szerda, március 09, 2011

Kérj bölcsességet Istentől!

„…én adok nektek szájat és bölcsességet…” (Lukács 21:15)
Isten nem ad ki új törvényeket és szabályokat minden percben, ehelyett ellát olyan útmutatásokkal és alapelvekkel, amelyek lehetővé teszik, hogy jó döntéseket hozz. Azért van ez így, mert az Őt dicsőíti, ha úgy döntünk, hogy meghallgatjuk tanácsát, bízunk benne, és engedelmeskedünk neki. Jakab azt írja: „Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek…” (Jakab 1:5). Nem éltél még igazán, amíg nem tanultad meg, hogyan táplálkozz Isten bölcsességéből. Ha megteszed, el fogsz csodálkozni azon, hogy milyen világossá válnak a dolgok. Isten bölcsességével együtt jár a félelem feltűnő hiánya. Többé nem rémítenek meg a körülmények vagy mások véleménye. Elveszíthetjük az állásunkat, vagy előléptethetnek, de egyik sem fog kizökkenteni minket. Lehet, hogy váratlanul mélységbe jutunk, vagy a siker csúcsán szárnyalunk, de mindkét helyzettel jól meg tudunk birkózni, mert Isten bölcsessége egyensúlyt, éleslátást és stabilitást ad nekünk. Ezek egyike sem természetes tulajdonságunk, hanem az Istentől jövő bölcsesség velejárója. Nem kapjuk meg egyszerűen azért, mert keresztyének vagyunk. Nem, csak akkor kapjuk meg, ha kérjük. Isten bölcsessége biztosítja nekünk azt a hatodik érzéket, amelyre szükségünk van a zavaros szituációkban, és azt az erőt, amellyel bátran tovább tudunk haladni a megválaszolatlan kérdések ellenére is. Szükséged van ma bölcsességre? Tölts időt Vele, aki azt mondja: „Én adok nektek szájat és bölcsességet, amelynek nem tud ellenállni, vagy ellene mondani egyetlen ellenfeletek sem” (Lukács 21:15). Ez pedig így működik: ha Jézust teszed életed urává, akkor hozzáférésed lesz Isten bölcsességéhez. Isten Fiával jön Isten bölcsessége, mert ez a lehetőség része a csomagnak.

kedd, március 08, 2011

Megszilárduló házasság

„A szeretet soha el nem múlik…” (1Korinthus 13:8)
Íme öt nagyszerű ötlet, amely új életet vihet a házasságodba. Először: újítsd meg az elkötelezettséged. A göröngyök és csiszolatlan pontok természetesek egy házasságban. Mi másra számíthatnál két tökéletlen embertől? Döntsd el: „Újra meg fogom nyerni házastársamat!”, és kezdj el e szándék, nem pedig a felgyülemlett érzések szerint cselekedni. Mondd ezt: „Megteszek mindent, amit lehet, hogy a házastársamnak a legjobb legyen”. Igaz, hogy nehéz, ha csak az egyik fél kötelezi el magát erre, de ha megteszed, akkor „beállsz Isten nyomába” és engeded, hogy Ő tegye, amit kell a pároddal. Bármely házasság működőképes, ha két ember kimondja ezt: „Uram, mondd meg, mit tegyünk!”. Isten képes megújítani a házasságodat, de ennek sok munka az ára. Az érzések vissza fognak jönni, de nem lehet meghatározó szerepük a döntéseidben. Másodszor: kezdj el újra randevúzni a pároddal! Senki sem szereti, ha jelenlétét magától értetődőnek veszik, ezért tedd magadévá a következő hozzáállást: „Továbbra is udvarolni fogok a páromnak, és igyekszem őt megnyerni”. Harmadszor: adj fel valamit a társadért! Pozitív üzenete lesz, ha ezt mondod: „Igen, ezt terveztem, de inkább veled töltöm ezt az időt”. Negyedszer: figyelj oda a kis dolgokra! A kis dolgokról könnyű megfeledkezni, mint például a bókok, vagy egy kis kártya, melyen ez áll: „szeretlek”. Vagy lepd meg a férjedet azzal, hogy azt a ruhát viseled, ami neki legjobban tetszik, és különleges ételt készítesz neki. Végül: hangsúlyozd a pozitív dolgokat! A kritizálásra bárki képes. Ha keresed, mindig fogsz találni a társadban tökéletlenségeket. Próbálj helyette olyan dolgokat keresni, amelyekben jó! Add tudtára, amit találtál, és figyeld, hogy mi történik!

hétfő, március 07, 2011

Hit által élni

„…mindezek… jó bizonyságot nyertek…” (Zsidók 11:39 Károli)
A Zsidókhoz írt levél 11. fejezetét úgy is szokták hívni, hogy „a hit kiállítása”. Kétféle csoportról olvashatunk benne. Az egyik csoportban azok vannak, akik „…kard élétől menekültek meg…” (Zsidók 11:34). A másik csoportról azt írja: „…kardélre hányták őket…” (Zsidók 11:37). Persze mi mind szeretnénk az első csoportba tartozni, de a Biblia mindkét csoportról azt mondja: „…mindezek… hit által jó bizonyságot nyertek…” (Zsidók 11:39 Károli). Egy másik igevers azt mondja róluk: „Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat…” (Zsidók 11:13). Hit által tudtak az ígéretekre összpontosítani!

Néha a hit a változás eszköze, máskor a túlélésé. A hit adja meg azt az állhatatosságot, hogy bízni tudj Istenben akkor is, mikor úgy tűnik, hogy az Ő akarata ellentmond a tiédnek. Gyakran előfordul, hogy a hit jobban tökéletesedik olyankor, amikor a dolgok nem változnak, mint amikor igen. Nincs szükséged hitre ahhoz, amit látsz, vagy amit már elértél; hitre akkor van szükség, mikor az életnek nincs értelme, mikor nem tudod megmagyarázni, miért halt meg egy kisgyermek, miért vesztetted el az állásod, miért nem működik a házasságod, miért gyarapodnak a gonoszok, miért halnak meg a jók, miért szenvednek az igazak, vagy miért nem nyernek vigasztalást a kegyesek. Azt gondoljuk, hogy az egyetlen jó kimenetel – az, amit mi szeretnénk. Nem! Bíznunk kell Isten jellemében és tervében, abban, aki Ő maga, és abban, amit tesz. Látnunk kell az Ő munkáját mindabban, ami ér minket. És még ha nem látjuk is, akkor is bíznunk kell Benne, tudva: „hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott” (Róma 8:28). Érted már? Minden!

vasárnap, március 06, 2011

Nosztalgiáztam...































Mozdulj együtt Istennel!

„…Isten Lelke lebegett…” (1Mózes 1:2)
Krisztus tanítványai otthagyták mindenüket, hogy kövessenek valakit, akit alig tudtak megérteni. Olyan Messiásról álmodtak, aki földi királyságot fog létrehozni és megdönti Róma uralmát, így a keresztrefeszítés sokkolóan hatott rájuk. Ugyanígy a feltámadás is, mert mostantól olyan üzenetet kellett hirdetniük, ami az életükbe is kerülhetett. Néha azt sem tudták, mit gondoljanak Jézusról: „Amikor a tanítványok meglátták, hogy a tengeren jár, megrettentek, azt mondták, hogy kísértet, és ijedtükben felkiáltottak” (Máté 14:26). Amikor nem sokkal feltámadása után együtt reggelizett velük a parton, „senki sem merte őt megkérdezni: ki vagy te? Tudták ugyanis, hogy az Úr ő” (János 21:12). Ha Istennel akarsz járni, készülj fel arra, hogy a hitednek át kell lépnie eddigi határait.

Az első dolog, amit Istenről olvasunk a Szentírásban, az, hogy mozgott (lebegett). Ha azt tervezed, hogy ebben az évben vele együtt akarsz mozdulni, le kell győznöd két dolgot. Először is az önelégültséget. Tudósok végeztek egy olyan kísérletet, amelyben egy amőbát teljesen stresszmentes környezetben helyeztek el. A körülmények ideálisak voltak, nem kellett semmihez sem alkalmazkodnia. Mégis elpusztult. Miért? Mert a változásra és a kihívásokra éppúgy szükség van, mint az élelemre és a vízre. A rosszul értelmezett elégedettség megölhet. Másodszor: kerülnöd kell a panaszkodást. Izráelnek negyven évig kellett rónia köreit a pusztában, mert nem ismerték el Isten jóságát: „Mindez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk…” (1Korinthus 10:11). Két gyerek ült le az asztalhoz enni. Az egyik kinyitotta az uzsonnás dobozát, és nyafogni kezdett: „Már megint sonkás szendvics? Már negyedik napja ugyanez van. Elegem van a sonkás szendvicsekből!” A barátja így szólt: „Fogadjunk, hogy ha szólsz anyukádnak, hogy nem szereted a sonkás szendvicset, akkor készít neked valami mást.” „Még hogy az anyám?” – válaszolt az előbbi gyerek – „Majd csinálok én magamnak uzsonnát.” Hahó! Van valami problémád, ami miatt panaszkodsz? Oldd meg! Szánd rá magad arra, hogy együtt mozdulj Istennel!

szombat, március 05, 2011

A Szentlélek ereje által élni

„…ezek viaskodnak egymással…” (Galata 5:17)
Nem számít, milyen régóta járunk Istennel, a testünk nem javul, nem tökéletesedik, nem lesz idővel a Lélekhez hasonlóvá! Ezért mondja nekünk Isten igéje, hogy feszítsük keresztre a testet, és éljünk minden nap Isten bennünk lakó Lelkének erejéből. Hallgasd csak: „Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek. Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek… A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.” (Galata 5:16-17,22-23). Lehet így élni? Igen, de ehhez meg kell tenned négy dolgot: 1) Fel kell ismerned, hogy az ellenség célpontja vagy, és meg kell védened magad Isten Igéjével és imádsággal. 2) Meg kell szabadulnod a bűntől, mely újra és újra legyőz: „…tegyünk le minden… bennünket megkörnyékező bűnt…” (Zsidók 12:1). 3) Folyamatosan telve kell lenned a Lélek erejével. Enélkül minden alkalommal veszteni fogsz. 4) Állj meg Isten erejében, ne a magadéban! Hogyan? Hogy nem adod fel a harcot a győzelemig. Isten ereje a te engedelmességeddel és kitartásoddal mindig egyértelmű és tartós győzelemhez vezet!

péntek, március 04, 2011

Az Isten-adta gondolatok ereje (3)

„…áldást nyer általad… a föld minden nemzetsége” (1Mózes 28:14)

Dr. Victor Pearce, egy oxfordi professzor írta meg a „What the World Owes to Christians” [Mit köszönhet a világ a keresztyéneknek] című könyvében az írógép történetét. „Az írógép volt a modern szövegszerkesztő előfutára. De mire kellett egy kereszténynek, hogy ilyet találjon fel? Hogy prédikációkat írjon le vele. Komolyan mondom! Christopher Sholes aggódott lelkipásztora miatt, akit egész héten lefoglalt, hogy egy járvány áldozatait látogatta, vigasztalta a gyászolókat, és elvégezte a temetési szertartásokat. Így aztán nem maradt ideje arra, hogy leírja a vasárnapi prédikációit. Egyszer Sholes egy barátjával vitatta meg a kérdést, és ezt mondta: »Szomorú, hogy nincs valamilyen gyorsabb módszer az írásra az olyan elfoglalt emberek számára, mint a lelkészek«. A barátja erre így szólt: »Miért nem találsz fel egy gépet?« Sholes így válaszolt: »Megpróbálom«. Az az esős délután volt sokhónapnyi kemény munka kezdete. Végül egy kis csoport gyűlt össze, hogy megnézzék, amint papírra kopogtatja csupa nagybetűvel: C. LATHAM SHOLES, NOV 1867. Hat évvel később a Remington Vállalat felismerte, hogy az írógép olyasvalami, ami forradalmasíthatná az üzlet világát. Abban az időben a legtöbb irodai alkalmazott férfi volt, de a Young Women’s Christian Association [keresztyén ifjúsági nőegylet] gépírás tanfolyamot indított el nők számára. Kezdetben ez botrányt szült, de mivel az első képzett gépírók nők voltak, a munkáltatók gyorsan lecsaptak rájuk, és alkalmazták őket. Így az írógép és a YWCA megmutatta, hogy a nők helye nemcsak otthon lehet, hanem az irodában is.” Lehet azért imádkoznom, hogy Isten megáldja az üzleti vállalkozásomat? Igen! Isten szeretné megáldani a munkádat, hogy így te elősegíthesd az Övét, mellyel szeretné eljuttatni az evangéliumot az egész világra.

csütörtök, március 03, 2011

Az Isten-adta gondolatok ereje (2)

„…áldást nyer általad… a föld minden nemzetsége” (1Mózes 28:14)
Egyetlen Istentől kapott ötlet nagyon sok mindent megváltoztathat. Braille ötletével pontosan ez történt! 1824-ben Louis Braille, egy keresztyén ember, feltalálta a papírból kiemelkedő pontok rendszerét, amellyel a vak emberek is tudnak olvasni. 63 szimbólumot dolgozott ki, amely minden nyelvre alkalmazható, így Isten Igéje először kerülhetett a látásukban korlátozottak kezébe. Na és a kommunikáció? A mobiltelefonodat és a számítógépedet részben egy keresztyén embernek, név szerint Samuel Morse-nak köszönheted. Mennyire más volt a világ előtte! Két hét kellett ahhoz, hogy a legfontosabb hírek eljussanak Európából Amerikába. Egy nagyobb győzelemről szóló beszámolónak hat hét is kellett, hogy Amerikából Angliába elérjen. Egy napon egy barátja megkérdezte Morse-tól: „Előfordult már veled kísérletezés közben, hogy zsákutcába jutottál, és nem tudtad, hogyan tovább?” „Nem is egyszer” – felelte Morse. Barátja tovább kérdezte: „És olyankor mit tettél?” Morse megosztotta vele a titkot: „Letérdeltem, és világosságért imádkoztam, és a világosság megérkezett; majd amikor a találmányomat elismerték, és kitüntető figyelmet kapott Amerikától Európáig, azt mondtam: »Ne nekem, Uram, ne nekem, hanem a Te nevednek szerezz dicsőséget!«”. Ezért az első üzenet, amelyet a transzatlanti kábelen elküldtek, ez volt: „Amit Isten készített”. És itt van még egy keresztyén ember: Louis Pasteur, a francia tudós, aki megmutatta nekünk, hogy a fertőzés olyan kis dolgok, nevezetesen baktériumok és vírusok következménye, melyeket szabad szemmel nem látunk. Bevezette a sterilizálás módszerét, mely végül sokak életét mentette meg. Gondolod, hogy Isten kifogyhat a jó ötletekből? Nincs rá esély! Kérj tőle egyet az életedre, a szolgálatodra vagy a munkádra!

szerda, március 02, 2011

Az Isten-adta gondolatok ereje (1)

„…áldást nyer általad… a föld minden nemzetsége” (1Mózes 28:14)
A jó ötletek Istentől jönnek, ezért Tőle kérj egyet! A világ azok által nyert áldást, akik ezt megtették. Gondolj például az anesztéziára: hogy éreznéd magad, ha nem altatásban műtenének? Pedig ez volt a módja, amíg egy James Young Simpson nevű skót orvos be nem vezette azt, amit ő „mesterséges alvásnak” nevezett. Az Edinburgh-i Egyetem tanulójaként a sebészet érdekelte, mert aggasztotta őt a fájdalom és a magas műtéti halálozási arány. Simpson a „Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre…” (1Mózes 2:21) ige olvasása alapján arra gondolt, hogy a kloroform lehet a válasz. Először magán kísérletezett. Végül 1847-ben került sor az első három kloroformos altatásban végzett műtétre. Az egyik paciens, egy fiatal katona, annyira élvezte, hogy megragadta a szivacsot, és újból belélegzett belőle. „Olyan jó volt, hogy nem tudtam abbahagyni” – mondta.

Simpson először ellenállásba ütközött. Voltak, akik azt gondolták, hogy bűn beavatkozni a természet rendjébe. „Adjatok egy Bibliát!” – mondta Dr. Simpson, – „Így operálta meg Isten Ádámot!”. Simpson beszédeket tartott, leveleket és röpiratokat írt, és megpróbálta meggyőzni mindazokat, akik ellenálltak, arról, hogy ez az előrelépés útja. Kudarcot jelentett, amikor három halálesetről érkezett hír más kórházakból a kloroform használata kapcsán, de Simpson meg tudta mutatni, hogy az érzéstelenítést helytelenül alkalmazták. Igazi változást az hozott, amikor Viktória királynő nyolcadik gyermekének világra hozatalakor kloroformot kapott, és kijelentette, hogy „nagyon elégedett volt a hatásával”. Ma kérj Istentől egy olyan ötletet, amely áldás lehet mások számára, aztán valósítsd meg!

kedd, március 01, 2011

Becsületesség

„Adj nekem igazat, Uram, hiszen igaz és feddhetetlen vagyok!” (Zsoltárok 7:9)

Chuck Swindoll mondja el az alábbi történetet egy férfiról, aki sült csirkét vásárolt magának és a vele lévő hölgynek. A kiszolgáló tévedésből a napi bevételt tette a sült csirke helyett a csomagba. Swindoll ezt írja: „Mikor a piknikező helyre értek, akkor vették észre, hogy egészen mást kaptak, mint csirkét: több mint 800 dollárt! A férfi ekkor váratlan dolgot tett: gyorsan visszatette a pénzt a papírzacskóba, visszaugrott az autójába, és visszament a gyorsétterembe. Addigra az üzletvezető már őrjöngött. »Mr. Becsületesség« kiszállt az autóból, besétált az étterembe, és rögtön hőssé lett. »Szeretném, ha tudná, hogy én egy csirkevacsorát kértem, és ezt kaptam helyette« – mondta. Az üzletvezető magán kívül volt az örömtől. Azt mondta: »Betetetem a képét a helyi újságba. Ön a legbecsületesebb ember, akiről valaha hallottam.« A férfi erre gyorsan így válaszolt: »Ó ne, kérem, ne tegye!« – majd közelebb hajolva ezt suttogta: »Tudja, a hölgy, akivel jöttem… nos… ő nem az én feleségem, hanem valaki másé.«” Pál ezt írja: „Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel…” (Efézus 6:14). Arról a bőr derékövről beszél itt, amit a római katonák hordtak a derekukon, mely védte ágyékukat, és melyen fegyvereiket, a tőrt és a kardot hordták. Ez az öv tartotta össze a katona tunikáját is, így az nem gyűrődött össze, és nem akadályozta a katonát a mozgásban. Amikor a lelki fegyverzetről van szó, a becsületesség véd meg téged, és tart össze mindent. Ha nem vagy feddhetetlen a nagy és kis dolgokban egyaránt, akkor el fogod veszíteni a csatát. Becsület nélkül minden darabokra hullik.