kedd, március 01, 2011

Becsületesség

„Adj nekem igazat, Uram, hiszen igaz és feddhetetlen vagyok!” (Zsoltárok 7:9)

Chuck Swindoll mondja el az alábbi történetet egy férfiról, aki sült csirkét vásárolt magának és a vele lévő hölgynek. A kiszolgáló tévedésből a napi bevételt tette a sült csirke helyett a csomagba. Swindoll ezt írja: „Mikor a piknikező helyre értek, akkor vették észre, hogy egészen mást kaptak, mint csirkét: több mint 800 dollárt! A férfi ekkor váratlan dolgot tett: gyorsan visszatette a pénzt a papírzacskóba, visszaugrott az autójába, és visszament a gyorsétterembe. Addigra az üzletvezető már őrjöngött. »Mr. Becsületesség« kiszállt az autóból, besétált az étterembe, és rögtön hőssé lett. »Szeretném, ha tudná, hogy én egy csirkevacsorát kértem, és ezt kaptam helyette« – mondta. Az üzletvezető magán kívül volt az örömtől. Azt mondta: »Betetetem a képét a helyi újságba. Ön a legbecsületesebb ember, akiről valaha hallottam.« A férfi erre gyorsan így válaszolt: »Ó ne, kérem, ne tegye!« – majd közelebb hajolva ezt suttogta: »Tudja, a hölgy, akivel jöttem… nos… ő nem az én feleségem, hanem valaki másé.«” Pál ezt írja: „Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel…” (Efézus 6:14). Arról a bőr derékövről beszél itt, amit a római katonák hordtak a derekukon, mely védte ágyékukat, és melyen fegyvereiket, a tőrt és a kardot hordták. Ez az öv tartotta össze a katona tunikáját is, így az nem gyűrődött össze, és nem akadályozta a katonát a mozgásban. Amikor a lelki fegyverzetről van szó, a becsületesség véd meg téged, és tart össze mindent. Ha nem vagy feddhetetlen a nagy és kis dolgokban egyaránt, akkor el fogod veszíteni a csatát. Becsület nélkül minden darabokra hullik.

Nincsenek megjegyzések: