Egy furcsa világ peremén
Ül egy különc teremtmény.
Szemléli ezt a világot,
Fürkészi, kutatja,
Érteni akarja,
Hogy lett a rendből ez a káosz.
Én vagyok e különc lény,
S mint szemlélő élek e világban,
De nem e világból való.
Felnőttem, s ma már nem keresem,
Nem kutatom, csak élek.
S szemlélem a közelit és a messzeséget.
Lassan-lassan rájövök,
Hogy nem én vagyok a különc.
Ők azt látják, amivé a világot tették,
Én nézem, amit ma még csak a lelkem lát.
Az otthont, amit olykor megpillant szemem,
Ami bennem él, amiben élek,
S ahol ott van Istenem.
(2010. júl. 9.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése