kedd, augusztus 15, 2006

Volt egy álmom...

Volt egy álmom tegnap éjjel. Tudom, hogy sokan azt mondják, hogy az álmoknak nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani. Nekem viszont már sok álmom beteljesült úgy, ahogy azt megálmodtam. Érdekes álmom volt. Eljött az elragadtatás. Nem akarok az álmom részleteibe bocsátkozni, mert nem ez a lényeg, és amúgy is az álmok mindig emberi elképzelésre alapszanak. Maga a tény az, ami fontos. Jó volt álmomban azt tapasztalni, hogy engem is magával vitt az Úr. Nem foglalkoztam ezzel a témával mostanában, ezért nem értem, hogy miért álmodtam ezt. El is feledkeztem az álomról. Majd csak tegnap délután jutott eszembe, amikor hallgattam a prédikációt. Az ige hasogatott és az elevenre tappintott, bár semmi köze nem volt az elragadtatáshoz. Eszembe jutott mégis az álmom. Valamint egy ének, amit a sószóróban szerettem meg:
„Ez a föld nem az én hazám,
Vándor vagyok itt, átutazó csupán.
Ez a föld nem adhat otthont nekem,
Oda fel vágyom én, hol Jézus vár engemet.

Ott fent vár egy gyönyörű szép lakás,
Egy hófehér ruha és díszes korona.
Oda vágyik a szívem, oda vágyik már,
Mindennap felnézek, hogy Jézus jön-e már?

Amikor a lelkem hazatér,
Megnyugszik végre, hogy a földi harc véget ér.
Mindenkor Jézussal leszek majd,
Őtőle ott a bűn többé el nem szakíthat.”

Ez az ének volt az, ami megnyugtatott tegnap. Ma délelőtta, mikor elővettem az áhitatot, hogy olvassam el az igéket, a tekintetem a tegnap reggeli igékre esett, amit nem olvastam el, mert gyülibe mentem. Ma elolvastam. Meglepődtem. Leirom az igéket.
“…számukra várost készített” Zsid. 11:16
“És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is.” Jn. 14:3
“el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra.” 1Pt. 1:4
“Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük.” Zsid.13:14
“Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe." ApCsel. 1:11
“Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig. Íme, a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap. Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van.” Jakab 5:7-8
“Mert még "egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik.” Zsid.10:37
“…azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel.” 1Tessz.4:17-18
Engem ez motivál arra, hogy minden percben kész legyek. Mert Völegényem érkezése közel van. Nem tudom, hogy eljön értem vagy én megyek hozzá, de találkozom vele, és ez a tudat éltet.

Nincsenek megjegyzések: