hétfő, augusztus 04, 2008

Füves legelő és csendes víz

  Füves legelőkre és csendes vizekre van szüksége a nyájnak. Ezt legjobban a Jó Pásztor tudja, és Ő ezeket el is készíti minden nap. De a fennsík, ó a fennsík, az csodálatos! Sok munkával keres a Pásztor jó legelőt nekik, öntözi, javítja a talajt, hogy dús legelője legyen a nyájnak. Tudja, hol vannak a pompás fennsíkok, ahol nemcsak ropogós füvet, hanem árnyas fákat, bozótokat is találnak, ahol pihenhet, kérődzhet a nyáj. Így terít asztalt a mi Pásztorunk.
Fennsíknak nevezném az elmúlt két hetet. Fennsík, ahol a meghitt beszélgetések a Pásztorral felüdítik a lelket. Talán nem minden nap jutunk el a fennsíkra, de a füves legelő és a csendes víz elkészítve vár bennünket. 
Szilágycseh. Sószóró. A megismerhető Krisztus. Fehérke. Jó alkalmak a testvérekkel Isten jelenlétében. Címszavakban így írnám le az elmúlt hetet. 
Talán nem úgy indult az a hét, ahogy szerettük volna, mert foghíjas lett a csapat. 6 helyett csak 5-en tudtunk elmenni. Jobban oda kellett tenni a vállunkat és vinni a munkának terhét. Így visszanézve, azt látom, hogy a nehezét nem mi vittük, hanem az Úr, és nem csak a munka terhét, hanem bennünket is.
A megismerhető Krisztus: ez volt a hét témája gyerekeknél és felnőtteknél egyaránt. 
„Én vagyok a Jó Pásztor!” – hangzott fel első nap. ÉS nem csak az első nap, hanem az egész hetet átfogta ez az oltalmat és békességet adó tudat. A délelőtti gyermekfoglalkozások végén Fehérke történetét báboztuk el. A hétvégi beszámolón láthattuk, hogy a gyermekekre ez volt a legnagyobb hatással. De nem csak rájuk, hanem rám is. Régóta ismerem ezt a történetet, de mindig szívembe markol, akár hányszor újra olvasom. Kinga fogalmazta meg azt, ami ott volt nekem is mindig a szívemben, hogy: „Magamra ismertem a történetben, mert én is olyan vagyok, mint Fehérke: kíváncsi. És olyanná akarok válni, mint Fehérke.” Bennem ez erőteljesebbé vált a hét alatt, már csak azért is, mert a bábozásnál én voltam Fehérke. 
Leginkább a meghitt beszélgetések a Pásztorral, amik hiányoztak mostanában az életemből. Én tudom, hogy milyen a Jó Pásztor karjában lenni, hallani hangját, elmondani neki mindent. Figyelni rá, lépést tartani vele, rá figyelni a halálárnyékának völgyében. De tudom, milyen elveszettnek lenni, kétségbeesetten segítségért kiáltani a szakadékból. Tudom, hogy milye rémülten élni az idegen pásztor nyájában. Tudom, hogy milyen a Jó Pásztor nyájában lenni, de nem a helyemen, hanem valahol a szélen csellengni.
De a nevem Megváltott-Fehérke. 
„Én vagyok az élet kenyere.” – második nap. 
„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel a Krisztus Jézusban.” Fil.4:19
És az Úr elé hoztuk mindazt, mait szükségnek látunk az életünkbe. Leírtuk egy lapra, és kiterítettük az Úr elé, aki mindazt be tudja tölteni. Annyira jó volt Isten jelenlétében lenni. 
„MINDAZ VAGYOK, AMIRE SZÜKSÉGED VAN!”
  „Én vagyok a feltámadás és az élet.” – harmadik nap.
Lázár feltámasztása. 
Jöttek a hírrel Jézushoz
“Kérünk, gyere gyorsan!”
Lázár beteg,
és a segítséged nélkül,
nem fog életben maradni.
Mária és Márta 
látták meghalni a testvérüket.
Ők várták Jézust,
De nem érkezett meg, 
és tűnődtek, hogy “Miért?”

A halál felülkerekedett rajta,
S négy napja már el volt temetve,
Amikor valaki azt mondta:
 “Hamarosan itt lesz az Úr, 
mert már úton van.”
Márta Jézus elé szaladt
és sírva fakadt:
 “Uram, ha itt lettél volna, 
meg tudtad volna gyógyítani öt, 
és még most is élne.”

 “De Te négy napot késtél, 
és minden reményünk oda van.
Uram, mi nem értjük, 
hogy miért vártál olyan sokat.”
De az Ö útja, Isten útja,
nem a tied, és nem az enyém,
És nem nagyszerü?
Amikor Ö négy napot késik, 
Ö még akkor is idöben van.

Jézus azt mondta: 
“Márta, mutasd meg a sirt.”
De Márta azt mondta: 
“Uram, te nem érted,
hogy már négy napja 
el van temetve
A kő a sírtól el lett hengerítve.
Aztán Jézus sírt: 
“Lázár! Jöjj ki!”
Valaki odaszólt:
“Feltámadt! Feltámadt!”

Te most lehet, hogy
a félelem harcát harcolod,
Sírva jössz az Úrhoz:
“Szükségem van most rád!”
De Ö nem jelenik meg.
Barátom! Ne csüggedj el!
Mert Ö most is ugyanaz,
Ö hamarosan itt lesz,
Elhengeríti a követ az útból,
És neveden szólít téged.

Mikor Ö négy napot késik,
és minden remény oda van,
Uram, mi nem értjük, 
hogy miért vártál olyan sokat,
De az Ö útja, Isten útja,
nem a tied, és nem az enyém,
És nem nagyszerü?
Amikor Ö négy napot késik, 
Ö még akkor is idöben van.

Az én Istenem HATALMAS!
Amikor Ö négy napot késik, 
Ö még akkor is idöben van!
BARÁTOM!  
Ö AKKOR IS IDÖBEN VAN!!!

“Én vagyok a világ világossága.” – negyedik nap.
Bartimeus újra lát. “Mit akarsz, hogy veled cselekedjem?” – ez volt Jézus kérdése. Ez volt a kérdése felénk is. És mindenkinek szíve legmélyéből jött a válasz. És én hiszem, hogy Isten komolyan vette mindazt, amit akkor elmondtunk neki.
„Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam” – záró akkord. 

„Fehérkéből igazi vezérkos lett. De soha sem felejtette el Bátort. Szeme mindig a Pásztoron csüggött, leste minden szavát és igyekezett végrehajtani akaratát. Hűséges, okos, bátor vezérkos vált belőle. Szerette a Pásztort, és szerette a nyájat.
Egy este, mikor a karámba érkeztek, a Pásztor magához szólította. Fehérke rosszat érzett finom ösztönével. Szíve ezt dobogta: Veszedelem... veszedelem. A juhok is érezték, nem feküdtek le, feszültséget szagoltak a levegőben. A karámon kívül lépések zaja, furcsa nesz. Visszafojtott beszélgetés", fáklyák fénye kúszik elő.
Pásztor: Rád bízom a nyájat, Fehérke, én most elmegyek.
Fehérke: Hová mész, Pásztor?
Pásztor: Elmegyek, és helyet készítek nektek. Az én Atyámnál sok hely van, de ha nem volna, én most elmegyek, és helyet készítek nektek. Oda, ahol Bátor van, és ahová igyekszünk mi is mindnyájan.
Fehérke: De miért, Pásztor?
Pásztor: Kifizetni az adósságomat. A bűn bére a halál. Én elmegyek, hogy meghaljak helyettetek, hogy nektek örök életetek legyen az én Atyámnál, jönnek a pásztorok, és követelik a váltságdíjat.
Fehérke: És mi a váltságdíj, Pásztor?.
Pásztor: Az én vérem. Ez a váltságdíj értetek. Te vigyázz a nyájra! Legeltesd az én bárányaimat! Őrizd az én juhaimat!
Kinn az idegen pásztorok a karámhoz értek. Durva kiáltozásba kezdtek:
Idegen pásztor: Pásztor, gyere ki, fizesd meg a váltságdíjat!
Fehérke: Jaj, ki ne menj, Pásztor! Ezek megölnek téged.
Pásztor: Ennek így kell lennie. A jó pásztor életét adja a juhaiért. De te ne félj! Én veletek maradok mindig. A világ végéig. Vigyázz a nyájra! 
M ég egyszer végignézett a nyájon, megáldotta őket, és indult a kapu felé. Fehérke nézett utána, míg eltűnt a kapu mögött. Ó, az az éjszaka! A borzalmak éjszakája. Felejthetetlen maradt minden juh számára. Megkínozták és megölték a Pásztort. Fehérke azt hitte, belepusztul. Legszívesebben odarohant volna, hogy öljék meg őt is, de engedelmeskednie kellett a Pásztor utolsó kívánságának: „Legeltesd az én bárányaimat! Őrizd az én juhaimat!" És Bátor szava is ott remegett a szívében: „Vigyázz a nyájra!" Egész éjszaka dörgött az ég. Vaksötét volt. A juhok szorosan összebújva, béna gomolyagba dermedtek.
Fehérke: Bárcsak ne lenne holnap... Bárcsak ne lenne soha reggel 
De mégis elmúlt az éjszaka, és vérvörösen kelt fel a nap. Összebújva, reszketve találta a nyájat. Fehérke is sírt, reszketett, tehetetlen, meggyötört, kétségbeesett volt. Mit kezdjen ezzel a szegény, árván maradt, meggyötört nyájjal, mikor maga is tele van félelemmel? Mi lesz a Pásztor nélkül?! Egyszer csak kinyílt a kapu. Fehérke nem akart hinni a fülének. Az a régi, az a drága hang hallatszott újra, amitől felengedett a juhok bénasága, s a szívükből most már felszabadult sírás tört elő. Az a hang, ami az életet jelentette minden juhnak, báránynak: a Pásztor hangja.
Pásztor: Ne féljetek... Én vagyok. Gyertek, kedveseim, indulhatunk
Fehérke: Pásztor, Pásztor, hol vagy?
Pásztor: Mondtam, hogy nem hagylak el, sem el nem távozom tőled... itt vagyok veled a világ végezetéig. Induljatok!
Fehérke: De nem látlak, Pásztor.
Pásztor: De hallod a hangomat. Az én juhaim hallják az én hangom, én ismerem őket, és ők követnek engem.
Fehérke: Követlek, Pásztor. Csak vezess! Légy velem, taníts a te utadra! Azon akarok járni, a te akaratodat akarom cselekedni. Hogy én is tudjam vezetni a nyájat, megtanítsam arra, amit a te követésedhez tudnia kell.
Pásztor: MENAH…kövess engem, és figyelj! Indulunk! 
Fehérke felemelte fejét és megindult a Pásztor hangja után. Nem nézett hátra, de remegve figyelte, hogy indul-e utána a nyáj. De a nyáj nem mozdult. Fehérke nem állt meg, indult ki a kapun, a szokott úton. Cendes, amint meglátta, hogy fia megindult, ő is összeszedte magát és elindult. Fehérke egyszerre csak azt vette észre, hogy az egész nyáj szép rendben követi. Nem látta a Pásztort, de hallotta a hangját, és követte, amerre vezeti. 
Fehérke: Hol vagy, Pásztor? Mutasd meg, merre menjek!
Pásztor: Itt vagyok, Fehérke. Csak figyelj! És ne félj!
A selymes füvek közül ki volt szedve minden mérges növény. A csendes vizek elkészítve várták őket. A karámban minden juh hallotta a Pásztor hangját a saját szívében, nem kellett egyenként hozzámenniük. Csak lehunyták a szemüket és máris beszélhettek vele. Így járták a hegyeket, fennsíkokat egyre nagyobb bátorsággal, összetartással. Fehérkének – amint elöl ment- eszébe jutott az a nap, amikor a Pásztor énekelve ment mellette. Milyen boldog biztonság töltötte el mindannyiuk szívét! Énekelni kezdett. A nyáj először csak dúdolta, majd énekelte vele együtt: 
Az Úr az én Pásztorom, nem szűkölködöm,
Füves legelőkön nyugtat engem és
Csendes vizekhez terelget engem.
Lelkemet megvidámítja.
Az igazság ösvényein vezet engem az Ő nevéért.
Még ha a halál árnyékának völgyén járok is,
Nem félek, mert Te velem vagy.
A Te vessződ és botod azok vigasztalnak engem.
Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt.
Elárasztod fejemet olajjal.
Csordultig van a poharam.
Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem,
Életem minden napján
És az Úr házában lakozom örökké.

Fehérke így vezette a nyájat hűségesen a Pásztor nyomában, ahogyan megígérte a jó Pásztornak és felejthetetlen barátjának, Bátornak.
És haladt a nyáj hegyre fel, völgybe le, sziklán, szakadékon, fennsíkon át a mennyei karám felé hazafelé.

Nincsenek megjegyzések: