"Szívem zsong a szép szavaktól, művemet a királynak mondom el, nyelvem gyors, mint az írnok tolla."
szerda, június 29, 2011
szombat, június 04, 2011
Mai Ige
Úgy néz ki, hogy nem tehetem ki többet a Mai Igét! Sajnálom, mert tudom, hogy sokan olvasták visszamenőleg innen.
Kaptam az üzenőfalra egy figyelmeztetést, amit ti is elolvashattok. Írtam a Mai Ige oldalára, kértem, hogy ott is lehessen visszamenőleg is olvasni az elmélkedéseket. Várom a visszajelzésüket... Akik igénylik, és valamelyiket nem sikerült elolvasni, szívesen elküldöm e-mailben, csak szóljon nekem!
péntek, június 03, 2011
Isten békéje
„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek!” (János 14:27)
Az aggodalmaskodás olyasmi, amit megengedsz magadnak – a békesség az, amit keresel. Az egyik fordítás így adja vissza Jézus szavait: „…Ne engedjétek meg magatoknak a rettegést…” (János 14:27 NKJV). Ez azt jelenti, hogy irányítani tudod, mi jár a gondolataidban.
Hogyan? Úgy, hogy két dolgot teszel: 1) Teletöltöd elmédet Isten Igéjével. Nem csak azzal az Igével, amit futólag elolvasol, hanem azzal az Igével, amelyet végiggondolsz, alkalmazod minden körülmények között, és amelyre, mint egyetlen biztos alapra, rá tudsz állni krízisek idején. 2) Minden helyzetet Isten kezébe teszel, és Benne bízva ott is hagyod. Íme egy imádság, ami segíthet ebben: „Uram, akkora a fejetlenség és a zűrzavar! Mindenki akar belőlem egy darabot. Túl sok a tennivaló, és sosincs elég idő elvégezni. A fejem tele van mindenféle szeméttel, a szívem meg majd megszakad. Uram, hol vagy? Úgy érzem magam, mint a tanítványok a viharban, amikor a szél és a hullámok csaknem felborították a hajójukat. Ugyanúgy kiáltok, mint akkor ők: „Valaki ébressze már fel Jézust – mindjárt megfulladok!” Az életem viharai már majdnem elsüllyesztették a csónakomat – többet már nem bírok elviselni. Békesség Fejedelme, szükségem van Rád. Atyám, aki soha nem szunnyadsz, és nem alszol, vedd át az irányítást! Vigasztalásra és bátorságra van szükségem, melyet csak a te Lelked adhat. Szólj, Uram, mert a szél még mindig emlékszik a hangodra! Hadd találjak egy csendes helyet Benned, egy helyet, ahol kebledre hajthatom a fejem, hallgathatom szívverésedet, és biztonságban érezhetem magam. Ámen.”

csütörtök, június 02, 2011
Engedd, hogy Ő vigasztaljon!
„…minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket” (2Korinthus 1:3-4)
Isten otthonossá teheti számodra a mégoly kényelmetlen, barátságtalan helyeket is. Ki tud húzni az olyan helyzetekből, amikről azt hitted, örökre ott ragadtál. Békességet és nyugalmat tud adni még a fájdalmak között is. Mielőtt életed véget ér, élni fogsz, szeretni fogsz, és veszteségeket fogsz átélni. Bizonyos dolgok elvesztése igazából segít abban, hogy értékelni tudd azt, ami megmaradt. A kudarc keserű íze teszi a sikert még édesebbé. Hogyan tudnád a győzelmet ünnepelni, ha nem ismernéd a vereséget? Minden napodat úgy éled, hogy nem tudod, mit tartogat a holnap, de tudod, hogy Isten tartja kezében a holnapjaidat.
A holnapod nem a főnököd, a befektetési tanácsadód, a házastársad vagy bárki más kezében van. Nincs a te kezedben sem, hogy irányítsd vagy manipulálhasd. Nem, minden holnapod Isten kezében van! Tehát bármit is teszel, először ismerd meg Őt, mert szükséged van Rá! És Ő mindig ott lesz számodra. Ott lesz, amikor már mindenki és minden elhagyott. Ott lesz számodra a legsötétebb helyeken is. Ígérete számodra ez: „…Lehet, hogy egész este tart a sírás, de reggelre eljön az öröm” (Zsoltárok 30:5 AMP). Bármilyen hosszú is az éjszaka, a reggel mindig elérkezik és vele az Ő öröme. Gondolj csak bele, nem számít, milyen sötét az éjszaka, eddig még mindig megérted, hogy meglásd a reggelt! Igaz? Isten kegyelme megvédett, gondoskodott rólad, biztonságot adott, megnyugtatott, vigasztalt és átvitt az éjszakán. Az idők és az évszakok változnak – de Isten soha! Ő mindig a „minden vigasztalás Istene” , és Ő vigyáz rád ma is!

szerda, június 01, 2011
Jézus „vállalta a zuhanást” érted
„…Krisztus is szenvedett… az Igaz a nem igazakért…” (1Péter 3:18)
A keresztnél két dolgot láthatunk: 1) Hogyan érez Isten a bűnnel kapcsolatban. Isten szent, Ő a bűn minden formáját halálbüntetést érdemlő támadásnak tartja. „Ezt mondja az Úr e népnek: Úgy szerettek ide-oda futkározni, lábaikat meg nem tartóztatták! Azért az Úr nem kedvelte őket. Most megemlékezik az ő bűnökről, és vétkeikért megfenyíti őket” (Jeremiás 14:10). A bűnbánat témáját nem fogadja szívesen egy olyan nemzedék, amely racionális magyarázatokat keres a bűnre. Egy jó orvos azonban megmondja neked, hogy mennyire beteg vagy, azért, hogy rávegyen téged az életedet megmentő gyógyszerek bevételére. 2) Hogyan érez Isten a bűnössel kapcsolatban. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3:16). A Chicago Tribune tudósít arról, hogy 1997. június 22-én Michael Costello negyvenkét éves ejtőernyős-ugrás oktató, a Florida állambeli Mt. Dora lakója, kiugrott egy repülőgépből 12000 láb [kb. 3650 m] magasan egy Gareth Griffith nevű huszonegy éves újonc ugróval. A kezdő ejtőernyős hamarosan megtudta, milyen jó oktatója van. Amikor az újonc meghúzta az ejtőernyő-kioldót, az ernyő nem nyílt ki. Tovább zuhanva a föld felé a biztos halállal nézett szembe. Ám ekkor az oktató valami elképesztő dolgot tett. Mielőtt földet értek volna, az oktató átfordult, hogy ő érjen talajt először, az újonc pedig őrá essen. Az oktató azonnal szörnyethalt. A kezdő ugró gerince megsérült ugyan a zuhanástól, de nem bénult le. A kereszten Jézus „vállalta az ugrást és felfogta a zuhanást” érted. Ma azt kéri tőled, hogy te pedig élj érte. Megteszed?
kedd, május 31, 2011
Só és világosság
„Ti vagytok a föld sója… Ti vagKrisztus bírálói igazat állítottak, amikor ezt mondták: „Fellázítja a népet…” (Lukács 23:5). Az apostolok bírálói is igazat mondtak azzal, hogy: „Ezek… az egész világot felforgatták…” (ApCsel 17:6). Jézus és tanítványai inkább „Rajta, csináljuk már valamit!” típusú emberek voltak, mint „Ne zavarjuk fel az állóvizet!” típusúak. Te melyik fajta vagy? Jézus azt mondta: „Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5:13-16).
A só célja az ízesítés, nem pedig a sótartóban való üldögélés. A lámpás célja, hogy világítson, nem csupán az, hogy lakberendezési tárgy legyen. Ha félénk vagy, ha nem tudod jól kifejezni magad, vagy ha nem ismered elég jól a Szentírást ahhoz, hogy másoknak beszélni tudj róla, az nem elfogadható mentség. Vannak emberek, akiknek az életében te vagy az egyetlen keresztyén ember, akivel valaha is találkoznak, ezért sok múlik rajtad. Jim Elliot misszionárius, aki mártírhalált halt, ezt mondta: „Isten az ő szolgáit tűz lángjaivá teszi. Gyúlékony vagyok? Uram, ments meg, nehogy más, jelentéktelen dolgok miatt éghetetlen legyek! Itass át Lelked olajával, hogy lángolhassak! Hadd legyek én a te tüzelőanyagod, az Isten lángja!” Legyen ma ez a te imád is!ytok a világ világossága.” (Máté 5:13-14)

hétfő, május 30, 2011
Te csak hajts, és engedd, hogy Isten rendezzen!
„Uram, vezess engem… egyengesd előttem a te útadat!” (Zsoltárok 5:8 Károli)
Hannah Whitall Smith írja: „Isten hangja mindig összhangban van önmagával, nem számít, hányféle módon szól. A hang lehet sokféle, de az üzenet csak egy. Ha Isten valamire azt mondja, hogy tegyem meg, vagy éppen, hogy ne tegyek meg valamit, valószínűleg nem fogja egy másik hangon épp az ellenkezőjét mondani… ezért az én módszerem Isten hangjának felismerésére az, hogy kipróbálom, beleillik-e a harmóniába”.
Ahhoz, hogy tudd, valóban Isten vezet, a következő dolgokat kell tenned: 1) Hinned kell, hogy van egy terve az életedre. 2) Több időt kell eltöltened imádságban, kérve, hogy jelentse ki tervét. 3) Lépned kell és engedelmeskedned, akkor is, ha nem mond el mindent, amit tudni szeretnél. 4) Biztosnak kell lenned abban, hogy még a nehéz időkben is ő irányítja lépteidet. A Ben-Hur című film forgatásakor Charlton Hestonnak hosszú órákon át gyakorolnia kellett a fogathajtást a film kocsiverseny jelenetéhez. Nagyszerű fejlődést ért el, de meg volt győződve arról, hogy a feladat sokkal nagyobb, semhogy meg tudna birkózni vele. Ezért odament a legendás filmrendezőhöz, Cecil B. DeMille-hez, és ezt mondta: „Keményen dolgoztam azért, hogy beletanuljak a fogathajtásba. Azt hiszem, tudok úgy hajtani, hogy meggyőző legyen a jelenet, de nem hiszem, hogy meg tudom nyerni a versenyt.” Egy percnyi csend után DeMille elmosolyodott, és azt mondta: „Te csak hajts, én majd rendezek.” Heston megtette, és a kocsiverseny lett a film egyik legemlékezetesebb jelenete. Nincs szükséged minden válaszra, csak abban kell biztosnak lenned, hogy teljesen engedelmeskedtél az Istentől kapott utasításoknak. Ha ezt tudod, csak hajts, és engedd, hogy Ő legyen a rendező!

vasárnap, május 29, 2011
Amikor a segítség árt
„Aki igaznak mondja a bűnöst, azt átkozzák a népek…” (Példabeszédek 24:24)
Hazudtál már valaha, hogy megvédd egy szeretted jó hírnevét? Vagy falaztál neki? Vagy a „segítségére” siettél, anélkül, hogy megkért volna rá? Nem az együttérzés olyan cselekedeteiről beszélünk, amire valóban szükség volt, hanem arról a fajta „támogatásról”, kimentésről [pszichológiai szakkifejezéssel: enabling], amely a segítségnyújtás romboló formája. Természetes, hogy meg akarjuk védeni szeretteinket tetteik fájdalmas következményeitől, de ha mindig kihúzzuk őket a bajból, végül dühösek leszünk, és áldozatnak fogjuk érezni magunkat, mert valami olyat tettünk, amit igazából nem akartunk; valamit, ami nem a mi felelősségünk volt. A Biblia azt mondja, hogy hiba, ha a bűnösnek azt mondjuk: „ártatlan vagy”. Ha folyton „megmentjük” őket, akkor csak meghosszabbítjuk számukra a mély völgyet, melyet végig kell járniuk ahhoz, hogy teljes emberként érjenek ki a másik oldalon.
Pál azt mondta: „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?” (Róma 7:24). Van, hogy az embernek el kell jutnia a nyomorult állapotig, mielőtt felismeri, hogy mire van igazán szüksége, épp úgy, ahogyan a tékozló fiúnak is mélyre kellett jutnia, mire komolyan vette a bűn kérdését. Atyja pedig hagyta, hogy ez megtörténjen. Okkal hívják ezt kemény szeretetnek! „Ekkor [a tékozló fiú] magába szállt és ezt mondta: … itt éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem…” (Lukács 15:17-18). Természetes, hogy foglalkoztat a másik sorsa, de ha átléped a határt, mert úgy érzed, mindenképpen neked kell gondoskodnod róla, azzal bár segíteni próbálsz, mégis ártasz a másiknak, mert azt sugallod, hogy ő képtelen kezelni az igazságot, és nem tudja megtanulni a leckét. Tehát húzódj vissza, és tedd szerettedet Isten kezébe! Isten még nálad is jobban szereti őt.

szombat, május 28, 2011
Isten gondoskodni fog rólad!
„…ő gondot visel rád…” (Zsoltárok 55:23)
Gladys Aylward, aki több mint ötven évvel ezelőtt misszionárius volt Kínában, menekülésre kényszerült, amikor a japánok megszállták Juncsenget. Egyetlen segítővel száz árva gyereket vezetett át a hegyeken a szabad Kína felé. Az út során megragadta a félelem. Egy átvirrasztott éjszaka után reggelre már semmi reménye sem maradt arra, hogy eljussanak a biztonságba. Egy tizenhárom éves lány emlékeztette őt kedvenc történetükre, ahogy Mózes átkelt a Vörös-tengeren. „De én nem vagyok Mózes” – sóhajtott Gladys kétségbeesetten. „Persze, hogy nem vagy,” – mondta a lány – „de Isten még mindig Isten!” Amikor Gladys az árvákkal végül átjutott, újból bebizonyosodott, hogy nem számít, mennyire alkalmatlannak érzed magad, Isten még mindig Isten, és még mindig bízhatunk Benne.
Néha Isten lecsendesíti a tengert, máskor engedi, hogy a vihar kitombolja magát, és minket csendesít le. Akár így, akár úgy, Ő megőriz és átvisz rajta minket. Mindig van választásunk: vagy átadjuk a terhet Istennek, vagy megpróbáljuk magunk cipelni. Hogyan gondoskodik rólunk Isten? Egyszerre csak egy napig. Emlékszel az izráelitákra a pusztában? Táplálásukra Isten naponta mannát küldött az égből. Figyeld csak meg, hogyan működött ez: családtagjaid száma határozta meg a kapott manna mennyiségét – se többet, se kevesebbet nem kaphattál. Továbbá Isten csak annyi mannát engedett gyűjteni, amennyi egy napra elég, ha megpróbáltál többet felhalmozni, rádrohadt. Érted a lényeget? Tehát bízz ma Istenben, és hagyd a holnapot az Ő kezében! „Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád!”

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)