Sáfárság (4)

„…ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.” (2Thesszalonika 3:10)

Egy történetben egy nagyon szomorú kinézetű fickó jött a templomba. „Mi történt?” – kérdezte a lelkész. „Két héttel ezelőtt meghalt a nagybátyám, és rám hagyott 75 000 fontot. Aztán a múlt héten meghalt a nagynéném, és rám hagyott 50 000 fontot.” „Akkor miért ilyen szomorú?” – kérdezte a lelkész. „Mert ezen a héten senki sem halt meg” – felelte az. Vicces történet, csak egy baj van: a Biblia azt mondja, hogy az ember „dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek” (Efézus 4:28). Az első feladat, amit Isten Ádámra bízott, az volt, hogy őrizze és művelje a kertet, hogy az gyümölcsöző legyen. Még abban a tökéletes környezetben is volt Ádámnak elvégzendő munkája. Ha jó sáfár akarsz lenni, és gyarapítani akarod a gazdád pénzét, akkor termelő munkába kell fognod. Ahhoz, hogy valamit tovább tudj adni, kell, hogy legyen valamennyi felesleged. Ez a probléma a szerencsejátékkal: a munka nem helyettesíthető a szerencsével. Nem az a dolgod, hogy olyan embereken segíts, akik nem akarnak dolgozni. Tony Evans írja: „A jó sáfár nem azon töpreng, hogy mikor kap egy szeletet a tortából alamizsnaként, a jó sáfár tortákat süt, élvezi munkája eredményét, és amije van, azt megosztja másokkal.” Vannak emberek, akik megkérdőjelezik a befektetést, mert nem illik bele a munkáról alkotott elképzeléseikbe. Nos, Isten azt mondta Ádámnak, hogy vessen. A vetés is befektetés az aratás reményében. Az első bűneset óta van az, hogy megpróbálunk módszereket találni a becsületes termelőmunka elkerülésére. A munkád része a sáfárságodnak. Úgy végzed, mintha Isten lenne a munkaadód? Merthogy Ő az!

Sáfárság (3)

„Jól van, jó és hű szolgám” (Máté 25:21)

Jézus tálentumokról szóló példázatában az első két intéző jutalmat kapott azért, mert megsokszorozta azt, amit a gazda rábízott. Az első így szólt az urához: „nézd, másik öt talentumot nyertem” (Máté 25:20). Ha Isten ránk bíz valamit, nem zsinegeket húzgálva ül a mennyben, hogy irányítson minket, mint valami bábokat. Szabad választásunk van. Szabadon elronthatjuk az ügyeit, vagy akár a lehető legtöbbet hozhatjuk ki belőlük. Az első két szolga azt tette a gazda pénzével, amit az elvárt tőlük. Isten nekünk adja – de nekünk kell kezelnünk. Isten nem fogja helyettünk kezelni! Ez eléggé nyilvánvaló a harmadik szolga sorsából, aki ezt mondta: „…Uram, tudtam, hogy kérlelhetetlen ember vagy… Félelmemben elmentem tehát, és elástam a talentumodat a földbe…” (Máté 25:24-25). Olyan volt ő, mint azok, akik azt mondják: „Isten elvárásai túl magasak. Attól félek, ha igent mondok neki, túl sokat fog követelni tőlem. Inkább csak itt maradok az oldalvonalnál, ahol biztonságban vagyok.” Ez rossz sáfárság és még rosszabb teológia. Ne hagyd, hogy bárki is meggyőzzön arról, hogy nem vagy képes arra, amit Isten kíván tőled! Az ő kegyelme által képes vagy rá! Az első két szolga tisztában volt a gazda elvárásaival – tulajdonképpen ezt jelenti jó sáfárnak lenni. Tudjuk, hogy Isten mit vár tőlünk, mert leírta Igéjében, csak olvassuk el! A gazda parancsa azért számított, mert a sáfárok munkája fontos volt. Valódi felelősségük volt, és munkájukat hűségesen végezték. Nos, te hol állsz a hűség ranglistáján? Ha nem vagy benne biztos, vizsgáld meg magad!

Sáfárság (2)

„…megjött ezeknek a szolgáknak az ura, és számadást tartott velük.” (Máté 25:19)

A tálentumokról szóló híres példázatában Jézus rámutat két dologra az Istennek végzett sáfárságunkra vonatkozóan: 1) A gazda „kinek-kinek képessége szerint” adott tálentumot (Máté 25:15). Isten tudja, hogy mivel tudsz megbirkózni, ezért nem ad többet, ne is kérj tőle! Ő tudja, hogy mire hívott el téged. A gazda nem terhelte meg az egytálentumos embert öt tálentum felelősségével, sem fordítva. Ezzel nem azt mondom, hogy azok, akiknek több mindenük van, jobb sáfárok, vagy hogy azok, akiknek kevesebbük van, rossz intézők, hanem, hogy Isten mindannyiunkat jól ismer, és ennek az ismeretnek a birtokában jól tudja, hogyan bánjon velünk. Azért tehát nem kell felelned, amit Isten nem bízott rád, hanem valaki másnak adta. Csakis magadért vagy felelős. Bármit is bízott Isten a te irányításodra, tudta, hogy képes vagy kezelni azt. 2) „Hosszú idő múlva aztán megjött ezeknek a szolgáknak az ura, és számadást tartott velük.” Lehet, hogy hosszú időnek tűnik, de Jézus újra el fog jönni! Nem gondolta meg magát, és nem változtatta meg a tervét. Először azért jött el, hogy megmentsen, másodszor azért jön, hogy uralkodjon – és megjutalmazza sáfárait. „Ki tehát a hű és okos sáfár, akit az úr szolgái fölé rendel…? Boldog az a szolga, akit, amikor megérkezik az úr, munkában talál!” (Lukács 12:42-43). Ne fáradj bele, és ne engedd, hogy eltérítsenek! Tartsd a szemedet a jutalmon! Képzeld el, amikor a Gazda majd azt mondja neked: „Jól van!” Hiszen ezt szeretnéd hallani, nem igaz?

Sáfárság (1)

„Adj számot a sáfárságodról!” (Lukács 16:2)

A bibliai sáfárság fogalmának megértéséhez a kulcs az, ha tisztázzuk a „tulajdon” kérdését. Az intéző nem tulajdonosa annak a birtoknak, amelyet igazgat, ezért úgy kell intéznie a dolgokat, hogy egyik szemével mindig azt nézze, hogy főnökének, a tulajdonosnak kedvére tegyen. Manapság ez az, ami irritál minket. Azt gondoljuk: „Az időm az enyém. A képességeim az enyémek, hogy a karrierem építésére használjam őket, mert kemény munkával én fejlesztettem őket. Ezek az én dolgaim, megvettem őket, megfizettem értük.” A Biblia azt mondja: „Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna? (1Korinthus 4:7). Minden jó dolog, amivel rendelkezel, Istentől kapott ajándék – próbáld ezt észben tartani! A jó sáfár, mint a bölcs befektető, három dolgot tesz: 1) A jövőbe tekint. Nem engedi, hogy azok befolyásolják vagy eltereljék, akik engednek mindent elveszni az azonnali örömért, és csak a pillanatnak élnek. 2) Fegyelmezett és türelmes. Rendületlen marad, hozzon az élet akár jót, akár rosszat, mert megérti, hogy: „…a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk” (Galata 6:9). 3) Vállalja a kockázatot a gazdája javára. Nem ostoba kockázatokat, de megimádkozott, körültekintően átgondolt kockázatokat. Egyetlen befektető sem lehet teljesen biztos a pénzügyei jövőjét illetően, hiszen bármikor történhet valami drasztikus dolog, ami összeomláshoz vezethet. De van egy különbség: ha Isten életünkre vonatkozó tervét követjük, akkor, még ha el is veszítünk valamit itt a földön, sokkal többet nyerhetünk a mennyben.

Szeretni az embereket

„…szeressétek egymást…” (János 15:12)

Szeretni az embereket csak homályos fogalom, hacsak nem teszed a következő öt dolgot: 1) Az emberek bizonytalanok – adj nekik biztonságérzetet! A felszín alatt fájdalmas múlt emlékei lapulnak, és amiatt való aggodalmak, hogy mi jöhet még! Mondd el nekik, hogy Isten azt mondja: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged” (Zsidók 13:5). Ha semmi más nem működik, Isten Igéje fog! 2) Az embereknek szükségük van arra, hogy különlegesnek érezzék magukat – dicsérd őket! Tedd akkor, amikor a legkevésbé sem számítanak rá, és tedd világossá, hogy semmit sem vársz viszonzásul! Mary Kay Ash, aki egy nagy kozmetikai céget alapított az USA-ban, ezt mondta: „Mindenki hord egy láthatatlan táblát a nyakában, amire ez van ráírva: »Érd el, hogy fontosnak érezzem magam!«”. Figyeld csak meg, milyen gyakran mondja nekünk Isten Igéje, hogy Isten mennyire szeret minket, hogy milyen különlegesek vagyunk, és hogy Istennek terve van az életünkkel. 3) Az emberek jobb holnapot keresnek – adj nekik reményt! Hadd tudják meg, hogy ha Istent teszik életük központjává, akkor a jövő jobb lehet, mint a múlt volt. „…amíg az Urat kereste, sikert adott neki Isten” (2Krónika 26:5). 4) Az embereknek megértésre van szükségük – figyelj rájuk, hallgasd meg őket! A gond az, hogy ez több időbe kerül, mint amennyit hajlandók vagyunk feláldozni. Annyira sietünk tanácsokat adni és továbblépni, de ez nem működik. Addig nem tudjuk az embereket „megjavítani”, amíg nem érzik, hogy megértjük őket. 5) Az embereknek példaképekre van szükségük – légy te is az! Pál azt mondta a korinthusiaknak: „Legyetek a követőim, mint én is követője vagyok a Krisztusnak” (1Korinthus 11:1). Túl sokszor nem vagyunk tudatában annak, hogy milyen példát adunk, és milyen hatással vagyunk másokra. Tetszik vagy sem, amit teszel, vagy nem teszel, befolyásol másokat. Amikor majd eltávozol e világból, nem hagysz hátra mást, csak azt, hogyan hatottál másokra.

Csak egy kis kép...

Próbáld meg elkerülni a viszályt!

„Ne legyen viszály köztem és közted…” (1Mózes 13:8)

Amikor a közös legelők már túl kicsinek bizonyultak nyájaik számára, Ábrahám ezt mondta az unokaöccsének, Lótnak: „Ne legyen viszály köztem és közted… hiszen rokonok vagyunk!” (1Mózes 13:8). Két fontos leckét tanulhatunk meg ebből a történetből: 1) Ne várj, ragadd meg a kezdeményezést! Ábrahám nem mondta azt: „Nem akarok ezzel foglalkozni”. Nem, ő megértette, hogy ha ez így megy tovább, akkor éket verhet kettőjük közé, ezért csírájában elfojtotta. Utólag már bölcsek lehetünk, de a tartós kapcsolatokhoz előrelátásra van szükség. Isten csak nemrég mondta Ábrahámnak: „… megáldalak, naggyá teszem nevedet…” (1Mózes 12:2). De a növekedés és az áldás bölcsességet kíván. Mivel Isten terve beteljesedőben volt Ábrahám életében, ezért ezt a helyzetet kezelni kellett. Senki sem örül a konfrontációnak, de a jövendő békéje és gyarapodása megköveteli, hogy a dolgokat bölcsen kezeljük, mielőtt kicsúsznak a kezünk közül. 2) Ne aggódj amiatt, hogy esetleg kárt vallasz, Isten majd elrendezi a dolgot számodra. Lót, kettőjük közül a fiatalabb, a termékeny, bőséges vízellátású földeket választotta a Jordán völgyében, Ábrahámnak hagyva azt, amivel úgy tűnt, nagybátyja rosszabbul jár. Idősebb félként Ábrahámnak megvolt a lehetősége, hogy jogaira hivatkozva a jobb földet magának követelje, de nem tette. Azért, mert felismert két dolgot: a) ezzel véget ér Lóttal való kapcsolata, épp ezért itt az ideje nagylelkűen búcsúzni egymástól, nem pedig viszállyal. b) Az ő célkitűzései és az ő értékrendje összeegyeztethetetlen Lótéval. Amit Lót választott, füstbe ment; amit Ábrahám választott, áldássá lett az egész emberiség számára. Légy tehát békességszerző, és járj Isten áldásában!

Jócselekedet

„Ne késs jót tenni…!” (Példabeszédek 3:27)

Dan Clark visszaemlékszik arra, amikor tinédzser korában sorban állt az édesapjával, hogy jegyet vegyenek a cirkuszba. Észrevettek maguk előtt egy szegény családot. A szülők egymás kezét fogták. Nyolc gyermekük volt, valószínűleg mind fiatalabb 12 évesnél. Látható volt, hogy a cirkusz valami egészen új kaland lesz számukra. A pénztáros megkérdezte, hány jegyet kérnek. A férfi büszkén így válaszolt: „Nyolc gyermekjegyet és két felnőttjegyet kérnék”. Amikor a pénztáros megmondta a végösszeget, a feleség elengedte a férje kezét és lehajtotta a fejét. A férfi kissé közelebb hajolt az ablakhoz és megkérdezte „Mennyit is mondott?” A pénztáros elismételte az árat. A férfinak szemmel láthatóan nem volt annyi pénze. Összetörtnek tűnt. Clark azt mondja, hogy az édesapja mindezt látva elővette a pénztárcáját, kivett belőle egy húszfontost, és leejtette a földre. Azután lehajolt, felvette a bankjegyet, és megérintette a férfi vállát, ezt mondva: „Elnézést, azt hiszem, ez az öné”. A férfi pontosan tudta, hogy mi történik. Clark apjának szemébe nézett, megragadta a karját, kezet szorított vele, és könnyek között mondta: „Köszönöm, köszönöm, uram. Ez igazán sokat jelent nekem és a családomnak”. Clark és az édesapja visszamentek az autójukhoz, és hazamentek. Nem volt elég pénzük arra, hogy cirkuszba menjenek aznap este, de ez nem számított. Áldássá lehettek egy egész család számára, és ez olyan dolog volt, amit egyik család sem fog soha elfelejteni. Ezt hívják úgy, hogy „jócselekedet”.

A „hit szabályai” szerint élni

„Hitben haltak meg ezek mind…” (Zsidók 11:13)

A Biblia azt mondja: „Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat…” (Zsidók 11:13). A hit emberei előre látják, amit Isten megígért, akár megtapasztalják megvalósulásukat, akár nem. „Hogy hihetek egy ígéretben, ha nem láttam beteljesedni?” – kérdezed. Az olyan emberek, mint Ábrahám nem érték meg, hogy lássák Isten életükre vonatkozó ígéretének teljes beteljesedését, de úgy haltak meg, hogy hittek benne. Istenben bízni azt jelenti, hogy biztosra veszed szavát, akkor is, ha még nincs semmi látható megnyilvánulása annak, hogy amit mondott, az valósággá lesz. Ha már a halálos ágyadon vagy, és még mindig nem teljesedett be, akkor is bízol benne. Ezt jelenti hit által élni. Az idézett igében az a kifejezés, hogy „hitben”, különbözik attól, amit a szakasz többi részében olvashatunk: „hit által”. A „hitben” igazából azt jelenti: „a hit szerint, a hitnek megfelelően”. Ezek az emberek a „hit szabályai” szerint éltek. A hit volt az uralkodó alapelv az életükben! Ezért, még ha úgy mentek is a sírba, hogy nem látták megvalósulni Isten ígéreteit, mégis úgy távoztak, hogy ezt mondták: „Isten akkor is igazat mondott”. Tudták, hogy a beteljesedés el fog jönni, és ennek várásában éltek. Ezt kéri ma tőled is Isten. Azt szeretné, hogy úgy élj előtte, hogy számítasz ígéreteire akkor is, ha minden körülmény ellene szól annak, amit az ígéret állít. Azt is jelenti, hogy nem manipulálod a körülményeket, hogy „besegíts” Istennek, mint ahogy Sára tette, amikor Izmael született. Azt jelenti, hogy bízol Istenben, hogy az Ő módszereivel, az Ő időzítése szerint és az Ő dicsőségére be fogja teljesíteni.

Te nem mentheted meg magad!

„…ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.” (Efézus 2:8)

Ha egy életmentő meg akar menteni, nagy hiba, ha segíteni próbálsz neki. Először ez talán nem tűnik problémának, hiszen végtére is általában arra szoktuk biztatni az embereket, hogy segítsenek magukon. De ha mély vízben kapálódzol, könnyen elfáradsz, és gyorsabban elsüllyedsz – sőt még másokat is lerántasz magaddal. Ezért mondja az életmentő, hogy hagyd abba a küszködést, és bízz benne. Értsd meg: Istennek nincs szüksége a te segítségedre ahhoz, hogy megmentsen! A Biblia azt mondja: „Elvette bűneinket… és életre keltett Krisztusban. Ezt ő egyedül végezte el, a mi segítségünk nélkül… csak annyit kell tennünk, hogy bízunk benne… Isten ajándéka ez az elejétől a végéig! Nem mi játsszuk a főszerepet. Ha rajtunk múlt volna, akkor most azzal kérkednénk, hogy mi tettük mindezt!” (Efézus 2:4-9 TM). Amikor Nikodémus elment Jézushoz, hogy a megváltásról beszélgessen vele, azt gondolta, Jézus majd azt fogja mondani, hogy bizonyos vallásos tantételeket és cselekedeteket kell betartania. Amit ez a kiváló vallási vezető képtelen volt felfogni, az a megváltás mindent átölelő lényege: hogy nem tudjuk kiérdemelni azt, hogy Isten elfogadjon. Őt nem fogják meghatni a jócselekedeteink; az Ő szemében: „…minden igazságunk olyan, mint a szennyes ruha…” (Ézsaiás 64:6). Ez valóban alázatra késztető gondolat! Robert Lowry írta: „Semmi sincs, ami engesztelés lenne bűneimért, csak Jézus vére. Összes jótettem sem elég, csak Jézus vére. Ó, drága ez az áradat, hófehérre mos engem. Semmi más ilyen forrást nem találok, csak Jézus vérét.”* Pál azt írja: „… Isten kegyelme… ingyen ajándék…” (Róma 3:24 NCV), és ezt az ajándékot ma neked is kínálja. Elfogadod? * Robert Lowry ismert énekét magyarul is énekeljük. Műfordítása: „Mi tisztít meg bűnömtől? Csak a bárány Jézus vére. Hol gyógyulok meg ebből? Jézusomnak sebeibe’! Ó, drága ez az ár, itt jóvá lesz a kár, itt megnyugszik lelkem a Bárány Jézus vérében.”