"Egy ember - amikor sokan Amerikába utaztak, itt hagyva Európát az új világ reményében - mindenét eladta és vett egy hajójegyet Amerikába. Vett még egy zsák kekszet, hogy ne kelljen ennivalóra se költsön, hogy a pénze megmaradjon, hogy tudjon majd új életet kezdeni.
Teltek a napok és az ember reggel kekszet evett, délben kekszet evett, és este is kekszet evett. Így ment ez heteken keresztül. Az út nagy részét már megtették, és az ember amikor leült az asztalhoz kekszet enni, már a rosszullét fogta el. De nem volt más ennivalója, így hát rágta a kekszet.
Pár nappal a partraszállás előtt, már a keksz gondolatától is rosszul lett, összeszedte minden erejét, és berohant a kapitányhoz. Elébe térdelt és könyörögni kezdett.
- Nem bánom, ha az út hátralévő részében mosogatnom kell is érte, de könyörgöm, adjon valami rendes ennivalót, mert hetek óta csak kekszet rágcsálok, és már belebetegedtem.
A kapitány összeráncolta a homlokát, majd ezt kérdezte:
- Mondja, ön potyautas?
- Nem, kapitány úr! Hajójeggyel utazom. - felelte az ember.
- Akkor nem értem, hogy miért nem étkezik az utasokkal, hiszen az ennivaló benne van a jegy árában."
Isten bővelkedő életre hívott el, és benne mindent elrendezett, írja az ige. És hányszor járok úgy, hogy újra és újra becsap a sátán, és a kekszet rágcsáltatja velem, és elveszi az erőm, az életkedvem.
Én nem akarok "kekszen" élni. Értem a Király mindent kifizetett.
Hála az Úrnak, hogy erre ma is figyelmeztetett!
1 megjegyzés:
Ez nagyon tetszett!
Megjegyzés küldése