dolgod megtölteni elegendő befektetéssel ahhoz, hogy megfelelő fedezetet nyújtson a gazdag kapcsolathoz szükséges kivétekhez. Jézus azt mondta: „Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek” (Lukács 6:38). b) Azzal kell kezdened, hogy megkérdezed: „Mit szeretnék találni a dobozban?” És azt teszed bele. Aztán azt kérdezed: „Mennyit szeretnék ebből találni a dobozban?” És tegyél bele eleget ahhoz, hogy azt a mennyiséget eredményezze. Látod, a kincsesládád csak egy doboz; nem romlik el, és nem rosszat kaptál. A doboz tulajdonosa vagy, nem az áldozata. Ha elfogadod ezt az igazságot, akkor ez felszabadít arra, hogy gazdaggá és kifizetődővé tedd a házasságodat azáltal, hogy adsz is, nem csak kiveszel!
Mátyásról - nagyon sürgős...
Nemrég kaptam üzenetet Mátyásról. Kérlek add tovább!
Imádkozzunk Mátyásért, mert újra Bécsben van. Szerdán, azaz már ma, júl. 14-én műtik újra. Nem volt jól az utóbbi napokban.
Hadd álljon itt az üzenet, amit kaptam:
" szeretnénk ha kiirnád a blogodra hogy imádkozzon mindenki értünk mert most mi Bécsben vagyunk
kristof_barnabas: holnap azaz 14.07.2010
kristof_barnabas: mütik meg Mátyást
kristof_barnabas: ez nagyon fontos beavatkozás
kristof_barnabas: ha halogatnák akkor bele is halhatna
kristof_barnabas: reggel operálják, kiveszik a protézist és helyette egy antibiotikumos gipszet tesznek be mig be nem felyezi a kemót
kristof_barnabas: ha nem sikerül a mütét akkor lehet hogy le kell vágni
kristof_barnabas: és még egy csomó lehetséges szövődményt soroltak fel"
kedd, július 13, 2010
A házassági mítoszok leleplezése (2)
„És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.” (János 8:32 Károli)
Kettes számú házassági mítosz: Az „igazi” mítosza azt sugallja, hogy a boldog házasság egyedül azon múlik, hogy megtaláljuk-e az igazit. Ezt néha a szerencsének, Cupido nyilának, a csillagok állásának vagy a hold sugarának tulajdonítják… sőt időnként még Istennek is. Csak találd meg a megfelelő személyt, és ő majd páratlanul boldoggá, romantikussá, izgalmassá, teljessé és csodálatossá teszi az életedet. El fog jönni, mint ahogy a dal mondja, „az a varázslat”, ami varázsigéjével összetart, és elvezet az örök szerelem csodavilágába. Az egész azon a személyen múlik. Semmit sem éreztél ennél meggyőzőbben igaznak és helyesnek! A család és a barátok tanácsával mit sem törődve feladunk mindent, és teljesen kifordulunk magunkból, hogy megtartsuk ezt a függőséget okozó mágikus történést. Amikor mindez elmúlik (mert el fog!), három dolog történik: 1) sírunk, manipulálunk, megvesztegetünk, később pedig hibáztatunk, gyalázkodunk, és azt állítjuk, hogy alakoskodtak azért, hogy megváltoztassanak, és szerencsétlenné tegyenek minket. „Ő nem az az ember, akihez hozzámentem”, panaszkodunk. Lehet, hogy ő nem az az ember, akire számítottál (az az ember nem is létezik az álomvilágodon kívül), de ő az, akihez hozzámentél, és a probléma nem egyedül rajta múlik. 2) Ráaggatjuk a „nem az igazi” címkét, és vagy keresni kezdjük az igazit, vagy teljesen elegünk lesz az ellenkező nemből, mert azok mind hamisak, hűtlenek és megbízhatatlanok. 3) Felismerjük az igazságot: nem létezik igazi, aki mindig boldoggá tehet minket. Ezen a ponton felszabadulhatunk, és megtalálhatjuk a boldogságot azáltal, hogy mi magunk válunk az igazivá, azzá, akivé Isten teremtett minket, nagylelkűen adunk, és engedjük, hogy mások valóságos önmaguk legyenek, tökéletlen, változékony emberek, és a boldogságunkat Istennél kezdjük keresni!
Kettes számú házassági mítosz: Az „igazi” mítosza azt sugallja, hogy a boldog házasság egyedül azon múlik, hogy megtaláljuk-e az igazit. Ezt néha a szerencsének, Cupido nyilának, a csillagok állásának vagy a hold sugarának tulajdonítják… sőt időnként még Istennek is. Csak találd meg a megfelelő személyt, és ő majd páratlanul boldoggá, romantikussá, izgalmassá, teljessé és csodálatossá teszi az életedet. El fog jönni, mint ahogy a dal mondja, „az a varázslat”, ami varázsigéjével összetart, és elvezet az örök szerelem csodavilágába. Az egész azon a személyen múlik. Semmit sem éreztél ennél meggyőzőbben igaznak és helyesnek! A család és a barátok tanácsával mit sem törődve feladunk mindent, és teljesen kifordulunk magunkból, hogy megtartsuk ezt a függőséget okozó mágikus történést. Amikor mindez elmúlik (mert el fog!), három dolog történik: 1) sírunk, manipulálunk, megvesztegetünk, később pedig hibáztatunk, gyalázkodunk, és azt állítjuk, hogy alakoskodtak azért, hogy megváltoztassanak, és szerencsétlenné tegyenek minket. „Ő nem az az ember, akihez hozzámentem”, panaszkodunk. Lehet, hogy ő nem az az ember, akire számítottál (az az ember nem is létezik az álomvilágodon kívül), de ő az, akihez hozzámentél, és a probléma nem egyedül rajta múlik. 2) Ráaggatjuk a „nem az igazi” címkét, és vagy keresni kezdjük az igazit, vagy teljesen elegünk lesz az ellenkező nemből, mert azok mind hamisak, hűtlenek és megbízhatatlanok. 3) Felismerjük az igazságot: nem létezik igazi, aki mindig boldoggá tehet minket. Ezen a ponton felszabadulhatunk, és megtalálhatjuk a boldogságot azáltal, hogy mi magunk válunk az igazivá, azzá, akivé Isten teremtett minket, nagylelkűen adunk, és engedjük, hogy mások valóságos önmaguk legyenek, tökéletlen, változékony emberek, és a boldogságunkat Istennél kezdjük keresni!
hétfő, július 12, 2010
A házassági mítoszok leleplezése (1)
„És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.” (János 8:32 Károli)
Sokunkat félrevezetnek a szerelemről és házasságról szóló mítoszok. A „tökéletes házasság” mítosza széles körben elterjedt, és nagyon veszélyes. Valóságtól elrugaszkodott elvárásaink, lehetetlen álmaink és varázslatos elképzeléseink félretájékoztatnak, becsapnak és kiábrándítanak minket, így aztán készek vagyunk lelépni abban a pillanatban, amikor fantáziavilágunk összeütközik a valósággal. Csak az igazság szabadít fel arra, hogy beteljesedést találjunk házasságunkban. A következő néhány napban vizsgáljunk meg néhányat a mítoszok közül. Első számú házassági mítosz: A „szerelem-vírus” mítosza, amely határozottan állítja, hogy a szerelem olyan, mint egy betegség, amit el lehet kapni. „Egy varázslatos éjszaka”, amikor éppen a megfelelő időben a megfelelő helyen vagy, és máris összeszedted. Ha elkapod, egész életen át tartó boldogságba lépsz! A baj csak az, hogy amikor kimerülünk három gyerek nevelésében, két munkahely elvárásaiban és a második hitel törlesztésében, a „vírus” eltűnik. A mosogatnivaló, a pelenkák és a napi rutin forgószelében valamit fel kell adni. Így aztán a románc eltávozik a színpadról, és átadja a helyét a valóságnak. Amikor ez megtörténik, a romantikát összetévesztjük az igazi szerelemmel, és tévesen azt gondoljuk, hogy az ment el, és nekünk követnünk kell. Az igazság az, hogy a szerelem nem hal meg azzal, hogy a románc fejet hajt a valóság előtt. Ha két ember, aki valamikor szerelmes lett egymásba, hajlandó kitartani egymás mellett szeretetben a családi élet kihívásai és lehetőségei között, akkor a szerelem újra növekedésnek indul, erősebb és ellenállóbb lesz, mint valaha. A csupán romantikán alapuló szerelem nem fog működni, amikor a „jóban” a „rosszban”-nal találkozik. Az a szerelem, amely azon a döntésen nyugszik, hogy szeretni fogsz „míg a halál el nem választ”, az egyetlen szeretet, ami megbízható, állhatatos és biztos. A szerelem hoz össze minket, de az ilyen szeretet az, ami továbbra is összetart!
Sokunkat félrevezetnek a szerelemről és házasságról szóló mítoszok. A „tökéletes házasság” mítosza széles körben elterjedt, és nagyon veszélyes. Valóságtól elrugaszkodott elvárásaink, lehetetlen álmaink és varázslatos elképzeléseink félretájékoztatnak, becsapnak és kiábrándítanak minket, így aztán készek vagyunk lelépni abban a pillanatban, amikor fantáziavilágunk összeütközik a valósággal. Csak az igazság szabadít fel arra, hogy beteljesedést találjunk házasságunkban. A következő néhány napban vizsgáljunk meg néhányat a mítoszok közül. Első számú házassági mítosz: A „szerelem-vírus” mítosza, amely határozottan állítja, hogy a szerelem olyan, mint egy betegség, amit el lehet kapni. „Egy varázslatos éjszaka”, amikor éppen a megfelelő időben a megfelelő helyen vagy, és máris összeszedted. Ha elkapod, egész életen át tartó boldogságba lépsz! A baj csak az, hogy amikor kimerülünk három gyerek nevelésében, két munkahely elvárásaiban és a második hitel törlesztésében, a „vírus” eltűnik. A mosogatnivaló, a pelenkák és a napi rutin forgószelében valamit fel kell adni. Így aztán a románc eltávozik a színpadról, és átadja a helyét a valóságnak. Amikor ez megtörténik, a romantikát összetévesztjük az igazi szerelemmel, és tévesen azt gondoljuk, hogy az ment el, és nekünk követnünk kell. Az igazság az, hogy a szerelem nem hal meg azzal, hogy a románc fejet hajt a valóság előtt. Ha két ember, aki valamikor szerelmes lett egymásba, hajlandó kitartani egymás mellett szeretetben a családi élet kihívásai és lehetőségei között, akkor a szerelem újra növekedésnek indul, erősebb és ellenállóbb lesz, mint valaha. A csupán romantikán alapuló szerelem nem fog működni, amikor a „jóban” a „rosszban”-nal találkozik. Az a szerelem, amely azon a döntésen nyugszik, hogy szeretni fogsz „míg a halál el nem választ”, az egyetlen szeretet, ami megbízható, állhatatos és biztos. A szerelem hoz össze minket, de az ilyen szeretet az, ami továbbra is összetart!
vasárnap, július 11, 2010
Lepke
Ott álltam, csodáltam,
Fürkészve türelmetlenül vártam,
Segítő kezet is nyújtottam volna,
Csak hogy végre lássam,
Megérintsem, tudjam,
Hogy most már hozzám tartozik,
Hozzá tartozom.
Nem kell szárnyszegett lepke,
Mit türelmetlen kezem
A bábból bontogat.
Szárnyaló, erős pillangót akarok...
S ha kell, megszenvedem,
Könnyeimmel...
Mert kedves ő,
Nagyon kedves nekem.
(2010. júl. 7.)
Illúzió-valóság
Egy furcsa világ peremén
Ül egy különc teremtmény.
Szemléli ezt a világot,
Fürkészi, kutatja,
Érteni akarja,
Hogy lett a rendből ez a káosz.
Én vagyok e különc lény,
S mint szemlélő élek e világban,
De nem e világból való.
Felnőttem, s ma már nem keresem,
Nem kutatom, csak élek.
S szemlélem a közelit és a messzeséget.
Lassan-lassan rájövök,
Hogy nem én vagyok a különc.
Ők azt látják, amivé a világot tették,
Én nézem, amit ma még csak a lelkem lát.
Az otthont, amit olykor megpillant szemem,
Ami bennem él, amiben élek,
S ahol ott van Istenem.
(2010. júl. 9.)
Trianon margójára
Várlak, Uram!
Ez a sötét föld már haldoklik.
Kell a jelenléted, Mert lassan-lassan
A vakság természetes lesz.
Kitalált mesék,
Amibe kapaszkodik önigazoló,
Büszke nemzetünk,
De nem látja,
Ó, nem látja,
Hogy lassan elveszünk.
Panasz és vád minden szavuk,
Mert jogtalannak látják sorsukat,
De igaz ítélő Isten vagy,
S nem kárhoztatni,
Menteni akarod e gyarlókat.
Bármi volt a múlt,
Igazán nem számit már.
Hogy mi lesz a holnapunk,
Az eldől ma:
Örök élet, vagy örök halál.
(2010. júl. 8.)
Isten útja vagy a tiéd?
„Teljesítette ugyan kérésüket, de csömört támasztott bennük.” (Zsoltárok 106:15)
Amikor mindenáron ragaszkodsz ahhoz, hogy megkapj valamit, amit Isten az ő bölcsességében visszatart, néha előfordul, hogy Isten hátrál egy lépést, és azt mondja: „Jól van, legyen, ahogy te akarod”. Miután Isten áthozta a népét a Vörös-tengeren, és kiszabadította őket a fáraó kezéből, azt olvassuk: „Akkor hittek ígéreteiben, és dicséretet énekeltek” (Zsoltárok 106:12). Ez jól hangzik. De figyeld csak meg, mi történt ezután, mert ugyanez történik velünk is: „De csakhamar megfeledkeztek tetteiről, nem bíztak tervében. Sóvárgás fogta el őket a pusztában, próbára tették Istent a sivatagban. Teljesítette ugyan kérésüket, de csömört támasztott bennük” (Zsoltárok 106:13-15). Ha mindenáron a magunk útját akarjuk járni, az lelki ürességhez vezethet. Amikor Isten elhívta Mózest, hogy kiszabadítsa népét Egyiptomból, Mózes úgy döntött, hogy a saját módszerével lát hozzá. Látta, hogy egy egyiptomi egy héber rabszolgát ver, de ahelyett, hogy Istentől kért volna tanácsot, a saját kezébe vette a dolgot. A Biblia azt mondja: „Körülnézett, és amikor látta, hogy senki sincs ott, agyonütötte az egyiptomit, és elrejtette a homokban (2Mózes 2:12). Mózest nyilvánvalóan jobban érdekelte az emberek véleménye, mint az, hogy Isten mit gondol a dologról. Ezért Istennek meg kellett tanítania Mózest arra, hogy a parancsok tőle jönnek. Miután Mózes ásott egy gödröt, és megpróbálta elrejteni tettét, Isten lehetővé tette, hogy az kitudódjon. Megmutatta Mózesnek, hogy ha a saját feje után megy, azzal még azt sem tudja elérni, hogy egyetlen katona a homokba temetve maradjon. De ha Isten szerint teszi, amit tennie kell, akkor egy egész hadsereget eltemethet a Vörös-tenger mélye. Ezért ma határozd el, hogy Isten akarata szerint fogsz cselekedni!
Amikor mindenáron ragaszkodsz ahhoz, hogy megkapj valamit, amit Isten az ő bölcsességében visszatart, néha előfordul, hogy Isten hátrál egy lépést, és azt mondja: „Jól van, legyen, ahogy te akarod”. Miután Isten áthozta a népét a Vörös-tengeren, és kiszabadította őket a fáraó kezéből, azt olvassuk: „Akkor hittek ígéreteiben, és dicséretet énekeltek” (Zsoltárok 106:12). Ez jól hangzik. De figyeld csak meg, mi történt ezután, mert ugyanez történik velünk is: „De csakhamar megfeledkeztek tetteiről, nem bíztak tervében. Sóvárgás fogta el őket a pusztában, próbára tették Istent a sivatagban. Teljesítette ugyan kérésüket, de csömört támasztott bennük” (Zsoltárok 106:13-15). Ha mindenáron a magunk útját akarjuk járni, az lelki ürességhez vezethet. Amikor Isten elhívta Mózest, hogy kiszabadítsa népét Egyiptomból, Mózes úgy döntött, hogy a saját módszerével lát hozzá. Látta, hogy egy egyiptomi egy héber rabszolgát ver, de ahelyett, hogy Istentől kért volna tanácsot, a saját kezébe vette a dolgot. A Biblia azt mondja: „Körülnézett, és amikor látta, hogy senki sincs ott, agyonütötte az egyiptomit, és elrejtette a homokban (2Mózes 2:12). Mózest nyilvánvalóan jobban érdekelte az emberek véleménye, mint az, hogy Isten mit gondol a dologról. Ezért Istennek meg kellett tanítania Mózest arra, hogy a parancsok tőle jönnek. Miután Mózes ásott egy gödröt, és megpróbálta elrejteni tettét, Isten lehetővé tette, hogy az kitudódjon. Megmutatta Mózesnek, hogy ha a saját feje után megy, azzal még azt sem tudja elérni, hogy egyetlen katona a homokba temetve maradjon. De ha Isten szerint teszi, amit tennie kell, akkor egy egész hadsereget eltemethet a Vörös-tenger mélye. Ezért ma határozd el, hogy Isten akarata szerint fogsz cselekedni!
szombat, július 10, 2010
Boldogmondások szülőknek
„A gyermekek a szüleiktől tanulnak.” (Efézus 5:1 TM)
Egy matematikatanár, aki elvállalta, hogy vigyáz barátnője gyermekeire, amíg ő vásárolni megy, a következő feljegyzést hagyta hátra neki: „Könnyeket letöröltem: 11-szer… cipőfűzőt bekötöttem: 15-ször… lufikat fújtam: gyerekenként 5 darabot… figyelmeztettem a gyerekeket, hogy ne szaladjanak át az úton: 26-szor… a gyerekek ragaszkodtak hozzá, hogy átmenjünk: 26-szor. Azoknak a szombatoknak a száma, amikor újból elvállalom mindezt: NULLA!” A következőkben olvasható „Boldogmondások szülőknek” című írást negyvenöt évvel ezelőtt írta Marion E. Kinneman, amikor lányai hat unokáját nevelték. Még mindig aktuálisak! „Boldogok, akik békét teremtenek, ha a tej kiömlik, vagy ha valaki a sárba esik, mert azoké a gyermekkor királysága. Boldog az a szülő, aki nem hasonlítgatja gyermekét másokhoz, mert mindegyik értékes a saját növekedési ütemében. Boldogok, akik megtanultak nevetni, mert ez a gyermekek világának zenéje. Boldogok és érettek azok, akik harag nélkül tudnak nemet mondani, megadva ezzel a gyermeknek a határozott döntések biztonságérzetét. Boldogok, akik a következetesség ajándékát bírják, mert ezzel megkönnyítik a gyermekkort. Boldogok, akik elfogadják a növekedéssel járó ügyetlenkedéseket, mert ők különbséget tudnak tenni a megrongálódott bútorok és a sérült személyiség között. Boldogok, akik taníthatóak, mert a tudás megértést hoz, a megértés pedig szeretetet. Boldogok azok a férfiak és nők, akik szeretetet tudnak adni akkor is, ha sötét a láthatár, mert ezzel a legnagyobb ajándékot adják egymásnak, gyermekeiknek és egyre táguló körben embertársaiknak.” Egy sikeres vállalkozó mondta: „Lehet, hogy a magam erejéből értem el a sikereimet, de a modell a szüleimtől származik.” Összegzésül: „A gyermekek a szüleiktől tanulnak.” Te mit tanítasz a tieidnek?
Egy matematikatanár, aki elvállalta, hogy vigyáz barátnője gyermekeire, amíg ő vásárolni megy, a következő feljegyzést hagyta hátra neki: „Könnyeket letöröltem: 11-szer… cipőfűzőt bekötöttem: 15-ször… lufikat fújtam: gyerekenként 5 darabot… figyelmeztettem a gyerekeket, hogy ne szaladjanak át az úton: 26-szor… a gyerekek ragaszkodtak hozzá, hogy átmenjünk: 26-szor. Azoknak a szombatoknak a száma, amikor újból elvállalom mindezt: NULLA!” A következőkben olvasható „Boldogmondások szülőknek” című írást negyvenöt évvel ezelőtt írta Marion E. Kinneman, amikor lányai hat unokáját nevelték. Még mindig aktuálisak! „Boldogok, akik békét teremtenek, ha a tej kiömlik, vagy ha valaki a sárba esik, mert azoké a gyermekkor királysága. Boldog az a szülő, aki nem hasonlítgatja gyermekét másokhoz, mert mindegyik értékes a saját növekedési ütemében. Boldogok, akik megtanultak nevetni, mert ez a gyermekek világának zenéje. Boldogok és érettek azok, akik harag nélkül tudnak nemet mondani, megadva ezzel a gyermeknek a határozott döntések biztonságérzetét. Boldogok, akik a következetesség ajándékát bírják, mert ezzel megkönnyítik a gyermekkort. Boldogok, akik elfogadják a növekedéssel járó ügyetlenkedéseket, mert ők különbséget tudnak tenni a megrongálódott bútorok és a sérült személyiség között. Boldogok, akik taníthatóak, mert a tudás megértést hoz, a megértés pedig szeretetet. Boldogok azok a férfiak és nők, akik szeretetet tudnak adni akkor is, ha sötét a láthatár, mert ezzel a legnagyobb ajándékot adják egymásnak, gyermekeiknek és egyre táguló körben embertársaiknak.” Egy sikeres vállalkozó mondta: „Lehet, hogy a magam erejéből értem el a sikereimet, de a modell a szüleimtől származik.” Összegzésül: „A gyermekek a szüleiktől tanulnak.” Te mit tanítasz a tieidnek?
Illyefalván
Az elmúlt héten Illyefalván voltam, néhány képet is tudok mutatni, és majdnem mindennap írtam egy verset, ami érdekes, mert mostanában nem írtam verseket...
Először jöjjenek a képek, s aztán a versek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)