„Az embernek az értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja járását.” (Példabeszédek 16:9)
George arról álmodott, hogy beáll haditengerésznek, de özvegy édesanyja, aki egyedül nevelte gyermekeit, nem lelkesedett az ötletért. Mindazonáltal bátorságot erőltetett magára, és elengedte a fiát. Amikor eljött a nap, hogy George hajóra szálljon, búcsúzóul megölelte az édesanyját, akit erre szokatlan módon elöntöttek az érzelmek, és sírni kezdett. Miután már annyi szívfájdalmat kellett kibírnia, nem volt hajlandó többet elviselni. George nem szállhat fel arra a hajóra; inkább maradjon, és legyen a család támasza. A kadétegyenruhás fiú a haditengerészetnél szeretett volna karriert, de nem azon az áron, hogy ezzel növelje édesanyja fájdalmát. Így kénytelen-kelletlen visszaadta egyenruháját, és a holmiját a partra hozatta. Ő is csupán egyike volt azoknak a fiatalembereknek, akik kalandokat keresve elhagyhatták volna otthonukat, de nem tették. Az ő döntése azonban nagy hatással volt a Függetlenségi Háborúra. Egy édesanya aggodalma a huszonnegyedik órában megakadályozta, hogy tizenötéves fia a brit haditengerészet ranglétráján lépdeljen előre, és egy olyan kalandba vágjon bele, amely annyira különbözött volna attól, ami miatt végül híres lett. Ennek a fiúnak a neve George Washington volt, és ő lett az Amerikai Egyesült Államok első elnöke.
„Mi terveket készítünk… de Isten dönt arról, hová fogunk jutni” (Példabeszédek 16:9 CEV). „A… lépések, amelyeket megteszünk, az Úrtól erednek; másképp honnan is tudhatnánk, hogy hová tartunk?” (Példabeszédek 20:24 TM). Henry Blackaby azt írja: „Lehetséges, hogy abba a tévhitbe ringatjuk magunkat, hogy jó úton járunk, miközben éppen Isten akaratával ellentétes irányba haladunk. A Szentlélek vezetése nélkül azt tesszük, aminek a saját bölcsességünk szerint értelme van. Keresd hát Isten iránymutatását, Ő ismeri minden döntésed minden következményét.”
"Szívem zsong a szép szavaktól, művemet a királynak mondom el, nyelvem gyors, mint az írnok tolla."
hétfő, november 30, 2009
vasárnap, november 29, 2009
A hited felkelti Isten figyelmét
„…hited meggyógyított…” (Lukács 8:48 NIV)
A Biblia azt mondja: „Ekkor egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásos volt (és minden vagyonát az orvosokra költötte), de senki sem tudta meggyógyítani, odament, hozzáférkőzve megérintette a ruhája szegélyét, és azonnal elállt a vérfolyása. Jézus ekkor ezt kérdezte: „Ki érintett engem?” Amikor mindnyájan tagadták, Péter így válaszolt: „Mester, a sokaság szorongat és tolong körülötted!” De Jézus ezt mondta: „Valaki érintett engem, mert észrevettem, hogy erő áradt ki belőlem. Mikor az asszony látta, hogy nem maradhat észrevétlen, remegve előjött, eléje borult, és elbeszélte az egész nép előtt, hogy miért érintette meg őt, és hogy miként gyógyult meg azonnal. Jézus pedig ezt mondta neki: „Leányom, hited megtartott téged, menj el békességgel!”
Figyelj meg három fontos dolgot ebben a történetben:
1) Az asszony olyasvalamit tett, amit addig még soha. Úgy döntött, hogy kipróbálja Jézust. Bölcs lépés! A hit azt jelenti, hogy kilépsz az ismeretlenbe, amit még nem próbáltál, és meglátod Isten kegyelmét munkálkodni egészen váratlan módon.
2) Felismerte, hogy mikor jött el az ő pillanata. Tudta, hogy Jézus most látogat el az ő városába, és lehet, hogy többé nem jön vissza. Vannak az életben „Isten-pillanatok”, amikor le kell győznöd félelmedet, és lépned kell hitben. Ha nem teszed, lekésed őket.
3) Megnyitotta az ajtót másoknak. Eddig a pillanatig a Szentírásban senki sem gyógyult meg úgy, hogy megérintette Jézus ruháját. De ennek az asszonynak a hitbeli cselekedete megnyitotta az ajtót mások számára is. „…és odavittek hozzá minden beteget, és kérték, hogy legalább ruhája szegélyét megérinthessék. És akik csak megérintették, meggyógyultak” (Máté 14:35-36). Isten olyan embereket keres, akik hajlandóak szakítani a hagyományokkal. Ha talál ilyeneket, felhasználja őket, hogy ajtókat nyissanak meg, és hatalmának új dimenzióit, hogy mások áldást nyerhessenek és meggyógyulhassanak.

szombat, november 28, 2009
Kettőzd meg erőidet! Kérj erősítést!
„…ha közületek ketten… egyetértenek… abban, amit kérnek…” (Máté 18:19)
Néha szükséged van valakire, akivel egyetértésben tudsz imádkozni; valaki, aki tudja, hogyan kell ráállni Isten Igéjére és közbenjárni Istennél az anyagi helyzetedért, a gyermekeidért, a házasságodért, stb. Heródes nem sokkal ezelőtt végeztette ki Jakabot, és most azt tervezte, hogy Pétert is megöli a következő nap reggelén. Nyilván azt gondolnád, hogy Péter az egész éjjelt ébren töltötte imádkozva, de ő nem így tett. A Biblia azt mondja, hogy Péter aludt (ApCsel 12:6). Honnan volt ilyen hite? A Biblia azt mondja: „a gyülekezet pedig buzgón imádkozott érte Istenhez” (ApCsel 12:5). Ha a veszély ellenére aludni tudsz, és megtapasztalod a kegyelmet a káosz közepette, ez két dolog miatt lehetséges: 1) Jól ismered Istent, az Ő ígéretein állsz és az egész helyzetet letetted az Ő kezébe. 2) Valaki imádkozik érted, valaki, aki „befolyással bír” a mennyei világban. Figyeld meg, a gyülekezet nem azt mondta: „Ha Péter Isten akarata szerint járt volna, akkor most nem lenne ilyen nagy zűrben” vagy „Ha Péter börtönben van, akkor ki fog nekünk prédikálni jövő vasárnap?” Nem, miközben ők hittel imádkoztak az áttörésért, Isten munkálkodott a város másik részében, és elküldött egy angyalt, hogy Pétert kiszabadítsa. Így működik az imádság. John Wesley azt mondta: „Nagy dolgokat tehetünk, ha imádkozunk; de semmi nagyszerűt nem tehetünk addig, amíg nem imádkozunk!” Úgy érzed, hogy imáid hatástalanok? Kettőzd meg erőidet! Hozz erősítést! Keress valakit, aki egyetért veled, mert Jézus azt mondta: „ha közületek ketten egyetértenek… abban, amit kérnek, az megadatik nekik”.

péntek, november 27, 2009
Mátyás itthon
Ma érkeztek haza Kolozsvárról. Édesapja ma a bibliaóra után elmondta, hogy Isten hogyan készítette elő az utat Kolozsvárra, és azt, hogy a legjobb profeszorhoz kerültek. De sajnos úgy néz ki, hogy rosszindulatú a daganat, amit már most meg tudtak állapítani a biopsziából. Mához két hétre, dec. 11-én kezdik el a kemoterápiás kezelést!
Imádkozzatok tovább Mátyásért!!! Nagy szüksége van az imatámogatásra neki is, meg a családjának is!!!

Tedd Jézust életed Urává!
„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve.” (Galata 2:20)
Pál azt írja: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve…” Ezek a szavak éppen olyan vonzóak testies gondolkodásunk számára, mint a gyökérkezelés. De Isten országa csak akkor tud eljönni, és akarata csak akkor megy végbe bennünk, ha énünk „keresztre van feszítve”. Életed melyik területén hallod a kalapácsütéseket? Ezek azok a területek, melyeket még nem adtunk át; azok, amelyek a legtöbb gondot okozzák neked, nem igaz?
Pál így írja le a küzdelmet a test és a lélek között, mellyel naponként szembesülünk: „Azok körében, akik Krisztushoz tartoznak, mindent, ami arról szól, hogy a magunk útját járjuk, és gondolkodás nélkül beveszünk mindent, amit más szükségesnek tart, végérvényesen elpusztítanak – keresztre feszítenek. Mivel ez az az életmód, amit választottunk, a Lélek élete, legyen gondunk rá, hogy ez ne csupán egy eszme legyen a fejünkben, vagy egy érzés a szívünkben, hanem dolgozzuk ki ennek a megélését a legapróbb részletekig…” (Galata 5:24-25 TM) Mit jelent „Krisztussal együtt megfeszítve” lenni? Ruth Calkin azt írja Tell Me Again, Lord, I Forget [Mondd el újra, Uram, elfelejtettem!] című könyvében: „Először azt kértem, Uram, hogy állj ki mellettem. A zsoltárossal együtt így imádkoztam: ’Az Úr velem van… védd meg a jogaimat, Uram!’. De minden kérlelésem ellenére verítékben fürödve feküdtem a sötétben, míg teljes megadással így nem kiáltottam: ’Ne állj ki mellettem, Uram, csak végy a kezedbe!’ – és egyszerre reggel lett.” Állítólag egy napon, amikor kopogtak Luther Márton ajtaján, és egy férfi megkérdezte: „Itt lakik Dr. Luther Márton?”, Luther így felelt: „Nem. Ő meghalt. Itt Krisztus lakik.” A jogaid, az éned és a komfortérzeted többé nem számít. Azt kérdezed, akkor mi számít? Meghalni önmagunknak, és Jézust tenni életünk urává!

csütörtök, november 26, 2009
Fontos!
Ha van valaki, aki Budapest-i és olvassa a bloggomat, kérem, hogy hagyjon egy üzenetet az üzenőfalamon. Minél hamarabb!!! Köszönöm!
Elvégezték ma a biopsziát
Mátyás még Kolozsváron van. Ma délelőtt végezték a biopsziát. 3 hét múlva lesz meg a szövettani vizsgálat eredménye. Fájdalmai voltak utána. Imádkozzunk érte, hogy Isten enyhítse a fájdalmait, állitsa meg az állapotának a romlását. És kérlek imádkozzatok Anikóért (édesanyja), mert ő van mellette, Istvánért (édesapa), Istvánkáért és Kristófért (Mátyás két bátyja), hogy erősítse az Úr őket.
Vállalj személyes felelősséget! (2)
„Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak…” (1Péter 4:10)
Minden alkalommal, amikor felelős döntést hozol, felelősségteljesebbé válsz. A sikeres emberek nem másokat hibáztatnak, hanem vállalják a felelősséget cselekedeteikért és magatartásukért. Ők felelés-képesek – képesek arra, hogy megfelelő módon reagáljanak, nem számít, hogy milyen helyzettel néznek szembe. A felelősségvállalás mindig döntés, és csak te hozhatod meg. Ha a felelősségvállalás nem tartozik az erősségeid közé, akkor kezdd kicsiben! Máshonnan nem kezdheted, csak onnan, ahol éppen most vagy.
A felelősségvállalás mely területei a legnehezebbek számodra?
1) Végigcsinálni; vállalni a felelősséget, hogy befejezd, amit elkezdtél? Ha hajlamos vagy arra, hogy feladd, akkor tűzz ki magadnak viszonylag kis célokat, amelyek mégis bizonyos erőfeszítést kívánnak meg. Kezdd olyan területekkel, amelyek komolyan foglalkoztatnak, majd miután már néhány skalp ott lóg az öveden, elkezdhetsz más területekkel is megbirkózni.
2) A kis dolgokkal való törődés? Milyen gyakran feledkezel meg a kis dolgokról – amik mások számára nagy dolgok? Például elfelejted az évfordulókat és a születésnapokat, vagy elfelejted elhozni a ruhát a tisztítóból, kivinni a szemetet, esetleg elfeledkezel a gyerek meccséről? „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat” (Máté 5:16).
3) Továbblépés – nem várod-e, hogy majd valaki más megteszi helyetted? A legtöbbünknek van olyan nehéz döntése, amit már meg kellett volna hozni, de egyre halogatjuk. A tiéd mi? Miért nem teszel valamit? Írd le az érveket, hogy világosan lásd, miről is van szó. Most pedig írd le a döntéshozatal előnyeit. Ha már a szívedben tudod, hogy mit kellene tenned, kérj Istentől erőt, tedd meg, és tarts ki mellette! Ez a személyes felelősségvállalás!

szerda, november 25, 2009
Mátyásról újabb hírek
Ma délután beszéltem Mátyás édesanyjával. Kolozsváron vannak, holnap végzik a biopsziát, és 3 hette kell várni az eredményre. Az orvosok addig várnak. Mondta az édesanyja, hogy érzik az ima erejét, és jó tudni, hogy sokan ismeretlenül is mellette állnak. Ne hagyjátok abba az érte való könyörgést, és ha ismeritek őket, akkor felhivhatjátok, mert minden bátoritó szó erőt ad! Ha valaki ismeretlenül szeretné bátorítai őket az imatámogatás mellett, az írjon az e-mailemre, és megadom a telefonszámukat illetve e-mail címet.
"Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének!" - éljünk ezzel a lehetőséggel.
Vállalj személyes felelősséget! (1)
„Ha bölcs vagy, a bölcsességed megjutalmaz…” (Példabeszédek 9:12 NIV)
Ahhoz, hogy azt a fajta felelősséget tanúsítsd, amely sikeressé teszi az életedet:
1) Fel kell ismerned, hogy a siker elnyeréséhez önfegyelmet kell gyakorolnod. Minden alkalommal, amikor nem engeded meg magadnak, hogy olyat tegyél, amit nem kellene tenned, és elkezded azt tenni, amit tenned kell, fokozod a képességedet a felelősség felvállalására, és egyre többet tapasztalsz meg ennek a jutalmából.
2) Amit elkezdtél, fejezd is be! Kétféle ember létezik: azok, akik megteszik, és azok, akik megtehetnék. A felelősségteljes emberek végigcsinálják. És ezért értékelik őket mások.
3) Ne várd, hogy majd mások megteszik helyetted. Pál írja: „…mindenki a maga terhét hordozza” (Galata 6:5). A Dél-Karolinai Egyetem diákjaihoz szólva Alexander M. Saunders legfelsőbb bíró ezt mondta: „Attól fogva, hogy felelősséget ruháznak rád, nem feltételezheted azt, hogy majd valaki más felvállalja a nagyobb terheket, hogy valaki más kiáll az alapvető értékek mellett, hogy valaki más fog pályázni a posztra, törődni a szegényekkel, meglátogatni a betegeket, védeni a polgári jogokat, végrehajtani a törvényt, átadni az értékeket és megvédeni a szabadságot. Amit te nem értékelsz, azt nem fogják értékelni, amire te nem emlékszel, arra nem fognak emlékezni, amit te nem változtatsz meg, az nem fog megváltozni, amit te nem csinálsz meg, az nem lesz elvégezve. Ha akarod, képes vagy olyan társadalmat formálni, amelynek a vezetői… kevésbé lesznek megszállottjai a pénznek. Itt nem az a kérdés, hogy mit kell tenni, hanem egyszerűen az, hogy van-e akarat a megtételére.”
Néha azért nem vállaljuk a felelősséget, mert azt gondoljuk, mások alkalmasabbak rá. Nem, azok, akik az életben jelentőset alkotnak, nem azért teszik, mert ők a legfelkészültebbek, hanem egyszerűen azért, mert eldöntötték, hogy megpróbálják. Ráadásul Isten nem a képzetteket hívja el, Ő kiképezi az elhívottakat!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)