csütörtök, május 26, 2011

Hosszan elidőző harag

„Szünj meg a haragtól… csak rosszra vinne!” (Zsoltárok 37:8 Károli)
1994-ben Christopher Burns az Associated Press riportere ezt írta A háború halálos maradványai fenyegetik az európaiakat című cikkében: „A második világháborús bombák még mindig gyilkolnak Európában. Felbukkannak, és időnként fel is robbannak építkezéseken, halászhálókban vagy strandokon ötven évvel azután, hogy a fegyverek elhallgattak. Csak Franciaországban több száz tonnányi robbanóanyag kerül elő minden évben. 1993-ban tizenhárom bomba robbant fel Franciaországban, megölve tizenkettő és megsebesítve tizenegy embert. »Két munkatársamat vesztettem el« – mondta Yvon Bouvet, aki a Champagne-Ardennes régióban azt a csoportot vezeti, melynek feladata, hogy hatástalanítsa az első és a második világháború bombáit. A fel nem robbant bombák idővel egyre veszélyesebbek lesznek. A belső korrózió miatt instabilakká válnak, és a detonátor beindul.”
Ami igaz a késlekedő bombáknál, ugyanúgy igaz a lassú haragra is: akkor robban, amikor a legkevésbé számítasz rá. A harag nem olyasmi, amire büszkék vagyunk, inkább olyan valami, ami ellen imádkozunk, mert azoknak árt, akik a legközelebb vannak hozzánk; mert elveszítjük miatta mások tiszteletét; mert bezárja a lehetőségek előtt az ajtót; mert egyszer csak Istennel szembenállóként találod magad. Szánj rá egy percet és olvasd el, mit mond Isten Igéje a hosszan tartogatott haragról: „Tégy le a haragról, hagyd a heveskedést, ne légy indulatos, mert az csak rosszra visz!” (Zsoltárok 37:8). „Többet ér a türelmes ember a hősnél, és az indulatán uralkodó annál, aki várost hódít” (Példabeszédek 16:32). „Az értelmes ember türelmes, díszére válik, ha megbocsátja a vétket” (Példabeszédek 19:11).

1 megjegyzés:

Martha írta...

Mindig aláhúzom 'a számomra' értékes gondolatokat a 'Mai igé'-ben...
A lassú haragra ugyanúgy igaz mint a késlekedő bombákra...akkor robban, amikor legkevésbé számítasz rá... Minden nap fohászkodom, hogy ez a jelző rám kevésbé legyen jellemző... ne robbanjak,minden apró-cseprő dolgon...mérlegeljek...a tegnapi bejegyzés- szerint csak 'jót szóljon a szám'