hétfő, december 28, 2009

Valami más

„…hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát...” (Efézus 2:7)
Fontos az, amin épp most keresztülmész, mert Isten azt a jövőd fényében mérlegeli. Ő nem a jelenlegi állapotunk vagy jólétünk mértéke alapján tesz mérlegre minket. Nem, Ő sokkal nagyobb léptékű terveket tart szem előtt. „Isten ismert minket még mielőtt a világot megalkotta, és eldöntötte, hogy az Ő Fiához fogunk hasonlítani…” (Róma 8:29 NCV). Képzeld csak el! Egy napon pont olyanok leszünk, mint Jézus; hát nem elképesztő? „Az eljövendő korszakokban” Isten közszemlére fog bocsátani minket, és azt fogja mondani: „Nézzétek meg a kezem munkáját! El tudjátok hinni, hogy ezeket a megdicsőült teremtményeket agyagból formáltam? Amikor kiástam őket a földből, még nem tartották meg a vizet. De én dolgoztam rajtuk, formáltam és neveltem őket, amíg képesek nem lettek megtartani a kapcsolatokat, szolgálatokat, eszméket és állásokat. Amit róluk hallottatok, az igaz. Szégyenfoltok voltak és katasztrofálisak, de az én kegyelmem elég volt. És most mellettem fognak ülni, uralkodni és kormányozni örökké!”
Amikor a lehetetlent kell véghez vinni, Houdini és David Blaine csak kontár amatőrök lennének. Vajon szét tudták volna választani a Vörös-tengert, vagy meg tudták volna állítani a napot 24 órára, borrá tudták volna változtatni a vizet, feltámasztani a halottat, és mindezt ilyen stílusosan? Nos, tudod mi a helyzet? Ugyanez az Isten munkálkodik a te életedben is. Azért, mert azt tervezi, hogy egy napon bemutasson téged. Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de amikor Isten bevégzi rajtad a munkáját, „valami más” leszel!

Nincsenek megjegyzések: