Éli, a főpap, csak azért maradt életben, hogy lássa, ahogy két fia elesik a csatában, a Szövetség Ládáját elragadják a filiszteusok, és menye egy gyermeknek ad életet, akit Íkábódnak nevez, ami azt jelenti: „elveszett Izráel dicsősége”. Nagy tanulság van ebben. A sátán ma is próbálja elragadni a frigyládát – Isten befolyását – az otthonainkból. A médián és a kortársak nyomásán keresztül a sötétség erői azt keresik, hogyan ragadhatják meg gyermekeink gondolatvilágát, hamis értékeket mutatva nekik. Édesanyák, édesapák, mi lesz a házatokra írva? „Dicsőségünk odavan” vagy „…én és az én házam népe az Urat szolgáljuk” (Józsué 24:15)? Hadban állunk, pedig sokunk soha nem volt még háborúban! Ha a „nemes harcot” akarjuk harcolni gyermekeinkért és gyermekeinkkel, össze kell hangolnunk tetteinket. A gyerekek szívesen követik azokat, akik példát adnak arra, mit hogyan kell tenni, és teszik is velük együtt. Hanna, Éli „szomszédja” ilyen szülő volt. Hosszú évek gyermektelensége után fogadalmat tett az Úrnak: „…ha… fiúgyermeket adsz szolgálólányodnak, akkor egész életére az Úrnak adom…” (1Sámuel 1:11). Isten Sámuellel válaszolta meg imáját, aki Izráel egyik legnagyobb prófétája lett. Később Isten még több gyermeket is adott Hannának, „…és még három fiút és két lányt szült…” (1Sámuel 2:21). Azért, mert Isten tudta, hogy betöltheti Hanna legmélyebb vágyát, és az mégsem fogja őt önzővé tenni. Tudta, hogy Hannának fontosabb Isten dicsősége és haszna, mint a saját magáé. Szülők, bennetek is így megbízhat Isten?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése