Elkoptatott farmerek

Már nem is tudom hol, és azt sem, hogy mikor, de hogy régen volt az biztos, láttam egy igen megkapó képet: két láb volt rajta mindössze, térdénél szakadt farmer. Új divatirányzatnak gondolhatta volna az ember (ma már ezen sem lepődöm meg), ha nem lett volna ott a képen: PRAY HARD! Azóta bárki arra kér, hogy imádkozzam keményen érte, ez a kép bukkan elő.
Ennél jobb már csak az a kép volt, amivel Laci bevezette a rogériuszi imaéjszaka jelmondatát: Szüntelen imádkozzatok! A kép önmagáért beszél… (mellékelem)

Megvallom, mindig hadilábon álltam azzal, hogy elegendőt imádkozom-e, megfelelő módon teszem-e, mindaddig, amíg meg nem értettem, hogy az Istennel töltött idő több, mint a térdeimen elmondott néhány mondat. Számomra az Istennel való kapcsolat olyan, mint a lélegzetvétel, legalább is erre törekszem. Létfontosságú és természetes. Nem csak akkor lélegzem, amikor tudatosan figyelek rá, és eldöntöm, hogy márpedig most levegőt veszek, hanem akkor is, amikor épp dolgozom, tanulok, beszélgetek, alszom… Ha nem tenném ezt szüntelen, megszűnnék létezni.
Azért nagyon jót tesznek a közös „lélegzetvételek”, felfrissítenek, bátorítanak, erősítenek. Ilyen volt a már fentebb említett imaéjszaka. Kezdéskor kevesebben voltunk, mint amire számítottam, de a végére többen lettünk, mint amire vártam. Az imabuzdítások olyanok voltak, mint az aranyalma ezüst tálcán (Péld.25:11), amelyekre válaszként jöttek az őszinte imák: bűnbánat, hála, dicsőítés, közbenjárás. Jó volt az énekeken keresztül is ráhangolódni Istenre.
Két dolog marad emlékezetes számomra. Az egyik az imaséta. Már azóta szerettem volna részt venni hasonlóban, amióta egy sószórón felmerült az imaséta lehetősége, és végül népszerűtlensége miatt elmaradt. Éjfél előtt a gyülekezetből a rogériuszi városnegyed egyik parkjába sétáltunk el. Mi ketten mentünk, és menet közben imádkoztunk azokért az emberekért, akik azokban a tömbházakban laktak, amelyek mellett elhaladtunk. A parkba érkezve kisebb csoportokat alkotva imádkoztunk azért a városrészért. Eszembe jutottak az ott élő rokonaim, akikért már régóta imádkozom. Voltak, akik a szemben diszkózó fiatalokért imádkoztak, míg mások az imaház sarkánál álldogáló utcalányokért könyörögtek.
Ha egy éjszaka sem hunynánk le a szemünket, akkor is lenne kikért imádkozni.
Legalább ilyen hatást gyakorolt rám Simon testvér szolgálata a közbenjáró imádságról. Nem volt abban olyan, amit ne tudtam volna, csak olyan, amit elfelejtettem tenni. Hála az Úrnak az emlékeztetőért!
Ezeket te is tudod, mégis emlékeztetőként én is továbbadom neked! Talán mérlegre tesz téged is…
A közbenjáró ima szükséges tényezői:
- igazságban való élet
- hit
- töredelem – 126. Zsoltár: „Akik könnyezve vetettek, ujjongva arassanak!”
- vajúdás – vajúdsz-e érte, hogy megtérjen, fáj-e neked az állapota?
- érvelés – mert Isten megígérte, igéjében benne van, hogy nem akarja a bűnös ember halálát;
- helyes indíték – amiért imádkozom
- szeretet az iránt, akiért imádkozom
- egység
Magaslatok, amelyek megakadályozzák a megtérést: (2.Kor.10:3-6)
- hitetlenség
- telhetetlenség
- parázna kívánság
- keserűség
- önteltség
- vallásosság
- babonaság, okkult démoni megkötözöttség
Fegyverek, amelyeket Isten a rendelkezésünkre bocsátott:
- Krisztus vére – „Van erő, van, csodás erő van Jézus drága szent vérében…”
- Jézus neve – Luk. 10:17
- Az Ige
- Az öröm dicsőítése – előre dicsőíteni, örülni és ünnepelni azért, amit tenni fog.
- böjt
Körül vagyok véve olyan emberekkel, akiknek az én imakarjaim kellenek, ha kell évekig, évtizedekig… De hadd mondjam el: NEM ADOM FEL!!!
És te?

(Ez az irományom a rogériuszi imaéjszaka kapcsán íródott, és a februári Mustármagban jelent meg... ott az előadás rövid vázlata nem jelent meg... gondoltam ide is kiteszem, hogy azok is olvashassák, akikhez nem jut el a Mustármag... :) ...)

Éjjeli látás (2)

„Neked adom a sötétség kincseit, az elrejtett drágaságokat…” (Ézsaiás 45:3)
Néha Isten nem mondja meg nekünk, hogy miért, mert azt akarja, hogy tudjuk, ki. A 23. zsoltárban Dávid onnan indul ki, hogy így beszél Istenről: „Az Úr az én pásztorom”, majd Istennel kezd beszélni: „Te velem vagy”. Mi történt közben? Dávid megtanulta, hogy nem számít, milyen sötét az út, Isten ott van, hogy vezessen minket. Felfedezte, hogy jobb átmenni a völgyön Istennel, mint a hegytetőn állni egyedül. Isten nem mindig világítja meg az ösvényünket előre, de megígéri: „Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el…” (Ézsaiás 43:2). Amikor úgy érzed, hogy kimegy a lábad alól a talaj, vagy átcsapnak a fejed felett a hullámok, hivatkozz erre az ígéretre! Jóbnak sok megválaszolatlan kérdése volt, de amikor elkezdte megérteni a különbséget a magyarázat és a kapcsolat között, azt mondta Istennek: „Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak” (Jób 42:5). Amikor nem találsz magyarázatot, bízz a kapcsolatban. Isten nem fog cserbenhagyni.
Ellentétben azzal, amit esetleg gondolsz, a sötétség nem mindig az ellenség műve. Néha ez Isten legjobb oktató eszköze. „… a negyedik éjszakai őrváltás idején a tengeren járva közeledett feléjük… Amikor meglátták őt… szerfölött csodálkoztak magukban” (Márk 6:48-51). Úgy ismered meg az Urat, ha viharokon mész át vele. A zsoltáros azt mondja: „A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság” (Zsoltárok 139:12 Károli). Tehát ahelyett, hogy elfutnál a problémák elől, kérd Istent, hogy fejlessze ki az éjszakai látásodat, és mutassa meg neked a „a sötétség kincseit, az elrejtett drágaságokat…”!

Almarózsa

Az ötlet innen van... A vajas tésztát is én készítettem, nem üzletből vettem...

Éjjeli látás (1)

„Ki az, aki köztetek féli az Urat… de … sötétségben jár…?” (Ézsaiás 50:10 AMP)

Isten békességet ígért nekünk, de nem szélcsendes vizeket vagy mentességet az élet problémáitól. A Biblia azt mondja, hogy lehet „félni az Urat, és mégis sötétségben járni és bajokat átélni”. Nézd csak meg a Bibliádat! a) Jób példás életet élt, mégis mindenét elvesztette. Meggyötörten és összezavarodva így kiáltott: „[Isten] eltorlaszolta utamat, nem mehetek tovább, ösvényeimre sötétséget borított” (Jób 19:8). b) Jeremiás, miután a lázadó népnek prédikált, akik megverték és bebörtönözték őt, ezt mondta: „Bárcsak… a szemem könnynek forrásává válnék! Éjjel-nappal siratnám népem megöltjeit” (Jeremiás 8:23). c) Pál olyan sokat szenvedett, hogy „az élete felől is kétségben volt” (2Korinthus 1:8).

A hit olyan, mint a film – a sötétben hívják elő. A sötét napok elérik, hogy úgy támaszkodjunk Istenre, ahogy egyébként nem tennénk. Az igazság az, hogy ha a hitünk soha nem volna próbára téve, akkor semmi sem késztetne arra, hogy keressük Istent, és közelebb kerüljünk hozzá. Edward Mote azt írja: „Amikor úgy tűnik, hogy a sötétség eltakarja az Ő arcát, változatlan kegyelmében nyugszom meg. Amikor körülöttem minden összeomlik, akkor Ő minden reményem és támaszom. Krisztuson, a biztos kősziklán állok, minden más talaj csak süllyedő homok.” Könnyű olyankor dicsőíteni Istent, amikor jó egészségben vagy, és a számláid be vannak fizetve. De amikor a világosság hirtelen sötétségbe fordul, akkor fedezzük fel, miből van a hitünk, és miben bízunk igazán. Ilyenkor fejlődik ki az éjszakai látásunk!

Hogy kell úgy harcolni, hogy mindenki nyerjen? (2)

„…az igazságot követvén szeretetben… nevekedjünk…” (Efézus 4:15 Károli)

Két módja van az igazság elmondásának. Az „ami a szívemen, az a számon” stílus, amely csak mélyíti a szakadékot, vagy a biblikus mód: „az igazságot követvén szeretetben”, amely feloldja a konfliktust, és megerősíti a kapcsolatot. Tegyük fel, hogy egy házaspár azért veszekszik, mert a férj rendszeresen elkésik. Hogyan mondhatja el a feleség az igazságot szeretetben úgy, hogy mondanivalóját a férj meghallja? Íme egy öt lépésből álló folyamat, amely hatékony a házasságban, barátságban vagy a munkahelyen.

A feleség mondhatja ezt: 1) „Csalódottsággal tölt el…” Nem hibáztat, nem támad, csak őszintén kifejezésre juttatja a saját érzéseit. 2) „…ha elkésel” Nem ítélkezik, nem szidja a másikat, csak konkrétan leírja tettét. 3) „Ez mintha azt mondaná nekem, hogy az én időm neked nem igazán fontos.” Nem tart erkölcsi prédikációt, csak őszintén megosztja érzéseit. 4) „Kérlek, próbálj meg időben érkezni, vagy hívj fel, és mondd meg, hogy mikor érsz ide!” Ahelyett, hogy a régi dolgokra összpontosítana, amin a férj már úgysem tud változtatni, azt mondja el, hogy mit szeretne, ha másként tenne legközelebb. 5) „Hajlandó lennél ezt megtenni értem?” Nem követel, és nem tartja magától értetődőnek, csak mérlegelést és együttműködést kér. Ha a férj beleegyezik, akkor megszületik a „megállapodás”. A feleség szívből megköszöni és jutalmazza a férj minden olyan erőfeszítését, ami ennek az ígéretnek a teljesítésére irányul. Elmondhatjuk, hogy eredményesen kiigazította a kapcsolatukat azáltal, hogy a férjét ellenség helyett szövetségesévé tette, és újradefiniálta a célt közös célként, nem pedig úgy, mint amit „ő tesz férjéért!”. A Biblia azt mondja, hogy csak akkor tudunk „együtt járni”, ha „megegyeztünk” (Ámósz 3:3).

Hogy kell úgy harcolni, hogy mindenki nyerjen? (1)

„…vigyázzatok: el ne emésszétek egymást!” (Galata 5:15)

Az egészséges kapcsolat nem konfliktusmentes, de konfliktus-megoldó. Az a baj, hogy mi a győzelemért harcolunk, ahelyett, hogy a megoldásért harcolnánk. Az eredmény: az egyik győz, a másik veszít, a kapcsolat bánja! Íme néhány gyakorlati tanács az olyan küzdelemhez, amelyben a kapcsolat győz:

1) A különbségek elkerülhetetlenek, természetesek, és potenciálisan hasznosak. Elkerülhetetlenek, mert egy kapcsolat két nagyon különböző embert hoz össze. Természetesek, mert minden kapcsolat, ha mégoly nagyszerű is, szembetalálkozik a különbözőséggel. Potenciálisan hasznosak, mert hatékonyan kezelve a kapcsolat növekedni tud általuk. 2) Íme három konfliktuskezelési mód: a) a konfliktuskerülő. Ezek azok az emberek, akik nem akarják „felkavarni az állóvizet”, vagy „felébreszteni az alvó oroszlánt”. Félnek a konfrontációtól, ezért eltemetik az érzéseiket, és nem látják be, hogy azok élve lettek eltemetve, és később feltámadnak. Az elhallgatást befalazás, majd kirobbanás követi, s ezzel testi-lelki betegségeket idéznek elő. Közben a sérelmek felgyűlnek, a megoldatlan kérdések megsokszorozódnak, és az elrendezetlen ügyek kikezdik a kapcsolatot. b) a támadó. Ezek a „legjobb védekezés a támadás”-típusú emberek; könyörtelen harcosok, akik soha nem adják fel, végzetes sebeket ejtve egymáson. A Biblia azt mondja: „Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok: el ne emésszétek egymást!” A támadás ellentámadást szül, mindkét fél „beássa magát” és semmi sem oldódik meg. c) a megközelítés fontosságát hangoztatók. Ezek azok az emberek, akiknek „semmi sem drága a jó kapcsolat érdekében”. Ők fogékonyak a másik érzéseire, de ragaszkodnak ahhoz, hogy azonnal foglalkozzanak a fontos kérdésekkel. Kerülik a másik hibáztatását; a problémával és nem a másik emberrel konfrontálódnak, és arra próbálják rávenni a másikat, hogy fogjanak össze a probléma megoldása és a kapcsolat megmentése érdekében!

Árnyékországból

   Furcsa nap volt a mai, néha megesik, hogy ilyen is van. Ha nem lennének árnyékok, akkor már nem is lennék Árnyékországban. De még itt... érzem, tudom. Talán épp abból, ahogy ma reggel kinyitottam a szemem, és lebigyesztett szájjal, szinte pityeregve, mint egy gyermek, vettem tudomásul, hogy az álmok sokszor szebbek, mint a valóság...

   A tükör sem azt mutatta, amit látni szerettem volna... és elkezdődöt a dolgok 'szépítgetése'... De az a 'good feeling' huss!, úgy elszállt, mint az álom a fejembő, ahogy a lábam földet ért... hiába szorítottam erősen csukva a szemem, hogy csak egy percre jöjjön még vissza, de nem... like a grey donkey in the fog... 

   Talán sosem érem utól ezt a képet már... hiába mondta Lóri ma az ifin, hogy kérni, keresni és zörgetni... úgy érzem, mintha egy lakatlan ház monstrum kapuján zörgetnék, pedig az én Atyám háza, bizony nem lakatlan... sőt nagy munka folyik, az én lakrészem készül... 

...még készül, mert ha már kész lenne, akkor búcsút inthetnék Árnyékországnak... 

Honvággyal küszködöm, és nem akar szünni...mióta is?!... mióta ráébredtem, hogy Árnyékországban vagyok... annak már jó pár éve...

Jézus megért

„…hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben…” (Zsidókhoz írt levél 4:15)

A jószándékú barátok néha azt mondják: „Tudom, mit érzel.” De mélyen belül azt gondoljuk: „nem, dehogy is tudod”. De Jézus tudja! Ő „hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben”, így be tudja mutatni és meg tudja magyarázni érzéseinket Istennek. És meg is teszi. Amikor Jézus nevében imádkozva kiöntöd a szíved Istennek, Jézus a védőügyvédedként ezt mondja: „Atyám, tudom, mit érez ez az ember. Tudom, milyen a bűn nyomása alatt lenni. Kiállok e mellett a gyermeked mellett, akinek a segítségedre van szüksége.”

Azt mondod: „De Jézus bűn nélküli volt, akkor hogyan érezheti valóban úgy a bűnömet, ahogyan én érzem?” Ő mégis képes rá. Sőt, valójában épp a tisztasága az, ami segít abban, hogy még jobban érzékelje a bűnt. Talán egy példa segíteni fog. A mindennapi életünk tele van mikrobákkal, ott vannak mindenhol körülöttünk, sőt rajtunk is. Mivel nem steril környezetben élünk, észre sem vesszük ezeket a mikrobákat, és megtanulunk együtt élni velük. De egy kórház műtője egészen más dolog. Ott bármilyen bakteriális fertőzés valódi fenyegetést jelent, és a teljes személyzet figyelmét megköveteli. Ezért mindent sterilizálnak, ugyanis a baktériumok meg is ölhetik a beteget. A hely tisztasága nagy odafigyelést követel akár a legkisebb olyan szennyeződés meglétére is, amely életveszélyes fertőzéshez vezethet.

Tehát Jézus bűntelensége és a bűnnel kapcsolatos érzékenysége valójában fokozza azt a képességét, hogy együtt érezzen velünk. A lényeg: Jézus megértő az iránt, amivel küszködsz!

Vezetők csapdái

„A szorgalmasak uralkodni fognak…” (Példabeszédek 12:24)

Ha vezető vagy, igyekezz elkerülni ezeket a kelepcéket:

1) Vezetés helyett aprólékos irányítás. Az emberek irányításához a legkisebb részletekre is odafigyelő szem kell, míg a vezetéshez a látás megosztása, célok kitűzése és a motiválás. Tisztában kell lenned a különbséggel! Amikor vezetés helyett mindent kézben akarsz tartani, a munkamorál zuhanni fog, mert az embereknek világos célok kellenek, és szabadság arra, hogy kitalálják, hogyan érhetik el azokat. Ne válaszd a mikromenedzselést; ezáltal a körülötted lévők és az alárendeltjeid nem fogják magukénak érezni a munkát, pedig arra szükség van a jó csapatdinamikához és a problémamegoldáshoz. Eisenhower elnök egyszer ezt mondta: „Húzd meg a zsinórt, és követni fog, ahová csak akarod. Nyomd, és sehová sem fog menni.”

2) A személyhez kötődő lojalitás összekeverése a csapatépítéssel. Jó, ha szoros munkakapcsolatban vagy bizonyos kulcsszemélyekkel, de az is fontos, hogy az emberek egymáshoz is kötődjenek (ld. Róma 12:5). Tégy meg mindent azért, hogy mindenki bekerüljön a csapatba, érezze, hogy értékelik, és megtanulja, hogyan tud együttműködni másokkal.

3) Félelem új dolgok kipróbálásától. Ha új területeken tesszük próbára az embereket, ez azt is jelenti, hogy hibázni fognak. Ha a megszokott dolgokhoz láncolod őket, az biztonságot nyújthat nekik (és neked), de ennek az ára az, hogy a motiváció szelét kifogod a vitorlájukból. Vezetőnek lenni azt jelenti, hogy vállalod mások tévedésének a kockázatát, és összeharapod a szád, miközben hagyod, hogy „kitotyogjanak” az ismeretlenbe. Mint az a szülő, aki intenzívebben imádkozik, amikor tinédzser gyermeke először viszi el a családi autót, hogy vezessen egyet, el kell fogadnod, hogy bizonyos kihívások, amelyek téged megrémítenek, másokat felszabadítanak. Salamon azt mondta: „Dolgozz keményen, és legyél vezetővé”. Ez felvet egy kérdést. Ha te másokat vezetsz, téged ki vezet? A vezetés legjobb módja, ha Istent követed, és engedelmeskedsz Igéjének!

Leckék Lisztrából

„…Lisztrában…” (Apostolok cselekedetei 14:8)

A Biblia azt mondja: „Lisztrában élt egy sánta lábú ember, aki születésétől fogva sánta volt, és sohasem tudott járni. Ő hallgatta Pál beszédét, aki rátekintett, és látta, hogy van hite ahhoz, hogy meggyógyuljon. Ezért hangosan így szólt hozzá: ’Állj a lábaidra egyenesen!’ Ekkor az talpra ugrott, és járt” (ApCsel 14:8-10). Ez rendkívüli! Anélkül, hogy hónapokig tartó terápia segítségével működésre serkentették volna az agyát, az idegrendszerét és elsorvadt izmait, ez az ember, aki nem tudott felállni, egyszerre csak elkezdett járni. Ez olyan, mintha megnyerte volna a ’Csillag születik’-et vagy a ’Ki mit tud?’-ot anélkül, hogy egyetlen énekórát is vett volna. Vagy olyan, mintha kiállították volna a festményeit a Tate Galériában úgy, hogy soha nem tanult festészetet. Isten a visszájára fordítja a múltad veszteségeit, és sikerrel áld meg. Ezt élheted át az Ő ereje és kegyelme által. Néha Isten így cselekszik.

A következőkben ezt olvassuk: „Amikor a sokaság látta, amit Pál tett… így kiáltottak: ’Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban!’ … Amikor meghallották ezt az apostolok… ruhájukat megszaggatva… így kiáltottak: ’Emberek, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonló emberek vagyunk…’” (ApCsel 14:11-15). Már megint itt tartunk! Egyre csak istenné akarunk tenni embereket. Valaki, akiről soha senki nem hallott, híressé válik, leszerződik vele egy zenei kiadó, és egyik napról a másikra sztár lesz, mi pedig példaképnek tekintjük. Uram, segíts rajtunk! Ez még prédikátorokkal is megtörténik; küszködsz, Isten megáld téged, és képessé tesz arra, hogy felépíts egy nagy szolgálatot, majd odajutsz, hogy az emberek nem tudnak beszélni veled, csak ha előre időpontot kérnek (kivéve, ha történetesen nagylelkű támogatókról van szó). Pál és Barnabás nem vettek az imázsuknak megfelelő új ruhatárat, és nem alkalmaztak szakértőt az arculattervezéshez. Nem, ők „megszaggatták ruháikat,” és így kiáltottak: „Mi is csak emberek vagyunk!” Térj észhez! Az a tömeg, amelyik tegnap még dicsőítette Pált, ma megkövezte. A lényeg: légy alázatos, szeresd az embereket, és egyedül csak Istenben bízz!