Néhány évvel korábban, tavasz végén, amikor már minden fáról levelek integettek, megszületett Benó, a kis mosómedve. Nagy volt az öröm, mert ő volt az első csemete a családban. Gyorsan nőtt a kicsike, de annyi csintalanság volt benne, amennyi csak belefért egy mosómedve bocsba. Eső után megtalálta mindig a legnagyobb pocsolyát, és „toccs”, beleugrott a közepébe. Ilyenkor Mosómedve-mama jól elporolta a bundáját.
Az erdei iskolában folyton beszélgetett, ő sem figyelt és a többieket sem hagyta figyelni. Játék közben huncutságok jutottak eszébe, amiket meg is tett. Tanítója, a vén róka, sok csintalan csemetét tanított már, de Benó mindegyiken túltett. Így nem volt csoda, ha Mosómedve-papának folyton a tanító panaszait kellett hallgatnia. Benó tudta, hogy megint előkerül a mogyorófa vessző, amivel megint kikap.
- Nem tudom mi lesz ebből a gyermekből! – sóhajtott Mosómedve-mama.
- Csak ne kellene mindig panaszt hallanom rá! – folytatta Mosómedve-papa.
Hamarosan újabb bocs született a családba. Benó őt sem kímélte. Ha iskolából siettek haza elgáncsolta testvérkéjét, aki sírva szaladt haza. A mogyorófavesszővel megint jól elporolták Benót.
Időnként Benó tanítás után leszaladt a patak-partra, ahol estig is elüldögélt. Szeretett ott játszani, fürödni, köveket dobálni a patakba.
Egyik nap, mikor senki nem volt körülötte beszélt a virágokhoz:
Világ virága
Virágja világnak
Vigyázva vagy
Váltig tépve.
Szíve csak úgy dobogott, amikor a virágokat letépte, és csinos kis csokorba szedte. Gondolta meglepi mamáját vele. Örömmel szaladt haza. Hazáig sem érhetett, mert Mosómedve-papa sietett elé, nyomában a vén róka.
- Te haszontalan kölyök! Mindig csak a rosszat hallom felőled! – kiabált Benóra Mosómedve-papa. De akkor már fülön is ragadta fiacskáját.
- Megcsúfítottátok Kerek-erdő legszebb fenyőfáját, és mindezt te találtad ki. – folytatta a szidást a vén róka.
- Nem én találtam ki! – tiltakozott Benó. De hiába próbálta bebizonyítani, hogy ő csak a fejszét kérte el, nem hitt neki senki.
- Megcsúfítottad a fenyőfát, a büntetésed hasonló lesz. Lenyírjuk a bundádat egész a bőrödig. – mondta ki az ítéletet a vén róka.
Ebből sem menekült meg, hiába nem ő volt a tettes, neki kellett bűnhődnie. Szégyenkezve bujkált hónapokon át az erdő sűrűjében, hogy senki se lássa. Ilyenkor a patakpartra ment. Egyik nap egy katica szállt a vállára és próbálta vigasztalni a kis mosómedvét. Szótlanul de vidáman repkedett egyik válláról a másikra. Benó így szólt hozzá:
Katica, katica kedves katica
Ruhád cicomája szemed sarka,
Pompás alakod De csak szótlan,
Nem baj majd én körbejárlak szóval.
Így játszott Benó a katicával nap mint nap. Nem is talált más barátot, mert mindenki csak csúfolkodott vele. Lompi a róka kente Benóra ezt a rosszaságot. Mosómedve-mama sem hitt neki.
Egyik nap, a patak-parton üldögélt és versikét mondogatott:
De a pataknak ruhát nem varrtak
Így kabátjáról se szakadt le gombja.
Bezzeg neki nem volt pikáns szabója
Hogy ne ténferegne már árvíznek
S hogy ne állna rajta jól ez a divat.
Egyszer csak csobbanást hallott a közelben. Felugrott, hogy megnézze, hogy mi történt. Lompi beesett a patakba és segítségért kiabált. Benó azt sem tudta, hogy mit tegyen. Állt egy ideig a parton, majd megsajnálta a fuldokló kis rókát és beugrott a vízbe, hogy megmentse.
A megmentett rókakölyök elszaladt, még köszönetet sem mondott Benónak.
Másnap reggel korán Lompi koptatott a Benó házuk ajtaján.
- Köszönöm, hogy tegnap megmentettél! – mondta lehajtott fejjel Lompi. Még be sem fejezte a mondanivalóját, amikor felbukkant az ösvényen a vén róka és utána az állatcsemeték.
- Tudom már, hogy igazságtalanul büntettelek meg. Lompi bevallotta az igazat, és jelentkezett ma reggel nálam, hogy ő is vállalja a büntetést. Elmondta, hogy a tegnapi bátor tetted miatt szégyellte el magát, és már nagyon nyomja a szívét a hazugság.
- Kérlek, bocsáss meg! – mondta zokogva Lompi.
- Látod, Benó, akinek sok rosszaság van a fején, annak már akkor sem hisznek, ha igazat mond. – mondta Mosómedve- papa, aki Benó háta mögött állt és hallotta, hogy mi történt.
Attól a naptól kezdve Benó egyre kevesebb csínyt követett el. Amikor megnőtt igazi tanító lett belőle. Nagyon szerették őt a kicsinyek. Amikor egy csintalan állatkát látott, mosolygott csendben és eszébe jutott, hogy ő is ilyen volt.
- Gyere holnap is! - kiáltott Lili után.
Gyorsan siklott le a kis szánkó a domboldalon, a bocsok meg nagyokat nevettek, miközben a Szélúrfi belekapaszkodott Lili sáljába.
s közben fütyörészett, de jó, hogy nekem is van...