Az elhagyottság kezelése (1)

„Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: »Vajon ti is el akartok menni?«” (János 6:67)

Azt kérdezzük: „Mi lesz velem, ha elmennek, és soha nem jönnek vissza?” Az egyik legnagyobb félelmünk az elhagyatottságtól való rettegés. Figyeld csak meg a kisbabát, amikor az anya elhagyja a szobát – rémület jelenik meg kicsi arcán. Emlékezetünk megőrzi ezeket a traumatikus pillanatokat, és újra előhívja őket, amikor egy fontos kapcsolat széthullik a kezeink közt. Jézus megérti, hogyan érzel. „…tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé” (János 6:66). Mi volt erre a reakciója? Közönyösség? „Kinek van szüksége rád?” Hamis virtuskodás? „Nélküled is elboldogulok!” Bosszú? „Nem haragszom, de még számolunk.” Nem! Teljesen és mélyen emberi érzéseit hallhatjuk: „…ti is el akartok menni?” (János 6:67). Ebben minden benne van: a veszteség fájdalma, a jövőn való tűnődés, előre látása annak, hogyan fog mindez hatni ránk, és hogy vajon képesek leszünk-e túljutni rajta.

Amikor kénytelen vagy szembenézni azzal, hogy valaki, akit szeretsz, elhagy, és rettegsz az elvesztésétől, emlékezz:

1) Azok az erőfeszítések, melyekkel megpróbálsz megtartani valakit, aki el akar menni, általában nem működnek. A könyörgés, manipuláció, könnyek és ígéretek legtöbbször csak a távozásra irányuló elszántságot erősítik.

2) Időnként mind átéljük, hogy összetörik a szívünk, mert elveszítünk valakit, akit szeretünk, vagy csalódunk az emberekben. Ezért mondja Isten újra és újra nekünk: „Ne félj, én veled vagyok”.

3) A fájdalom, amit érzel jogos. Azok, akik azt mondják: „Nem kellene így érezned”, jó szándékúak, de tévednek. Ha elfogadod a fájdalmat, azzal megindul az „érzés – kezelés – gyógyulás” folyamata. Nem tudod gyógyítani azt, amit nem érzel, vagy amit nem kezelsz. Tehát fogadd el az érzéseidet, vedd igénybe Isten kegyelmét, és lépj tovább a gyógyulás útján!

Kemény szeretet

„Kelj fel, és járj!?” (Máté 9:5)

A tévesen értelmezett együttérzés veszélyes, mert: a) felhatalmazza a másikat arra, hogy sajnálja magát, de semmit ne tegyen azért, hogy változtasson a dolgokon; b) még mélyebbre ássa a gödröt, így kevesebb esélye lesz a kijutásra; c) „tanult gyámoltalanságot” alakít ki, garantálva, hogy ezzel még kilátástalanabbnak érezze majd helyzetét. Van, amikor kemény szeretetre van szükség. Bár Jézus együtt érzett a sebzett emberekkel, soha nem csupán sajnálta őket. Amikor csak lehetséges volt, segítette őket abban, hogy segítsenek magukon. Mielőtt még cselekedett volna az érdekükben, gyakran megkérte őket, hogy tegyenek valamit. Utasításai néha radikálisnak tűntek. Például: „…Kelj fel… vedd az ágyadat, és menj haza!” (Máté 9:6). „»Leányod meghalt.« … Jézus… így szólt a zsinagógai elöljáróhoz: »Ne félj, csak higgy!«” (Márk 5:35-36). „…a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire, majd így szólt hozzá: »Menj el, mosakodj meg a Siloám-tavában!«… Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért” (János 9:6-7). Hogyan tudott egy béna ember felkelni, fogni az ágyát, és hazamenni? Hogyan várható el valakitől, aki épp akkor kapta a lánya halálhírét, hogy nyugodt maradjon? Hogyan tudott egy vak ember egyáltalán eltalálni egy bizonyos tóhoz? Ahelyett, hogy pusztán sajnálta volna őket, Jézus tettekre késztette ezeket az embereket. Segített nekik abban, hogy eltereljék gondolataikat a problémáikról, és arra ösztönözte őket, hogy tegyenek valamit. Előfordulhat, hogy úgy érezzük, kegyetlenek vagyunk, amikor konfrontálódunk a problémákkal küzdő emberekkel, de valójában „kemény szeretetre” van szükségük.

Vigyázz, mire kötelezed el magad!

„Melyik a legnagyobb parancsolat?” (Máté 22:36 NIV)

Amikor Jézustól megkérdezték, hogy „Melyik a legnagyobb parancsolat?”, így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből… Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Máté 22:37-39). Legnagyobb elkötelezettségeinknek tehát ezen a két parancsolaton kellene alapulniuk. Az a baj, hogy mindenféle dolgokba belekeveredünk, melyek akadályozzák, hogy ezt tegyük. A Biblia azt mondja: „Aki katonai szolgálatot teljesít, nem bonyolódik civil ügyekbe, parancsnoka tetszését keresi” (2Timóteus 2:4 NIV). Más szavakkal: vigyázz, hogy mire kötelezed el magad! Háromféle elkötelezettség létezik:

1) Drámai elkötelezettségek. Például házasságkötés vagy házvásárlás. Sajnos nem vesszük számításba a rejtett költségeket. Amikor házat veszünk, csupán a plusz négyzetméterekre gondolunk, nem arra a többletidőre, amelyet minden nap elvesz a családunktól a munkahelyre való ingázás.

2) Rutin elkötelezettségek. Ezek evilági dolgoknak tűnnek, de ne becsüld alá erejüket! Bármelyik szülő, akinek a gyermeke valamilyen csapatban játszik, és edzésekre jár, tudja, hogy mennyi időt emésztenek el a rutin cselekedetek.

3) Ki nem mondott elkötelezettségek. Ezek olyan elkötelezések, melyeket magunknak teszünk, de legtöbbször nem tartjuk be. Az életben a drámai elkötelezettségek kapják a legnagyobb figyelmet, de végül a rutin elkötelezettségek azok, melyek irányítanak. Mivel sok van belőlük, és mindennapos dolgokról van szó, amelyek magukban olyan kicsinek tűnnek, hogy nem érezzük, ahogy nő a szakadék aközött, amiről azt mondjuk, hogy leginkább számít nekünk, és aközött, amit valójában kezdünk az életünkkel. Ezért Jézus így egyszerűsítette le: „Szeresd az Urat… és… szeresd felebarátodat…” (Máté 22:37-39). Ha ezzel a mércével méred az életedet, nagyobb esélyed van rá, hogy a megfelelő elkötelezettségek szerint élj.

Milyen hibát vétesz? (4)

„A bölcsek nyugodt szavaira kell inkább hallgatni…” (Prédikátor 9:17)

Egy napon Cidkijjá király ezt mondta Jeremiás prófétának: „Akarok valamit kérdezni tőled, de ne titkolj el semmit előlem!” (Jeremiás 38:14). Cidkijjá ezzel olyan bölcsességről tett tanúbizonyságot, amivel mi nem mindig rendelkezünk. Valaki ezt írta: „Korábban kerültem a rossz híreket, de megváltoztam, és olyanná lettem, aki kéri őket. Már évek óta lehetőséget adok arra a hozzám közelállóknak, hogy nehéz kérdéseket tegyenek fel, és mondják el a véleményüket, ha nem értenek egyet velem. Nem szeretném, ha valaha is előfordulna, hogy hibát követek el, és aztán hallom, hogy valaki a csapatomból ezt mondja: „tudtam, hogy ez rossz döntésnek fog bizonyulni”. Azt akarom, hogy az emberek mondják a szemembe előre, és ne akkor, amikor már túl késő van ahhoz, hogy a tanácsuk segítsen. Ha valaki visszatart, mielőtt még végleg döntenél, nem jelenti azt, hogy nem lojális hozzád. Meg kell engedned, hogy fogós kérdéseket tegyenek fel, és belekössenek az ötleteidbe. A vezető meg kell, hogy adja ezt a döntési jogot a többieknek. Túl sokszor fordul elő, hogy a vezetők inkább olyan követőket szeretnének, akik behunyják a szemüket, és vakon követik őket, ahelyett, hogy nyíltan kimondanák, amit gondolnak. De ha mindenki csöndben van, amikor egy döntést fontolgatunk, valószínűleg nem lesznek csendben, amikor kiderül majd, hogy hová vezetett a döntés.” Sir Francis Bacon megfigyelte: „Ha valaki bizonyossággal indul, végül kétségei lesznek; de ha hajlandó arra, hogy kétségei legyenek az elején, akkor végül bizonyosságot talál.” Jób azt mondta: „Figyelmesen hallgattak rám, elnémultak, ha tanácsot adtam” (Jób 29:21). Folyamatosan fel kell tenned magadnak a kérdést: Hogyan viszonyulok a hibáimhoz? Beismerem őket? Tanulok belőlük? Megkapom a lehető legjobb visszajelzést?

Milyen hibát vétesz? (3)

„A bölcsek nyugodt szavaira kell inkább hallgatni…” (Prédikátor 9:17)

Egy stresszes értékesítői irodában a következő felirat csal mosolyt az arcokra: „Szeretsz utazgatni? Szeretnél új barátokat megismerni? Szeretnél több szabadságot a jövőben? Ez mind a tiéd lehet, ha még egy hibát vétesz.” A tévedéstől való félelem megakadályoz abban, hogy a legjobb teljesítményünket nyújtsuk, nem hagyja, hogy őszinte tanácsot és visszajelzést kérjünk, vagy nyíltan beszéljünk, mert félünk a kritikától vagy attól, hogy elfordulnak tőlünk az emberek. Ahhoz, hogy sikeres légy, meg kell engedned a körülötted lévő embereknek, hogy akár visszatartsanak. Ha nem kapsz visszajelzéseket, az katasztrofális következményekkel is járhat. Michael Abrashoff írja It’s Your Ship [Ez a te hajód] című könyvében: „Abban a pillanatban, amikor először hallottam az esetről [a USS Greenville amerikai tengeralattjáró tragikus módon elsüllyesztett egy japán halászhajót], az jutott eszembe, hogy a baleseteknél gyakran megérzi valaki a lehetséges veszélyt, de nem szól. Ahogy a Greenville-nyomozás is felderítette, amit a New York Times cikkében olvastam, hogy a tengeralattjáró legénysége »túlzottan tisztelte a parancsnokot ahhoz, hogy megkérdőjelezze annak döntését«. Ha ez a tisztelet, akkor én nem kérek belőle! Szükség van olyan emberekre, akik megérintik a vállad, és ezt mondják: „Biztosan ez a legmegfelelőbb mód?” vagy „Csak nyugalom! Lassíts!” vagy „Gondolkodj el ezen!” vagy „Megéri az, amit teszünk, hogy emberek haljanak, vagy sérüljenek meg miatta?” A történelem számtalan olyan esetet jegyzett fel, amikor hajóskapitányok vagy vállalatvezetők hagyták, hogy a megfélemlítés légköre alakuljon ki a munkahelyen, elhallgattatva a beosztottakat, pedig figyelmeztetésük megakadályozhatta volna a katasztrófát. Még ha azért vonakodtak is szólni, mert annyira csodálták a parancsnok szakértelmét és tapasztaltságát, olyan légkört kellett volna teremteni, melyben meg lehet kérdőjelezni a döntéseket, elősegítve ezzel az alaposabb ellenőrzést.”

Milyen hibát vétesz? (2)

„A bölcsek nyugodt szavaira kell inkább hallgatni…” (Prédikátor 9:17)

Ne félj megkérdezni magadtól: „Mit nem vettem észre? Mi az, amit még nem tudok?” Vannak olyan emberek, akik mindig csak bajokra számítanak, ők a pesszimisták, nem is várnak semmi jót. Vannak azonban mások, akik hajlamosak azt feltételezni, hogy minden jó. Mindkét gondolkodásmód ártalmas. Ellisabeth Elliot az All That Was Ever Ours [Minden ami valaha a miénk volt] című írásában rámutat: „Minden általánosítás hibás, beleértve ezt a mostanit is – mégis folyton általánosítunk. Képeket alkotunk, majd kőbe véssük azokat, hogy ne lehessen rajtuk változtatni. Elutasítunk, vagy elfogadunk embereket, termékeket, programokat és propagandákat a rájuk aggatott címke szerint. Tudunk egy keveset valamiről, és úgy teszünk, mintha mindent tudnánk.” Tanuld meg pontosabban megkülönböztetni a dolgokat! Könnyű az alapján hozni döntéseket, amit tudsz, de mindig lesznek dolgok, amikről nincs tudomásod. Könnyű meghatározni az irányt az alapján, amit látsz, de mi az, amit nem látsz? Csak úgy tanulhatunk, ha hajlandóak vagyunk feltenni a kérdést: „Mit nem veszek észre?” Ez a kérdés megállásra és gondolkodásra ösztönöz téged és a körülötted lévőket. Könnyű látni a nyilvánvalót, de a nehéz kérdések hozzák felszínre azt, ami nem nyilvánvaló. Ha nem teszünk fel kérdéseket, akkor feltételezzük, hogy a terv valószínűleg tökéletes, és ha megfelelő gondossággal kezeljük, akkor nem lesznek problémák. Az életben megtanulod – gyakran fájdalmasan –, hogy a valóság nem ennyire egyszerű. Két dolog állíthat meg az utadon: a) a túlelemezgetés, míg lebénulsz, és félelmedben cselekvésképtelenné válsz; b) a túl kevés elemzést követő továbblépés, mielőtt még elégséges ismereted lenne, és elég bölcsességre tettél volna szert.

Új év, de mi az, ami új lesz benne?

Sok kérdés kavarog bennem, amire jó lenne választ kapni. Új év, új dolgok, célok, lehetőségek. Azt mondják... Na, hát én úgy vagyok ezzel, hogy elég minden napnak a maga baja. Mert ahogy visszanézek az elmúlt évre, hát nem így terveztem az elején, ahogy a végére kisikeredett. Nem akarok szánakozni felettébb sokat, mert amit kellett megbántam, ami fájt, azt megszenvedtem, ami jó volt, annak örültem. Most örülök, hogy vége. Nem lépnék egy percet sem vissza. Annyiszor eszembe jutott, hogy hála az idő múlásáért, mert közelebb visz az örökkévalósághoz.

Legyen akkor pár gondolat, amit útravalónak kaptam így az újévbe lépésnél:

- "... megáldalak, és áldás leszel." 1. Mózes 12:2

- "Csak légy igen bátor és erős, őrizd meg, és tartsd meg azt a törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt neked. Ne térj el tőle se jobbra, se balra, hogy boldogulj mindenütt, amerre csak jársz." Józsué 1: 7

- "Hiszen most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk." Róma 13:11

Milyen hibát vétesz? (1)

„A bölcsek nyugodt szavaira kell inkább hallgatni…” (Prédikátor 9:17)

Hibát követsz el, ha nem kérdezed meg magadtól: „Milyen hibát vétek?”. Egy vezető ezt írja: „Keveset gondoltam arra, hogy mi az, ami esetleg elromolhat. Feltételeztem, hogy a helyes út hibáktól mentes lesz. Nem ismertem el a hibákat, melyeket magam vagy mások ellen vétettem. Nem tanultam a saját tévedéseimből. Ha jobb vezető szeretnék lenni, nem szabad többé elkövetnem azt a baklövést, hogy nem kérdezem meg magamtól, miben hibáztam.” Nem az számít, hogy milyen sokszor hibázol, hanem az, hogy milyen gyakran követed el ugyanazt a hibát. Ha szeretnéd a hibáidat előnyödre fordítani:

1) Ismerd be a hibáidat! Miért nem tesszük ezt? Büszkeségből: fenn kell tartanunk a látszatot. Bizonytalanságérzet miatt: az önértékelésünk a teljesítményünkön alapul. Makacsságból: inkább tovább ostorozzuk az elpusztult lovat, mintsem eltemetnénk, és újat vennénk helyette. Íme egy új hír: az emberek már úgyis tudnak a hibáidról; ha beismered őket, nem lesznek meglepve, sőt, megkönnyebbülnek. Azt mondják majd: „Phű, végre rájött! Nem kell tovább tettetnünk, hogy nem látjuk!”

2) Fogadd a hibákat a fejlődés áraként! Tanulj meg úgy nézni a kudarcokra, mint a siker egészséges, elkerülhetetlen részeire. Az életben semmi sem tökéletes – te sem! Szokj hozzá!

3) Tanulj kitartóan a hibáidból! Ha mindenáron el akarod kerülni a hibát, sosem fogsz tanulni belőle, és végül majd ugyanazt a hibát ismételgeted újra és újra. Azoknak, akik hajlandók tanulni a kudarcaikból, nem kell megismételniük őket. William Saroyan író megállapítása: „A sikerből nagyon kevés bölcsességet szerzünk. Tanulj a tudománytól! A tudományos kutatásban a hibák mindig megelőzik az igazság felfedezését.”

Milyen látást kaptál az új évre? (4)

„Mert ez a kijelentés… biztosan bekövetkezik” (Habakuk 2:3)

Az akadályok nem rombolhatják le a jövőképedet, de a hozzáállásod igen. Tizenhat hónapi hajmeresztő odisszea után Pál apostol így ír a mocskos római börtöncellából: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!” (Filippi 4:4). Pál tudott két dolgot, amit neked is tudnod kell:

1) Nincs vége, amíg Isten azt nem mondja, hogy vége. Nem a körülmények vagy az emberek mondják ki az utolsó szót, hanem Isten! Ő „… hitünk szerzője és beteljesítője…” (ld. Zsidók 12:2). Istennel a feladás nem alternatíva. Ha feladod az ő engedélye nélkül, az olyan, mint a katonaságnál az engedély nélküli távolmaradás. Továbbá, ha feladod a küldetésed, akkor elveszted Isten védelmét és gondoskodását.

2) Semmi sem győzhet le a beleegyezésed nélkül; márpedig te nem fogod azt megadni. Nem irányíthatod, hogy mi történik veled, de hogy mit mondasz, és mit teszel, az rajtad múlik. Neked csupán ennyivel kell törődnöd, a többire Isten ügyel. Nem tudod befolyásod alatt tartani az utadat meghatározó akadályokat, nehézségeket és zaklatásokat, de azt te döntöd el, hogy frusztrációval, kétségbeeséssel és elutasítással válaszolsz-e, vagy nem (ld. 2Korinthus 4:8-9). Nem mindig kerülheted el, hogy az élet kiüssön, de azt te döntöd el, hogy a földön maradsz-e vagy sem. Ha nem vagy hajlandó a földön maradni, azzal elveszed a lehetőséget az ellenségedtől, hogy szabotálja a sorsodat.

Van Istentől kapott álmod? Ne add fel, és „biztosan bekövetkezik”. Nincs semmilyen álmod? Kérj Istentől! Már beteljesült az álmod? Kérj Istentől újat, mielőtt elveszted az életörömöd, és nem marad semmilyen életcélod. Olyan kis dolgokról álmodsz, melyek nem kerülnek erőfeszítésbe? Kérj Istentől nagyobb álmokat, és figyeld, hogyan fog növekedni a hited!

Milyen látást kaptál az új évre? (3)

„Mert ez a kijelentés… biztosan bekövetkezik” (Habakuk 2:3)

Mielőtt álmod megvalósulna, próbára leszel téve. Hasonló dolgokkal fogsz szembenézni, mint József:

1) A hit próbája. Meg kellett őriznie hitét egy ellenséges környezetben, és hinnie kellett az álomban, amiben senki más nem hitt. Senki sem támogatta álma megvalósításában, senki sem lelkesítette, egyedül kellett megállnia.

2) A türelem próbája. József álma nem valósult meg gyorsan. A fiúnak, akiben az álom megfogant, férfivá kellett érnie, mielőtt álma beteljesült. Minden csalódást okozó napon ragaszkodnia kellett álmához, különben annak elvesztését kockáztatta volna. A türelem nem csupán reménykedés, hogy a dolgok majd csak kialakulnak; a türelem kitartás és hit abban, amit Isten megígért. „Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret” (Zsidók 10:36).

3) Az erő próbája. Egy ideig a körülmények miatt úgy tűnt, hogy József kritikusainak igaza van. Hiszen végtére is gödörben volt, megfélemlítve, egyedül, idegen földön, család és barátok nélkül, börtönben, igazságtalanul vádolva. Erősnek kellett maradnia, megőrizve meggyőződését, hogy álma valóban Istentől való.

4) Az összpontosítás próbája. Annyi érzelmi terhet kellett cipelnie, ami egy tehervonatot is kisiklatott volna: testvérei neheztelését, elhagyatottságot, hamis vádakat és mindenféle veszteséget. Állandóan figyelnie kellett arra, hogy mire összpontosít. Ha a problémákra és akadályokra koncentrál, az csalódottsághoz vezetett volna. Az szerezte meg számára a szabadulást, hogy kitartóan az álmára összpontosított.

5) A készenlét próbája. Amikor Isten végül megnyitotta az ajtókat, Józsefnek készen kellett állnia a cselekvésre! A csüggedés és a negatív gondolatok vakká tették volna a lehetőségre. Ezért tartotta ébren lelkét, és csiszolgatta folyamatosan tehetségét, megragadva minden alkalmat arra, hogy használja ajándékait, figyelve, hogyan valósítja meg Isten az álmát.