„Vagy ha kéritek is, nem kapjátok meg…” (Jakab 4:3)
Jerry Sittser lelkész írja: „Mi történne, ha Isten minden imánkat meghallgatná? Eszembe jutottak fiatal éveim, amikor kész voltam meghódítani az egész világot, Krisztussal vagy Krisztus nélkül. A csoport, melyet vezettem, növekedett, és én meglovagoltam a siker hullámait, amihez csak hozzáértem, arannyá változott. Végül a szolgálat alábbhagyott, és elvesztette lendületét. Hála Istennek, hogy így történt… elviselhetetlenül beképzeltté váltam, egy önjelölt szakértővé. Mi történt volna, ha imáim meghallgatásra találnak, ha a csoport tovább növekszik, és a programunk egyre több elismerést szerez?” Jakab azt mondja: „Kértek, de nem kapjátok meg, mert rossz a motivációtok”. Vannak bizonyos imádságok, amelyekre Isten a te érdekedben nem fog válaszolni. Sittser így folytatja: „Lehet, hogy jó ügyet szolgálsz, de te magad még mindig rossz vagy; beképzelten viselkedsz, kárörvendő vagy, túlzott szigorral bünteted a vétkeseket, és mentegeted a bűnöket. A keresztes hadjáratot folytatók számára a legnagyobb kockázat az… hogy vakká válnak saját hibáikra. Harcolnak a polgárjogokért, de a portásokat másodrendű állampolgárként kezelik. Védik a szexualitásra vonatkozó bibliai alapelveket, de kevés megbecsülést tanúsítanak házastársuk iránt. A megválaszolatlan imádságok Isten ajándékai… megvédenek minket önmagunktól. Ha minden imánk meghallgatásra találna, visszaélnénk a hatalommal… arra használnánk az imádságot, hogy a világot a saját tetszésünkre formáljuk, és az maga lenne a földi pokol. Mint az elkényeztetett gyerekek, akiknek túl sok játékuk és túl sok pénzük van, még többet markolnánk. Győzelemért imádkoznánk mások kárára… megrészegülnénk a hatalomtól… megbántanánk embereket és felmagasztalnánk önmagunkat. Ézsaiás azt mondta: »De még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen, még hallgat, hogy irgalmazhasson« (Ézsaiás 30:18). A megválaszolatlan imák védenek… megtörnek… elmélyítenek… és átformálnak. A múlt megválaszolatlan imái, melyek fájdalmat okoztak és kiábrándítottak, olyanok, mint a finomító kohók, felkészítenek minket a jövő válaszaira.”
szombat, július 31, 2010
péntek, július 30, 2010
Le akarod vágni a kanyart? (2)
„…légy példája a hívőknek…” (1Timóteus 4:12)
III. Davis Love, a híres golfjátékos az 1994-es Western Open második körében büntetőütést kért maga ellen. Elvette a jelzőjét, hogy ne legyen útban egy másik játékosnak, és később nem emlékezett, hogy vajon elmozdította-e labdáját az eredeti helyéről. Mivel nem volt biztos a dologban, újabb ütést kért, és ezzel a plusz egy ütéssel túllépte a megengedett ütésszámot, és kiesett a versenyből. (Ironikus módon, ha végigjátszotta volna a versenyt, még ha utolsó helyen végzett volna is, 2000 dollárt keresett volna azon a héten.) Az év végére Love-nak 590 dollárnyi nyereménye hiányzott ahhoz, hogy automatikusan minősítsék a Mesterek Tornájára, ezért meg kellett nyernie még egy versenyt, hogy bejusson abba a versenybe, amely minden golfozó legnagyobb álma. Szerencsére a történet jól végződik. Egy héttel a nagy sportesemény előtt megkapta a minősítést azzal, hogy megnyert egy versenyt New Orleans-ban, végül pedig 237 600 dollárt nyert, amikor az 1995-ös Mesterek Tornáján második helyen végzett. Amikor később megkérdezték tőle, hogy érezte volna magát, ha nem juthatott volna be a Mesterek Tornájára azért, mert büntetőt kért magának, így válaszolt: „Az igazi kérdés az, hogy éreztem volna magam, ha nyertem volna, és aztán egész életemben azon töprengtem volna, vajon csaltam-e”. Könnyebb becsületesnek maradni, mint megpróbálni helyreállítani a becsületedet. Pál így tanítja Tituszt: „Te magad légy példaképük a jó cselekedetekben, mutass nekik a tanításban romlatlanságot és komolyságot, beszéded legyen feddhetetlen és egészséges, hogy megszégyenüljön az ellenfél, mivel semmi rosszat sem tud mondani rólunk” (Titusz 2:7-8). Lehet, hogy ára lesz annak, ha helyesen cselekszel, de sokkal többe kerülne, ha feladnád elveidet, és rosszat cselekednél.
III. Davis Love, a híres golfjátékos az 1994-es Western Open második körében büntetőütést kért maga ellen. Elvette a jelzőjét, hogy ne legyen útban egy másik játékosnak, és később nem emlékezett, hogy vajon elmozdította-e labdáját az eredeti helyéről. Mivel nem volt biztos a dologban, újabb ütést kért, és ezzel a plusz egy ütéssel túllépte a megengedett ütésszámot, és kiesett a versenyből. (Ironikus módon, ha végigjátszotta volna a versenyt, még ha utolsó helyen végzett volna is, 2000 dollárt keresett volna azon a héten.) Az év végére Love-nak 590 dollárnyi nyereménye hiányzott ahhoz, hogy automatikusan minősítsék a Mesterek Tornájára, ezért meg kellett nyernie még egy versenyt, hogy bejusson abba a versenybe, amely minden golfozó legnagyobb álma. Szerencsére a történet jól végződik. Egy héttel a nagy sportesemény előtt megkapta a minősítést azzal, hogy megnyert egy versenyt New Orleans-ban, végül pedig 237 600 dollárt nyert, amikor az 1995-ös Mesterek Tornáján második helyen végzett. Amikor később megkérdezték tőle, hogy érezte volna magát, ha nem juthatott volna be a Mesterek Tornájára azért, mert büntetőt kért magának, így válaszolt: „Az igazi kérdés az, hogy éreztem volna magam, ha nyertem volna, és aztán egész életemben azon töprengtem volna, vajon csaltam-e”. Könnyebb becsületesnek maradni, mint megpróbálni helyreállítani a becsületedet. Pál így tanítja Tituszt: „Te magad légy példaképük a jó cselekedetekben, mutass nekik a tanításban romlatlanságot és komolyságot, beszéded legyen feddhetetlen és egészséges, hogy megszégyenüljön az ellenfél, mivel semmi rosszat sem tud mondani rólunk” (Titusz 2:7-8). Lehet, hogy ára lesz annak, ha helyesen cselekszel, de sokkal többe kerülne, ha feladnád elveidet, és rosszat cselekednél.
csütörtök, július 29, 2010
Hargitáról... ez-az...
Hargita... friss levegő... nyugalom... csend (bent)...
Címszavakban elmondtam, hogy miért jöttem Hargitára, de mindig többet kapok, mint amit elvárok. A legfontosabbat szándékosan nem írtam a felsorolásba, mert az nem egy a sok közül, hanem A LEGfontosabb: ISTEN!!! Annyira vágytam arra, hogy elcsendesedjek belül, kizárjak minden más tényezőt, hogy újra tisztán érthessem Isten szavát, hogy lássam, hol akadozik a 'vételem'.
Rájöttem! Nem hiába juttatta az Úr mostanában sokszor eszembe ezt az éneket: "Én Istenem, SZÍVEM MEGTÖRT teljesen,/ Hozzád hozom ÖRÖMTELEN életem,/ Sok még a BŰN, ami fogva tartja lelkem,/És nem tudom, hogy hol tegyem le terhemet..." - de igen, én tudtam, és tudom, hogy hol tehetem le... Rájöttem, hogy hol volt a hiba, kiemeltem a kulcsszavakat... Az utóbbi időben már az Istennel való kapcsolatban sem leltem örömöt, abban ami és Aki az életem értelme, ereje és célja... :(
Ahogy telnek a napok itt a Hargitán, tisztulnak ki a dolgok, előadások alatt, imádkozások alatt, éneklések közben, személyes beszélgetések által...
Címszavakban elmondtam, hogy miért jöttem Hargitára, de mindig többet kapok, mint amit elvárok. A legfontosabbat szándékosan nem írtam a felsorolásba, mert az nem egy a sok közül, hanem A LEGfontosabb: ISTEN!!! Annyira vágytam arra, hogy elcsendesedjek belül, kizárjak minden más tényezőt, hogy újra tisztán érthessem Isten szavát, hogy lássam, hol akadozik a 'vételem'.
Rájöttem! Nem hiába juttatta az Úr mostanában sokszor eszembe ezt az éneket: "Én Istenem, SZÍVEM MEGTÖRT teljesen,/ Hozzád hozom ÖRÖMTELEN életem,/ Sok még a BŰN, ami fogva tartja lelkem,/És nem tudom, hogy hol tegyem le terhemet..." - de igen, én tudtam, és tudom, hogy hol tehetem le... Rájöttem, hogy hol volt a hiba, kiemeltem a kulcsszavakat... Az utóbbi időben már az Istennel való kapcsolatban sem leltem örömöt, abban ami és Aki az életem értelme, ereje és célja... :(
Ahogy telnek a napok itt a Hargitán, tisztulnak ki a dolgok, előadások alatt, imádkozások alatt, éneklések közben, személyes beszélgetések által...
Tegnap Veress Ernő bácsiéknál voltunk Kiss Krisztával. Ő már beszámolterről tegnap a bloggján... Nem akarom őt ismételni, csak pár mondatban elmondani, nekem mit jelentett az a beszélgetés.
Szeretek Ernő bácsival és Annuska nénivel beszélgetni, jobban mondva hallgatni őket... olyan sokszor és sokat tanított Isten általuk. Bölcs, alázatos szolgái Mennyei Atyánknak. Őket látva, hallgatva, tudom, hogy ahova Isten eljuttatta őket, annak ára van, és ők készek voltak megfizetni ennek az árát. Ilyen akarok lenni!!! Akinek az élete sem drága, csak hogy elvégezze futását... hogy Isten tudja megvalósítani mindazt a jót, amit eltervezett az életem felől.
Ernő bácsinak volt egy mondata, ami épp kellett nekem, ami valamit bennem a helyére tett, de ezt nem írom ide ki, akit érdekel, kérezze meg tőlem... ez túl személyes ahhoz, hogy ide kiirjam...
Ha tehetitek nézzétek a közvetítést, és szedegessetek ti is ebből a jóból, amiben mi részesülünk.
Le akarod vágni a kanyart? (1)
„…légy példája a hívőknek…” (1Timóteus 4:12)
Kathryn Lay írónő nagy leckét tanult a becsületességről, amikor Texasban nyaralt. Az írónő a férjével éppen egy kis étteremben ebédelt, amikor egy hölgy belépett, átnyújtott neki egy dollárt, és ezt mondta: „Sajnálom, az előbb rosszul adtam vissza önnek”. Lay felismerte a hölgyet, aki eladónő volt egy boltban, ahol az írónő korábban vásárolt, és megkérdezte tőle: „Honnan tudta, hogy itt vagyok?” Elcsodálkozott, amikor megtudta, hogy a nő boltról boltra járva kereste őt. Lay beszél egy másik emberről is, aki visszavitt egy tévét egy boltba, és visszakapta az árát. Később, mikor észrevette, hogy a pénzt visszautalták a bankszámlájára is, nem tett semmit. Lay így ír: „Isten vajon azt kívánja tőlünk, hogy csak egy kicsit legyünk becsületesek… csak bizonyos körülmények között… vagy csak akkor, ha valaki figyel minket? Mennyi tisztességtelenség számít túl soknak? Előfordul, hogy én vagyok az egyetlen, aki tudja, hogy becsületes voltam-e vagy sem. Megtartom a pénzt, ha többet adtak, mint a visszajáró; csalok a költségelszámolásnál; nem veszem észre a dupla jóváírást a számlakivonatomon? Azt mondom a lányomnak, hogy a füllentés is hazugság, de később a rendőrnek azt állítom, hogy beragadt a gázpedál? Mikor vált a becsületesség veszélyeztetett fajjá? Van valahol egy ember, aki büszke arra, hogy 700 fonttal megrövidítette az áruházat. Valószínűleg jót nevet ezen mindenkivel, a lányával is. És él valahol Texasban egy igazán becsületes nő, akinek a történetét örömmel osztottam meg a lányommal.” Dosztojevszkij mondta: „Amikor hazudunk, elveszítjük önmagunk és mások iránti megbecsülésünket. És amikor senkit nem tisztelünk, végül engedünk saját ösztöneinknek és kielégítjük legalantasabb vágyainkat.” Tehát: „…légy példája a hívőknek… azzal, ahogy élsz…!” (1Timóteus 4:12 NLT)
Kathryn Lay írónő nagy leckét tanult a becsületességről, amikor Texasban nyaralt. Az írónő a férjével éppen egy kis étteremben ebédelt, amikor egy hölgy belépett, átnyújtott neki egy dollárt, és ezt mondta: „Sajnálom, az előbb rosszul adtam vissza önnek”. Lay felismerte a hölgyet, aki eladónő volt egy boltban, ahol az írónő korábban vásárolt, és megkérdezte tőle: „Honnan tudta, hogy itt vagyok?” Elcsodálkozott, amikor megtudta, hogy a nő boltról boltra járva kereste őt. Lay beszél egy másik emberről is, aki visszavitt egy tévét egy boltba, és visszakapta az árát. Később, mikor észrevette, hogy a pénzt visszautalták a bankszámlájára is, nem tett semmit. Lay így ír: „Isten vajon azt kívánja tőlünk, hogy csak egy kicsit legyünk becsületesek… csak bizonyos körülmények között… vagy csak akkor, ha valaki figyel minket? Mennyi tisztességtelenség számít túl soknak? Előfordul, hogy én vagyok az egyetlen, aki tudja, hogy becsületes voltam-e vagy sem. Megtartom a pénzt, ha többet adtak, mint a visszajáró; csalok a költségelszámolásnál; nem veszem észre a dupla jóváírást a számlakivonatomon? Azt mondom a lányomnak, hogy a füllentés is hazugság, de később a rendőrnek azt állítom, hogy beragadt a gázpedál? Mikor vált a becsületesség veszélyeztetett fajjá? Van valahol egy ember, aki büszke arra, hogy 700 fonttal megrövidítette az áruházat. Valószínűleg jót nevet ezen mindenkivel, a lányával is. És él valahol Texasban egy igazán becsületes nő, akinek a történetét örömmel osztottam meg a lányommal.” Dosztojevszkij mondta: „Amikor hazudunk, elveszítjük önmagunk és mások iránti megbecsülésünket. És amikor senkit nem tisztelünk, végül engedünk saját ösztöneinknek és kielégítjük legalantasabb vágyainkat.” Tehát: „…légy példája a hívőknek… azzal, ahogy élsz…!” (1Timóteus 4:12 NLT)
kedd, július 27, 2010
Amikor nem kapod meg, amit szeretnél (3)
„Növekedjetek a kegyelemben…” (2Péter 3:18)
Nagylelkűen nyerni nehezebb lehet, mint nagylelkűen veszíteni. Amikor nyerünk, megkísért minket a gőg, a hatalom, az érzéketlenség, a káröröm, és újra meg újra fel akarjuk idézni a sikerünket, mikor mindenki más már halálra unta. A kegyelmes győztesek mindig emlékeznek arra, milyen érzés veszíteni. Őket már rabul ejtette valami, ami nagyobb győzelmeiknél és veszteségeiknél. Abraham Lincolnban megvolt az a bölcsesség, hogy országának javát a saját énje elé helyezze, amikor legnagyobb politikai ellenlábasát, Edwin Stantont nevezte ki a hadügyminisztérium élére. Stanton, aki briliáns jogász volt, nyers és lenéző tudott lenni. Ahogy Frederick Douglass fogalmazott: „Az udvariasság nem tartozott gyengéi közé”. Másrészről Lincoln teljesen tisztában volt saját előnytelen megjelenésével és iskolázatlanságával. (Amikor valaki egy kampány során kétarcúsággal vádolta, Lincoln így felelt: „Ha két arcom lenne, gondolja, hogy pont ezt viselném?”). A vesztes párt távozó főállamügyészeként Stanton lekicsinylően beszélt Lincolnról, „eredeti gorillá”-nak nevezve őt. Hogy Lincoln hogyan bánt Stantonnal, azt láthatjuk a polgárháború történetéből. Megbízott benne, támaszkodott rá, számított rá. Stanton pedig kifogyhatatlan hűséggel és ragaszkodással válaszolt. 1865. április 14-én reggel Abraham Lincoln belehalt az előző este ellene elkövetett merénylet okozta sérülésbe. Azon a reggelen hangzottak el a leghíresebb szavak, melyek egy elnök halálát követték: „Most már az örökkévalósághoz tartozik”. A szónok Edwin Stanton volt. Robert Lincoln, Abraham Lincoln fia elmondta, hogy apja halála után Stanton két héten át minden reggel meglátogatta őt a szobájában, és „látogatásának első tíz percében egy szót sem szólt, csak sírt”. Amikor semmi más nem működik, a kegyelem működni fog!
Nagylelkűen nyerni nehezebb lehet, mint nagylelkűen veszíteni. Amikor nyerünk, megkísért minket a gőg, a hatalom, az érzéketlenség, a káröröm, és újra meg újra fel akarjuk idézni a sikerünket, mikor mindenki más már halálra unta. A kegyelmes győztesek mindig emlékeznek arra, milyen érzés veszíteni. Őket már rabul ejtette valami, ami nagyobb győzelmeiknél és veszteségeiknél. Abraham Lincolnban megvolt az a bölcsesség, hogy országának javát a saját énje elé helyezze, amikor legnagyobb politikai ellenlábasát, Edwin Stantont nevezte ki a hadügyminisztérium élére. Stanton, aki briliáns jogász volt, nyers és lenéző tudott lenni. Ahogy Frederick Douglass fogalmazott: „Az udvariasság nem tartozott gyengéi közé”. Másrészről Lincoln teljesen tisztában volt saját előnytelen megjelenésével és iskolázatlanságával. (Amikor valaki egy kampány során kétarcúsággal vádolta, Lincoln így felelt: „Ha két arcom lenne, gondolja, hogy pont ezt viselném?”). A vesztes párt távozó főállamügyészeként Stanton lekicsinylően beszélt Lincolnról, „eredeti gorillá”-nak nevezve őt. Hogy Lincoln hogyan bánt Stantonnal, azt láthatjuk a polgárháború történetéből. Megbízott benne, támaszkodott rá, számított rá. Stanton pedig kifogyhatatlan hűséggel és ragaszkodással válaszolt. 1865. április 14-én reggel Abraham Lincoln belehalt az előző este ellene elkövetett merénylet okozta sérülésbe. Azon a reggelen hangzottak el a leghíresebb szavak, melyek egy elnök halálát követték: „Most már az örökkévalósághoz tartozik”. A szónok Edwin Stanton volt. Robert Lincoln, Abraham Lincoln fia elmondta, hogy apja halála után Stanton két héten át minden reggel meglátogatta őt a szobájában, és „látogatásának első tíz percében egy szót sem szólt, csak sírt”. Amikor semmi más nem működik, a kegyelem működni fog!
vasárnap, július 25, 2010
Amikor nem kapod meg, amit szeretnél (1)
„Növekedjetek a kegyelemben…” (2Péter 3:18)
Henry Cloud pszichológus sokszor tart nagyvállalatoknak tanácsadást. Időnként ezt a kérdést teszi fel a vállalatvezetőknek: „Tanulmányai és a különböző üzleti képzések és tréningek során részt vett-e valaha olyan tanfolyamon, ahol azt tanították, hogyan kell jól veszíteni?” A vesztés az élet elkerülhetetlen velejárója. Felbecsülhetetlen értékű rálátást nyit jellemünk fejlődésére. Mit teszünk akkor, ha csapatmunkában dolgozunk, és a csoport olyan döntést hoz, amit mi elleneztünk? Hogyan kezeljük azt, ha a megpályázott előléptetést másvalaki kapja meg? Hogyan viselkedünk, ha elutasítják az ötletünket, indítványunkat, ha visszautasítják házassági ajánlatunkat, vagy nem akarnak eljönni velünk randevúra? Az élet veszteséggel jár. De ha nem tudsz könnyedén veszíteni, az pusztító lehet. Egy szervezet elnökének van egy jól kigondolt terve a változásra, de a terv befullad. Senki sem akarja. Az illető azonban makacs, nem fogad el nemet válaszul, így helyette rossz szájízű engedelmességet kap. Az emberek nyíltan nem szegülnek szembe vele, de szabotálják a terveit. Az elnök elveszíti tiszteletüket és lojalitásukat. Nem volt hajlandó elviselni, hogy terveit elveszítse, így elvesztette azt, ami sokkal többet számít. Egy lelkész szeretné, hogy gyülekezete megváltozzon, de módszerét az emberek nem fogadják szívesen. Szeretné, ha olyanok lennének, mint az általa elképzelt ideális gyülekezet, ezért haragos prédikációkkal ostorozza őket, amiért nem követik útmutatását. Megpróbál nyomást gyakorolni a vezetőkre. Fenyeget, panaszkodik, manipulál. Végül a vezetőség megkéri, hogy távozzon. Mivel nem tudott tanulni a veszteségeiből, mindent elveszít. Péter, akit régen makacsnak ismertek, bölcsebbé és érettebbé lett, így azt írja: „Növekedjetek a kegyelemben”. Amikor nem kapod meg azt, amit akarsz – légy nagylelkű, légy kegyelmes!
Henry Cloud pszichológus sokszor tart nagyvállalatoknak tanácsadást. Időnként ezt a kérdést teszi fel a vállalatvezetőknek: „Tanulmányai és a különböző üzleti képzések és tréningek során részt vett-e valaha olyan tanfolyamon, ahol azt tanították, hogyan kell jól veszíteni?” A vesztés az élet elkerülhetetlen velejárója. Felbecsülhetetlen értékű rálátást nyit jellemünk fejlődésére. Mit teszünk akkor, ha csapatmunkában dolgozunk, és a csoport olyan döntést hoz, amit mi elleneztünk? Hogyan kezeljük azt, ha a megpályázott előléptetést másvalaki kapja meg? Hogyan viselkedünk, ha elutasítják az ötletünket, indítványunkat, ha visszautasítják házassági ajánlatunkat, vagy nem akarnak eljönni velünk randevúra? Az élet veszteséggel jár. De ha nem tudsz könnyedén veszíteni, az pusztító lehet. Egy szervezet elnökének van egy jól kigondolt terve a változásra, de a terv befullad. Senki sem akarja. Az illető azonban makacs, nem fogad el nemet válaszul, így helyette rossz szájízű engedelmességet kap. Az emberek nyíltan nem szegülnek szembe vele, de szabotálják a terveit. Az elnök elveszíti tiszteletüket és lojalitásukat. Nem volt hajlandó elviselni, hogy terveit elveszítse, így elvesztette azt, ami sokkal többet számít. Egy lelkész szeretné, hogy gyülekezete megváltozzon, de módszerét az emberek nem fogadják szívesen. Szeretné, ha olyanok lennének, mint az általa elképzelt ideális gyülekezet, ezért haragos prédikációkkal ostorozza őket, amiért nem követik útmutatását. Megpróbál nyomást gyakorolni a vezetőkre. Fenyeget, panaszkodik, manipulál. Végül a vezetőség megkéri, hogy távozzon. Mivel nem tudott tanulni a veszteségeiből, mindent elveszít. Péter, akit régen makacsnak ismertek, bölcsebbé és érettebbé lett, így azt írja: „Növekedjetek a kegyelemben”. Amikor nem kapod meg azt, amit akarsz – légy nagylelkű, légy kegyelmes!
szombat, július 24, 2010
Légy nyitott a változásra – és keresd!
„Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet!” (Jakab 1:4)
Egy levelet visszaküldtek a postahivatalnak. A borítékon kézzel írva ez állt: „Meghalt”. Figyelmetlenségből a levelet újból kiküldték ugyanarra a címre. Azt ismét visszaküldték a postának, most egy újabb üzenettel: „Még mindig halott!”. Legyünk őszinték, a legtöbbünk ellenáll a változásnak. Vágyunk a fejlődésre, de nem akarjuk megfizetni az árát. Ez pedig baj, mert soha nem válunk azzá, aminek Isten szánt, ha azok maradunk, akik vagyunk. Nem elég, ha nyitottak vagyunk a változásra, keresnünk is kell. Ha komolyan meg akarod változtatni az életed, Dr. John Maxwell ezt tanácsolja: „Ne csak annyira változz meg, hogy megszabadulj a problémáidtól – változz meg annyira, hogy meg tudd oldani őket! Ne változtasd meg a körülményeidet azért, hogy ezáltal javuljon az életed – változz meg te magad, hogy javítani tudj a körülményeiden! Ne várd, hogy más eredményeket kapsz, ha mindig ugyanazt teszed, mint eddig – ha más eredményt akarsz, kezdj valami újat! Ne úgy tekintsd a változást, mint valami fájdalmas, de szükséges rosszat – nézz rá úgy, mint ami segíteni fog és végrehajtható. Ne vonakodj megfizetni a változás azonnali árát – ha nem teszed, meg kell fizetned a végleges árát annak, hogy sosem fogsz fejlődni.” Jakab azt írja: „Amikor hitetek próbára van téve, állhatatosságotoknak esélye van a növekedésre. Tehát hagyjátok növekedni, mert ha állhatatosságotok teljesen kifejlődik, teljesek és tökéletesek lesztek, akiknek már nincs másra szüksége” (Jakab 1:3-4 NLT). A jellemépítés lassú folyamat, napról-napra történik. Ha megpróbálunk megszökni az élet nehézségei elől, rövidzárlatot okozunk a folyamatban, késleltetjük növekedésünket, és végül a legrosszabb fajta fájdalmat érezzük: az értéktelenséget, amely együtt jár a tagadással és az elszigetelődéssel. Tehát légy nyitott a változásra, és keresd azt!
Egy levelet visszaküldtek a postahivatalnak. A borítékon kézzel írva ez állt: „Meghalt”. Figyelmetlenségből a levelet újból kiküldték ugyanarra a címre. Azt ismét visszaküldték a postának, most egy újabb üzenettel: „Még mindig halott!”. Legyünk őszinték, a legtöbbünk ellenáll a változásnak. Vágyunk a fejlődésre, de nem akarjuk megfizetni az árát. Ez pedig baj, mert soha nem válunk azzá, aminek Isten szánt, ha azok maradunk, akik vagyunk. Nem elég, ha nyitottak vagyunk a változásra, keresnünk is kell. Ha komolyan meg akarod változtatni az életed, Dr. John Maxwell ezt tanácsolja: „Ne csak annyira változz meg, hogy megszabadulj a problémáidtól – változz meg annyira, hogy meg tudd oldani őket! Ne változtasd meg a körülményeidet azért, hogy ezáltal javuljon az életed – változz meg te magad, hogy javítani tudj a körülményeiden! Ne várd, hogy más eredményeket kapsz, ha mindig ugyanazt teszed, mint eddig – ha más eredményt akarsz, kezdj valami újat! Ne úgy tekintsd a változást, mint valami fájdalmas, de szükséges rosszat – nézz rá úgy, mint ami segíteni fog és végrehajtható. Ne vonakodj megfizetni a változás azonnali árát – ha nem teszed, meg kell fizetned a végleges árát annak, hogy sosem fogsz fejlődni.” Jakab azt írja: „Amikor hitetek próbára van téve, állhatatosságotoknak esélye van a növekedésre. Tehát hagyjátok növekedni, mert ha állhatatosságotok teljesen kifejlődik, teljesek és tökéletesek lesztek, akiknek már nincs másra szüksége” (Jakab 1:3-4 NLT). A jellemépítés lassú folyamat, napról-napra történik. Ha megpróbálunk megszökni az élet nehézségei elől, rövidzárlatot okozunk a folyamatban, késleltetjük növekedésünket, és végül a legrosszabb fajta fájdalmat érezzük: az értéktelenséget, amely együtt jár a tagadással és az elszigetelődéssel. Tehát légy nyitott a változásra, és keresd azt!
péntek, július 23, 2010
Mátyás kérésére...
...kiteszek egy történetet ide, amit Mátyástól kaptam, és megkért, hogy tegyem ki a bloggra, hogy ti is olvassátok... Feltették a járógipszet a lábára, és örömmel újságolta, hogy már lépcsőzött is vele. Hála az Úrnak érte!
Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje
mélyéről
előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő
érméket
és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a
végösszegnek
nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott.
Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe,
rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón.
A hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja
fölött a& amp; nbsp;nagy vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható.
Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá egy kis
figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva.
Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta a lábát a
padlón. Semmi.
Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb
hangot
adja, amit csak lehet. Ez sem volt sikeres. Végül kivett egy érmét az
üvegből és megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt!
- És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus érezhetően
bosszús hangon. - Éppen a testvéremmel beszélek Chicagóból, akit már ezer
éve nem láttam - tette hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a
kérdésére.
- Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled -
mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon. - Az öcsém nagyon
beteg
és egy csodát szeretnék venni neki.
- Tessék? - fordult hozzá a patikus.
- A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében, és az
& nbsp;Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt. Hát tessék
mondani,
mennyibe kerül egy csoda?
- Kislányom, mi nem árulunk csodákat.. Sajnos nem tudok
neked segíteni - felelte a patikus, kissé megenyhült tónusban.
- Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem
lenne
elég, kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül.
A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jólöltözött
férfi volt.Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte:
- Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége?
- Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel - csak
azt
tudom, hogy nagyon beteg és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna
szüksége De Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én
pénzemet.
- Mennyi pénzed van? - kérdezte a chicago-i férfi.
- Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig
hallhatóan
- Ez az összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell.
- Nahát, milyen csodálatos& ;nbs p; ;véletlen! - mosolygott a
férfi -
Egy dollár és tizenegy cent - éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú
csodájának az ára.
Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a
kislányt:
- Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet
és
találkozni a szüleiddel. Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit te
szeretnél.
A jólöltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt,
sebészorvos,
aki az idegsebészetre specializálódott. Ingyen elvégezt e az operációt, és
nem telt bele sok idő, amire Andrew ismét otthon volt, épen, egészségesen.
Anya és Apa boldogan beszéltek arról az
esemény-láncolatró l,
ami idáig vezetett.
- Ez a műtét egy igazi csoda volt - suttogta Anya - vajon
mennyibe került volna?
Tess mosolygott. Ő pontosan tudta, mennyibe került a
csoda:
egy dollárba és tizenegy centbe, no és egy gyermek töretlen hitébe.
Egy csoda nem a természet törvényeitől függ, hanem
magasabb
&a mp;a mp;nb sp;törvények működésétől.
Tudom, hogy továbbadod a labdát! Itt van, dobd hát oda
valakinek, aki jelent valamit a számodra!A labda egy kör, illetve gömb, se
eleje, se vége
Együtt tart bennünket mint a Barátok Körét. De a
legnagyobb
kincs számodra látni és érezni azt a barátságot, amiben te részesítesz
engem
. Ma én dobtam feléd a barátság-labdát. Most rajtad a sor: passzold tovább
valakinek, aki a barátod.
Ahogy megkapod ezt a levelet, azonnal küldd to vább
legalább
10 személynek, beleértve azt is, aki neked küldte.
Szia!!!
Csak annak küldöm, aki megérdemli!A legerősebb kívánság !
Amikor a Jóisten kinyitott egy ablakot, meglátott engem és
megkérdezett:
Gyermekem, mi a legnagyobb kívánságod a mai napra?
Én azt válaszoltam: Uram, arra kérlek, vigyázz arra, aki
olvassa ezt az üzenetet, és a családjára és barátaira is, mert
megérdemlik,
és nagyon szeretem Őket. Isten szeretete olyan, mint az óceán: a kezde tét
láthatod, de a végét nem. Ez a levél aznap fejti ki hatását, amikor
megkapod.
Egyeseknek badarságnak tünhet, de az, aki nekem küldte,
lassan átérezte az üzenetét. Nézzük meg közösen, hogy működik-e.
ANGYALOK IGENIS LÉTEZNEK, de, mivel nem mindig van
szárnyuk,
nem ismerjük fel Őket.
Ezeket a szárny nélküli angyalokat BARÁTOKNAK nevezzük,
AMILYEN TE IS VAGY SZÁMOMRA.
Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje
mélyéről
előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő
érméket
és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a
végösszegnek
nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott.
Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe,
rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón.
A hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja
fölött a& amp; nbsp;nagy vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható.
Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá egy kis
figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva.
Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta a lábát a
padlón. Semmi.
Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb
hangot
adja, amit csak lehet. Ez sem volt sikeres. Végül kivett egy érmét az
üvegből és megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt!
- És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus érezhetően
bosszús hangon. - Éppen a testvéremmel beszélek Chicagóból, akit már ezer
éve nem láttam - tette hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a
kérdésére.
- Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled -
mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon. - Az öcsém nagyon
beteg
és egy csodát szeretnék venni neki.
- Tessék? - fordult hozzá a patikus.
- A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében, és az
& nbsp;Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt. Hát tessék
mondani,
mennyibe kerül egy csoda?
- Kislányom, mi nem árulunk csodákat.. Sajnos nem tudok
neked segíteni - felelte a patikus, kissé megenyhült tónusban.
- Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem
lenne
elég, kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül.
A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jólöltözött
férfi volt.Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte:
- Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége?
- Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel - csak
azt
tudom, hogy nagyon beteg és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna
szüksége De Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én
pénzemet.
- Mennyi pénzed van? - kérdezte a chicago-i férfi.
- Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig
hallhatóan
- Ez az összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell.
- Nahát, milyen csodálatos& ;nbs p; ;véletlen! - mosolygott a
férfi -
Egy dollár és tizenegy cent - éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú
csodájának az ára.
Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a
kislányt:
- Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet
és
találkozni a szüleiddel. Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit te
szeretnél.
A jólöltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt,
sebészorvos,
aki az idegsebészetre specializálódott. Ingyen elvégezt e az operációt, és
nem telt bele sok idő, amire Andrew ismét otthon volt, épen, egészségesen.
Anya és Apa boldogan beszéltek arról az
esemény-láncolatró l,
ami idáig vezetett.
- Ez a műtét egy igazi csoda volt - suttogta Anya - vajon
mennyibe került volna?
Tess mosolygott. Ő pontosan tudta, mennyibe került a
csoda:
egy dollárba és tizenegy centbe, no és egy gyermek töretlen hitébe.
Egy csoda nem a természet törvényeitől függ, hanem
magasabb
&a mp;a mp;nb sp;törvények működésétől.
Tudom, hogy továbbadod a labdát! Itt van, dobd hát oda
valakinek, aki jelent valamit a számodra!A labda egy kör, illetve gömb, se
eleje, se vége
Együtt tart bennünket mint a Barátok Körét. De a
legnagyobb
kincs számodra látni és érezni azt a barátságot, amiben te részesítesz
engem
. Ma én dobtam feléd a barátság-labdát. Most rajtad a sor: passzold tovább
valakinek, aki a barátod.
Ahogy megkapod ezt a levelet, azonnal küldd to vább
legalább
10 személynek, beleértve azt is, aki neked küldte.
Szia!!!
Csak annak küldöm, aki megérdemli!A legerősebb kívánság !
Amikor a Jóisten kinyitott egy ablakot, meglátott engem és
megkérdezett:
Gyermekem, mi a legnagyobb kívánságod a mai napra?
Én azt válaszoltam: Uram, arra kérlek, vigyázz arra, aki
olvassa ezt az üzenetet, és a családjára és barátaira is, mert
megérdemlik,
és nagyon szeretem Őket. Isten szeretete olyan, mint az óceán: a kezde tét
láthatod, de a végét nem. Ez a levél aznap fejti ki hatását, amikor
megkapod.
Egyeseknek badarságnak tünhet, de az, aki nekem küldte,
lassan átérezte az üzenetét. Nézzük meg közösen, hogy működik-e.
ANGYALOK IGENIS LÉTEZNEK, de, mivel nem mindig van
szárnyuk,
nem ismerjük fel Őket.
Ezeket a szárny nélküli angyalokat BARÁTOKNAK nevezzük,
AMILYEN TE IS VAGY SZÁMOMRA.
Isten átvisz rajta
„…minden vigasztalás Istene.” (2Korinthus 1:3)
Isten át tud vinni olyan helyzeteken, melyekről azt gondolod, hogy nem éled túl, vagy amelyekről úgy érzed, örökre ott ragadsz. Ő el tudja érni, hogy jól érezd magad a legbarátságtalanabb helyeken is, és nyugalmat ad a bajok között is. Mielőtt életed véget ér, élni és szeretni fogsz, de megtapasztalod a veszteséget is. Egyes dolgok elvesztése valójában segíthet abban, hogy értékelni tudd azokat a dolgokat, amikkel még mindig rendelkezel. A kudarc íze teszi édessé a sikert. Minden napodat úgy fogod élni, hogy nem tudod, mit tartogat a holnap, de bízva abban, hogy Isten már minden holnapodat eltervezte. A holnapod nem a főnököd, a bankárod, a házastársad vagy bárki más kezében van. És ők sincsenek a te kezedben, hogy manipuláld vagy irányítsd őket. Nem, minden holnapod Isten kezében van. Az, hogy te nem ismered fel az ösvényt, amin haladsz, nem jelenti azt, hogy Isten nem vezet téged. Ő azt ígéri: „Vezetem majd a vakokat olyan úton, amelyet nem ismertek, ismeretlen ösvényeken viszem őket. A sötétséget világossággá változtatom előttük, a rögös utat simává. Ezeket a dolgokat véghezviszem, nem mulasztom el” (Ézsaiás 42:16). Tehát ismerkedj meg Istennel – szükséged lesz Rá! És Ő mindig ott lesz számodra. Ott lesz, amikor mindenki és minden cserbenhagy téged. Ott lesz számodra a sötét helyeken. „…Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás” (Zsoltárok 30:6). Bármilyen hosszú az éjszaka, a reggel mindig eljön, és vele eljön az Istentől való öröm is. Visszanézve felismered, hogy az Ő kegyelme védett, gondoskodott rólad, óvott, megnyugtatott, vigasztalt és átvitt mindenen. Az idők változnak, de Isten nem változik. Ő mindig a „minden vigasztalás Istene”.
Isten át tud vinni olyan helyzeteken, melyekről azt gondolod, hogy nem éled túl, vagy amelyekről úgy érzed, örökre ott ragadsz. Ő el tudja érni, hogy jól érezd magad a legbarátságtalanabb helyeken is, és nyugalmat ad a bajok között is. Mielőtt életed véget ér, élni és szeretni fogsz, de megtapasztalod a veszteséget is. Egyes dolgok elvesztése valójában segíthet abban, hogy értékelni tudd azokat a dolgokat, amikkel még mindig rendelkezel. A kudarc íze teszi édessé a sikert. Minden napodat úgy fogod élni, hogy nem tudod, mit tartogat a holnap, de bízva abban, hogy Isten már minden holnapodat eltervezte. A holnapod nem a főnököd, a bankárod, a házastársad vagy bárki más kezében van. És ők sincsenek a te kezedben, hogy manipuláld vagy irányítsd őket. Nem, minden holnapod Isten kezében van. Az, hogy te nem ismered fel az ösvényt, amin haladsz, nem jelenti azt, hogy Isten nem vezet téged. Ő azt ígéri: „Vezetem majd a vakokat olyan úton, amelyet nem ismertek, ismeretlen ösvényeken viszem őket. A sötétséget világossággá változtatom előttük, a rögös utat simává. Ezeket a dolgokat véghezviszem, nem mulasztom el” (Ézsaiás 42:16). Tehát ismerkedj meg Istennel – szükséged lesz Rá! És Ő mindig ott lesz számodra. Ott lesz, amikor mindenki és minden cserbenhagy téged. Ott lesz számodra a sötét helyeken. „…Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás” (Zsoltárok 30:6). Bármilyen hosszú az éjszaka, a reggel mindig eljön, és vele eljön az Istentől való öröm is. Visszanézve felismered, hogy az Ő kegyelme védett, gondoskodott rólad, óvott, megnyugtatott, vigasztalt és átvitt mindenen. Az idők változnak, de Isten nem változik. Ő mindig a „minden vigasztalás Istene”.
csütörtök, július 22, 2010
Szorítkozz arra, amit tudsz!
„Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel?...” (Róma 14:4)
Agyunk nem szereti az üres helyeket, ezért, ha olyan kérdéssel találkozik, amelyre nincs válasz, keresni kezd valamit, amit az üres helyre tehet. És mivel minket a saját érzékelésünk, szükségeink és előítéleteink vezetnek, nem mindig vagyunk objektívek. Vannak vakfoltjaink, azt hisszük, hogy „tudjuk”, és ennek katasztrofális következményei lehetnek kapcsolatainkra. „Tudom, hogy mik az igazi szándékaid. Azt hiszed, hogy nem tudom, mi jár a fejedben? Ha csak rád nézek, pontosan tudom, hogy mire gondolsz.” Az ilyen szavak azt jelzik, hogy a másik embert „ráhúztuk egy kaptafára”, és úgy érezzük, hogy nem kell tovább gondolkodnunk a helyzeten, hiszen lehetetlen, hogy tévedjünk. Az ügy lezárva. És mi van azzal, amit a Szentírás mond? „Aki arra felel, amit meg sem hallgatott, azt bolondnak tartják, és megpirongatják” (Példabeszédek 18:13). Vagy: „…legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra” (Jakab 1:19). Vagy: „Még az ostobát is bölcsnek gondolják, ha hallgat, és értelmesnek azt, aki csukva tartja a száját” (Példabeszédek 17:28). Mielőtt elkezdenéd hangoztatni a véleményedet, fontolj meg három dolgot: 1) „Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik” (1Korinthus 2:11). Lehet, hogy gyanítasz vagy feltételezel valamit, sőt erősen úgy érzed, de nem ismered mások gondolatait és szándékait. 2) „Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel?...” (Róma 14:4). Nagy része annak, amit „tudunk”, csupán a saját megítélésünk, egyéni véleményünk. 3) Ha azt hiszed, hogy tudod, miről van szó, és neked kell kezelni a helyzetet, próbáld ezt mondani: „Van néhány benyomásom (aggodalmam, észrevételem stb.), amiről szeretnék beszélni.” Aztán beszéljétek meg az észrevételeidet, érzéseidet és benyomásaidat, tudván, hogy azok csak a te észrevételeid és „nem szentírás”, az ítéletet pedig hagyjátok Istenre!
Agyunk nem szereti az üres helyeket, ezért, ha olyan kérdéssel találkozik, amelyre nincs válasz, keresni kezd valamit, amit az üres helyre tehet. És mivel minket a saját érzékelésünk, szükségeink és előítéleteink vezetnek, nem mindig vagyunk objektívek. Vannak vakfoltjaink, azt hisszük, hogy „tudjuk”, és ennek katasztrofális következményei lehetnek kapcsolatainkra. „Tudom, hogy mik az igazi szándékaid. Azt hiszed, hogy nem tudom, mi jár a fejedben? Ha csak rád nézek, pontosan tudom, hogy mire gondolsz.” Az ilyen szavak azt jelzik, hogy a másik embert „ráhúztuk egy kaptafára”, és úgy érezzük, hogy nem kell tovább gondolkodnunk a helyzeten, hiszen lehetetlen, hogy tévedjünk. Az ügy lezárva. És mi van azzal, amit a Szentírás mond? „Aki arra felel, amit meg sem hallgatott, azt bolondnak tartják, és megpirongatják” (Példabeszédek 18:13). Vagy: „…legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra” (Jakab 1:19). Vagy: „Még az ostobát is bölcsnek gondolják, ha hallgat, és értelmesnek azt, aki csukva tartja a száját” (Példabeszédek 17:28). Mielőtt elkezdenéd hangoztatni a véleményedet, fontolj meg három dolgot: 1) „Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik” (1Korinthus 2:11). Lehet, hogy gyanítasz vagy feltételezel valamit, sőt erősen úgy érzed, de nem ismered mások gondolatait és szándékait. 2) „Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel?...” (Róma 14:4). Nagy része annak, amit „tudunk”, csupán a saját megítélésünk, egyéni véleményünk. 3) Ha azt hiszed, hogy tudod, miről van szó, és neked kell kezelni a helyzetet, próbáld ezt mondani: „Van néhány benyomásom (aggodalmam, észrevételem stb.), amiről szeretnék beszélni.” Aztán beszéljétek meg az észrevételeidet, érzéseidet és benyomásaidat, tudván, hogy azok csak a te észrevételeid és „nem szentírás”, az ítéletet pedig hagyjátok Istenre!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)