kedd, január 25, 2011

A jellem fontossága

„…akik igazan élnek, azokat kedveli.” (Példabeszédek 12:22)

George Jones pályafutását boltossegédként kezdte egy zöldségkereskedésben, és hamarosan jó hírnévre tett szert figyelemreméltó munkaerkölcse miatt. A jelleme volt az, amit az emberek észrevettek George-ban. Példája volt ennek az alapelvnek: „Utálja az Úr a hazug ajkat, de akik igazan élnek, azokat kedveli” (Példabeszédek 12:22). George jellemessége felkeltette Henry J. Raymond, a híres újságíró figyelmét. Barátok lettek, és együtt elindították a New York Timest. Évekkel később, amikor az újság keresztes hadjáratot indított Boss Tweed* ellen, Jonesnak felajánlottak 500 000 fontnyi kenőpénzt – ez akkoriban hatalmas összeg volt. Csak annyit kellett volna tennie, hogy nyugdíjba vonul, és Európába költözik. „Egész hátralévő életében úgy élhet, mint egy herceg” – mondta az ajánlatot tevő gengszter. „Igen” – felelte Jones – „és minden nap hitvány gazembernek tartanám magam”.

A költő így írt: „Együtt kell élnem magammal, ezért mindent rendben akarok tudni. Azt akarom, hogy minden nap képes legyek a saját szemembe nézni. Nem akarom, hogy úgy kelljen látnom a lemenő napot, hogy gyűlölöm magam mindazért, amit tettem. Nem akarok piszkos titkokat őrizni magamról, és nem akarom azzal áltatni magam, hogy úgysem fogja tudni senki, miféle ember vagyok valójában.” Semmi sem fontosabb, mint a jellemed. Nem számít, hogy milyen gazdag vagy milyen sikeres leszel, ha elveszted a becsületed, mindent elveszítesz. És még egy gondolat: ha mindig a helyes dolgot teszed, soha nem kell aggódnod amiatt, hogy eszedbe jut valami, amit tettél!

*William Magear Tweed (1823-1878) New York állam egyik legbefolyásosabb politikus-üzletembere volt, erre utal ragadványneve, a „Boss” Tweed is (boss = főnök). Hatalmas összegeket sikkasztott az adófizetők pénzéből, ezért börtönbüntetésre ítélték.

hétfő, január 24, 2011

Vizsgák előtt állok...

Szerdán I. fokozati vizsgatanításom lesz...

Majd február 17-én ismét és akkor lesz a dolgozat megvédése is.

Jól jön az imatámogatás, főleg azért, mert fizikailag már alig bírom, éjszakázom.

Ja, és rájöttem készülés közben, amit a Prédikátor is mondott, hogy hiábavalóság. Igen, mennyi hiábavalóság van a földön. Örökkévalóság szempontjából ennek 0% értelme van. Na, de van ez így még sok mással is.

Egy kis humor

Ezeket a mondatokat iskolai dolgozatokban találták:

A hajó jéghegynek ütközött és elsüllyedt a Duna közepén. Innen gyalog
folytatták útjukat.

Amíg Madách a börtönben sínylődött, felesége romlásnak indult.

A janicsárok felmentek Budára, elszaporodtak és elfoglaltak a várat.

IV. Béla a tatárjárás után a kihalt nép pótlásáról személyesen
gondoskodott.

IV. Béla várromokat épített.

A hős várkatonák általában nem érték meg a haláluk napját, mert már
korábban elestek a csatában.

Dugovics Titusz hátsóját a falnak támasztotta, és azon felmászott.

A századfordulón Ady termékenyítette meg a tudósokat.

Móricz Zsigmond később megnősül, és elveszi feleségét.

A néma Katrin hallgatag lett.. .

Arany János 1817-tól 1822-ig született.

A Hunyadi László olyan ballada, amelyben a főhőst feldolgozzák.

Rákóczi Ferenc úgy halt meg, hogy belefulladt a Rodostóba.

Arany János velszi bárdokkal sújtott le a Habsburg-házra.

Leonardo da Vinci két olasz földbirtokos volt a középkorban.

Zrínyi Miklóst a bécsi kamara által feltüzelt vadkan ölte meg.

Petőfi egy szegény cselédlány és a magyar nép fia.

Petőfi mindent megtenne a nemzet érdekében, csakhogy ő is hősi halott
legyen.

Petőfi úgy rohant a csatába, hogy jobb kezében a vers, bal kezében
pedig a kard volt.

Kölcsey 1815. januárjától 1816. tavaszáig nem írt verset. Ebből az
időszakból 3 verse maradt ránk.

Zrínyinek csak fél szeme volt, ám ez nagyon zavarta a csatákban.

A katonák életüket és halálukat kockáztatták.

A hős holtan esett össze. Ezt később nagyon sajnálta, de akkor már nem
volt mit tenni.

A víz oxigénből és folyadékból áll.

A mocsári vész 1526-ban volt.

A Szent Jobb István király bal keze.

Janus Pannonius 15 éves korában elterjedt Európában.

Szemünk közepén van egy nyílás, amely mindenkinek fekete, mivel a
fejünk belül sötét.

A föníciaiak kereskedtek és iparkodtak.

A gesztenyesütögető néni kiáll a sarokra, és odacsalogatja az
embereket a szagával.

Arábiában a vizet cisztercitákban gyűjtik.

Sok régi kőzetben megtalálhatóak az őskori halak lábnyomai.

Döbrögi a harmadik levonásban két púppal gyarapodik.

A középkorban a várakat katakombákkal lőtték.

Kanada területe egyenlő Európa lakosságával.

A kenguru kicsinye fészeklakó.

A ménes egy nagy lócsomó.

Toldi a csónak felé indult, mikor a cseh vitéz elővette a kardját
és majdnem lelőtte Toldi Miklóst, ő azonban észrevette a fondorlatos
tervet.
Boldog Margit az erény útját követte. Ártatlan életét és
elsőszülött gyermekét az Úrnak ajánlotta.

Szulimánt a szigeti ostromnál megölték, ezért egyelőre felhagyott
azzal a szándékával, hogy Magyarországot meghódítsa.

Kolombusz háromszor indult útnak, bár a második útján meghalt.

Az őserdő olyan terület, ahova emberi kéz még nem tette be a lábát.

Zrínyit a bécsi kamarilla által felbérelt ólmozott vadkan ölte meg.

Lincoln anyja már csecsemő korában meghalt.

És akkor a költő megírta a Szundi két apródja című verset.

Julius Ceasart a márciusi Idusok ölték meg.

Egyiptom őslakói a múmiák.

A Magna Charta Libertatum kimondta, hogy ugyanazért a bűnért
senkit nem lehet kétszer megölni.

A kutatók az őshazában megtaláltak az ősmagyarok hátrahagyott részeit.

A Bibliát Guttenberg találta fel.

Anonymus III. Béla névtelen jegyese volt.

A XVIII. századi főurak palotakertjei tele voltak szépen nyírt
szökőkutakkal.

A baktériumokról: Van mikroszkopikus, ami kicsit nagyobb, mint ami
mikroszkóppal látható.

A középkorú lovagok a lovagi tornákon mindig egy hölgyet tűztek
maguk elé.

A nemzetiségi iskolákba több ajkú diákok járnak.

Nyáron nő a kalapos gomba, télen a kucsmagomba.

Villon fő műve az Ótestamentum.

A görög ábécé kezdete: alfa, béta, céda...

II. József, a vaskalapos király Mária és Terézia fia volt.

A fecske egy költöző madár olyan, mint a gólya, csak sokkal
kisebb és nem hasonlít rá.

Barbarossa seregében kitört a pestis, amely elől maga a császár is
csak álruhában tudott menekülni.

Ady Boncza Bertalant vette feleségül.

Bombay éghajlata olyan egészségtelen, hogy lakosai máshol laknak.

A kőolajat kövekből sajtolták.

Eötvös József többek között Budán született.

Csapadékfajta: lisztharmat.

A cápa jellemzése: Embert nem eszik, de nem lehet benne bízni!

Tedd, amire elhívattál!

„…ajándékaink vannak… használjuk hát őket…” (Róma 12:6 NKJV)

Dr. Charles Swindoll írja a Growing Strong in the Seasons of Life [Megerősödni az életszakaszokban] című könyvében: „Egyszer az állatok úgy határoztak, tenniük kell valami jelentős dolgot annak érdekében, hogy az új világ problémáira megoldást találjanak. Így hát iskolát szerveztek. A tantervbe ilyen tárgyakat vettek fel: futás, mászás, úszás és repülés. Az adminisztráció megkönnyítése érdekében minden állat felvette mindegyik tantárgyat. A kacsa kiváló volt úszásból, sőt, jobb volt még az oktatónál is! Ám repülésből éppen csak átment, futásból pedig rettentően gyenge volt. Mivel olyan lassan futott, abba kellett hagynia az úszást, és bent kellett maradnia iskola után, hogy a futást gyakorolja. Ez annyira megviselte úszóhártyás lábait, hogy végül úszásból is csak átlagos lett. De az „átlagos” teljesen elfogadható volt, ezért senki sem aggódott miatta, kivéve a kacsát. A nyúl osztályelső volt futásból, de megrándult a lába, mert olyan sok pótórát kellett vennie úszásból. A mókus színjeles volt mászásból, de folyamatos frusztrációt okozott számára a repülésóra, mert a tanár arra kényszerítette, hogy a földről induljon felfelé, nem pedig a fa tetejéről lefelé… végül mászásból is csak hármast kapott, futásból pedig kettest. A sas problémás gyerek volt, szigorúan kellett fegyelmezni, mert szakadár volt. A sziklamászás órákon, mindenkit maga mögött hagyott, de ragaszkodott ahhoz, hogy a saját módszereit alkalmazva jusson fel a csúcsra!”

„Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgáljunk…” (Róma 12:6 NKJV). Amikor Isten ajándékait és kegyelmét adja neked egy bizonyos feladatra, add bele magad abba, a többit pedig engedd el!

vasárnap, január 23, 2011

Tanuljunk imádkozni!

„…maga a Lélek esedezik értünk…” (Róma 8:26)

Az imádság nem természetes számunkra, mert természetes hajlamunk az, hogy önmagunkra számítsunk. Vannak, akik nem tanulták meg, hogyan imádkozzanak. Mások nem imádkoznak eleget ahhoz, hogy jó legyen számukra. Aztán vannak olyanok is, akik nem értik igazán Isten Igéjét, nem tudják, hogyan kell biblikus módon imádkozni és imameghallgatást nyerni. Bármilyen helyzetben vagyunk is, nincs mentségünk arra, ha nem imádkozunk. A bennünk élő Szentlélek meg tudja tisztítani, ki tudja javítani és meg tudja változtatni imáinkat, hogy mire eljutnak Istenhez, megfelelőek legyenek. A Biblia azt mondja: „Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint jár közben a megszenteltekért. Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott” (Róma 8:26-28). Kinek az érdekében, kinek a javára működik közre minden? Bárkinek, aki hisz? Nem, csak azoknak, akik szeretik Istent. Ami pedig ennél is fontosabb, azoknak, akik megtanulták, hogyan engedjék, hogy a Szentlélek imádkozzék bennük, mert amit Ő kér, az mindig összhangban lesz Isten akaratával.

Az imádkozást megtanulni olyan, mint egy idegen nyelvet. A legjobb módja a tanulásnak, ha olyan környezetben vagyunk, ahol ezt a nyelvet beszélik. Tehát, ha meg akarsz tanulni imádkozni, akkor a következőket kell tenned: a) időt kell fordítanod rá; b) időt kell töltened olyanok között, akik tudnak imádkozni; c) engedned kell, hogy a Szentlélek vezessen és irányítson.

szombat, január 22, 2011

Isten majd megmondja, hogy mit mondj

„…ne aggódjatok amiatt, hogy… mit mondjatok…” (Máté 10:19)

Jézus azt mondta: „Amikor azonban átadnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogy miképpen vagy mit mondjatok, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Mert nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól általatok” (Máté 10:19-20). Ez azt jelenti, hogy nem kell felkészülnünk? Nem, csupán annyit jelent, hogy nem kellene azzal próbálkoznunk, hogy előre kitaláljuk, mit fogunk mondani vagy tenni minden helyzetben, amivel majd szembekerülünk. Teljesen kifárasztod magad azzal, hogy megpróbálsz felkészülni minden körülményre, ami esetleg bekövetkezhet a jövőben. Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy bízzák az életüket teljesen Istenre, és számítsanak arra, hogy Isten bennük lakó Szentlelke vezetni és védeni fogja őket, és ellátja őket mindennel, amikor a helyzet kívánja. Ugyanez igaz ránk is. Például, amikor nehéz döntések várnak ránk, bonyolult problémákat kell megoldanunk, vagy nehéz természetű emberekkel kell konfrontálódnunk, Isten Lelke dönti el, melyik a megfelelő idő és a legjobb megközelítés. Ő fogja megadni nekünk a megfelelő szavakat is. Addig nem kell ezzel gyötörni magunkat. Ha hallgatunk arra, amit az Úr ebben az igében mond nekünk, nemcsak nagyobb békességünk lesz, de több sikernek is örvendhetünk. Amikor meg kell szólalnunk, akkor Istentől való bölcsesség lesz az, ami kijön a szánkon, és nem olyasvalami, amit a mi agyunk szült. Nem az a feladatunk és felelősségünk, hogy ismerjük a jövőt, hanem, hogy bízzunk Istenben, aki kezében tartja a jövőt, és bízzunk abban, hogy Nála jó kezekben vagyunk.

péntek, január 21, 2011

Anna 1 éves







Ugye, nagy a változás?!

A család és a barátok ellenére

„…ezért küldettem.” (lukács 4:43)

Miután hazatérve hűvös fogadtatás várta, Jézus így szólt tanítványaihoz: „Nem vetik meg a prófétát másutt, csak a hazájában, a rokonai között és a saját házában” (Márk 6:4). Más helyeken hősnek tartották, de itt nem. „…hozzátartozói… azt mondták: magán kívül van” (Márk 3:21). Mégis, hogyan kezelte Jézus a családját?

Nem próbálta meg befolyásolni a viselkedésüket, de azt sem engedte, hogy az ő viselkedésük irányítsa őt. Szerette őket, de nem várta el, hogy mindig egyetértsenek vele. Nem duzzogott miatta és nem torolta meg, ha megsértették. És nem azt tartotta élete küldetésének, hogy megpróbáljon a kedvükre tenni. Ha a családod megnehezíti számodra, hogy az Urat szolgáld, figyelj meg három dolgot Jézus életében:

1) Felismerte, hogy lelki családja biztosítani tudja számára mindazt, amit testi családja nem tudott nyújtani. Ezért van szükségünk arra a támogatásra és stabilitásra, amit a helyi gyülekezet közössége tud adni.

2) Nem engedte, hogy a családja nehézkes hozzáállása háttérbe szorítsa Istentől kapott elhívatását. Lehet, hogy a családod nem ért meg, vagy nem ért veled egyet, de nem engedheted, hogy ez visszatartson attól, amire Isten elhívott, hogy tedd.

3) Nem hagyta, hogy a tömeg véleménye irányítsa döntéseit. Kapernaum egész lakossága „…megkereste őt, odamentek hozzá, és tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük” (Lukács 4:42), de Jézus ellenállt a tömeg hullámverésének azáltal, hogy élete céljának sziklájához horgonyozta magát – hogy Isten országát építse, és ne a magáét. Képzeld el, milyen az, amikor egy egész város azt akarja, hogy maradj, de te elmész. Lehetséges, hogy ennyi ember mind tévedjen? Igen. Jézus Isten akaratát követte, és neked is ezt kell tenned!

csütörtök, január 20, 2011

Nehéz döntések

„Velem van az Úr, nem félek…” (Zsoltárok 118:6)

A Biblia hősei nem voltak tökéletesek. Személyiségük is sokféle volt. De volt bennük valami közös: hajlandóak voltak nehéz döntéseket hozni. Figyeld meg:

1) A nehéz döntések kockázattal járnak. Amikor 1940-ben a Szovjetunió lerohanta Lettországot, az Egyesült Államok rigai alkonzulja aggódott amiatt, hogy az Amerikai Vöröskereszt készleteit a városban kifoszthatják. Engedélyt kért Washingtonból arra, hogy a vöröskereszt fölé kitűzhesse az amerikai zászlót, hogy ezzel elrettentse a fosztogatókat. „Ilyen lépésre korábban nem volt precedens” táviratozott vissza a külügyminiszter. Amikor az alkonzul megkapta az üzenetet, ő maga mászott fel, és tűzte ki az amerikai zászlót, majd táviratozott a Külügyminisztériumba: „A mai naptól van rá precedens, megteremtettem.”

2) A nehéz döntések igazi jellemet igényelnek. Chuck Swindoll írja: „A bátorság nem korlátozódik csupán a csatamezőkre, a veszélyes sportokra vagy arra, hogy elkapod a házadba törő tolvajt. A bátorság igazi próbái sokkal csendesebbek. Olyan belső próbák ezek, mint hűnek maradni, amikor senki sem figyel, elviselni a fájdalmat egy üres szobában, egyedül maradni, amikor mindenki félreért.” Akár egy családot, akár egy üzletet, akár egy gyülekezetet vezetsz, a panaszkodásra való kísértés könnyen jön. Adj hálát Istennek a nehéz időkért! Éppen a nehéz idők miatt vagy odahelyezve – hogy vezess. Ha minden jól menne, rád nem lenne szükség. Amikor nehéz döntéseket kell hozni, ezekben a szavakban találhatsz biztonságérzetet: „Velem van az Úr, nem félek…” (Zsoltárok 118:6)

kedd, január 18, 2011

Menekülsz Isten elől? (2)

„Az Úr igéje másodszor is szólt Jónáshoz…” (Jónás 3:1)

Jónás komolyan imádkozott a cet gyomrában; megbánta előítéleteit, és megtanulta szeretni azokat az embereket, akiket korábban megvetett. Ott dőlt el, hogy hajlandó olyan dolgokat prédikálni az embereknek, amiket azok nem szeretnek hallani. Figyelj meg még valamit: Isten nem lépett közbe, amíg Jónás meg nem tért. A legtöbben azt szeretnénk, ha Isten mozdulna, mielőtt még mi mozdulunk. Nem, Jónás cselekedett, és aztán erre Isten válaszolt; parancsot adott a cetnek, és az kiköpte Jónást a szárazföldre, ahol a szökevény próféta útbaigazítást kért Ninive felé. Néha a lázadó lelkületünk miatt nem hozzuk helyre a kapcsolatunkat, hanem átlépünk a következő házasságba. Néha a lázadó lelkületünk miatt nem hozzunk rendbe a dolgainkat, amíg ötvenévesek nem leszünk. Néha a lázadó lelkületünk miatt sokáig tart leküzdeni szenvedélyeinket, függőségeinket, pedig sokkal hamarabb is megbirkózhattunk volna velük. Jónáshoz hasonlóan el kell jutnunk a mélységekig. De bármibe is kerül, Isten el fogja végezni. Elmehetsz Ninivébe magadtól, vagy Isten visz el oda. De könnyebb, ha elsőre engedelmeskedsz.

Jónás története bizonyítja, hogy az Úr a második lehetőségek Istene. „Az Úr igéje másodszor is szólt Jónáshoz…” (Jónás 3:1). Jó hír: bár menekültél Isten elől, az életed hajótörést szenvedett, és úgy érzed, mindjárt megfulladsz, Isten megszabadít és helyreállít, ha hozzá fordulsz. Második lehetőséget ad a házasságodban, a szolgálatodban vagy a hivatásodban. De van egy feltétel: Isten nem fogja meggondolni magát, és nem fog alkalmazkodni ahhoz, amit te akarsz, tehát neked kell megváltoztatni a gondolkodásmódod és viselkedésed, és azt tenned, amit Ő mond. Rendben?