szerda, december 30, 2009

A tűzben

„Azután a király előléptette Sadrakot, Mésakot és Abédnegót…” (Dániel 3:30 NIV)

A tüzes kemencébe vetett három héber ifjú története négy dologra ébreszt rá minket: 1) Az Istennek való engedelmesség nem mentesít a bajoktól. Ne várd azt, hogy a világ mindig megértsen és értékeljen téged! Nézz Krisztusra: „Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be” (János 1:4-5). 2) Nem vagy egyedül – Isten veled van a bajban. Amikor Nabukadneccar király benézett a tüzes kemencébe, azt mondta: „… négy férfit látok szabadon járni a tűzben, és nincs rajtuk semmi sérülés. A negyedik pedig olyannak látszik, mint valami isten” (Dániel 3:25). A tűz, ahelyett, hogy elpusztította volna őket, leégette róluk a köteleket, amikkel meg voltak kötözve, és szabaddá tette őket. Bátorodj hát fel! Lehet, hogy úgy érzed, hogy a körülmények megkötöznek, bekorlátoznak és bezárnak, de Isten veled van! Ő meg fog védeni, és győztesen fog kihozni belőle. 3) A problémád a bizonyságtételeddé lesz. Mások figyelnek téged. Amiben ők bíznak, az nem működik, és most azon tűnődnek, vajon az, amiben te bízol, működik-e. A te Isten iránti hűséged és az, hogy Ő közbelép a te érdekedben, úgy fogja megérinteni az életüket, ahogyan a teológiád sohasem tudná. Babilonban mindenki tudta, hogy a három héber ifjú miben hisz, de azt is tudni akarták, hogy „Működik mindez a tűzben is?” Igen! 4) A gondok túloldalán nagyszerű áldások várnak. „Azután a király előléptette Sadrakot, Mésakot és Abédnegót Babilon városában.” Ez egy szentírási alapelv: ha hűséges vagy egy nehéz helyzetben, akkor Isten magas pozíciót bízhat rád.

kedd, december 29, 2009

Nincs kibúvó – meg kell dolgoznod érte!

„Aki lustán dolgozik, elszegényedik, de a szorgalmas munka meggazdagít.” (Példabeszédek 10:4)
Amikor Bill Gates-t, a Microsoft alapítóját, hihetetlen sikeréről kérdezték, a következő tíz dolgot ajánlotta minden kezdő figyelmébe. Érdemes megfontolni őket!
1) Az élet nem fair – szokj hozzá!
2) A világot nem érdekli az önbecsülésed; azt várja, hogy előbb érj el valamit, utána legyél elégedett magaddal.
3) Nem fogsz milliókat keresni rögtön az iskola befejezése után, és nem leszel rögtön alelnök mobiltelefonnal. Meg kell dolgoznod érte.
4) Azt hiszed, a tanárod túl kemény? Várd csak ki, milyen lesz a főnököd! Ő nincs véglegesítve. 5) A hamburgersütés nem alantas munka; a nagyszüleid lehetőségnek nevezték.
6) A szüleid nem voltak mindig unalmasak; attól lettek ilyenek, hogy etettek téged, kimosták a ruháidat, és kifizették a számláidat. Tehát mielőtt elrohannál, hogy megmentsd a még érintetlen területeket a szüleid generációjának „élősködőitől”, előbb próbáld meg tetvetleníteni a saját szekrényedet!
7) Lehet, hogy néhány iskola eltörölte a győztesek és vesztesek kategóriáit, de az élet nem. Van, ahol még a rossz jegyeket is eltörölték, és a jó válaszra addig várnak, ameddig csak akarod. Ennek semmi köze a valósághoz.
8) Az élet nincs szemeszterekre felosztva, és nincs nyári szünet sem. A munkáltatók nem érdekeltek abban, hogy „megtaláld önmagad”. Azzal te foglalkozz a szabadidődben!
9) A valódi emberek nem tölthetik minden idejüket a büfében, hanem dolgozniuk kell, nem úgy, mint a tévében!
10) Légy kedves a stréberekhez! Nagy az esélye annak, hogy egy nap valamelyiküknek fogsz dolgozni!
A Biblia azt mondja: „Aki lustán dolgozik, elszegényedik, de a szorgalmas munka meggazdagít.” „Vágyakozik a lusta lelke, de hiába, a szorgalmas lelke pedig bővelkedik” (Példabeszédek 13:4). Nincs kibúvó – meg kell dolgoznod érte!

hétfő, december 28, 2009

Karácsony...új év...és ami még közte van...


Tinik karácsonyi szolgálata
Olyan jó lett volna, ha Mátyás is velünk ünnepelt volna. Szeretett volna eljönni az imaházba, de nagy fájdalmai voltak. Imádkozzatok érte, hogy az Úr enyhítse a fájdalmait.
Márk is hiányzott, nem csak a képről, hanem nekem, nekünk is a szolgálatból. Hiszem, hogy a következőn már mindketten ott lesznek!!!

Holnap indulok a Hargitára. Ott szilveszterezek én is... és még sokan mások... remélem jó lesz, és jól telik majd. Úgy indulok neki, hogy jól akarom magam érezni, és meghallani az Úr hangját. Ja, és nem elhanyagolandó, hogy találkozhatok kedves székely barátaimmal... juhééééééééé!!!... és nem csak... ;)

Valami más

„…hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát...” (Efézus 2:7)
Fontos az, amin épp most keresztülmész, mert Isten azt a jövőd fényében mérlegeli. Ő nem a jelenlegi állapotunk vagy jólétünk mértéke alapján tesz mérlegre minket. Nem, Ő sokkal nagyobb léptékű terveket tart szem előtt. „Isten ismert minket még mielőtt a világot megalkotta, és eldöntötte, hogy az Ő Fiához fogunk hasonlítani…” (Róma 8:29 NCV). Képzeld csak el! Egy napon pont olyanok leszünk, mint Jézus; hát nem elképesztő? „Az eljövendő korszakokban” Isten közszemlére fog bocsátani minket, és azt fogja mondani: „Nézzétek meg a kezem munkáját! El tudjátok hinni, hogy ezeket a megdicsőült teremtményeket agyagból formáltam? Amikor kiástam őket a földből, még nem tartották meg a vizet. De én dolgoztam rajtuk, formáltam és neveltem őket, amíg képesek nem lettek megtartani a kapcsolatokat, szolgálatokat, eszméket és állásokat. Amit róluk hallottatok, az igaz. Szégyenfoltok voltak és katasztrofálisak, de az én kegyelmem elég volt. És most mellettem fognak ülni, uralkodni és kormányozni örökké!”
Amikor a lehetetlent kell véghez vinni, Houdini és David Blaine csak kontár amatőrök lennének. Vajon szét tudták volna választani a Vörös-tengert, vagy meg tudták volna állítani a napot 24 órára, borrá tudták volna változtatni a vizet, feltámasztani a halottat, és mindezt ilyen stílusosan? Nos, tudod mi a helyzet? Ugyanez az Isten munkálkodik a te életedben is. Azért, mert azt tervezi, hogy egy napon bemutasson téged. Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de amikor Isten bevégzi rajtad a munkáját, „valami más” leszel!

vasárnap, december 27, 2009

Hogy kell úgy harcolni, hogy mindenki nyerjen?

„…vigyázzatok: el ne emésszétek egymást!” (Galata 5:15)
Az egészséges kapcsolat nem konfliktusmentes, de konfliktus-megoldó. Az a baj, hogy mi a győzelemért harcolunk, ahelyett, hogy a megoldásért harcolnánk. Az eredmény: az egyik győz, a másik veszít, a kapcsolat bánja! Íme néhány gyakorlati tanács az olyan küzdelemhez, amelyben a kapcsolat győz:
1) A különbségek elkerülhetetlenek, természetesek, és potenciálisan hasznosak. Elkerülhetetlenek, mert egy kapcsolat két nagyon különböző embert hoz össze. Természetesek, mert minden kapcsolat, ha mégoly nagyszerű is, megtapasztalja. Potenciálisan hasznosak, mert hatékonyan kezelve a kapcsolat növekedni tud általuk. 2) Íme három konfliktuskezelési mód: a) a konfliktuskerülő. Ezek azok az emberek, akik nem akarják „felkavarni az állóvizet”, vagy „felébreszteni az alvó oroszlánt”. Félnek a konfrontációtól, ezért eltemetik az érzéseiket, és nem látják be, hogy azok élve lettek eltemetve, és később feltámadnak. Az elhallgatást befalazás, majd kirobbanás követi, s ezzel testi-lelki betegségeket idéznek elő. Közben a sérelmek felgyűlnek, a megoldatlan kérdések megsokszorozódnak, és az elrendezetlen ügyek kikezdik a kapcsolatot. b) a támadó. Ezek a „legjobb védekezés a támadás”-típusú emberek; könyörtelen harcosok, akik soha nem adják fel, végzetes sebeket ejtve egymáson. A Biblia azt mondja: „Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok: el ne emésszétek egymást!” A támadás ellentámadást szül, mindkét fél „beássa magát” és semmi sem oldódik meg. c) a megközelítés fontosságát hangoztatók. Ezek azok az emberek, akiknek „semmi sem drága a jó kapcsolat érdekében”. Ők fogékonyak a másik érzéseire, de ragaszkodnak ahhoz, hogy azonnal foglalkozzanak a fontos kérdésekkel. Kerülik a másik hibáztatását; a problémával és nem a másik emberrel konfrontálódnak, és arra próbálják rávenni a másikat, hogy fogjanak össze a probléma megoldása és a kapcsolat megmentése érdekében!

péntek, december 25, 2009

Ő mindig időben érkezik

„…eljött szülésének ideje” (Lukács 2:6)
John Walker szerint sokféle módon bánunk az idővel: „beosztjuk, pazaroljuk, töltjük és megtakarítjuk. Azt kívánjuk, bárcsak eljönne… azt szeretnénk, bárcsak eltelne… látjuk repülni és érezzük ólomlábakon járni. Órákat figyelünk és naptárt hordunk magunkkal, azt az illúziót keltve ezzel, mintha valahogyan irányítani tudnánk. Isten irányítja az időt… Azt hiszed, meglepődött azon, hogy: „amíg ott voltak, eljött szülésének ideje”? Mi meglepődünk a váratlan fejleményeken… Isten sohasem lepődik meg, még a legkatasztrofálisabb fordulaton sem.
Milyen lenne a hited, ha tudnád, hogy Isten nem lepődik meg a körülményeiden, hanem közben is szent és üdvös végeredményen dolgozik? Müller György egyszer a kikötőben várt egy speciális szék kiszállítására, amelyre szüksége lett volna az óceáni utazásához hátfájásai miatt. Amikor eljött az indulás ideje, és a szék még mindig nem érkezett meg, egy barátja felajánlotta, hogy vesz neki egy másikat, de Müller azt mondta: „Vagy gondoskodni fog róla Isten… vagy… megadja nekem azt a kegyelmet, hogy meglegyek nélküle”. Aztán, mint ahogy a filmekben szokott lenni… a szék megérkezett… éppen idejében! Mennyiben cselekednél, gondolkodnál és élnél másként, ha teljesen biztos lennél abban, hogy Isten ott van a határidőd lejártánál… még akkor is, ha már csak másodpercek vannak hátra? A Biblia azt mondja: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsidók 13:8). Szeretete nem fogy el az idővel, sem életedben munkálkodó ereje nem csökken. Ott volt a múltban, itt van most, és ott lesz a jövődben is. Számára ezer év annyi, mint néhány óra. Neki az a fontos, hogy eljuttasson téged az örökkévalóságba, és nem csupán az, hogy átsegítsen a hétköznapokon.” Ha így nézed a dolgokat, az megváltoztatja az összképet, ugye?

csütörtök, december 24, 2009

Áldott karácsonyt kívánok!

Mátyás karácsonya...

... most más, mint eddig! Itthon van Mátyás, az első kemoterápia után. Most kezdődött a neheze. Harcoljatok imában érte és vele. Sokat hányt ma, és megviseli a kemoterápia. Szüksége van az imára. Épp azon gondolkoztam, hogy hogyan bátoríthatnám... és ezt az igét hozta az Úr elém: Sofóniás 3: 16-20
"16 Azon a napon így biztatják Jeruzsálemet: Ne félj, Sion, ne csüggedj el!
17 Veled van Istened, az ÚR, ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked.
18 Összegyűjtöm azokat, akik szomorkodnak, mert nem ünnepelhetnek, bár közületek valók, és gyalázatot kell elszenvedniük.
19 Elbánok majd elnyomóiddal abban az időben. A sántákat megsegítem, és a szétszóródottakat összegyűjtöm, dicsővé és hírnevessé teszem őket az egész földön, ahol gyalázták őket.
20 Abban az időben, amikor összegyűjtelek, haza is hozlak benneteket. Bizony, hírnevessé és dicsővé teszlek benneteket a föld minden népe között. Meglátjátok majd, hogy jóra fordítom sorsotokat! - mondja az ÚR."

Amikor a csoda késik

„Hiszen én már öreg ember vagyok, feleségem is előrehaladott korú.” (Lukács 1:18)
Amikor egy angyal azt mondta Máriának, hogy a méhében foganni fog, noha ez nem olyasmi volt, amiért imádkozott, mégis ezt mondta: „történjék velem a te beszéded szerint!” (Lukács 1:38). Amikor viszont Zakariásnak jelent meg egy angyal, ő „megrettent, és félelem szállta meg”. Amikor az angyal azt mondta neki: „meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked”, Zakariás ezt kérdezte: „Miből tudom meg ezt? Hiszen én már öreg ember vagyok, feleségem is előrehaladott korú.” Mit teszel akkor, ha Isten válaszol az imáidra, de te nem tudod, hogy még mindig képes lennél-e kezelni az új helyzetet? Ha egy fiút küld neked, akinek már ki van választva a neve, aki nem feltétlenül hasonlít rád, és akinek a sorsa már elrendeltetett? Vagy ha megadja neked azt az állást, amit mindig is szerettél volna, a kapcsolatot, amiről álmodni sem mertél, vagy a szolgálati lehetőséget, amiről nem gondoltad, hogy újra eljöhet? Mondhatod ezt: „Nekem ez nem fog menni” vagy pedig ezt: „Hozd csak, Uram, én készen állok!”
„De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát” (Galata 4:4) Jegyezd meg: Isten nem tanácskozik velünk, hogy megbizonyosodjon arról, hogy az Ő tervei összhangban állnak-e a mi menetrendünkkel, vagy elnyerik-e a mi beleegyezésünket. Ő egyszerűen irányítja a lépteinket (Zsoltárok 37:23). Ő parancsol, még ha ez azt jelenti is, hogy nekünk futnunk kell ahhoz, hogy lépést tartsunk vele!
Néha azonban Isten megrendíti az alapokat, azért, hogy fejlessze a „főbb izmaidat”. Ha szoktál edzeni, akkor tudod, hogy a súlyemelés sokkal könnyebb, ha szilárd talajon állsz. Ha például labdán végzed a gyakorlatot, akkor sokkal nehezebb a súlyt megtartani, hogy ne zuhanjon rád, és ne törjön össze. Amikor a csoda késik, Isten ezzel a hitedet erősíti, és arra tanít, hogy nyomás alatt is kiegyensúlyozott maradj.