vasárnap, május 08, 2011

Isten gazdaságpolitikája a nehéz időkben (1)

„Ne aggódjatok tehát a holnapért…” (Máté 6:34)
Nemrégiben az egyik híradóban ezt mondta egy bemondó: „A gazdasági helyzetről szólva: ha rossz hír nem volna, akkor egyáltalán nem volna hír!” Minden alkalommal, amikor gazdasági visszaesést tapasztalunk, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy voltunk már ilyen helyzetben, és Isten kegyelméből túljutottunk rajta. Mint a régi Izráel, mi is előre látjuk a legrosszabbat, csüggedést hintünk szerteszét, csatlakozunk azokhoz, akik a kormányt szidják, és „a régi szép idők” után vágyakozunk. Vajon Isten, aki vizet fakasztott a sziklából, mannát hullatott az égből, és hollók által táplálta az éhes prófétát, mit vár népétől, hogyan reagáljon a nehéz időkre? A válasz ez: válaszd a jó gazdaságot! Hívőként kétféle gazdaság között kell döntened. Az első Isten országáé, ahol Isten uralkodik, és ő kormányoz, ő rendelkezik minden erőforrással, és azt nagylelkűen rendelkezésünkre bocsátja, hogy betöltse vele népe szükségeit; ez független a világgazdaság helyzetétől. A másik gazdaság e világ királysága, ahol az emberek önző módon versengenek azért, hogy mindenben elsők legyenek. Ebben az Isten országához képest kifordított királyságban fordított törvények uralkodnak. Isten azt mondja: „…az én utaim magasabbak a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál” (Ézsaiás 55:9 NIV). E világ királyságában, ahol a törvény ez: „Szerezz meg mindent, amit csak tudsz, és akkor mindent megtehetsz”, mindig sebezhető leszel a kapzsisággal és a manipulációval szemben. Ezért mondta Isten az ő népének: „…Válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni…” (Józsué 24:15). Melyik gazdaságot választod? Ha bölcs vagy, hitedet Isten gazdaságpolitikájába veted, benne bízol, és nem aggódsz a holnap miatt!

Nincsenek megjegyzések: