Három karácsony fényében élek
s járom az utat, míg hazaérek.
Mély szakadékban, meredeken,
holt sivatagban, zord hegyeken,
szomorú ködben kell néha mennem,
fekete felleg fog körül engem.
Ó, milyen sokszor megállna lábam,
ha nem járhatnék három karácsony
fénye nyomában.
Vártam az elsõt éveken át,
nappalokon és éjjeken át.
Gyermeki álmok ösvényein
felé indultak lépéseim.
Zsongó tavaszban, halk éjeken,
utána sírt már az énekem.
Adventi lángok róla lobogtak.
fenyõn a gyertyák róla ragyogtak,
róla zenélt az esti harang,
feléje hívott: árván bolyongót
és úttalant.
S életem felett felkelt a Csillag.
Sugárzó hajnal ragyogva virradt .
Szívem, a szegény egyszerû jászol
ujjongva újult már a csodától:
Volt kit boldogan bezárnia,
benne pihent az Isten Fia…
Zizegõ szalmán, nem bársonyon.
Ez volt az elsõ, életújító
karácsonyom!
A második meg… mindennapos.
Ébred a hajnal, a harmatos,
s áldott az üde, reggeli óra:
készülhetek a találkozóra,
Égi Vendégem fogadhatom
ünneplõ szívvel mindennapon.
Ha elindulok, hogy Õ vezessen,
hogy Õ emeljen fel, ha elestem.
Adjon erõt, hisz énbennem nincsen
keresztet, terhet boldogan vinnem.
Szüntelen várom. Õt keresem,
nélküle árván ínségesen.
S vele mindennap találkozom.
Ez a második, soha nem múló
karácsonyom.
De a lelkem még többre sóvárog,
és karácsonyra még egyre várok.
Megyek a földi zord utakon,
míg színrõl-színre megláthatom
mennyei trónján, akiben hittem,
és aki felé vándorlok itt lenn.
Addig én mindig elõre nézek.
Fogynak a napok, futnak az évek,
utak maradnak messze mögöttem.
Megyek elõre vágytól ûzötten.
Addig a földön nincs pihenés.
Minden az enyém, mégis kevés.
Sietek addig mindenen át
elérni ott fenn életem örök
karácsonyát.
Három karácsony gyermeke, élek,
és ha elalél bennem a lélek,
három karácsony kézen fog engem.
Hozsánnás szóval három karácsony
éneket zengem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése