szerda, március 02, 2011

Az Isten-adta gondolatok ereje (1)

„…áldást nyer általad… a föld minden nemzetsége” (1Mózes 28:14)
A jó ötletek Istentől jönnek, ezért Tőle kérj egyet! A világ azok által nyert áldást, akik ezt megtették. Gondolj például az anesztéziára: hogy éreznéd magad, ha nem altatásban műtenének? Pedig ez volt a módja, amíg egy James Young Simpson nevű skót orvos be nem vezette azt, amit ő „mesterséges alvásnak” nevezett. Az Edinburgh-i Egyetem tanulójaként a sebészet érdekelte, mert aggasztotta őt a fájdalom és a magas műtéti halálozási arány. Simpson a „Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre…” (1Mózes 2:21) ige olvasása alapján arra gondolt, hogy a kloroform lehet a válasz. Először magán kísérletezett. Végül 1847-ben került sor az első három kloroformos altatásban végzett műtétre. Az egyik paciens, egy fiatal katona, annyira élvezte, hogy megragadta a szivacsot, és újból belélegzett belőle. „Olyan jó volt, hogy nem tudtam abbahagyni” – mondta.

Simpson először ellenállásba ütközött. Voltak, akik azt gondolták, hogy bűn beavatkozni a természet rendjébe. „Adjatok egy Bibliát!” – mondta Dr. Simpson, – „Így operálta meg Isten Ádámot!”. Simpson beszédeket tartott, leveleket és röpiratokat írt, és megpróbálta meggyőzni mindazokat, akik ellenálltak, arról, hogy ez az előrelépés útja. Kudarcot jelentett, amikor három halálesetről érkezett hír más kórházakból a kloroform használata kapcsán, de Simpson meg tudta mutatni, hogy az érzéstelenítést helytelenül alkalmazták. Igazi változást az hozott, amikor Viktória királynő nyolcadik gyermekének világra hozatalakor kloroformot kapott, és kijelentette, hogy „nagyon elégedett volt a hatásával”. Ma kérj Istentől egy olyan ötletet, amely áldás lehet mások számára, aztán valósítsd meg!

Nincsenek megjegyzések: