Meg volt Mátyás műtétje: kivették a protézist, kivették a szívkatétert is, és megműtötték a kezét is, amelyik egy régebbi kemózás következétben kiégett, besebesedett és nagyon nehezen gyógyult.
Most beszéltem Kristóffal, Mátyás testvérével, ott vannak Bécsben, és nem tudni még, hogy mennyi ideig. Mátyásnak nagy fájdalmai vannak, és kérik, hogy imádkozzunk érte. Majd miután eldől, hogy a szervezete hogy reagál a kezelésre a fertőzés miatt, akkor tudnak az orvosok is tobbet mondani, hogy a protézist visszateszik-e, vagy le kell vágni a lábát... :(
Visszagondolva az eddigi bejegyzésekre Mátyással kapcsolatosan, általában a tényeket írtam, és nem írtam arról, hogy ez engem hogy érint. Most sem tudnám pontosan leírni, de olyan fájdalmat érzek itt bent... Miért kell egy gyermeknek ennyit szenvedni? És itt még csak választ sem kapunk rá. Egy ének jutott eszembe...
Életünknek tengerén
Hullámok között megyünk,
Zord viharban küszködünk,
Mert több a felhő, mint a fény,
De a célunk oly csodás,
Nem pótolja semmi más,
Megcsodáljuk majd, ha odaérkezünk.
Ref: Nemsokára hajnalodik már,
Mennybe fent, örök lakásunk vár.
Majd akkor ott megértjük teljesen,
Mért is szenvedtünk mi annyit idelent.
Vannak éhezők itt lent,
Mások ágya puszta föld.
Vannak szenvedők itt lent,
Kiknek az élet csupa kín.
Sokan kérdik, hogy miért
Van ez így itt idelent.
Majd megértjük,
mikor együtt leszünk fent.
Sűrűn jön a próba ránk,
Meg se értjük, hogy miért,
De a keskeny úton csak így
Közelítjük meg a célt.
Mert a mennyből jó Atyánk
Szeme folyton vigyáz ránk.
Nagy kegyelme megtart,
hogyha süllyednénk.
Jön a kísértő reánk
Elterelve utunkról,
Meg ne csaljon rút szeme,
Mert akkor már elkárhozol.
Hogyha végig hűn megállsz,
El fog múlni minden gyász.
Addig küzdj, imádkozz,
Harcolj és vigyázz!
Néhány napja Brassóban szemtanúja voltam egy balesetnek, kb 50 méterre tőlem egy autó halálra gázolt egy embert. Egyik pillanatban még a lábán ment, a másik pillanatban már az út közepén feküdt mozdulatlanul. Azóta sem tudok szabadulni sem a látványtól, sem attól a rossz érzéstől, amit akkor éreztem. Mind Gyökössy Endre egyik írásában elhangzott mondat jut eszembe: "-Ennyi az élet, két évszám között arasznyi vonal."
Nem attól félek, hogy én meg kell haljak, hanem inkább attól, hogy egy nap arra ébredek, hogy valaki(k), akit(akiket) szerettem, már nincsenek itt, és amíg itt voltak nem tettem meg mindent, hogy érezzék, hogy fontosak, hogy szerettem őket. Most nem csak a családtagjaimra gondolok, hanem mindazokra, akik nagyon fontosak nekem, akiket nagyon szeretek.
Nem hosszú, hanem tartalmas életre vágyom, hogy amit Isten eltervezett az életem felől, meg tudja valósítani.
Áldjon az Úr benneteket, akik olvassátok ezt a bejegyzést.
Könyörögjünk tovább együtt Mátyásért!
4 megjegyzés:
Igen Adina en is igy vagyok ezekkel.Imadkozom tovabbra is!
ó mennyire sajnálom..Isten jobban tudja mint mi..legyen vele a szenvedésben..
Számomra is érthetetelen: miért kell annyit szenvedni egy gyereknek... Isten tudja. Eszembe jut a perecseni kisfiú, akit 2 hete temettek el... Ő az Úrnál van, de azt hiszem a szülőknek sokkal nehezebb elviselni... Imádkozom a Mátyás szüleiért is.
a tavaly mitollunk visszakerte ISTEN egyik gyermekunket.agydaganata volt 5honaposan.az olemben volt,amikor visszaadta a lelket ISTENNEK,akitol kapta.a legtobbszor mi nem ertjuk ISTEN utait,de bizhatunk benne ,hogy o mindent jobban tud mint mi.ez a foldi elet elmulik,es ISTEN ide nekunk nyomorusagot igert,de bizhatunk BENNE,es az orok elet a cel,ott orok oromben lesz reszunk,csak tartsunk ki itt.
sokszor gondolok Matyasekra,es imadkozom ertuk.csodas megtapasztalni az ISTEN erejet ilyen helyzetekben.ketsegtelenul nagyooooooon nehez,de O velunk van.
Megjegyzés küldése