péntek, december 25, 2009

Ő mindig időben érkezik

„…eljött szülésének ideje” (Lukács 2:6)
John Walker szerint sokféle módon bánunk az idővel: „beosztjuk, pazaroljuk, töltjük és megtakarítjuk. Azt kívánjuk, bárcsak eljönne… azt szeretnénk, bárcsak eltelne… látjuk repülni és érezzük ólomlábakon járni. Órákat figyelünk és naptárt hordunk magunkkal, azt az illúziót keltve ezzel, mintha valahogyan irányítani tudnánk. Isten irányítja az időt… Azt hiszed, meglepődött azon, hogy: „amíg ott voltak, eljött szülésének ideje”? Mi meglepődünk a váratlan fejleményeken… Isten sohasem lepődik meg, még a legkatasztrofálisabb fordulaton sem.
Milyen lenne a hited, ha tudnád, hogy Isten nem lepődik meg a körülményeiden, hanem közben is szent és üdvös végeredményen dolgozik? Müller György egyszer a kikötőben várt egy speciális szék kiszállítására, amelyre szüksége lett volna az óceáni utazásához hátfájásai miatt. Amikor eljött az indulás ideje, és a szék még mindig nem érkezett meg, egy barátja felajánlotta, hogy vesz neki egy másikat, de Müller azt mondta: „Vagy gondoskodni fog róla Isten… vagy… megadja nekem azt a kegyelmet, hogy meglegyek nélküle”. Aztán, mint ahogy a filmekben szokott lenni… a szék megérkezett… éppen idejében! Mennyiben cselekednél, gondolkodnál és élnél másként, ha teljesen biztos lennél abban, hogy Isten ott van a határidőd lejártánál… még akkor is, ha már csak másodpercek vannak hátra? A Biblia azt mondja: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsidók 13:8). Szeretete nem fogy el az idővel, sem életedben munkálkodó ereje nem csökken. Ott volt a múltban, itt van most, és ott lesz a jövődben is. Számára ezer év annyi, mint néhány óra. Neki az a fontos, hogy eljuttasson téged az örökkévalóságba, és nem csupán az, hogy átsegítsen a hétköznapokon.” Ha így nézed a dolgokat, az megváltoztatja az összképet, ugye?

Nincsenek megjegyzések: