„Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel?...” (Róma 14:4)
Agyunk nem szereti az üres helyeket, ezért, ha olyan kérdéssel találkozik, amelyre nincs válasz, keresni kezd valamit, amit az üres helyre tehet. És mivel minket a saját érzékelésünk, szükségeink és előítéleteink vezetnek, nem mindig vagyunk objektívek. Vannak vakfoltjaink, azt hisszük, hogy „tudjuk”, és ennek katasztrofális következményei lehetnek kapcsolatainkra. „Tudom, hogy mik az igazi szándékaid. Azt hiszed, hogy nem tudom, mi jár a fejedben? Ha csak rád nézek, pontosan tudom, hogy mire gondolsz.” Az ilyen szavak azt jelzik, hogy a másik embert „ráhúztuk egy kaptafára”, és úgy érezzük, hogy nem kell tovább gondolkodnunk a helyzeten, hiszen lehetetlen, hogy tévedjünk. Az ügy lezárva. És mi van azzal, amit a Szentírás mond? „Aki arra felel, amit meg sem hallgatott, azt bolondnak tartják, és megpirongatják” (Példabeszédek 18:13). Vagy: „…legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra” (Jakab 1:19). Vagy: „Még az ostobát is bölcsnek gondolják, ha hallgat, és értelmesnek azt, aki csukva tartja a száját” (Példabeszédek 17:28). Mielőtt elkezdenéd hangoztatni a véleményedet, fontolj meg három dolgot: 1) „Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik” (1Korinthus 2:11). Lehet, hogy gyanítasz vagy feltételezel valamit, sőt erősen úgy érzed, de nem ismered mások gondolatait és szándékait. 2) „Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel?...” (Róma 14:4). Nagy része annak, amit „tudunk”, csupán a saját megítélésünk, egyéni véleményünk. 3) Ha azt hiszed, hogy tudod, miről van szó, és neked kell kezelni a helyzetet, próbáld ezt mondani: „Van néhány benyomásom (aggodalmam, észrevételem stb.), amiről szeretnék beszélni.” Aztán beszéljétek meg az észrevételeidet, érzéseidet és benyomásaidat, tudván, hogy azok csak a te észrevételeid és „nem szentírás”, az ítéletet pedig hagyjátok Istenre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése