A só célja az ízesítés, nem pedig a sótartóban való üldögélés. A lámpás célja, hogy világítson, nem csupán az, hogy lakberendezési tárgy legyen. Ha félénk vagy, ha nem tudod jól kifejezni magad, vagy ha nem ismered elég jól a Szentírást ahhoz, hogy másoknak beszélni tudj róla, az nem elfogadható mentség. Vannak emberek, akiknek az életében te vagy az egyetlen keresztyén ember, akivel valaha is találkoznak, ezért sok múlik rajtad. Jim Elliot misszionárius, aki mártírhalált halt, ezt mondta: „Isten az ő szolgáit tűz lángjaivá teszi. Gyúlékony vagyok? Uram, ments meg, nehogy más, jelentéktelen dolgok miatt éghetetlen legyek! Itass át Lelked olajával, hogy lángolhassak! Hadd legyek én a te tüzelőanyagod, az Isten lángja!” Legyen ma ez a te imád is!ytok a világ világossága.” (Máté 5:13-14)
"Szívem zsong a szép szavaktól, művemet a királynak mondom el, nyelvem gyors, mint az írnok tolla."
kedd, május 31, 2011
Só és világosság
„Ti vagytok a föld sója… Ti vagKrisztus bírálói igazat állítottak, amikor ezt mondták: „Fellázítja a népet…” (Lukács 23:5). Az apostolok bírálói is igazat mondtak azzal, hogy: „Ezek… az egész világot felforgatták…” (ApCsel 17:6). Jézus és tanítványai inkább „Rajta, csináljuk már valamit!” típusú emberek voltak, mint „Ne zavarjuk fel az állóvizet!” típusúak. Te melyik fajta vagy? Jézus azt mondta: „Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5:13-16).
A só célja az ízesítés, nem pedig a sótartóban való üldögélés. A lámpás célja, hogy világítson, nem csupán az, hogy lakberendezési tárgy legyen. Ha félénk vagy, ha nem tudod jól kifejezni magad, vagy ha nem ismered elég jól a Szentírást ahhoz, hogy másoknak beszélni tudj róla, az nem elfogadható mentség. Vannak emberek, akiknek az életében te vagy az egyetlen keresztyén ember, akivel valaha is találkoznak, ezért sok múlik rajtad. Jim Elliot misszionárius, aki mártírhalált halt, ezt mondta: „Isten az ő szolgáit tűz lángjaivá teszi. Gyúlékony vagyok? Uram, ments meg, nehogy más, jelentéktelen dolgok miatt éghetetlen legyek! Itass át Lelked olajával, hogy lángolhassak! Hadd legyek én a te tüzelőanyagod, az Isten lángja!” Legyen ma ez a te imád is!ytok a világ világossága.” (Máté 5:13-14)
A só célja az ízesítés, nem pedig a sótartóban való üldögélés. A lámpás célja, hogy világítson, nem csupán az, hogy lakberendezési tárgy legyen. Ha félénk vagy, ha nem tudod jól kifejezni magad, vagy ha nem ismered elég jól a Szentírást ahhoz, hogy másoknak beszélni tudj róla, az nem elfogadható mentség. Vannak emberek, akiknek az életében te vagy az egyetlen keresztyén ember, akivel valaha is találkoznak, ezért sok múlik rajtad. Jim Elliot misszionárius, aki mártírhalált halt, ezt mondta: „Isten az ő szolgáit tűz lángjaivá teszi. Gyúlékony vagyok? Uram, ments meg, nehogy más, jelentéktelen dolgok miatt éghetetlen legyek! Itass át Lelked olajával, hogy lángolhassak! Hadd legyek én a te tüzelőanyagod, az Isten lángja!” Legyen ma ez a te imád is!ytok a világ világossága.” (Máté 5:13-14)
hétfő, május 30, 2011
Te csak hajts, és engedd, hogy Isten rendezzen!
„Uram, vezess engem… egyengesd előttem a te útadat!” (Zsoltárok 5:8 Károli)
Hannah Whitall Smith írja: „Isten hangja mindig összhangban van önmagával, nem számít, hányféle módon szól. A hang lehet sokféle, de az üzenet csak egy. Ha Isten valamire azt mondja, hogy tegyem meg, vagy éppen, hogy ne tegyek meg valamit, valószínűleg nem fogja egy másik hangon épp az ellenkezőjét mondani… ezért az én módszerem Isten hangjának felismerésére az, hogy kipróbálom, beleillik-e a harmóniába”.
Ahhoz, hogy tudd, valóban Isten vezet, a következő dolgokat kell tenned: 1) Hinned kell, hogy van egy terve az életedre. 2) Több időt kell eltöltened imádságban, kérve, hogy jelentse ki tervét. 3) Lépned kell és engedelmeskedned, akkor is, ha nem mond el mindent, amit tudni szeretnél. 4) Biztosnak kell lenned abban, hogy még a nehéz időkben is ő irányítja lépteidet. A Ben-Hur című film forgatásakor Charlton Hestonnak hosszú órákon át gyakorolnia kellett a fogathajtást a film kocsiverseny jelenetéhez. Nagyszerű fejlődést ért el, de meg volt győződve arról, hogy a feladat sokkal nagyobb, semhogy meg tudna birkózni vele. Ezért odament a legendás filmrendezőhöz, Cecil B. DeMille-hez, és ezt mondta: „Keményen dolgoztam azért, hogy beletanuljak a fogathajtásba. Azt hiszem, tudok úgy hajtani, hogy meggyőző legyen a jelenet, de nem hiszem, hogy meg tudom nyerni a versenyt.” Egy percnyi csend után DeMille elmosolyodott, és azt mondta: „Te csak hajts, én majd rendezek.” Heston megtette, és a kocsiverseny lett a film egyik legemlékezetesebb jelenete. Nincs szükséged minden válaszra, csak abban kell biztosnak lenned, hogy teljesen engedelmeskedtél az Istentől kapott utasításoknak. Ha ezt tudod, csak hajts, és engedd, hogy Ő legyen a rendező!

vasárnap, május 29, 2011
Amikor a segítség árt
„Aki igaznak mondja a bűnöst, azt átkozzák a népek…” (Példabeszédek 24:24)
Hazudtál már valaha, hogy megvédd egy szeretted jó hírnevét? Vagy falaztál neki? Vagy a „segítségére” siettél, anélkül, hogy megkért volna rá? Nem az együttérzés olyan cselekedeteiről beszélünk, amire valóban szükség volt, hanem arról a fajta „támogatásról”, kimentésről [pszichológiai szakkifejezéssel: enabling], amely a segítségnyújtás romboló formája. Természetes, hogy meg akarjuk védeni szeretteinket tetteik fájdalmas következményeitől, de ha mindig kihúzzuk őket a bajból, végül dühösek leszünk, és áldozatnak fogjuk érezni magunkat, mert valami olyat tettünk, amit igazából nem akartunk; valamit, ami nem a mi felelősségünk volt. A Biblia azt mondja, hogy hiba, ha a bűnösnek azt mondjuk: „ártatlan vagy”. Ha folyton „megmentjük” őket, akkor csak meghosszabbítjuk számukra a mély völgyet, melyet végig kell járniuk ahhoz, hogy teljes emberként érjenek ki a másik oldalon.
Pál azt mondta: „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?” (Róma 7:24). Van, hogy az embernek el kell jutnia a nyomorult állapotig, mielőtt felismeri, hogy mire van igazán szüksége, épp úgy, ahogyan a tékozló fiúnak is mélyre kellett jutnia, mire komolyan vette a bűn kérdését. Atyja pedig hagyta, hogy ez megtörténjen. Okkal hívják ezt kemény szeretetnek! „Ekkor [a tékozló fiú] magába szállt és ezt mondta: … itt éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem…” (Lukács 15:17-18). Természetes, hogy foglalkoztat a másik sorsa, de ha átléped a határt, mert úgy érzed, mindenképpen neked kell gondoskodnod róla, azzal bár segíteni próbálsz, mégis ártasz a másiknak, mert azt sugallod, hogy ő képtelen kezelni az igazságot, és nem tudja megtanulni a leckét. Tehát húzódj vissza, és tedd szerettedet Isten kezébe! Isten még nálad is jobban szereti őt.

szombat, május 28, 2011
Isten gondoskodni fog rólad!
„…ő gondot visel rád…” (Zsoltárok 55:23)
Gladys Aylward, aki több mint ötven évvel ezelőtt misszionárius volt Kínában, menekülésre kényszerült, amikor a japánok megszállták Juncsenget. Egyetlen segítővel száz árva gyereket vezetett át a hegyeken a szabad Kína felé. Az út során megragadta a félelem. Egy átvirrasztott éjszaka után reggelre már semmi reménye sem maradt arra, hogy eljussanak a biztonságba. Egy tizenhárom éves lány emlékeztette őt kedvenc történetükre, ahogy Mózes átkelt a Vörös-tengeren. „De én nem vagyok Mózes” – sóhajtott Gladys kétségbeesetten. „Persze, hogy nem vagy,” – mondta a lány – „de Isten még mindig Isten!” Amikor Gladys az árvákkal végül átjutott, újból bebizonyosodott, hogy nem számít, mennyire alkalmatlannak érzed magad, Isten még mindig Isten, és még mindig bízhatunk Benne.
Néha Isten lecsendesíti a tengert, máskor engedi, hogy a vihar kitombolja magát, és minket csendesít le. Akár így, akár úgy, Ő megőriz és átvisz rajta minket. Mindig van választásunk: vagy átadjuk a terhet Istennek, vagy megpróbáljuk magunk cipelni. Hogyan gondoskodik rólunk Isten? Egyszerre csak egy napig. Emlékszel az izráelitákra a pusztában? Táplálásukra Isten naponta mannát küldött az égből. Figyeld csak meg, hogyan működött ez: családtagjaid száma határozta meg a kapott manna mennyiségét – se többet, se kevesebbet nem kaphattál. Továbbá Isten csak annyi mannát engedett gyűjteni, amennyi egy napra elég, ha megpróbáltál többet felhalmozni, rádrohadt. Érted a lényeget? Tehát bízz ma Istenben, és hagyd a holnapot az Ő kezében! „Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád!”

csütörtök, május 26, 2011
Hosszan elidőző harag
„Szünj meg a haragtól… csak rosszra vinne!” (Zsoltárok 37:8 Károli)
1994-ben Christopher Burns az Associated Press riportere ezt írta A háború halálos maradványai fenyegetik az európaiakat című cikkében: „A második világháborús bombák még mindig gyilkolnak Európában. Felbukkannak, és időnként fel is robbannak építkezéseken, halászhálókban vagy strandokon ötven évvel azután, hogy a fegyverek elhallgattak. Csak Franciaországban több száz tonnányi robbanóanyag kerül elő minden évben. 1993-ban tizenhárom bomba robbant fel Franciaországban, megölve tizenkettő és megsebesítve tizenegy embert. »Két munkatársamat vesztettem el« – mondta Yvon Bouvet, aki a Champagne-Ardennes régióban azt a csoportot vezeti, melynek feladata, hogy hatástalanítsa az első és a második világháború bombáit. A fel nem robbant bombák idővel egyre veszélyesebbek lesznek. A belső korrózió miatt instabilakká válnak, és a detonátor beindul.”
Ami igaz a késlekedő bombáknál, ugyanúgy igaz a lassú haragra is: akkor robban, amikor a legkevésbé számítasz rá. A harag nem olyasmi, amire büszkék vagyunk, inkább olyan valami, ami ellen imádkozunk, mert azoknak árt, akik a legközelebb vannak hozzánk; mert elveszítjük miatta mások tiszteletét; mert bezárja a lehetőségek előtt az ajtót; mert egyszer csak Istennel szembenállóként találod magad. Szánj rá egy percet és olvasd el, mit mond Isten Igéje a hosszan tartogatott haragról: „Tégy le a haragról, hagyd a heveskedést, ne légy indulatos, mert az csak rosszra visz!” (Zsoltárok 37:8). „Többet ér a türelmes ember a hősnél, és az indulatán uralkodó annál, aki várost hódít” (Példabeszédek 16:32). „Az értelmes ember türelmes, díszére válik, ha megbocsátja a vétket” (Példabeszédek 19:11).

szerda, május 25, 2011
Kommunikációs alapelvek (2)
„…milyen jó az idején mondott szó!” (Példabeszédek 15:23)
Íme három kommunikációs alapelv, melyeket gyakorolnod kellene: 1) A megfelelő időzítés elve. Dr. James Dobson mondja: „A szeretet meghal, ha férj és feleség elfelejti, hogyan beszéljen egymással”. De ugyanilyen fontos, hogy a megfelelő dolgot a megfelelő időben mondjuk. Ha valamit szeretnél megbeszélni a házastársaddal, várj addig, amíg a gyerekek nem lesznek a közelben! Ne hozd fel vacsora közben, amikor mindenki fáradt és éhes! Ha mindenképpen azonnal kell beszélnetek, tedd le az újságot, kapcsold ki a tévét, állj fel a számítógép elől, és szenteljetek egymásnak teljes figyelmet! 2) A visszatükrözés alapelve. „…hallgasd a bölcsek szavait, és alkalmazza szíved … az ismeretet!” (Példabeszédek 22:17 NKJV). Jobban megérted a dolgokat, ha a beszélgetésen át mérlegeled őket. Előfordult már veled, hogy mondtál valamit a társadnak, és ő valami egészen mást értett? A visszatükrözés adja tudtodra, hogy valóban kommunikáltok. Ha házastársad rámutat valamire, kérdezz vissza: „Jól értem, azt mondod…?” vagy „Azt mondtad…?” Aztán fogalmazd újra, amit hallani véltél, és várj a megerősítésre vagy a kiigazításra! Ez nem arról szól, hogy „igazad van” vagy véded az álláspontodat, nem, a lényeg, hogy valóban megértsétek egymást. 3) Az imádság alapelve. Ez a legfontosabb, mert egyedül Isten az a harmadik személy egy házasságban, aki működőképessé teheti. Áss kutat, még mielőtt szomjas leszel, úgy hogy szokásotokká teszitek az együtt imádkozást. R. A. Torrey mondja: „Sokan azért buknak el… mert egészen a csata órájáig várnak… mások győznek, mert már sokkal előbb megszerezték a győzelmet térdeiken… Számíts a csatákra, és harcold meg őket térdeiden, még mielőtt kitörnének!”
kedd, május 24, 2011
Kommunikációs alapelvek (1)
„…Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.” (Máté 12:34)
Egy állatkitömő kirakatában egy tátott szájú sügér alatti táblácskán ez olvasható: „Ha nem nyitottam volna ki a számat, most nem lennék itt”. Jézus azt mondta: „…Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj”. Valójában ez határozza meg a kapcsolataid alaphangját. Kommunikációnk 7%-a alapul a tartalmon, 38%-a a hangsúlyon, hangszínen és hanghordozáson, és 55%-a non-verbális jeleken, mint az arckifejezés és a testtartás, hogy hogyan ülsz, vagy mit kezdesz a kezeiddel. Mandy Houk író mondja: „Ha nem érdekelnek az emberek érzései… ez ki fog jönni a beszédedben… Ha szándékosan… megtöltjük szívünket szeretettel és tisztelettel… ez túlárad a beszédünkben.”
Salamon azt mondta: „A higgadt válasz elhárítja az indulatot, de a bántó beszéd haragot szít” (Példabeszédek 15:1). Rob Flood író két alapelvet hangsúlyoz, amely segített neki megváltoztatni magatartását, és meggyógyította a házasságát: 1) Az első reakció alapelve. Minden konfliktus további kimenetelét a reagáló személy határozza meg, nem az elindító. Amikor a farizeusok kérdéseket tettek fel Jézusnak, a szándékuk általában az volt, hogy csapdába csalják őt. De Jézusnak hatalmában állt meghatározni a beszélgetés irányát, „Így tehát nem tudtak belekötni szavaiba… hanem elcsodálkoztak válaszán…” (Lukács 20:26). 2) Az érintés alapelve. Nehéz alkalmazni, ha már elkezdődött egy vita. Ezért, ha tudod, hogy hamarosan egy kényes témához érkeztek, hasznos lehet, ha megfogod a másik kezét, vagy olyan közel ülsz, hogy természetesen érintkezzetek. Észrevetted már, hogy milyen nehéz veszekedni valakivel, ha közben fizikai kontaktus van köztetek? Még ha már bele is bonyolódtatok egy vitába, a fizikai eltávolodás figyelmeztető jel lehet arra, hogy itt az ideje taktikát váltani és újra közelebb kerülni egymáshoz.

hétfő, május 23, 2011
Milyen talaj vagy?
„Kiment a magvető vetni…” (Lukács 8:5)
Isten Igéjének vetőmagja mindig termékeny. Az egyetlen változó tényező a szívünk talaja. A magvető példázatában Jézus négyféle talajról beszél.
1) Kemény talaj. A bibliai időkben a földek mentén keményre kitaposott ösvények vezettek. Ha egy mag ide esett, kiszáradt és elpusztult. Vigyázz, ha megtapostak és csalódás ért, kérgessé válik a szíved, kifejlesztesz egy kemény, áthatolhatatlan pajzsot, amely megkönnyíti a Sátánnak, hogy eljöjjön és ellopkodja Isten Igéjének magvait, mielőtt még esélyük lett volna arra, hogy meggyökerezzenek. Az imádság megakadályozza, hogy ez történjen, tehát: „…Szántsatok föl új szántóföldet, mert ideje, hogy keressétek az Urat…” (Hóseás 10:12). 2) Felszínes talaj. Jézus idejében a földek nagy részén csak 10-20 centiméternyi termékeny talaj volt, alatta kemény sziklák, amelyekbe nem tudtak behatolni a gyökerek. Egy bibliamagyarázó ezt írja: „A felszínesség korunk átka. Sekélyes kapcsolatok, felszínes beszélgetések és elsietett imádságok világában élünk. Egyik spirituális tevékenységből a másikba ugrunk, mindenféle igazi gyökérzet nélkül.” 3) Gazos talaj. Ezen a talajon teljesen elszaporodtak a gyomok. Nem is maradt hely semmi másnak. A zsúfoltság olyan könnyen jön, és veszélyes, mert annyira kifinomult módszerei vannak. Megfigyelted már, hogy milyen gyakran bombáznak mindenfélével, állítva, sőt garantálva, hogy az anyagi dolgok biztosan boldogságot hoznak? Mint az az autógyár, mely így reklámozza termékét: „Nem vásárolhatsz boldogságot, de vezetheted!” Ismerd fel a való igazságot! Végezz talajelemzést, és gyomlálj ki mindent, ami akadályozza lelki növekedésedet! Ha a szíved porhanyós, az odaadásod mély, és az életedben nincs helye a gyomoknak, akkor jó talaj leszel, amely termést hoz Istennek.

vasárnap, május 22, 2011
Hétvégi menyegző virágai...

(Baricsán) Molnár Evódia menyegzőjére készítettem ezeket a csokrokat a hétvégén.
Még itt lehet képeket nézni a csokrokról.
Pénz
„Mivel hű voltál…” (Lukács 19:17)
Pénzen vehetsz magadnak ágyat, de pihentető alvást nem, könyveket igen, de agyat nem, ételt igen, de étvágyat nem, házat igen, de otthont nem, gyógyszereket igen, de egészséget nem, luxust igen, de boldogságot nem, imázst igen, de jellemet nem, még vallást is vehetsz, de megváltást nem. Azt kérdezed: „Ez azt jelenti, hogy Isten nem akarja, hogy pénzem legyen?” Nem, sőt valójában még több pénzt fog rád bízni, ha azt látja, hogy nem a pénzben, hanem egyedül Benne bízol (ld. 1Timóteus 6:17).
A Biblia három dolgot tanít a pénzről: 1) Ha jól sáfárkodsz azzal, amid van, Isten még többet fog rád bízni. „…magához hívatta azokat a szolgákat, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja: ki hogyan kereskedett. Megjelent az első, és azt mondta: Uram, minád tíz minát nyert. Az erre így szólt: Jól van, jó szolgám, mivel hű voltál a kevésen, legyen hatalmad tíz város fölött” (Lukács 19:15-17). 2) Ha arra összpontosítasz, hogy másoknak szolgálj, akkor Isten többet fog rád bízni. Amikor Jób többé már nem magára figyelt, hanem elkezdett másokért imádkozni: „…kétszeresen visszaadta az Úr Jóbnak mindazt, amije volt” (Jób 42:10). 3) Ha képes vagy lemondani az anyagi dolgokról azért, hogy tedd Isten akaratát, Isten többet fog rád bízni. Ábrahám otthagyta az otthoni anyagi biztonságot, hogy betöltse Isten tervét, és végül a föld egyik leggazdagabb embere lett. Másik oldalról pedig a gazdag ifjú nemet mondott Krisztus követésére, mert úgy találta, hogy túl magas az ár (ld. Márk 10:17-22). Azt kérdezed mennyi az ára? Mindent oda kell adnod!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)