szombat, december 05, 2009

Tanítható vagy?

„…a bölcs pedig hallgat a tanácsra.” (Példabeszédek 12:15)

Mindent, amit tudunk, valaki mástól tanultuk, beleértve azt is, amit magunknak tulajdonítunk! Lehet, hogy számunkra új, de attól még nem új.
Észak-Karolina kormányzója egyszer Thomas Edison kreativitását és zsenialitását dicsérte. „ Én nem vagyok egy nagy feltaláló” – szabadkozott Edison – „De hiszen több mint 1000 szabadalmat nyújtott be” – mondta a kormányzó. „Igen, de csak egyetlen találmány az, amiről azt állíthatom, hogy teljesen eredeti: a fonográf” – felelte Edison. „Sajnos nem értem” – jegyezte meg a kormányzó. „Nos” – magyarázta Edison – „én egy szörnyen jó szivacs vagyok. Magamba szívok minden ötletet, ahol csak lehet, aztán átültetem őket a gyakorlatba. Azután addig fejlesztem őket, míg valamiféle értékkel nem bírnak. Az én ötleteim nagyrészt olyan emberek ötletei, akik maguk nem fejlesztették ki őket.” Edison egy életen át tanult. Nyitott, tudásra éhes és tanítható maradt. Ahhoz, hogy sikeres légy, neked is ilyennek kell lenned. Ahhoz, hogy megtudd, tanítható vagy-e, kérdezd meg magadtól:
a) Nyitott vagyok-e mások gondolataira és ötleteire?
b) Többet hallgatok-e, mint amennyit beszélek?
c) Hajlandó vagyok-e új információ alapján megváltoztatni a véleményemet?
d) Készségesen beismerem-e, ha hibáztam?
e) Gondolkodom-e és megvizsgálom-e a helyzetet, mielőtt cselekednék?
f) Teszek-e fel kérdéseket?
g) Hajlandó vagyok-e olyan kérdést feltenni, ami nyilvánvalóvá teszi tudatlanságomat?
h) Nyitott vagyok-e arra, hogy olyan módon tegyek dolgokat, ahogy korábban még soha?
i) Hajlandó vagyok-e útbaigazítást kérni?
j) Védekezni kezdek-e, ha kritizálnak, vagy nyitott vagyok az igazság meghallására?
A Biblia azt mondja: „A bolond helyesnek tartja a maga útját, a bölcs pedig hallgat a tanácsra”.

Nincsenek megjegyzések: