szombat, február 28, 2009

Tanulságok egy túrós süti kapcsán...

Ma érkezik a nővérem és a sógorom, és anyu készül rendesen. Még a szomszédasszonytól egy túrós süti receptet is beszerzett. Semmi baj sem volt vele, mármint a recepttel, amíg hozzá nem fogtunk, hogy elkészítsük. A habverés mindig az én feladatom, mióta csak vissza tudok emlékezni (akkor még a kézi habverő volt a trendi, mert nem volt még más, ha volt is, mi nem vettünk, csak sokára). A recept szerint 6 tojás kell, a szomszédasszony szerint 4 elég, és anyu is a 4 mellett voksolt. Hiába érveltem én a 6 tojás mellett. Spóroljunk akkor, gondoltam! Fél kg porcukor a félig felvert fehérjébe. Az sok 4 tojáshoz, gondoltam, na persze porcukor helyett krisztálycukorral kellett gazdálkodjak, mert spóroljuk a porcukrot, az másra kell majd. Hm!!!

Nem is kell mondanom, ugye, hogy meg is lett az eredménye. A szép habom tönkrement :((!!! Na, akkor gyütt a tapasztaltabb, azaz anyu, és mérges lett, hogy elrontottam. Érvelek, és érveléseimmel szemben nem sokat tud tenni: "Ennyi cukor, és ráadásul kristálycukor is...!!!" -és mindezt higgadtan, mert megtanultam, hogy nem érdemes ingerülten visszavágni. Kértem 2 tojást. "Na, azt már nem, mert hogy a tyúkok...!" Mindig a tyúkok a hibásak... Nagy nehezen előkerült 1 tojás, kértem a másikat is. Csak úgy záporozott felém a szemrehányás, miközben megkaptam a másik tojást is. A két nehezen szerzett tojásból pompás habot vertem, és lassan hozzáadagoltam a félresikerültet, és egész ügyesen helyrejött. Na, aztán lehiggadtak a kedélyek, amikor kiderült, hogy mégis megmentettem a látszólag menthetetlent. Az előbb kiderült, hogy a tésztájának sem tett jót a 2 tojás hiánya. A süti már a sütőben sütkérezik.

Két tanulságot is levontam belőle. Mindennek meg van az ára, a receptje. A hivő életnek is, mégis sokszor kapom magam rajta, hogy itt-ott, ezt-azt kispórolok belőle, pl. a csendességet. Pedig hányszor jártam már úgy, mint ma a habbal. Azért írom ezt ide le, hogy más is tanuljon belőle. Ha elveszünk abból, ami Istené: időnk, pénzünk, energiánk,az egész életünk, először is magunkkal tolunk ki. Az Istennel való szoros kapcsolatra elsősorban nekünk van szükségünk. A sátánt ezzel tudjuk a leginkább lefegyverezni. Mégis Isten az, aki annyira vágyik, a velünk való szeretet kapcsolatra. "Jézus Krisztus rajong értünk"-mondta valaki nemrég, és ez így van. A János 17. rész a bizonyiték erre. Ez az egyik tanulság...

A másik pedig az, hogy a kudarc után a legkönnyeb a dolgokat abbahagyni, kidobni, mint annak megjavitásán fáradozni. Sokszor vádoljuk Istent, hogy ezt és ezt miért engedte meg az életünkben... Nagyon egyszerű a válasz... a recept adott, Isten Ígéje adott, és abból, sem elvenni, sem hozzátenni, nem lehet... de hogy én betartom-e a recept előírását, ahhoz szabad döntési jogom van. A kudarcok akkor jönnek, ha nem a megfelelő útmutatás szerint élek...ó, ezt még megengedem magamnak, ez igazán nem nagy dolog, mások is teszik...

Ha hibáztunk, ismerjük el, és jöjjünk bűnbánattal az elé a Személy elé, aki a Golgotán kifizette, minden mulasztásunk, hibánk, vétkünk árát.

Van, hogy a sütit újra kell kezdeni, de a jó hír az, hogy van még egy esély, és el lehet készíteni a recept szerint!

És íme a süti...

Botok és ágytálak!

„Az Úr azt mondta… Mi van a kezedben?” (2Mózes 4:2)

Az egyik legnagyobb hiba, amit elkövetünk, hogy másokhoz hasonlítjuk magunkat, és arra a következtetésre jutunk, hogy mivel mi nem rendelkezünk az ő különleges tálentumaikkal, „nekünk nincs meg az, ami kell hozzá”. Egy napon Isten azt mondta Mózesnek: „Mi van a kezedben?” Mózes így felelt: „Egy bot” (2Mózes 4:2). Csak egy vándorbot, nem nagy szám. Igazán? Isten felhasználta arra, hogy kiszárítsa a Vörös-tengert! Értsd meg ezt: Isten kézbe vehet valamit, ami egész életedben megvolt neked, de nem tulajdonítottál neki nagy jelentőséget, és felhasználhatja arra, hogy nagy dolgokat vigyen véghez. De ez csak akkor történhet meg, ha hajlandó vagy elismerni a benne rejlő lehetőséget, és odateszed az Ő kezébe. 

Van egy mulatságos történet egy apácapárosról, akik egy kórházban dolgoztak, és egy reggel munkába menet kifogyott a benzinjük. Volt a közelben egy benzinkút, de nem volt üzemanyagkannájuk. Hirtelen egyiküknek eszébe jutott, hogy a csomagtartóban van egy ágytál. Benzint töltöttek a kacsába, és nagyon óvatosan visszavitték az autóhoz. Miközben az apácák a benzint a kacsából az üzemanyagtartályba öntötték, két férfi ment el mellettük autóval. Hitetlenkedve bámultak, és az egyik így szólt a másikhoz: „Na, Fred, ezt nevezem hitnek!” A dolog ostobaságnak tűnt. A gond csak az volt, hogy ezek a kételkedők nem tudták az igazságot. És mennyire meg voltak lepődve, amikor a két apáca elhajtott mellettük az autóúton! A Biblia azt mondja: „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt” (Zsidók 11:6). Hit kell ahhoz, hogy meglássuk a botokban és a kacsákban azt az eszközt, ami szükséges a feladat elvégzéséhez! De amikor odaadod Istennek azt, amid van, bámulatos dolgok történnek az életedben!

péntek, február 27, 2009

Te jobban tudod, mint én...

Még egy kedves éneket kiteszek. Oh, de sokszor nehéz elengedni a miérteket, és kimondani, hogy: "Te jobban tudod, Uram, hogy miért..." Hadd legyen most ez az én imám is: "Te jobban tudod, mint én..."

When you believe...

Miriam 

Many nights we've prayed 
with no proof anyone could hear 
In our hearts a hopeful song 
We barely understood 
Now we are not afraid 
Although we know there's much to fear 
We were moving mountains 
Long before we ever knew we could 

There can be miracles 
When you believe 
Though hope is frail 
It's hard to kill 
Who knows what miracles 
You can achieve 
When you believe 
Somehow you will 
You will when you believe 

Tzipporah 
In this time of fear 
When prayer so often proved in vain 
Hope seemed like the summer birds 
Too swiftly flown away 
Yet now I'm standing here 
With heart so full I can't explain 
Seeking faith and speaking words 
I never thought I'd say 

Miriam and Tzipporah 
There can be miracles when you believe 
Though hope is frail 
It's hard to kill 
Who knows what miracles 
You can achieve 
When you believe 
Somehow you will 
You will when you believe... 

Hebrew Children 
A-shi-ra la-do-nai ki ga-oh ga-ah 
(I will sing to the Lord, for he has triumphed gloriously) 
A-shi-ra la-do-nai ki ga-oh ga-ah 
(I will sing to the Lord, for he has triumphed gloriously) 
Mi-cha-mo-cha ba-elim adonai 
(Who is like You, oh Lord, among the celestial) 
Mi-ka-mo-cha ne-dar- ba-ko-desh 
(Who is like You, majestic in holiness) 
Na-chi-tah v'-chas-d'-cha am zu ga-al-ta 
(In Your love, You lead the people You redeemed) 
Na-chi-tah v'-chas-d'-cha am zu ga-al-ta 
(In Your love, You lead the people You redeemed) 
A-shi-ra, a-shi-ra, a-shi-ra... 
(I will sing, I will sing, I will sing) 

Hebrews 
There can be miracles 
When you believe 
Though hope is frail 
It's hard to kill 
Who knows what miracles 

You can achieve 
When you believe 
Somehow you will 
Now you will 
You will when you believe 

Miriam and Tzipporah 
You will when you believe

Tedd túl magad rajta!

„Mindenben hálákat adjatok!” (1Thesszalonika 5:18 Károli)

Gondolj Mózesre, a felszabadítóra és törvényadóra, akinek Isten a Tízparancsolatot adta! Az ő nevét még 4000 évvel a halála után is ismerik szerte a világon. De ne feledd, ugyanez a Mózes egy gyilkos volt. Úgy tartották számon Egyiptomban, mint első számú közellenség. Egy szökevény volt, aki az igazságszolgáltatás elől a pusztába menekült, és ott 40 évig pásztorként élt. De ezeknek a viszontagságoknak a vésőjével alakította Isten Mózest olyanná, hogy kiálljon a fáraó királyi palotájában, és ezt kiáltsa: „Engedd el a népemet!” Egy nemzet született meg, mert ez az ember nem volt hajlandó abbahagyni isteni rendeltetésének eléréséért folytatott küzdelmét. 

Ne hagyd, hogy a múltad megbénítson! Ha Isten használta Mózest, akkor téged is fog. Mindenki átél viszontagságokat. Emlékezz erre a mondatra, amikor a dolgok rosszra fordulnak: „Tedd túl magad rajta!” Valaki fájdalmat okozott neked? Tedd túl magad rajta! Valaki elárult? Tedd túl magad rajta! Kudarcot vallottál? Tedd túl magad rajta! Pál azt írja: „Mindenben hálákat adjatok!” Ha szerencsétlenség ér – adj hálát! Ha szívfájdalmad van – adj hálát! Akár szegény vagy, akár bővölködsz – adj hálát! Isten nagyobb, mint a kritika, amit kapsz. Nagyobb, mint az óriások, akikkel szembenézel. Nagyobb, mint a hegy, amit meg kell másznod. Nagyobb, mint a terhek, amiket hordozol. Nézd csak meg azokat a bibliai férfiakat és nőket, akik úgy döntöttek, hogy a rosszban is a jót keresik meg, és arra néznek! Ezek az emberek nem szidták a sötétséget, hanem fényt gyújtottak, és szétsugározták azt. Ők a megfelelő hozzáállást választották; a hittel teljes hozzáállást. Gyerünk, ne bujkálj tovább a siker elől csak azért, mert félsz a kudarctól! A kudarc azt jelenti, hogy tanuló vagy, nem azt, hogy vesztes. Ne félj kockáztatni! Fogd meg Isten kezét, lépj ki, és valósítsd meg az Ő életedre vonatkozó tervét!

szerda, február 25, 2009

Önbizalom (2)

„Ne veszítsétek el bizalmatokat!” (Zsidók 10:35)

Szeretnél nagyobb önbizalmat? Tedd a következő három dolgot: 

1) Értékességedet Isten értékrendjére alapozd, ne a világéra! Isten már megmutatta két nagyszerű tettével, milyen fontos vagy számára. Először is, Ő teremtett téged a saját képmására, ami azt jelenti, hogy alkotói készségekkel rendelkezel. Másodszor, ha te lettél volna az egyetlen ember, aki valaha élt, akkor is elküldte volna a Fiát, hogy megváltson téged. Ez felbecsülhetetlen értékűvé tesz téged! Ez a két változhatatlan igazság kell hogy legyen önértékelésed maradandó alapja. 

2) Olyan emberekkel vedd körül magad, akik építik az önbizalmadat, nem pedig rombolják. Az önbizalom-rombolók a „Charlie Brown komplexust” alakítják ki nálad. Egy napon Lucy csípőre tette a kezét, és ezt mondta: „Charlie Brown, te egy öngól vagy az élet kupadöntőjében, egy ötödik gurítás a tizennyolcas szakasz füvén, egy tóba veszett horgászbot, egy potya labda elhibázott rúgása, és a második rossz start a futamon!” Nem csoda, hogy Charlie küszködött! Ha magabiztos akarsz lenni, olyan emberekkel vedd körül magad, akik a legjobbat hozzák ki belőled. 

3) Hagyj fel azzal, hogy másokhoz hasonlítgatod magad! Az összehasonlítással csak azt fogod elérni, hogy úgy érzed magad, mint az a két tehén, akik egy tejszállító tartálykocsi oldalán ezt a hirdetést olvassák: pasztőrözött, csírátlanított és csúcsminőségű. Az egyik tehén a másikra nézett, és így szólt: „Ezek után nem érzed magad valami alkalmasnak, mi?” Több mint megfelelő vagy a feladatra! Isten mindennel ellátott téged a megbízatásodhoz. Fedezd fel az ajándékodat, fejleszd, aztán menj, és használd az Ő dicsőségére!

kedd, február 24, 2009

Mióta?!?

Rajzolatunk ma az oviban. Az egyik kislány nagyon lemaradt, a többiek már mind készen voltak. Gondoltam, segítek neki egy kicist, hogy hamarabb menjen, és sikerélménye is legyen, hogy az övé is elkészüljön. Mondom a kislánynak:

- Te színezd a fát, én meg színezem a felhőt!

Színezzük. Szép halványkéket választottam a felhőnek. Ekkor odajött Kinga, hogy megnézze, hogy mit csinálok. Csípőre tette a kezét, majd megkérdezte tőlem nyomatékosan:

- Óvónéni, MIÓTA kék a felhő? Hát nem tudod, hogy a felhő az MINDIG fehér! Az ég az kék!

Erre én: - Igazad van!

Kinga: - Na, UGYE?!

Önbizalom (1)

„Ne veszítsétek el bizalmatokat!” (Zsidók 10:35)

Felfedezheted őket bármilyen csoportban. Van bennük valami különleges, ami elkülöníti őket. Mi az? A céltudatosságuk; az a bizonyosság, hogy tudják, hová tartanak! Hogy tudatában vannak képességeiknek! A nyíltságuk! A múltban elért sikereik! Hogy képesek a szemkontaktusra, és tudják alkalmazni a testbeszédet! Egyszóval: önbizalom! Pálban megvolt. Hallgasd csak: „… én megtanultam [egy életen át Istennel járva] annak a titkát, hogyan lehetek boldog mindig, bármi történjen is; amikor van elég ennivalóm, és amikor éhezem, amikor több van a szükségesnél, és amikor nincs elég. Mindent meg tudok tenni Krisztus által, mert Ő ad nekem erőt (Filippi 4:12-13 NCV). Ezeket a verseket nem lehet különválasztani, mert határozott kapcsolat van az élet mélységeinek megtapasztalása és magasságainak élvezete között. Pál nyugalmat talált abban a bizonyosságban, hogy ereje egyedül Krisztustól származik. Ez a tudat tette képessé, hogy kezelni tudjon minden helyzetet, amivel találkozott! Az önbizalom elfogadja a jelenlegi helyzetet, bármilyen nehézséggel nézel is szembe, bármilyen korlátok között vagy kénytelen élni; bármilyen krónikus állapot készít ki, bármi törte össze álmaidat, az élet bármilyen tényezője próbál lenyomni; az önbizalom elismerheti, hogy nem tetszik, de soha nem mondja: „nem tudok megbirkózni vele”. Amint azt mondod, „nem tudok megbirkózni vele”: a) ellentmondásba kerülsz Isten ígéreteivel; b) nem tudod kiaknázni azokat az erőforrásokat, amelyeket Ő már megadott neked. Az önbizalom képessé tesz arra, hogy bármilyen próbában megállj, mert Krisztus hozzáférhetővé tette az Ő erejét számodra!

hétfő, február 23, 2009

Szilárd jellem építése (3)

„A becsületeseket feddhetetlenségük vezeti.” (Példabeszédek 11:3 NIV)

A szilárd jellem építése becsületességet, integritást követel. Az integritás szó egyszerűen azt jelenti, hogy „integrál, egésszé tesz”. Megköveteli, hogy következetes légy értékrendedben, gondolkodásodban és cselekedeteidben. Margaret Mead megállapította: „Amit az emberek mondanak, amit az emberek tesznek, és amit az emberek mondanak, hogy tesznek, egymástól merőben különböző dolgok.” Furcsamód vannak, akik még pártolják is ezt az ellentmondást. Egy népszerű divattervező nemrégiben ezt mondta: „Egy személy identitásának a lényege… a külsőségekben van, nem magában a személyben… nem kell olvasottnak lennie, amíg könyvekkel veszi magát körül… röviden… az ember annak tűnhet, ami lenni szeretne.” A gond csak az, hogy lehet ugyan külsőségekkel benyomást kelteni, de a valóságos éned mindig átüt! A benyomások olyanok, mint az árnyék; eltűnnek, ha elég erős fény ragyog rájuk. Az integritás valódi áru – minél jobban megvilágítod, annál több részletét láthatod. A becsületesség mutatja meg, hogy valóban az vagy, akinek látszol. 

A becsületes emberek mindig kitűnnek. Pat Williams író beszámol Gandhi angliai útjáról, amikor beszédet mondott a parlament előtt. A brit kormány ellenezte India függetlenségét, és emiatt Gandhit sokszor megfenyegették, letartóztatták és bebörtönözték. Gandhi két órán át beszélt ékesszólóan és szenvedélyesen, majd a tömeg felállva tapsolta meg. Később egy riporter megkérdezte Gandhi titkárát, hogyan volt képes a politikus ilyen beszédet előadni jegyzetek nélkül. „Ön nem érti Gandhit” felelt a titkár. „Ő azt érzi, amit gondol. Azt mondja, amit érez. Azt teszi, amit mond. Amit Gandhi érez, gondol, mond és tesz, az egy és ugyanaz. Ezért nincs szüksége jegyzetekre.” Nos, ez az integritás!

vasárnap, február 22, 2009

Szilárd jellem építése (2)

„Isten elrendelte… hogyan hozza ki a legjobbat belőlünk.” (1Korinthus 2:7 TM)

A szilárd jellem építése megköveteli, hogy tisztán lássuk a célunkat. Pál azt írja: „Hálát adok Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak… [hogy] az ő szolgálatára rendelt” (1Timóteus 1:12 NIV). És te mi tartasz életed rendeltetésének? Csak két alternatívád van: a) Spekuláció. Dr. Hugh Moorhead, a North Western Illinois University professzora, írt 250 jól ismert filozófusnak, tudósnak, írónak és más értelmiséginek, és megkérdezte őket: „Mi az élet értelme?” Aztán megjelentette válaszaikat egy könyvben. Néhányan legjobb tippjeiket osztották meg, voltak, akik beismerték, hogy ők csak kitaláltak maguknak egy életcélt, mások pedig elég őszinték voltak ahhoz, hogy bevallják: sejtelmük sincs. Sőt, több híres értelmiségi kérte Moorhead professzort, hogy írja meg nekik, ha felfedezte az élet értelmét! Szerencsére a spekulációtól eltérő alternatíva is van az élet értelmére és céljára vonatkozóan. b) Kinyilatkoztatás. Megnézhetjük, hogy Isten mit jelentett ki az életről az Ő Igéjében. Ez a mi használati utasításunk, amely elmagyarázza, hogy miért élünk, hogy működik az élet, mit kell elkerülnünk, és mit várhatunk a jövőtől. Elmagyarázza mindazt, amit semmilyen önsegítő vagy filozófiai könyv nem tudhat. A Biblia azt mondja: „Isten bölcsessége… elvisz minket az ő terveinek mélységeibe… ez nem a legújabb üzenet, sokkal inkább a legrégebbi; amit Isten elrendelt annak megmutatására, hogy hogyan hozza ki a legjobbat belőlünk.” Isten nem csupán az életed kezdőpontja, Ő a forrása is. Ahhoz, hogy felfedezd, mi az ő terve az életeddel, Isten Igéjéhez kell fordulnod, nem a világ bölcsességéhez. Az életedet örökkévaló igazságokra kell építened, nem népszerű pszichológiára, sikerre, motivációra vagy ösztönző történetekre.