Elkoptatott farmerek

Már nem is tudom hol, és azt sem, hogy mikor, de hogy régen volt az biztos, láttam egy igen megkapó képet: két láb volt rajta mindössze, térdénél szakadt farmer. Új divatirányzatnak gondolhatta volna az ember (ma már ezen sem lepődöm meg), ha nem lett volna ott a képen: PRAY HARD! Azóta bárki arra kér, hogy imádkozzam keményen érte, ez a kép bukkan elő.
Ennél jobb már csak az a kép volt, amivel Laci bevezette a rogériuszi imaéjszaka jelmondatát: Szüntelen imádkozzatok! A kép önmagáért beszél… (mellékelem)

Megvallom, mindig hadilábon álltam azzal, hogy elegendőt imádkozom-e, megfelelő módon teszem-e, mindaddig, amíg meg nem értettem, hogy az Istennel töltött idő több, mint a térdeimen elmondott néhány mondat. Számomra az Istennel való kapcsolat olyan, mint a lélegzetvétel, legalább is erre törekszem. Létfontosságú és természetes. Nem csak akkor lélegzem, amikor tudatosan figyelek rá, és eldöntöm, hogy márpedig most levegőt veszek, hanem akkor is, amikor épp dolgozom, tanulok, beszélgetek, alszom… Ha nem tenném ezt szüntelen, megszűnnék létezni.
Azért nagyon jót tesznek a közös „lélegzetvételek”, felfrissítenek, bátorítanak, erősítenek. Ilyen volt a már fentebb említett imaéjszaka. Kezdéskor kevesebben voltunk, mint amire számítottam, de a végére többen lettünk, mint amire vártam. Az imabuzdítások olyanok voltak, mint az aranyalma ezüst tálcán (Péld.25:11), amelyekre válaszként jöttek az őszinte imák: bűnbánat, hála, dicsőítés, közbenjárás. Jó volt az énekeken keresztül is ráhangolódni Istenre.
Két dolog marad emlékezetes számomra. Az egyik az imaséta. Már azóta szerettem volna részt venni hasonlóban, amióta egy sószórón felmerült az imaséta lehetősége, és végül népszerűtlensége miatt elmaradt. Éjfél előtt a gyülekezetből a rogériuszi városnegyed egyik parkjába sétáltunk el. Mi ketten mentünk, és menet közben imádkoztunk azokért az emberekért, akik azokban a tömbházakban laktak, amelyek mellett elhaladtunk. A parkba érkezve kisebb csoportokat alkotva imádkoztunk azért a városrészért. Eszembe jutottak az ott élő rokonaim, akikért már régóta imádkozom. Voltak, akik a szemben diszkózó fiatalokért imádkoztak, míg mások az imaház sarkánál álldogáló utcalányokért könyörögtek.
Ha egy éjszaka sem hunynánk le a szemünket, akkor is lenne kikért imádkozni.
Legalább ilyen hatást gyakorolt rám Simon testvér szolgálata a közbenjáró imádságról. Nem volt abban olyan, amit ne tudtam volna, csak olyan, amit elfelejtettem tenni. Hála az Úrnak az emlékeztetőért!
Ezeket te is tudod, mégis emlékeztetőként én is továbbadom neked! Talán mérlegre tesz téged is…
A közbenjáró ima szükséges tényezői:
- igazságban való élet
- hit
- töredelem – 126. Zsoltár: „Akik könnyezve vetettek, ujjongva arassanak!”
- vajúdás – vajúdsz-e érte, hogy megtérjen, fáj-e neked az állapota?
- érvelés – mert Isten megígérte, igéjében benne van, hogy nem akarja a bűnös ember halálát;
- helyes indíték – amiért imádkozom
- szeretet az iránt, akiért imádkozom
- egység
Magaslatok, amelyek megakadályozzák a megtérést: (2.Kor.10:3-6)
- hitetlenség
- telhetetlenség
- parázna kívánság
- keserűség
- önteltség
- vallásosság
- babonaság, okkult démoni megkötözöttség
Fegyverek, amelyeket Isten a rendelkezésünkre bocsátott:
- Krisztus vére – „Van erő, van, csodás erő van Jézus drága szent vérében…”
- Jézus neve – Luk. 10:17
- Az Ige
- Az öröm dicsőítése – előre dicsőíteni, örülni és ünnepelni azért, amit tenni fog.
- böjt
Körül vagyok véve olyan emberekkel, akiknek az én imakarjaim kellenek, ha kell évekig, évtizedekig… De hadd mondjam el: NEM ADOM FEL!!!
És te?

(Ez az irományom a rogériuszi imaéjszaka kapcsán íródott, és a februári Mustármagban jelent meg... ott az előadás rövid vázlata nem jelent meg... gondoltam ide is kiteszem, hogy azok is olvashassák, akikhez nem jut el a Mustármag... :) ...)

Éjjeli látás (2)

„Neked adom a sötétség kincseit, az elrejtett drágaságokat…” (Ézsaiás 45:3)
Néha Isten nem mondja meg nekünk, hogy miért, mert azt akarja, hogy tudjuk, ki. A 23. zsoltárban Dávid onnan indul ki, hogy így beszél Istenről: „Az Úr az én pásztorom”, majd Istennel kezd beszélni: „Te velem vagy”. Mi történt közben? Dávid megtanulta, hogy nem számít, milyen sötét az út, Isten ott van, hogy vezessen minket. Felfedezte, hogy jobb átmenni a völgyön Istennel, mint a hegytetőn állni egyedül. Isten nem mindig világítja meg az ösvényünket előre, de megígéri: „Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el…” (Ézsaiás 43:2). Amikor úgy érzed, hogy kimegy a lábad alól a talaj, vagy átcsapnak a fejed felett a hullámok, hivatkozz erre az ígéretre! Jóbnak sok megválaszolatlan kérdése volt, de amikor elkezdte megérteni a különbséget a magyarázat és a kapcsolat között, azt mondta Istennek: „Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak” (Jób 42:5). Amikor nem találsz magyarázatot, bízz a kapcsolatban. Isten nem fog cserbenhagyni.
Ellentétben azzal, amit esetleg gondolsz, a sötétség nem mindig az ellenség műve. Néha ez Isten legjobb oktató eszköze. „… a negyedik éjszakai őrváltás idején a tengeren járva közeledett feléjük… Amikor meglátták őt… szerfölött csodálkoztak magukban” (Márk 6:48-51). Úgy ismered meg az Urat, ha viharokon mész át vele. A zsoltáros azt mondja: „A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság” (Zsoltárok 139:12 Károli). Tehát ahelyett, hogy elfutnál a problémák elől, kérd Istent, hogy fejlessze ki az éjszakai látásodat, és mutassa meg neked a „a sötétség kincseit, az elrejtett drágaságokat…”!

Almarózsa

Az ötlet innen van... A vajas tésztát is én készítettem, nem üzletből vettem...

Éjjeli látás (1)

„Ki az, aki köztetek féli az Urat… de … sötétségben jár…?” (Ézsaiás 50:10 AMP)

Isten békességet ígért nekünk, de nem szélcsendes vizeket vagy mentességet az élet problémáitól. A Biblia azt mondja, hogy lehet „félni az Urat, és mégis sötétségben járni és bajokat átélni”. Nézd csak meg a Bibliádat! a) Jób példás életet élt, mégis mindenét elvesztette. Meggyötörten és összezavarodva így kiáltott: „[Isten] eltorlaszolta utamat, nem mehetek tovább, ösvényeimre sötétséget borított” (Jób 19:8). b) Jeremiás, miután a lázadó népnek prédikált, akik megverték és bebörtönözték őt, ezt mondta: „Bárcsak… a szemem könnynek forrásává válnék! Éjjel-nappal siratnám népem megöltjeit” (Jeremiás 8:23). c) Pál olyan sokat szenvedett, hogy „az élete felől is kétségben volt” (2Korinthus 1:8).

A hit olyan, mint a film – a sötétben hívják elő. A sötét napok elérik, hogy úgy támaszkodjunk Istenre, ahogy egyébként nem tennénk. Az igazság az, hogy ha a hitünk soha nem volna próbára téve, akkor semmi sem késztetne arra, hogy keressük Istent, és közelebb kerüljünk hozzá. Edward Mote azt írja: „Amikor úgy tűnik, hogy a sötétség eltakarja az Ő arcát, változatlan kegyelmében nyugszom meg. Amikor körülöttem minden összeomlik, akkor Ő minden reményem és támaszom. Krisztuson, a biztos kősziklán állok, minden más talaj csak süllyedő homok.” Könnyű olyankor dicsőíteni Istent, amikor jó egészségben vagy, és a számláid be vannak fizetve. De amikor a világosság hirtelen sötétségbe fordul, akkor fedezzük fel, miből van a hitünk, és miben bízunk igazán. Ilyenkor fejlődik ki az éjszakai látásunk!

Hogy kell úgy harcolni, hogy mindenki nyerjen? (2)

„…az igazságot követvén szeretetben… nevekedjünk…” (Efézus 4:15 Károli)

Két módja van az igazság elmondásának. Az „ami a szívemen, az a számon” stílus, amely csak mélyíti a szakadékot, vagy a biblikus mód: „az igazságot követvén szeretetben”, amely feloldja a konfliktust, és megerősíti a kapcsolatot. Tegyük fel, hogy egy házaspár azért veszekszik, mert a férj rendszeresen elkésik. Hogyan mondhatja el a feleség az igazságot szeretetben úgy, hogy mondanivalóját a férj meghallja? Íme egy öt lépésből álló folyamat, amely hatékony a házasságban, barátságban vagy a munkahelyen.

A feleség mondhatja ezt: 1) „Csalódottsággal tölt el…” Nem hibáztat, nem támad, csak őszintén kifejezésre juttatja a saját érzéseit. 2) „…ha elkésel” Nem ítélkezik, nem szidja a másikat, csak konkrétan leírja tettét. 3) „Ez mintha azt mondaná nekem, hogy az én időm neked nem igazán fontos.” Nem tart erkölcsi prédikációt, csak őszintén megosztja érzéseit. 4) „Kérlek, próbálj meg időben érkezni, vagy hívj fel, és mondd meg, hogy mikor érsz ide!” Ahelyett, hogy a régi dolgokra összpontosítana, amin a férj már úgysem tud változtatni, azt mondja el, hogy mit szeretne, ha másként tenne legközelebb. 5) „Hajlandó lennél ezt megtenni értem?” Nem követel, és nem tartja magától értetődőnek, csak mérlegelést és együttműködést kér. Ha a férj beleegyezik, akkor megszületik a „megállapodás”. A feleség szívből megköszöni és jutalmazza a férj minden olyan erőfeszítését, ami ennek az ígéretnek a teljesítésére irányul. Elmondhatjuk, hogy eredményesen kiigazította a kapcsolatukat azáltal, hogy a férjét ellenség helyett szövetségesévé tette, és újradefiniálta a célt közös célként, nem pedig úgy, mint amit „ő tesz férjéért!”. A Biblia azt mondja, hogy csak akkor tudunk „együtt járni”, ha „megegyeztünk” (Ámósz 3:3).

Hogy kell úgy harcolni, hogy mindenki nyerjen? (1)

„…vigyázzatok: el ne emésszétek egymást!” (Galata 5:15)

Az egészséges kapcsolat nem konfliktusmentes, de konfliktus-megoldó. Az a baj, hogy mi a győzelemért harcolunk, ahelyett, hogy a megoldásért harcolnánk. Az eredmény: az egyik győz, a másik veszít, a kapcsolat bánja! Íme néhány gyakorlati tanács az olyan küzdelemhez, amelyben a kapcsolat győz:

1) A különbségek elkerülhetetlenek, természetesek, és potenciálisan hasznosak. Elkerülhetetlenek, mert egy kapcsolat két nagyon különböző embert hoz össze. Természetesek, mert minden kapcsolat, ha mégoly nagyszerű is, szembetalálkozik a különbözőséggel. Potenciálisan hasznosak, mert hatékonyan kezelve a kapcsolat növekedni tud általuk. 2) Íme három konfliktuskezelési mód: a) a konfliktuskerülő. Ezek azok az emberek, akik nem akarják „felkavarni az állóvizet”, vagy „felébreszteni az alvó oroszlánt”. Félnek a konfrontációtól, ezért eltemetik az érzéseiket, és nem látják be, hogy azok élve lettek eltemetve, és később feltámadnak. Az elhallgatást befalazás, majd kirobbanás követi, s ezzel testi-lelki betegségeket idéznek elő. Közben a sérelmek felgyűlnek, a megoldatlan kérdések megsokszorozódnak, és az elrendezetlen ügyek kikezdik a kapcsolatot. b) a támadó. Ezek a „legjobb védekezés a támadás”-típusú emberek; könyörtelen harcosok, akik soha nem adják fel, végzetes sebeket ejtve egymáson. A Biblia azt mondja: „Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok: el ne emésszétek egymást!” A támadás ellentámadást szül, mindkét fél „beássa magát” és semmi sem oldódik meg. c) a megközelítés fontosságát hangoztatók. Ezek azok az emberek, akiknek „semmi sem drága a jó kapcsolat érdekében”. Ők fogékonyak a másik érzéseire, de ragaszkodnak ahhoz, hogy azonnal foglalkozzanak a fontos kérdésekkel. Kerülik a másik hibáztatását; a problémával és nem a másik emberrel konfrontálódnak, és arra próbálják rávenni a másikat, hogy fogjanak össze a probléma megoldása és a kapcsolat megmentése érdekében!

Árnyékországból

   Furcsa nap volt a mai, néha megesik, hogy ilyen is van. Ha nem lennének árnyékok, akkor már nem is lennék Árnyékországban. De még itt... érzem, tudom. Talán épp abból, ahogy ma reggel kinyitottam a szemem, és lebigyesztett szájjal, szinte pityeregve, mint egy gyermek, vettem tudomásul, hogy az álmok sokszor szebbek, mint a valóság...

   A tükör sem azt mutatta, amit látni szerettem volna... és elkezdődöt a dolgok 'szépítgetése'... De az a 'good feeling' huss!, úgy elszállt, mint az álom a fejembő, ahogy a lábam földet ért... hiába szorítottam erősen csukva a szemem, hogy csak egy percre jöjjön még vissza, de nem... like a grey donkey in the fog... 

   Talán sosem érem utól ezt a képet már... hiába mondta Lóri ma az ifin, hogy kérni, keresni és zörgetni... úgy érzem, mintha egy lakatlan ház monstrum kapuján zörgetnék, pedig az én Atyám háza, bizony nem lakatlan... sőt nagy munka folyik, az én lakrészem készül... 

...még készül, mert ha már kész lenne, akkor búcsút inthetnék Árnyékországnak... 

Honvággyal küszködöm, és nem akar szünni...mióta is?!... mióta ráébredtem, hogy Árnyékországban vagyok... annak már jó pár éve...

Jézus megért

„…hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben…” (Zsidókhoz írt levél 4:15)

A jószándékú barátok néha azt mondják: „Tudom, mit érzel.” De mélyen belül azt gondoljuk: „nem, dehogy is tudod”. De Jézus tudja! Ő „hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben”, így be tudja mutatni és meg tudja magyarázni érzéseinket Istennek. És meg is teszi. Amikor Jézus nevében imádkozva kiöntöd a szíved Istennek, Jézus a védőügyvédedként ezt mondja: „Atyám, tudom, mit érez ez az ember. Tudom, milyen a bűn nyomása alatt lenni. Kiállok e mellett a gyermeked mellett, akinek a segítségedre van szüksége.”

Azt mondod: „De Jézus bűn nélküli volt, akkor hogyan érezheti valóban úgy a bűnömet, ahogyan én érzem?” Ő mégis képes rá. Sőt, valójában épp a tisztasága az, ami segít abban, hogy még jobban érzékelje a bűnt. Talán egy példa segíteni fog. A mindennapi életünk tele van mikrobákkal, ott vannak mindenhol körülöttünk, sőt rajtunk is. Mivel nem steril környezetben élünk, észre sem vesszük ezeket a mikrobákat, és megtanulunk együtt élni velük. De egy kórház műtője egészen más dolog. Ott bármilyen bakteriális fertőzés valódi fenyegetést jelent, és a teljes személyzet figyelmét megköveteli. Ezért mindent sterilizálnak, ugyanis a baktériumok meg is ölhetik a beteget. A hely tisztasága nagy odafigyelést követel akár a legkisebb olyan szennyeződés meglétére is, amely életveszélyes fertőzéshez vezethet.

Tehát Jézus bűntelensége és a bűnnel kapcsolatos érzékenysége valójában fokozza azt a képességét, hogy együtt érezzen velünk. A lényeg: Jézus megértő az iránt, amivel küszködsz!

Vezetők csapdái

„A szorgalmasak uralkodni fognak…” (Példabeszédek 12:24)

Ha vezető vagy, igyekezz elkerülni ezeket a kelepcéket:

1) Vezetés helyett aprólékos irányítás. Az emberek irányításához a legkisebb részletekre is odafigyelő szem kell, míg a vezetéshez a látás megosztása, célok kitűzése és a motiválás. Tisztában kell lenned a különbséggel! Amikor vezetés helyett mindent kézben akarsz tartani, a munkamorál zuhanni fog, mert az embereknek világos célok kellenek, és szabadság arra, hogy kitalálják, hogyan érhetik el azokat. Ne válaszd a mikromenedzselést; ezáltal a körülötted lévők és az alárendeltjeid nem fogják magukénak érezni a munkát, pedig arra szükség van a jó csapatdinamikához és a problémamegoldáshoz. Eisenhower elnök egyszer ezt mondta: „Húzd meg a zsinórt, és követni fog, ahová csak akarod. Nyomd, és sehová sem fog menni.”

2) A személyhez kötődő lojalitás összekeverése a csapatépítéssel. Jó, ha szoros munkakapcsolatban vagy bizonyos kulcsszemélyekkel, de az is fontos, hogy az emberek egymáshoz is kötődjenek (ld. Róma 12:5). Tégy meg mindent azért, hogy mindenki bekerüljön a csapatba, érezze, hogy értékelik, és megtanulja, hogyan tud együttműködni másokkal.

3) Félelem új dolgok kipróbálásától. Ha új területeken tesszük próbára az embereket, ez azt is jelenti, hogy hibázni fognak. Ha a megszokott dolgokhoz láncolod őket, az biztonságot nyújthat nekik (és neked), de ennek az ára az, hogy a motiváció szelét kifogod a vitorlájukból. Vezetőnek lenni azt jelenti, hogy vállalod mások tévedésének a kockázatát, és összeharapod a szád, miközben hagyod, hogy „kitotyogjanak” az ismeretlenbe. Mint az a szülő, aki intenzívebben imádkozik, amikor tinédzser gyermeke először viszi el a családi autót, hogy vezessen egyet, el kell fogadnod, hogy bizonyos kihívások, amelyek téged megrémítenek, másokat felszabadítanak. Salamon azt mondta: „Dolgozz keményen, és legyél vezetővé”. Ez felvet egy kérdést. Ha te másokat vezetsz, téged ki vezet? A vezetés legjobb módja, ha Istent követed, és engedelmeskedsz Igéjének!

Leckék Lisztrából

„…Lisztrában…” (Apostolok cselekedetei 14:8)

A Biblia azt mondja: „Lisztrában élt egy sánta lábú ember, aki születésétől fogva sánta volt, és sohasem tudott járni. Ő hallgatta Pál beszédét, aki rátekintett, és látta, hogy van hite ahhoz, hogy meggyógyuljon. Ezért hangosan így szólt hozzá: ’Állj a lábaidra egyenesen!’ Ekkor az talpra ugrott, és járt” (ApCsel 14:8-10). Ez rendkívüli! Anélkül, hogy hónapokig tartó terápia segítségével működésre serkentették volna az agyát, az idegrendszerét és elsorvadt izmait, ez az ember, aki nem tudott felállni, egyszerre csak elkezdett járni. Ez olyan, mintha megnyerte volna a ’Csillag születik’-et vagy a ’Ki mit tud?’-ot anélkül, hogy egyetlen énekórát is vett volna. Vagy olyan, mintha kiállították volna a festményeit a Tate Galériában úgy, hogy soha nem tanult festészetet. Isten a visszájára fordítja a múltad veszteségeit, és sikerrel áld meg. Ezt élheted át az Ő ereje és kegyelme által. Néha Isten így cselekszik.

A következőkben ezt olvassuk: „Amikor a sokaság látta, amit Pál tett… így kiáltottak: ’Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban!’ … Amikor meghallották ezt az apostolok… ruhájukat megszaggatva… így kiáltottak: ’Emberek, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonló emberek vagyunk…’” (ApCsel 14:11-15). Már megint itt tartunk! Egyre csak istenné akarunk tenni embereket. Valaki, akiről soha senki nem hallott, híressé válik, leszerződik vele egy zenei kiadó, és egyik napról a másikra sztár lesz, mi pedig példaképnek tekintjük. Uram, segíts rajtunk! Ez még prédikátorokkal is megtörténik; küszködsz, Isten megáld téged, és képessé tesz arra, hogy felépíts egy nagy szolgálatot, majd odajutsz, hogy az emberek nem tudnak beszélni veled, csak ha előre időpontot kérnek (kivéve, ha történetesen nagylelkű támogatókról van szó). Pál és Barnabás nem vettek az imázsuknak megfelelő új ruhatárat, és nem alkalmaztak szakértőt az arculattervezéshez. Nem, ők „megszaggatták ruháikat,” és így kiáltottak: „Mi is csak emberek vagyunk!” Térj észhez! Az a tömeg, amelyik tegnap még dicsőítette Pált, ma megkövezte. A lényeg: légy alázatos, szeresd az embereket, és egyedül csak Istenben bízz!

Mátyásról...

Rég nem írtam Mátyásról... Sokminden történt azóta. Kemó és az azzal járó sok-sok szenvedés. Hol jobban volt, hol rosszabbul. Hol rosszabbak a véreredmények, hol jobbak... Nagyon sokat fogyott, keveset tud enni. 

Holnap reggel újra kemó... és épp ma este mondta az édesanyja, hogy már előre félelmek vannak benne (Mátyásba) mindazért, ami vár rá. Már ismerős neki ez, sajnos, tudja, hogy mi vár rá. 

A jó hír, hogy a daganat máshol nem jelentkezett, és a lábán lévő csökkent valamelyest és behatárolható. 

A műtét dátuma is ki van tűzve: MÁRCIUS 15. -talán nem is olyan nehéz megjegyezni!

Imádkozzunk érte és családjáért tovább is!

Használd, amit Isten neked adott!

„… az Istentől kapott erővel…” (1Péter 4:11)

Péter azt mondja: „ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt az Istentől kapott erővel végzi”. Ha Isten egy megbízatást ad neked, akkor megad mindent, ami szükséges ahhoz, hogy teljesíteni tudd. Tulajdonképpen, ha megfigyeled a saját alapvető képességeidet, akkor felfedezheted az elhívásodat. Winston Churchill azt mondta: „Mindenkinek az életében eljön egy különleges pillanat, amikor vállon kocogtatják, és valami különleges dolog elvégzésének a páratlan lehetőségét ajánlják fel, ami az ő tehetségükre van szabva. Mekkora tragédia, ha az a pillanat, amely életük legjobb pillanata lehetett volna, felkészületlenül találja őket.”

Nem mindig lehetsz az, ami szeretnél lenni, de minden lehetsz, aminek Isten akar látni. Ez azért van, mert Ő nevez ki és irányít bennünket „…kinek-kinek képessége szerint…” (Máté 25:15). Mit szeretsz csinálni, és mi az, amit általában jól csinálsz? A zene az erősséged? Vagy a számok világában vagy otthon? Szeretsz gyerekekkel foglalkozni? Pál azt mondja: „A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz.” (1Korinthus 12:4-5). Ez azt jelenti, hogy olyan dolgok, amelyeket mások unalmasnak találnak, téged éppenséggel felvillanyoznak és gazdagítanak.

A Biblia azt mondja, hogy Isten „lelki házat” épít (1Péter 2:5). És abban mindannyiunknak van helye. Ha ezt tudod, az eloszlatja azt a téveszmét, hogy nem vagy értékes, ha nincs ugyanolyan tálentumod, mint másoknak. Ez egyben meg is határozza a tényleges felelősségedet, és leszámol azzal a mítosszal, hogy mindent neked kell csinálnod. Nem, az kell, hogy legyen a célod, hogy Isten rád vonatkozó tervének határain belül maradj. Tehát ahelyett, hogy mentegetőznél amiatt, hogy nincsenek bizonyos készségeid, fedezd fel azokat az ajándékokat, amelyeket Isten neked adott, és állítsd őket munkába Isten országáért!

Keresd a mézet!

„…méz volt ott! Kiszedte a markába…” (Bírák 14:8-9)

Dan Sullivan és Catherine Nomura a The Laws of Lifetime Growth [Az élethosszig tartó növekedés törvényei] című könyvükben kifejtik: „A folyamatos tanulás nélkülözhetetlen az élethosszig tartó növekedéshez. Lehet, hogy jó sok tapasztalatod van, mégsem okultál azokból, amiket tettél, láttál vagy hallottál. A tapasztalat önmagában nem garancia az egész életen át tartó növekedésre. De ha rendszeresen átalakítod az élményeidet új leckékké, akkor életed minden napját a növekedés forrásává teszed. Azok az emberek a legokosabbak, akik még a legkisebb eseményt vagy helyzetet is képesek úgy kezelni, hogy áttörést hozzanak gondolkodásukban és tetteikban. Tekints az egész életre iskolaként, és minden tapasztalatra leckeként, így tudásod mindig nagyobb lesz, mint a tapasztalatod.”

Egy régi képregényben Charlie Brown a tengerparton egy pompás homokvárat épít. Valóságos műremek. Ahogy hátrébb lép, hogy megcsodálja, egy nagy hullám hirtelen lerombolja. Az utolsó képkockában Charlie ezt mondja: „Ennek biztosan van valami tanulsága, de életemre mondom, nem tudom, mi az”. Sokan érzünk így egy potenciálisan értékes tapasztalat után. Átéljük, de nem növekszünk. Részt veszünk olyan összejöveteleken, amelyek arra szolgálnak, hogy segítsenek minket a tanulásban, aztán semmit sem kezdünk azzal, amit hallottunk, miután becsuktuk a jegyzetfüzetünket. Ne a képzések iránt lelkesedj, hanem a tanulás iránt! És amíg nem alkalmaztad, addig nem tanultad meg igazán.

Néhány nappal azután, hogy megölt egy oroszlánt, Sámson visszatért győzelme helyszínére, és két dolgot fedezett fel a tetemben: a) méheket, amelyek megcsípnek, és b) mézet, ami édes. És azt kiszedte a markába. Az életben lépj túl a fájdalmon, és keresd a mézet!

A túléléstől a felvirágzásig

„…hogy élhessetek, elszaporodhassatok, és… birtokba vehessétek azt a földet” (5Mózes 8:1)

Négyszáz évnyi rabszolgaság után Isten átnyújtotta az izráelieknek egy buja, termékeny föld birtoklevelét, melyet végre hazájuknak nevezhettek. Addig csak annyival rendelkeztek, amennyit egyiptomi fogvatartóik biztosítottak számukra. De a rabszolgaság megtörte akaratukat és tönkretette kezdeményező készségüket, ezért Istennek meg kellett szabadítania őket attól, hogy jobban bízzanak az emberekben, mint Istenben (az emberektől való függés sebezhetővé tehet és gátolhatja a növekedésedet). Így hát, amikor Isten a pusztába vezette a népet, és elfogyott a póréhagymájuk, meg a vöröshagymájuk, amit Egyiptomban fogyasztottak, kénytelenek voltak a manna iránti étvágyat kifejleszteni magukban, hogy valami olyan után kívánkozzanak, amit egyedül Isten tud adni! Értsd meg ezt: Amikor Isten elvesz valamilyen régi forrást vagy rendszert, és valami újat ad, ez nem azt jelenti, hogy a régi nem volt jó. Egyszerűen csak annyit jelent, hogy Ő a vezetésnek és a gondoskodásnak egy új módját választotta.

Ha Isten ígéretet tesz neked, azt Ő mindig meg is tartja, de neked hajlandónak kell lenned arra, hogy eltávolítsd az emberekben bízás tanulókerekeit [amilyenek a gyerekek kis kerékpárjain szoktak lenni – a ford.]. A pusztában az izráeliek zúgolódtak és követelték a megszokott kényelmet, még ha ez azt jelentette is, hogy vissza kellene térni egy már elmúlt időszakba. De nem térhettek vissza, és te sem mehetsz vissza! Amikor Isten azt mondta: „Szaporodjatok… és vegyétek birtokba a földet”, a velük kapcsolatos terve túlmutatott a túlélésen – a felvirágzást célozta meg. Ez azt jelentette, hogy az emberektől való függés anyatejétől elválasztva az Istentől való függés szilárd eledelét kapják. Pál azt írja: „Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak… a mi alkalmasságunk az Istentől van” (2Korinthus 3:5). Amikor Isten kilök a komfortzónádból a végzeted felé vivő úton, számíts arra, hogy ismeretlen, aggodalom-keltő területeken fogsz átmenni. Csakis így juthatsz el a túléléstől a felvirágzásig.

Kiváltság és felelősség

„…polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek… szent templom…” (Efézus 2:19-21 NIV)

Ha a gyermeked a házad előtt állna, és bejutásért esdekelne, mit gondolnál? Nem azt mondanád: „Gyere be, te az én húsom és vérem vagy, szeretlek, nem kell könyörögnöd”? Nos, mi is bármikor bemehetünk Isten jelenlétébe. „…nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek… szent templom…” (NKJV). Micsoda kiváltságok!

1) polgártársakként Isten országát képviseljük a földön. Isten nagykövetei vagyunk (2Korinthus 5:20). „Mi a dolga egy nagykövetnek?” – kérdezed. Kapcsolatban van a királyával, ismeri az akaratát, és gondoskodik arról, hogy az végre is legyen hajtva. Azt is tudja, hogy nem tartozik örökre oda, ahol most van, tehát úgy él, hogy készen áll arra, hogy bármelyik pillanatban visszahívhatják. Érted a lényeget?

2) Mivel Isten háznépéhez tartozunk, bármikor bizalommal jöhetünk Isten elé bármilyen szükségünkkel, és tudhatjuk, hogy szeretettel fog fogadni minket. Isten az az apa, akit mindig is szerettél volna, és te az a gyermek vagy, akit Ő mindig is szeretett volna. Ha még mindig kétségeid lennének, nézz a keresztre – ilyen értékes vagy Isten számára. De ne felejtsd el, minden családtagnak meg kell tennie a magáét, hűségesnek kell lennie, és vigyázni arra, hogy a család jó hírneve ne szenvedjen csorbát.

3) Szent templom vagyunk. Az Ószövetségben Istennek volt egy temploma a nép számára, most pedig van egy népe templom gyanánt. A Biblia azt mondja: „Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent…” (1Korinthus 6:19-20).

BABA-MAMA kör lesz...

Hétfőn (2010. február 22.) d.u. 5:30-tól baba-mama kör lesz ismét az ovinál...azaz a gyerekek az oviban, amíg a mamák az udvarban lévő kerek épületben meghallgathaták egy allergológus előadását. Érdekes téma, és lehet majd kérdezni is a dokitól...

Várunk minden kedves babát és mamát!

:)

A csalódás kezelése (3)

„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van.” (2Korinthus 4:7)

Végül pedig ott van a Csalódás önmagunkban. Ez a fajta csalódás az, amely a legjobban le tud gyengíteni, mert ez egy örvénybe taszíthat, amiből nehéz kijutni és felépülni.

Péter örök szeretetet és hűséget esküdött Jézusnak. „Uram, bárki más elhagyhat, de én nem! Én a tiéd vagyok mindhalálig” (Máté 26:33-35 parafrázis), és tényleg minden szót komolyan gondolt. De a keresztrefeszítés körüli nyomás megtörte, és háromszor letagadta, hogy ismeri Jézust. Később, visszaemlékezve Jézus szavaira: „Mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem,” Péter, a saját elszomorító kudarca miatt összetört szívvel, „kiment, és keserves sírásra fakadt” (Lukács 22:62). Kérdezted már valaha: „Istenem, hogyan is tudnál használni egy olyan elrontott életet, mint az enyém?” Péter nem tudott megfelelni a saját elvárásainak, és ez teljesen lesújtotta. De Jézus nem döbbent meg. Ő jól látta Péter hiányosságait, amikor elhívta a szolgálatba. Azt is tudta, hogy ennek a nagyhangú, szókimondó tanítványnak érző szíve van, ezért kiterjesztette rá kegyelmét, ahelyett, hogy eltávolította volna őt hivatalából. Amikor Jézus feltámadása után azt a parancsot adta, hogy „…mondjátok meg a tanítványainak és Péternek…” (Márk 16:7), hogy Galileában találkozhatnak vele, akkor ezzel megerősítette a bukott tanítvány kiválasztását. Péter történetének további része pedig már újszövetségi történelem.

Amikor (és nem ha!) kudarccal szembesülsz: a) Ne tetézd a bajt azzal, hogy hagyod, hogy a csalódottság reménytelenségbe és kétségbeesésbe taszítson! b) Alázd meg magad, és térj meg! Valld meg a bűnöd; ne keress mentségeket, ne magyarázd meg, és ne fogd a körülményekre vagy másokra! c) Fogadd el Isten kegyelmét és bocsánatát hittel, nem az érzésekre támaszkodva! Ne engedd, hogy a Sátán meggyőzzön arról, hogy amit tettél, megbocsáthatatlan! d) Vegyél igénybe minden segítséget, amire szükséged van ahhoz, hogy visszatérj a helyes útra! Inkább előbb, mint utóbb!

A csalódás kezelése (2)

„… Menj, vezesd a népet…” (2Mózes 32:34)

Hadd álljon itt a csalódás két további formája, amivel meg kell küzdened az életben:

1) Csalódás azokban, akikkel együtt dolgozol, akikre számítasz. A sikerhez emberekre van szükséged; nélkülük nem megy. És ha ezek az emberek cserbenhagynak, az fájdalmas. Képzeld csak el Mózes csalódottságát! A bátyját, Áront bízza meg, amíg ő egy csúcstalálkozón vesz részt Istennel, és megkapja a Tízparancsolatot. Visszatérve Izráel népét anarchiában, bálványimádásban és kimondhatatlan eltévelyedésben találta. És hol van Áron? Ő vezeti a lázadást! Amikor Mózesnek a legnagyobb szüksége volna rá, Áron nyomorultul cserbenhagyja. De figyeld csak meg Mózest: igazi vezetői karakter mutatkozik meg a mély csalódottságban. Szembeszáll Áronnal, Isten elé viszi ezt a zűrzavart, tőle kérve megoldást, és imában bocsánatot kér Izráel számára. Isten meghallgatja, majd emlékezteti Mózest megbízatására: „…menj, vezesd a népet… az én angyalom megy előtted…” (34. vers). A csalódottság nem érvényteleníti a megbízatásodat – sem Isten jelenlétét. Tedd azt, amiért ő elküldött!

2) Csalódás azokban, akikért kitetted a lelkedet. Nézzük csak meg újra Mózest, a Kritikusok és Hálátlanok Gyülekezetének alapító pásztorát. Ez a gyülekezet volt rabszolgákból áll, akik megszabadultak, bőséges áldást nyertek, úton vannak az Ígéret Földjére, de nincs bennük egy szemernyi hűség és hála sem a felé az ember felé, aki mindent kockára tett azért, hogy ezt lehetővé tegye. Alig jönnek ki Egyiptomból, máris Mózes ellen fordulnak, vádolva, hibáztatva és szidalmazva őt (2Mózes 14). Csalódott és sértődött volt Mózes? Igen. De valahányszor ki akart szállni, Istennel beszélte meg, imádkozott panaszkodó nyájáért, új parancsokat kapott a főparancsnokságtól, és visszatért a munkához. Az Istentől elhívott férfiak és nők így tesznek, amikor csalódottak, és feladni volna kedvük.

A csalódás kezelése (1)

„Sámuel felnövekedett. Az Úr pedig vele volt…” (1Sámuel 3:19)

Isten hozott az életben – a csalódás garantálva! A Webster értelmező szótár szerint a csalódás az, „amikor a remények meghiúsulnak, s ez haragot, frusztrációt, szomorúságot és csüggedést eredményez”. Íme néhány példa, ami segíthet neked, amikor:

1) Csalódsz azokban, akikre felnéztél. Gondolj Sámuelre és Élire (1Sámuel 1-4.). Sámuel édesanyja rábízta gyermekét Élire, a főpapra, bízva abban, hogy ő majd mentorálja a gyermeket, és felkészíti Isten szolgálatára. De Élinek komoly jellemhibája volt. Gyenge szülő volt, aki tétlenül nézte, ahogy a fiai visszaélnek papi előjogaikkal, és szégyent hoznak szolgálatukra. Ki hibáztatta volna a fiatal Sámuelt, ha ő is elbukik, amikor az az ember, akire felnézett, csúnyán kudarcot vallott? De nem, ő legyőzte csalódottságát, és nem vette le tekintetét Istenről: „Sámuel felnövekedett. Az Úr pedig vele volt”. Az eredmény pedig az lett, hogy Isten Izráel egyik legnagyobb prófétájává tette őt. Tehát ne vedd le tekinteted Istenről!

2) Csalódsz azokban, akikkel együtt élsz. Ha van valaki, aki sohasem hagyna cserben, az bizonyára a családod lenne. Igaz? Tévedés! Kérdezd csak meg a fiatal Józsefet! Amikor Isten nagyszerű előmenetelt ígért neki, azt gondolta, hogy a testvérei majd ünnepelni fogják. Ehelyett ők féltékenységgel, gúnyolódással és nehezteléssel reagáltak, és eladták őt rabszolgának. Távol az otthonától és a barátaitól börtönben sínylődött egy olyan bűnért, amit nem is követett el. Milyen könnyen teret nyerhetne a keserűség, ha folyton felemlegetné a sérelmeket, amiket elkövettek ellene, és a bosszút tervezgetné. De ha így tett volna, akkor ismeretlen elítéltként meghalt volna egy idegen ország börtönében. Ehelyett ő hagyta, hogy Isten tisztázza, felhasználva a körülményeit, hogy felkészítse és Egyiptom kormányzójává léptesse elő; neked is így kell kezelned a csalódottságot.

LENNI

Akartam, s most is akarok…
Virágon lepke, ha jön a tavasz.
Csendben a suttogó szó,
Mely felébreszt az álomból.
Ki nem mondott gondolat,
Amit tekintetem sugároz feléd.
Nyár hevében árnyék.
Támasz, ha gyümölcseid alatt
Recseg az ág.
Ott lenni veled akkor is,
Ha hulló levelet kerget a napsugár.
Ráncos kezed megfogni,
S csodálni fejeden az
Ezüstkoronát…

Ezt a verset lemásolni, továbbítani nem lehet, nem engedélyezem!

2. Krónika 7:14

Te is közéjük tartozol?

„… ha az én népem…” (2Krónika 7:14 NKJV)
Nem olyan régen még virágzó gazdaságot ünnepeltünk. Hogy változnak az idők! Az égig szökő benzinárak rávesznek, hogy munkatársainkkal együtt autózzunk, vagy a garázsban hagyjuk a benzinfalóinkat, és buszra szálljunk. Azelőtt soha nem hallottunk „hitelválságról”, most némelyikünk otthonának saját tőkéje eltűnik, mint a köd, vagy elárverezik a lakást a végrehajtást követően. Az újságok főcímei arról szólnak, hogy Burmát cunami sújtotta és 100.000 ember meghalt. Földrengés rázta meg Kínát, és ezernyi gyermek veszett oda az iskolák romjai alatt. Árvizek pusztítanak az ország több részén… Úgy tűnik, hogy a biztonságérzetünk elillant, és komfortzónánk alapjaiban rendült meg.
De van egy egyre erősödő közvélekedés. Ha figyelsz, meg fogod hallani: „Itt az ideje, hogy keressük Istent, bűnbánatot tartsunk, megváltoztassuk életvitelünket.” Ez egy régi üzenet egy új nemzedéknek. „…[ha] megalázza magát népem, amelyet az én nevemről neveznek, ha imádkoznak, keresik az én orcámat, és megtérnek gonosz utaikról, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat.” Azt mondod: „A körülöttem élő emberek nem így beszélnek.” Akkor vizsgáld meg, hogy milyen társasághoz tartozol! Jézus azt mondta, hogy ha vak vezet világtalant, mind a ketten gödörbe esnek.
Nem kell többségben lennünk ahhoz, hogy fordítsunk a dolgokon. Isten azt mondta Ábrahámnak, hogy ötven igaz ember is megmentheti Sodomát. Még egy elkényeztetett gyülekezetben is, amelynek az a szakterülete, hogy „mit fog tenni érted Isten, és hogyan vehet rá, hogy megtegye”, ott van egy maradék, akik tudják, mit jelent az ébredés, és hogy hogyan keressék Istent, amíg az el nem jön. A kérdés az, hogy közéjük tartozol-e?

Nem a megszokott...

Valamit írni akartam... de nem is tudom, hogy mit... azt sem tudom, hogy ki olvassa, kit érdekel, ha valamit írok... vagy ha nem írok...

Ma ilyen nap volt, és egy ideje ilyen idétlenek...

ha most leírnám, hogy mit is gondolok, érzek, azt hiszem túl nagy kitárulkozás lenne, úgy hogy meghagyom magamnak...

Akkor legyen csak egy idézet...

"- Mondd, bárány - szólalt meg Lucy -, erre vezet az út Aslan országába? - A ti utatok nem - válaszolt a bárány. - Számotokra a saját világotokból nyílik kapu Aslan országába. - Hogyan? - kiáltott fel Edmound. - Hát a mi viágunkból is el lehet jutni Aslan országába? - Minden világból vezet út az én országomba - mondta a bárány, s miközben beszélt szőre aranyló barnává vált, teste hatalmasra nőtt, s szikráző sorénnyel ott állt előttük maga Aslan. - Mond Aslan - kérlelte Lucy -, hogyan juthatunk el az országodba a mi világunkból? - Mindig mondani fogom - válaszolt Aslan -, azt azonban nem árulhatom el, hosszú vagy rövid lesz-e az út, csak annyit: országom a folyó túloldalán fekszik. De ne feledjétek, nagy hídépítő vagyok. [...]

-Nem is Narnia hiányzik majd annyira, inkább te! - szipogta Lucy. - Veled odahaza többé nem fogunk találkozni. Hogy éljünk úgy, hogy soha többé nem látunk? -Ó, hogyne látnátok, kicsi lány! - mondta Aslan. - Akkor te... Uram... ott is... ott vagy? - kérdezte Edmound. - Ott vagyok felelt Aslan. - De másként hívnak. Azon a néven kell majd megismernetek. Azért kerültetek ide, Narniába, azért ismerhettetek meg, hogy otthon könnyebben megtaláljatok."

Narnia krónikái - A Hajnalvándor útja

Jézus így felelt: "Az én országom nem e világból való..." - János 18: 36

Győzelmi ünnep, ugyanakkor szomjhalál

„…szomjan halok…” (Bírák 15:18 NKJV)

A Bibliában ezt olvassuk: „…megszállta az Úr lelke, és … a béklyók lemállottak a kezéről. Talált egy még ki sem száradt szamár-állcsontot, utánanyúlt, felkapta és agyonvert vele ezer embert… és így kiáltott az Úrhoz: Te ilyen nagy szabadítást vittél végbe szolgád által, mégis most szomjan kell meghalnom! (Bírák 15:14-15,18). Figyelj meg három dolgot ebben a történetben:

1) Sámson megengedte az ellenségnek, hogy megkötözze. Téged mi köt gúzsba? Mi tart vissza? A tanácsadók, a különféle programok és önsegítő kézikönyvek hasznosak, de Isten Lelkére volt szükség Sámson szabadulásához. És te is csak így válhatsz szabaddá. Gyerünk, épp eleget beszéltél a problémáidról, már a barátaid sem akarnak többet hallani róluk. A jó tanácsok ideje véget ért – itt az ideje Istenhez kiáltani, és hagyni, hogy Lelke, aki minden szokást meg tud törni, megszabadítson (Ézsaiás 10:27).

2) Sámsonnak meg kellett látnia, hogy mi az, amivel rendelkezik. Csak egy szamár állkapcsa, de Isten segítségével elég volt ahhoz, hogy azon a napon győzelmet szerezzen. Kérd Istent, hogy mutassa meg, mid van, használd azt, és Ő sikert fog adni. Ne keress tovább távoli helyeken, a válasz ott van az orrod előtt. Ismerd fel, mit kaptál Istentől, és használd!

3) Sámson győzelmet ünnepelt, de majd’ szomjan halt. Ez előfordul, különösen azokkal, akik Isten munkájában fáradoznak, de nem töltenek elég időt Vele. Pál apostol így figyelmeztet: „…rá ne szedjen minket a Sátán” (2Korinthus 2:10). Amikor adsz magadból, de nem töltődsz fel, a Sátán kihasználja ezt, és Delila ölében kötsz ki. Tehát tölts több időt Istennel! Az, aki győzelmet ad neked, a szomjadat is csillapítani tudja.

A „vízpróba”

„…Vezesd le őket a vízhez, hadd tegyem próbára őket ott!...” (Bírák 7:4)

Ha valaki egyszerűen nem hajlandó támogatni téged, engedd el – vagy azt fogod kívánni, bárcsak elengedted volna. Ezt különösen nehéz elfogadni akkor, ha természetednél fogva gondoskodó vagy; olyan valaki, aki sokat tett azért, hogy egy kapcsolat működjön, bármi jöjjön is. Nem változtathatod át a rettegőket hűségesekké. Ez Isten dolga, és az Ő „vízpróbája” mutatta meg Gedeonnak, hogy kikre számíthat, és kikre nem. Isten azt mondta Gedeonnak: „…Túl nagy a sereged… maguknak fogják tulajdonítani az érdemet… hirdesd ki, hogy akinek kétségei vannak… elmehet… Huszonkétezer ember hazaindult. Tízezer ottmaradt. Isten azt mondta… Még mindig túl sokan vannak. Vidd le őket a patakhoz, és én majd megejtek egy végső válogatást…” (Bírák 7:2-4 TM).

Általában olyankor veszíted el a legtöbb támogatást, amikor az ellenség úgy sorakozik fel ellened, mint tengerparton a homok. Ne aggódj! Isten munkálkodik. Az első létszámcsökkentéskor, amikor Gedeon 22 000 embert vesztett, ami hátránynak tűnt, az valójában isteni terv volt annak eldöntésére, hogy ki megbízható. Gedeon „levezette a népet a vízhez… És azoknak a száma, akik kezüket a szájukhoz emelve szürcsöltek, háromszáz volt. A nép többi része letérdelve itta a vizet. Az Úr ezt mondta… ezzel a háromszáz emberrel, akik szürcsöltek… adom a kezedbe Midjánt” (Bírák 7:5-7). Két dolgot tanulhatunk meg ebből a történetből:

1) Képesnek kell lenned arra, hogy meglásd a közelgő ellenséget. Azok, akik letérdelve ittak, feláldozták a látásukat sürgető szükségeikért.

2) Amikor Isten lecsökkenti a támogatásodat, ez azért van, hogy csodálatos győzelmet adjon. Azért van, hogy megmutassa, hogyan tud valaki szakképesítés nélkül vállalatot vezetni, vagy hogyan tud talpra állni valaki, aki mindent elvesztett. Ha tehát a körülötted lévő emberek nem mennek át Isten „vízpróbáján”, engedd el őket, és bízz Istenben! Ő valami jobbat készít.

Ne akard, hogy minden körülötted forogjon!

„És senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.” (Filippi 2:4)

A Biblia azt mondja: „és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.” Más szavakkal, ne akard, hogy minden körülötted forogjon. Nos, ezt könnyebb mondani, mint megtenni, mert hajlamosak vagyunk túlságosan belefeledkezni egyetlen emberbe – magunkba!

Azt kérdezed valakitől: „Hogy vagy? Mi újság?” És ő azt gondolva, hogy tényleg hallani akarod, elkezdi mesélni legutóbbi sikereit. Számodra ez a jel. Belevágsz a mondat közepébe, és elfújod a lelkesedését azzal, hogy ezt mondod: „Azt hiszed ez is valami? Hadd mondjam el, hogy…” Aztán faképnél hagyod, és elrohansz, a barátod pedig ott marad összetört önérzettel, azt kívánva, bárcsak továbbment volna, amikor meglátott. Valami ilyesmit szeretett volna hallani: „Ez csodálatos, mondd tovább!” Ehelyett a véleményed és teljesítményed hosszas ecsetelését volt kénytelen végighallgatni. És vajon mi lett azzal, hogy: „Örüljetek az örülőkkel?” (Róma 12:15). Ez a parancs túlmutat az önmagunkba való belefeledkezésen, és azt mondja: „Lépj túl önmagadon! Hagyj fel azzal, hogy önmagad körül forogsz! Tanulj meg odafigyelni másokra!” Gyakorold, hogy ezt mondod: „Ennyi elég is rólam. Most rólad akarok hallani. Hogy megy az üzlet? Hogy van a feleséged? Hogy szolgál az egészséged? Mi újság a gyülekezetben?” Nyomd el a késztetést, hogy közbevágj – csak figyelj! Figyelj a füleddel, a szemeddel, az értelmeddel és a lelkeddel! Próbáld megérteni a szavak mögötti érzéseket! Ha ünnepelnek – örülj velük! Ha fájdalmat hordoznak – sírj velük! A keresztény jellem döntő próbája az, hogy képesek vagyunk-e ünnepelni mások sikerét vagy úgy osztozni mások terheiben, mintha a mieink volnának. Nincs jobb módja annak, hogy másokat szolgáljunk és bátorítsunk.

Légy illemtudó!

„…legyetek előzékenyek… hogy áldást örökölhessetek.” (1Péter 3:8-9 NKJV)

Az általános illem napról-napra egyre kevésbé általános. És ez nem jó, hiszen a Biblia azt mondja: „…legyetek előzékenyek… hogy áldást örökölhessetek”. Néha nem vagyunk biztosak abban, hogyan tehetjük magunkat kedvessé Isten előtt. Bizonyos prédikátorok ezt igen bonyolulttá tették: hosszadalmas és kínos cselekmények egész sora hivatott kiengesztelni Istent, aki örömét leli abban, ha kötélen rángat minket. Mikeás próféta leegyszerűsíti a dolgot: „…mit kíván tőled az Úr… hogy szeresd a jóságot…” (Mikeás 6:8 NAS) Lehet ennél érthetőbben fogalmazni? Íme tíz „nem annyira általános” illemszabály, amit jó lenne, ha naponta gyakorolnál, és megtanítanál gyermekeidnek is. Végtére is, ha tőled nem tanulnak illemet, akkor hol fogják megtanulni? 1) Ne légy rest beszélni az emberekkel. „A kedves beszéd… gyógyulás a testnek” (Példabeszédek 16:24). 2) Próbáld megjegyezni a nevüket – ez azt mutatja, hogy értékeled őket. 3) Mosolyogj, és öröm lesz rád nézni! 4) Légy barátságos és segítőkész! Ha így teszel, az emberek viszonozni fogják. 5) Mutass őszinte érdeklődést! Ha törekszel rá, szinte mindenkiben találsz valami jót (Filippi 4:8). 6) Bánj bőkezűen a dicsérettel, és légy óvatos a kritikával! 7) Ne siess az ítélettel! Minden történetnek három oldala van – a te oldalad, az ő oldaluk, és az igazság oldala. 8) Ahelyett, hogy „használnál” másokat, szolgálj feléjük! „…Szeretetben szolgáljatok egymásnak!” (Galata 5:13). 9) Kezdj el bízni az emberekben – így építhetsz tartós kapcsolatokat. 10) Légy alázatos! Oswald Chambers azt mondta: „Ha egy szent ráébred arra, hogy szent, akkor valami elromlott”.

Az illem két dolgot tesz: a) jó fényt vet Mennyei Atyádra. Jézus azt mondta: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy… dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat!” (Máté 5:16). b) meghatározza , hogy mennyire leszel áldott. „…Legyetek előzékenyek… hogy áldást örökölhessetek.”

Elhanyagolod a szeretteidet?

„…éljetek szeretetben…” (Efézus 5:2)

A nagy skót esszéíró és történész, Thomas Carlyle, feleségül vette a titkárnőjét, Jane Welsh-t. Az asszony továbbra is a férjének dolgozott, de megbetegedett. Carlyle, aki nagy odaadással végezte a munkáját, nem igazán vett tudomást arról, hogy az asszony beteg, és hagyta, hogy tovább dolgozzon. De az asszony rákos volt, és végül ágynak esett. Bár Carlyle igazán szerette a feleségét, úgy találta, hogy nincs elég ideje arra, hogy sok ideig mellette legyen, vagy sok figyelmet fordítson rá. Aztán az asszony meghalt. A temetés után Carlyle bement Jane szobájába, és meglátta az asszony naplóját az asztalon; felvette, és olvasni kezdte. Egy teljes oldalon csak egyetlen sor állt: „Tegnap egy egész órát töltött velem, és ez olyan volt, mint a mennyország; nagyon szeretem őt.” A valóság, melyet meglátni addig valamiért túlságosan vak volt, most metsző élességgel hasított belé. Túl elfoglalt volt ahhoz, hogy észrevegye, milyen sokat jelent Jane-nek. Visszagondolt, hogy milyen sokszor kötötte le a munkája, és egyszerűen nem vett tudomást a feleségéről. Nem látta a felesége szenvedését. Nem látta a szerelmét. A következő oldalra lapozva olyan szavakat olvasott, melyeket sohasem tudott elfelejteni: „Egész nap füleltem, hogy hallom-e a lépteit az előszobában, de most már késő van, és azt hiszem, ma már nem fog jönni.” Visszatette a naplót az asztalra, és kirohant a házból. A barátai találtak rá az asszony sírja mellett, sárral borítva. Szemei vörösek voltak a sírástól, könnyek csorogtak le az arcán. „Bárcsak tudtam volna, bárcsak tudtam volna” – zokogta. Jane halála után nem nagyon próbálkozott az írással. Te is elhanyagolod a szeretteidet?

Ne veszítsd el az Isten iránti szenvedélyed!

„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből…” (5Mózes 6:5)

Egy érdekes eseménysor vezetett ahhoz, hogy Péter megtagadta Krisztust. Először Jézus figyelmeztette Pétert, hogy célpont: „…a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait” (Lukács 22:31-32). Azután azt olvassuk, hogy amikor a templomőrség eljött, hogy letartóztassák Krisztust, Péter „…távolról követte” (Lukács 22:54). Figyeld meg, hogy nőtt a távolság Péter és Krisztus között. Azután az az ember, aki megesküdött, hogy meghalna Jézusért, letagadta, hogy egyáltalán ismeri. Ekkor kukorékolt a kakas, Péter visszaemlékezett Jézusnak tett ígéretére, és „kiment, és keserves sírásra fakadt” (Lukács 22:55-62).

Figyeld meg, hogy is van ez: a) nem vagy felkészülve az ellenség támadására, amikor az jön; b) hagyod, hogy a munkahelyi vagy a családi problémák elfeledtessék veled, hogy elsősorban Isten iránt kell elkötelezettnek lenned; c) lelki vereség lesz a vége. Azt mondod: „Ez velem sohasem fog megtörténni.” Ezt mondta Péter is! Az ok, hogy „a Sátán kikért”, azért van, mert tudja, hogy ha szenvedéllyel töltenek el Isten céljai, akkor megállíthatatlan leszel. Valóban, pontosan az a vágy, amely most benned ég, az az üzemanyag, amely képessé tesz arra, hogy ellenállj a támadásainak.

Megvan az oka annak, hogy a keresztrefeszítést miért nevezik passiónak. A Biblia azt mondja Krisztusról: „aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült” (Zsidók 12:2). Még amikor haldoklott, akkor is mások felé szolgált Jézus. Ez a szenvedély! Tehát a mai Ige számodra ez: „Ne veszítsd el az Isten iránti szenvedélyed!”

Aggódsz a pénz miatt?

„Ne aggódjatok…!” (Máté 6:31)

A zsoltáríró azt mondta: „Gyermek voltam, meg is öregedtem, de nem láttam, hogy elhagyatottá lett az igaz, sem azt, hogy gyermeke koldussá vált” (Zsoltárok 37:25). Cserben hagyott-e valaha is Isten? Nem, és most sem fog: „Ehettek majd jóllakásig, és dicséritek az Úrnak, Isteneteknek a nevét, mert csodát tett veletek…” (Jóel 2:26). Hagyj fel azzal, hogy mindent magad akarsz megoldani. Inkább bízd magad Istenre! „Bízzál az Úrban, és tégy jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban élhetsz. Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit! Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik” (Zsoltárok 37:3-5). Csak tedd továbbra is azt, amit Isten mondott, hogy tegyél: „… tartsd meg azt a törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt neked. Ne térj el tőle se jobbra, se balra, hogy boldogulj mindenütt, amerre csak jársz. Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, hanem tanulmányozd éjjel-nappal, őrizd meg, és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz… Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr, mindenütt, amerre csak jársz” (Józsué 1:7-9). Ne aggódj, Isten nem fog cserbenhagyni! „Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? … a ti mennyei Atyátok tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek” (Máté 6:31-33). Nyugodj meg, Ő Jahve Jire, az Isten, aki gondoskodik rólad.

A gondolatok támadása

„…foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre…” (2Korinthus 10:5)

A tizenkilenc éves Liu Shih-Kun nagyra becsült zongoraművész volt Kínában, amíg a Kulturális Forradalom nem száműzött mindent, ami nyugati befolyás alatt állt. Mivel nem volt hajlandó lemondani szeretett zenéjéről, Liut a nép ellenségének kiáltották ki, megverték és bebörtönözték. Egy kis cellában sínylődött, ahol nem volt könyv, nem volt papír, de ami még rosszabb: nem volt zongora. Hat évvel később propaganda céljából megkérték, hogy játsszon Pekingben a Philadelphia Szimfonikus Zenekarral. Bár hosszú évekig nem volt hangszere, amin gyakorolhatott volna, ragyogó előadást nyújtott. Tizennyolc hónappal később, amikor végre szabadon bocsátották, újból hibátlanul játszott. Hogy Liu túlélte mindezt, rendkívüli dolog; hogy a kezei továbbra is úgy mozogtak, mintha soha nem is hagyták volna abba a játékot, bámulatos. Hogy mi volt a titka? A zenét teljes mértékben nélkülöznie kellett, de Liu hét és fél éven át rákényszerítette magát, hogy kizárja a negatív gondolatokat, és órákon át gyakoroljon egy képzeletbeli zongorán.

Egy köztiszteletben álló tanácsadó azt mondja: „Fel sem fogjuk, hogy gyötrődéseinkben milyen nagy a szerepük a gondolatainknak. Minél előbb megállítod a ’gondolatok támadását’, annál könnyebb lesz átrendeződni és visszatérni a helyes útra. Nos, bár az elgondolás egyszerű, mégsem könnyű megvalósítani. Ha elkezdesz igazán odafigyelni rá, akkor minden bizonnyal felfedezed, hogy sokkal több gondolati támadás ér, mint amennyit el tudnál képzelni.” A rendőrök azt kiáltják: „Állj!”, ha meg akarnak állítani egy gyanúsítottat, és meg akarják védeni magukat. Te is megálljt parancsolhatsz a káros gondolatoknak, ha minden gondolatot foglyul ejtesz a Krisztus iránti engedelmességre. Pál azt mondja: „Ez nem egy emberi ellenféllel történő birkózás, hanem… szellemi hatalmakkal birkózunk” (Efézus 6:12 GWT). A gondolataidnak hatalmuk van. Ahhoz, hogy győzedelmeskedj felettük, alá kell rendelned magad Krisztusnak, és neked kell megszabnod, hogy mivel engeded foglalkozni az elmédet.

A hajó megfelelő oldala

„...Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán…” (János 21:6)

Ha kétségekre és hitetlenségre alapozva hozol döntéseket, abból soha nem lesz semmi jó. A tanítványok hallották Jézus ígéretét, hogy fel fog támadni, sőt valóban látták is élve, mégis visszatértek ahhoz, amit azelőtt csináltak, mielőtt találkoztak volna vele - a halászathoz. Nos, Isten felhasználja a múltbeli tapasztalatainkat arra, hogy tanítson minket, de ő mindig előre vezet minket, soha nem visszafelé. Amikor a félelem és a bizonytalanság arra akar rávenni minket, hogy visszamenjünk az ismerős terep biztonságába, akkor oda jutunk, ahova a tanítványok: „Elindultak, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak” (János 21:3).

De van egy jó hír: Ha Isten elhívott téged, akkor még mindig elhívott vagy. Figyeld meg, hogy szólítja meg őket Jézus: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” (János 21:5). Gyenge teljesítményed ellenére még mindig a gyermeke vagy! Azután ezt mondja nekik: „Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán!”. És amikor megtették, képtelenek voltak kivonni a hálót a rengeteg hal miatt. Ekkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, ezt mondta Péternek: „Az Úr az!” (János 21:7). Azon a reggelen Jézus együtt reggelizett velük, megújította a közösséget, elűzte kétségeiket és kiküldte őket, hogy változtassák meg a világot.

Mi ennek a tanulsága? Amikor Isten akaratán kívül dolgozunk, az olyan, mintha a hajó rossz oldalán halásznánk; kifárasztjuk magunkat, de a végén semmit sem tudunk felmutatni. Sikeres az életed? Nem? Lehet, hogy a rossz oldalon halászol! A dolgok nem fognak jóra fordulni, amíg meg nem adod magad Krisztusnak, meg nem újítod vele a szövetséget, és meg nem engeded, hogy ő irányítsa a lépteidet.

Kilátás a hegyről (2)

„… ha hitetek lenne…” (Máté 17:20 NIV)

Amikor Krisztus tanítványai lejöttek a Megdicsőülés Hegyéről, egy epilepsziás fiúval találták szembe magukat, aki folyton tűzbe meg vízbe esett. Megtört szívű apja ezt mondta Krisztusnak: „Elhoztam őt tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani” (Máté 17:16). „Ekkor Jézus rákiáltott, és kiment abból az ördög…” (Máté 17:18). Jegyezd meg:

1) a hegytetői élmények azért vannak, hogy felkészítsenek minket a következő találkozásra az ellenséggel. Ha ezt nem érted meg, nem leszel felkészülve az előtted álló kihívásokra.

2) arra hívott el bennünket Isten, hogy olyan emberek felé szolgáljunk, akik folyton olyan helyzetekbe kerülnek, amelyek ártanak nekik. És a személyiség erejénél vagy vallásos közhelyeknél többre van szükség ahhoz, hogy megszabadítsuk őket. Krisztus tanítványai tehetetlenek voltak, mert nem imádkoztak. Jézus azt mondta: „Ez a fajta pedig nem távozik el, csak imádságra és böjtölésre” (Máté 17:21). Ha ugyanezt a régi módszert alkalmazzuk, akkor ugyanazt a régi eredményt fogjuk elérni. Az állhatatos, minden mást háttérbe szorító ima az az ár, amit meg kell fizetnünk, ha Isten erejében akarunk járni.

3) Felül kell emelkednünk a minket körülvevő viselkedésmintákon. Jézus a lényegi problémával szállt szembe: „Ó, hitetlen… nemzedék…” (Máté 17:17) Egy olyan nemzedék hitetlenségével küzdünk, amelyet a világi média és az istentelen értékek alakítottak. Ha hagyjuk, akkor ez teljesen lenyom és kifáraszt minket. De felülkerekedhetünk. Azon a napon Jézus ezt mondta: „…ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! – odamenne…” (Máté 17:20). Figyelj meg két dolgot: a) „ha hitetek lenne”. Ahhoz, hogy meglásd az eredményt, nem kell, hogy körülötted mindenkinek hite legyen; b) nem kell szellemi óriásnak lenned – csak használd a kicsi, mustármagnyi hitedet és Isten majd elmozdítja a hegyet.

Ünnepelünk... :)

Kilátás a hegyről (1)

„Jézus… Pétert, Jakabot és Jánost… felvitte egy magas hegyre.” (Máté 17:1)

Figyelj meg három dolgot:

1) Nem mindenkit visznek fel a hegyre. Jézus hármójukat választotta ki. Nem mindenkit vitt magával, és nem magyarázkodott vagy mentegetőzött a többi tanítvány előtt, akik odalent maradtak. Isten mindannyiunkat egyformán szeret, de nem adja mindenkinek ugyanazt a megbízatást, és nem részesít mindenkit ugyanolyan átélésekben Ővele. A hívás Istentől jön, nem tőlünk, hát bízz benne – Ő tudja, hogy mit csinál!

2) Akik felmennek a hegyre, nem feltétlenül bölcsebbek vagy lelkibbek. Miután Jézust Isten dicsőségének ragyogásába öltözve látták, ez szaladt ki Péter száján: „Építsünk három sátrat, és maradjunk itt” (4. vers parafrázis). Péter őszinte volt, de nagyot tévedett. Állj ellene a kísértésnek, hogy beszélj, ahelyett, hogy meghallgatnád, amit Isten akar mondani, vagy hogy egy olyan istenélmény köré építsd a szolgálatodat, amelynek az a rendeltetése, hogy felkészítsen, nem pedig az, hogy az életed központi témája és fő hangsúlya legyen.

3) Isten terve szerint Jézus a főszereplő, nem te, és ezt a leckét újra meg újra meg kell tanulnunk. „Még beszélt, amikor íme, fényes felhő árnyékolta be őket, és hang hallatszott a felhőből: ’Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!’… Amikor föltekintettek, senkit sem láttak, csak Jézust egyedül.” (Máté 17:5-8). Az életben a legnagyobb kihívás eljutni arra a pontra, ahol egyedül Jézusra összpontosítasz. A legfontosabb kapcsolat az, mely Őhozzá köt. Az egyetlen terv, amely jól fog működni, az, amit Ő ad neked. És a terv kivitelezéséhez szükséges erő is egyedül csak Tőle jön.

Annával... :)

Torta...

Gábor, Anna és Márti szülinapjára... :)

Vezetés üldöztetés által

„Akik pedig szétszóródtak, elmentek, és hirdették az igét.” (Apostolok Cselekedetei 8:4)

A Biblia azt mondja: „Saul pedig pusztította az egyházat, házról házra járt, férfiakat és nőket hurcolt el, és börtönbe vetette őket. Akik pedig szétszóródtak, elmentek, és hirdették az igét.” (ApCsel 8:3-4) Hogyan növekedett az újszövetségi gyülekezet? Üldöztetés által. A nehéz időkre is igaz, és nem csak a jókra, hogy növekedést eredményeznek. Isten vezet bennünket az üldözés által. Néha azok, akik megtámadnak minket, Isten ügynökei, anélkül, hogy erről tudnának. Isten arra használja őket, hogy minket oda juttasson, ahol lennünk kell, aztán, mint József, évek múlva visszanézhetünk, és ezt mondhatjuk: „Ti rosszat akartatok vele, de Isten jót akart” (1Mózes 50:20 parafrázis). Sírunk amiatt, mert valaki becsapta az ajtót az orrunk előtt, de visszatekintve azt mondhatjuk: „ez volt a legjobb dolog, ami történhetett velem”.

A zsoltáros ezt írja: „…Nem vonja meg javait az Úr azoktól, akik feddhetetlenül élnek” (Zsoltárok 84:12). Ha Isten megengedi, hogy nehéz időszakon menj keresztül, akkor ez bizonyára a javadra szolgál. Vagy esetleg mások javára, és te vagy az eszköz, melynek segítségével megvalósítja azt. Ha ezt megérted, akkor új dimenzió nyílik meg számodra az Istennel való járásban. De minden új dimenzió az ellenállás új szintjét hozza magával. Az ellenség nem fogja küzdelem nélkül feladni. Akár a családodért, akár az anyagi helyzetedért, akár az egészségedért, az üzleti ügyeidért vagy a szolgálatodért folyik a harc, számíts három dologra:

1) minél közelebb kerülsz a győzelemhez, annál erősebb lesz a harc;

2) nem a kényelmed számít, hanem az, amire elhívattál;

3) a győzelmedet Isten már előre elrendelte, tehát küzdj tovább!

Pakson vagyok... Néhány mai kép Annáról...

Állj fel, tedd túl magad rajta, és lépj tovább!

„…Ifjúkorod szégyenét elfelejted…” (Ézsaiás 54:4)

Amikor Éva életében először kinyitotta szemét a Föld nevű bolygón, már házas volt. Nem kellett felnőnie. Egyszerre feleség lett, aztán pedig anya. Veled is ez történt? Szülő lettél, mielőtt esélyed lett volna gyereknek lenni, vagy tudtad volna, mit jelent ártatlannak lenni és úgy felnőni, hogy nem élnek vissza a bizalmaddal? Ha Éva története a te történeted, a mai Ige számodra ez: „Ne félj, mert nem vallasz szégyent, ne pironkodj, mert nem ér gyalázat! Ifjúkorod szégyenét is elfelejted…”.

Nem mehetsz vissza, hogy megváltoztasd a dolgokat. Nem vagy már ugyanaz az ember, és soha nem is leszel. Nem élheted újra az első házasságodat vagy a kisgyermekkorodat. De a Szentírás szerint van három lépés, amit megtehetsz ahhoz, hogy fel tudj állni, túl tudd tenni magad rajta, és tovább tudj lépni:

1) Bocsásd meg, amit mások elkövettek ellened! „…bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban!” (Efézus 4:32)

2) Bocsásd meg magadnak, amit tettél! „…én nem gondolom magamról, hogy már elértem” (Filippi 3:13).

3) Hidd el, hogy Isten tényleg megbocsátott neked, és élj eszerint! „Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem” (Ézsaiás 43:25).

Néha azért kapaszkodunk a múltba, mert azt hisszük, hogy van ott valami, amire még mindig szükségünk van. Ragaszkodunk bizonyos dolgokhoz, mert attól félünk, hogy soha nem leszünk képesek pótolni őket. De ez nem igaz, Isten többet tartogat a számodra! Ha rábíztad a jövődet, akkor a legjobb napjaidat még nem is láttad. Sokkal több van előtted, mint mögötted. Isten azt ígéri: „Hamu helyett fejdíszt adok… gyászfátyol helyett illatos olajat, a csüggedés helyett öröméneket…” (Ézsaiás 61:3). Tehát Isten erejével kelj fel, tedd túl magad rajta, és menj tovább!