Babalátogatóban

 Vidám Panni baba... barátnőm kislánya... a tőlem kapott ruciban... jól áll neki a lila...

Csintalanka

Néhány évvel korábban, tavasz végén, amikor már minden fáról levelek integettek, megszületett Benó, a kis mosómedve. Nagy volt az öröm, mert ő volt az első csemete a családban. Gyorsan nőtt a kicsike, de annyi csintalanság volt benne, amennyi csak belefért egy mosómedve bocsba. Eső után megtalálta mindig a legnagyobb pocsolyát, és „toccs”, beleugrott a közepébe. Ilyenkor Mosómedve-mama jól elporolta a bundáját.

Az erdei iskolában folyton beszélgetett, ő sem figyelt és a többieket sem hagyta figyelni. Játék közben huncutságok jutottak eszébe, amiket meg is tett. Tanítója, a vén róka, sok csintalan csemetét tanított már, de Benó mindegyiken túltett. Így nem volt csoda, ha Mosómedve-papának folyton a tanító panaszait kellett hallgatnia. Benó tudta, hogy megint előkerül a mogyorófa vessző, amivel megint kikap.

- Nem tudom mi lesz ebből a gyermekből! – sóhajtott Mosómedve-mama.

- Csak ne kellene mindig panaszt hallanom rá! – folytatta Mosómedve-papa.

Hamarosan újabb bocs született a családba. Benó őt sem kímélte. Ha iskolából siettek haza elgáncsolta testvérkéjét, aki sírva szaladt haza. A mogyorófavesszővel megint jól elporolták Benót.

Időnként Benó tanítás után leszaladt a patak-partra, ahol estig is elüldögélt. Szeretett ott játszani, fürödni, köveket dobálni a patakba.

Egyik nap, mikor senki nem volt körülötte beszélt a virágokhoz:

Világ virága

Virágja világnak

Vigyázva vagy

Váltig tépve.

Szíve csak úgy dobogott, amikor a virágokat letépte, és csinos kis csokorba szedte. Gondolta meglepi mamáját vele. Örömmel szaladt haza. Hazáig sem érhetett, mert Mosómedve-papa sietett elé, nyomában a vén róka.

- Te haszontalan kölyök! Mindig csak a rosszat hallom felőled! – kiabált Benóra Mosómedve-papa. De akkor már fülön is ragadta fiacskáját.

- Megcsúfítottátok Kerek-erdő legszebb fenyőfáját, és mindezt te találtad ki. – folytatta a szidást a vén róka.

- Nem én találtam ki! – tiltakozott Benó. De hiába próbálta bebizonyítani, hogy ő csak a fejszét kérte el, nem hitt neki senki.

- Megcsúfítottad a fenyőfát, a büntetésed hasonló lesz. Lenyírjuk a bundádat egész a bőrödig. – mondta ki az ítéletet a vén róka.

Ebből sem menekült meg, hiába nem ő volt a tettes, neki kellett bűnhődnie. Szégyenkezve bujkált hónapokon át az erdő sűrűjében, hogy senki se lássa. Ilyenkor a patakpartra ment. Egyik nap egy katica szállt a vállára és próbálta vigasztalni a kis mosómedvét. Szótlanul de vidáman repkedett egyik válláról a másikra. Benó így szólt hozzá:

Katica, katica kedves katica

Ruhád cicomája szemed sarka,

Pompás alakod De csak szótlan,

Nem baj majd én körbejárlak szóval.

Így játszott Benó a katicával nap mint nap. Nem is talált más barátot, mert mindenki csak csúfolkodott vele. Lompi a róka kente Benóra ezt a rosszaságot. Mosómedve-mama sem hitt neki.

Egyik nap, a patak-parton üldögélt és versikét mondogatott:

De a pataknak ruhát nem varrtak

Így kabátjáról se szakadt le gombja.

Bezzeg neki nem volt pikáns szabója

Hogy ne ténferegne már árvíznek

S hogy ne állna rajta jól ez a divat.

Egyszer csak csobbanást hallott a közelben. Felugrott, hogy megnézze, hogy mi történt. Lompi beesett a patakba és segítségért kiabált. Benó azt sem tudta, hogy mit tegyen. Állt egy ideig a parton, majd megsajnálta a fuldokló kis rókát és beugrott a vízbe, hogy megmentse.

A megmentett rókakölyök elszaladt, még köszönetet sem mondott Benónak.

Másnap reggel korán Lompi koptatott a Benó házuk ajtaján.

- Köszönöm, hogy tegnap megmentettél! – mondta lehajtott fejjel Lompi. Még be sem fejezte a mondanivalóját, amikor felbukkant az ösvényen a vén róka és utána az állatcsemeték.

- Tudom már, hogy igazságtalanul büntettelek meg. Lompi bevallotta az igazat, és jelentkezett ma reggel nálam, hogy ő is vállalja a büntetést. Elmondta, hogy a tegnapi bátor tetted miatt szégyellte el magát, és már nagyon nyomja a szívét a hazugság.

- Kérlek, bocsáss meg! – mondta zokogva Lompi.

- Látod, Benó, akinek sok rosszaság van a fején, annak már akkor sem hisznek, ha igazat mond. – mondta Mosómedve- papa, aki Benó háta mögött állt és hallotta, hogy mi történt.

Attól a naptól kezdve Benó egyre kevesebb csínyt követett el. Amikor megnőtt igazi tanító lett belőle. Nagyon szerették őt a kicsinyek. Amikor egy csintalan állatkát látott, mosolygott csendben és eszébe jutott, hogy ő is ilyen volt.

Doamne atingene din nou

Speranta koncerten voltam!

Prezenta Ta

Viata mes s-a schimbat

Eram pierdut,eram cazut,eram trist si apasat,
Traiam o viata de suspin,traiam o viata in pacat,
Timpul si-averea o cheltuiam pe lucruri fara de folos,
Dar intr-o zi m-am intalnit cu Isus Cristos.


Viata mea s-a schimbat
Cand Isus m-a eliberat
La Golgota am venit
Iar Cristos iertarea Sa mi-a daruit.


Credinta ce-aveam in inima era doar o teorie,
Tot ce gandeam si ce vorbeam,
Eram pierdut pentru vecie!
Frica si groaza m-au cuprins,eram speriat,cazut jos,
Dar intr-o zi m-am intalnit cu Isus Cristos.

Viata mea a fost schimbata de Cuvantul Domnului,
Viata mea a fost transformata,
Astazi sunt copilul Lui,
Am speranta,sunt fericit,e-atat de frumos
Intr-o zi m-am intalnit cu Isus Cristos!

Nyári eső

Késő este volt. A sötétség elnyelte az utcai lámpa apró fényét, mely mindent kipréselt magából, hogy jó fénybe tüntesse fel a fülledt város mámoros képét. Vihar készülődött. Kavargott a por körbe-körbe, hogy beleszédült az is, aki nézte.
Igyekezni kellene, mert eláztat az eső. Gyorsléptekkel indultam hazafelé. Néhány méter volt csak, s esni kezdett. Az első cseppek jólestek, amint lehűtöttek, de egyre erősebb és hidegebb lett minden csepp, ami reám hullt. Szaladtam, mint aki menekül. Olykor groteszknek láttam magam, amint menekülök az apró frissítő gyöngyszemek elől. A szoknyám csak úgy táncolt a szélben, de mintha ólomsúlyúvá nehezedett volna rajtam. Eláztam. Már nem sokat segített rajtam a menedék, mégis menedéket kerestem. Fáztam. A szél erősen hasogatott. Az enyhe nyári zápor hideg fájdalommá vált testemen. Kihalt volt az utca, csak egy hozzám hasonló ürge bújt az én menedékembe. Megszólított, az idő érdekelte, de kurtán-furcsán leráztam. Mit beszéljek egy hozzám hasonló szerencsétlennel, akinek még esernyője is van, mégis menekül. Erősen a falhoz húzódtam, ahol a szél nem talált meg olyan könnyen. Csepegett rólam az eső, mintha magam is esőfelhő volnék. Reszkettem. Tarisznyámat magamhoz öleltem, talán kevésbé fogok így fázni. Olykor mindent megpróbálunk, hogy segítsünk magunkon, még akkor is, ha tudjuk, hogy nem ér semmit. Néha oda-odapillantottam sorstársamra, s kicsit motoszkált bennem a lelkiismeret, hogy nem mondtam meg neki az időt. De úgy kell neki, gondoltam kicsit tovább, ernyője van és órája meg nincs. Milyen dolog ez manapság?
Apró jégdarabok potyogtak a lábam elé. Még vártam és küzdöttem a hideg ellen. Elcsendesedett. Kimerészkedtem a menedékemből, otthagyva a másikat. Vissza sem néztem, hogy továbbindult-e vagy sem. Mit bánom én. Szapora léptekkel elindultam. Közel voltam a célhoz, mégis olyan távolinak tűnt. Újra esni kezdett. Már nem álltam meg, hanem szorosan a fal mellett szaladtam, mint egy riadt patkány. Itt-ott a lyukas ereszeknél megkaptam az ösztönző esőadagot a gyorsfutásra. Néztek rám a szárazon maradtak, akik előmerészkedtek.
Hazaértem, s mikor megláttak, nevettek rajtam. Majd én is magamon. Szeretem az esőt, szeretek eláznia nyári esőben, de most ez valahogy nem esett jól.
Járunk így. Van, hogy azon kapom magam, hogy akit szeretek, az bánt meg leginkább, vagy talán tőle jobban fáj. Sír a lelkem, zakatol a fájdalom bennem, mint a nyári zápor az utca kövén.

Biztos kézben...

De én az Istenhez fordulok, Istenre bízom ügyemet, aki hatalmas dolgokat művel, kikutathatatlanul, csodás dolgokat, megszámlálhatatlanul.

Jób könyve 5: 8-9.

Mivel Ő Él...

 

Az életem apró eseményekből tevődik össze. Van, hogy fáradtan, van, hogy pihenten megyek egyik napról a másikra. Örömök. Vidám percek. Nehézségek. Türelemet s hitet próbáló események. Szeretet. Megbocsátás. Csalódás. Annyi-annyi minden, amiből összeáll az élet. De mindez értelmetlen lenne, ha nem jött volna Krisztus el. S ha nem jött volna el a REGGEL, Húsvét reggele, akkor nem lenne értelme annak sem, hogy reggel felkeljek...

Because He lives I can face tomorrow.
Because He lives all fear is gone.
Because I know He holds the future,
And life is worth the living just
BECAUSE HE LIVES!!!

A kincsesláda

   Kerek-erdőben élt Maki, a medvebocs. Nagyon szeretett az erdőben sétálgatni, nézni, ahogy a fák átváltoznak, ahogy az egyik évszak jön a másik után. Volt egy kicsi dobozkája, amit ő kincsesládának nevezett. Senki nem tudta, hogy mi van benne. Mindenhova magával vitte. Teltek-múltak a napok, Maki minden nap hajtott egyet a naptár lapján. S közben nagyokat sóhajtott, de jó lenne, ha...
  Hopp, már be is csukta maga után az ajtót, és az erdő fái között ballagott. Leballagott a patakpartra. Valami szokatlan dolog örtént. Lili éppen arra járt és meglátta Makit, amint egy kövön üldögél és a kezében szorongatja kicsi dobozát. Lili kedves, vidám és kiváncsi medvebocs volt. Odalopakodott Maki mellé.
  -Szia! Mi van a dobozkádban? Megmutatod?
  -Nem nyithatom ki.
  Lili nagyon elcsodálkozott. Még üldögélt vele egy keveset a patakparton, majd elköszönt Makitól.
  -Gyere holnap is! - kiáltott Lili után.
  -Eljövök! - kiáltott vissza. Talán megmondja, hogy mi van a dobozkában - gondolta tovább Lili.
  Másnap újra találkoztak a patakparton. Beszélgettek és virágokat szedegettek.- Gyere holnap is! - kiáltott Lili után.
  - Eljövök! - szólt vidáman vissza Lili.
 Következő nap újra eljött, és másik nap ismét. Így ment ez napról-napra. Beszélgettek, virágot szedtek, festettek, és annyi szép dolgot még.
  Olyan hamar teltek a napok. Tél lett. Szánkózni is együtt mentek.
Gyorsan siklott le a kis szánkó a domboldalon, a bocsok meg nagyokat nevettek, miközben a Szélúrfi belekapaszkodott Lili sáljába.
  Egyik reggel Maki nagy elhatározással kelt fel. Gyorsan elkészült, sietve kilépett az ajtón. Amint meglátta Lilit, erősen megszorította dobozkáját a kicsi mancsában.
  - A kincsem van benne - mondta Maki és Lili felé nyujtotta mancsát, benne az aranyszinű dobozkával.
  - Megengeded, hogy kinyissam!? - csodálkozott Lili. Ő már el is felejtette a dobozkát.
  - Igen! - mosolygott Maki.
  Lili félve elvette Maki mancsából a dobozkát és kinyitotta.
  - Ez üres! - kiáltott Lili csalódottan és gyorsan be is csukta a dobozkát.
  - Aznap a patakparton, amikor először kérdezted, üres volt, de már nem az. Nézd meg újra.  
   Lili újra kinyitotta, nézegette minden oldalról, s egyszer csak, 
amint a napsugár megcsillant az aranyos doboz alján, 
Lili megpillantotta benne saját magát.
  - De hisz' ez én vagyok!- nevetett fel Lili.
  - A barátom lettél, kincsem lettél! - mondta szelíden Maki.
  Másnap Maki újra áthajtotta a naptár lapját, s közben fütyörészett, de jó, hogy nekem is van...

Úgy élhetek, mint akinek megbocsátottak...

   Huh...Azt sem tudom, hogy hol kezdjem. Annyi mindent szeretnék mondani, de lehet, hogy töredéke fog csak ide bekerülni. Lentebb van egy ének, ami az utóbbi időben nagyon sokat jelentett nekem. Nem csak a szövege található meg, hanem a videóknál meg is lehet hallgatni...megéri, ajánlom mindenki figyelmébe.
  Néhány gondolatot fűznék csak hozzá...azt, ami mostanában foglalkoztat. Istenért vagyok, és nem ő van azért, hogy az én kivánságaimat teljesítse. Minden Krisztusra nézve lett teremtve, én is. Nem azért lett a megváltás munkája, mert kellett utólag valami megoldás az ember bukására, hanem az ember azért lett teremtve, hogy Isten szeretete és dicsősége nyilvánvalóvá legyen. S ez a megváltás munkájában lett lehetségessé. Isten mielőtt kimondta volna az első LEGYEN szót, tudta, 
hogy ha az embert istenképüvé teremti, és szabadadon dönthet, akkor elbukik, ezért Krisztus áldozata a teremtés előtt már meg volt. Ezt nem én állítom, hanem a Biblia: 
"Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit cselekedete szerint, félelemmel töltsétek el jövevénységetek idejét, tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén. Ő ugyan a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén jelent meg tiértetek, akik általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és dicsőséget adott neki, hogy hitetek Istenbe vetett reménység is legyen." 1.Péter 1:17- 21  
S egy másik ige: "Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett." Kolossé 1: 16
  Sokminden segített, hogy ezeket megértsem. De egy biztos, hogy a választ a Bibliában kell keresni, és Isten Lelke az, aki megérteti velünk azt.

 Így más fényben látom az életet, s azt, hogy miért is élek. Azért élek, először is, hogy Krisztusra mutassak. Akarok az a jelzőtábla lenni, aki a Feltámadott Győztes Krisztusra mutat annál az útelágazásnál, ahova Isten tervezett és helyezett a világ teremtésekor, még akkor amikor  még meg sem születtem: "Alaktalan testemet már látták szemeid könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük." Zsoltárok 139: 16

Még jelentkezem hamarosan, és irogatok abból is, amiket Svájcban éltem át. Svájci képek a Hi5-omon találhatók.

"Úgy élhetek, mint akinek megbocsátottak,
Örömmel járok, tudva, hogy az adósságom ki van fizetve.
Tudom, a nevem tisztára van mosva az Atya előtt..." - és a tied?